Dr. Parádi József

a társaság elnöke

Pályámat – a katonai főiskola elvégzését követően – 1972-ben a Határőrségnél kezdtem. Néhány éves – a déli határon eltöltött – szolgálati idő után a Határőrség Adyligeti egységénél tevékenykedtem, majd különböző rendvédelmi tanintézeteiben végeztem oktató munkát. Közben pedig diplomát szereztem az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.

1984-ben – bölcsészdoktorátusom védése nyomán – kerültem a Rendőrtiszti Főiskolára, azóta megszakítás nélkül a tanintézet kötelékében tevékenykedtem. Kezdetben, mint a Társadalomtudományi Tanszék oktatója, majd a tanintézet kutató intézetének munkatársaként, a kilencvenes évek elejétől pedig a Rendvédelem-történeti Tanszék vezetőjeként dolgoztam, mely szervezetet 1997-től a Rendőrtiszti Főiskola Rendészeti Kutató Intézetébe integráltak. Az oktatói fokozatokat végig járva – a szükséges tudományos fokozatokat megszerezve – 1991-ben kaptam meg főiskolai tanári kinevezésemet.

Munkásságom három fő részből, tudományos kutatói, oktatói és tudományos közéleti tevékenységből áll.

Tevékenységeim közül a munkásságom legfontosabb részének a tudományos kutatói munkát tekintem.

A felsőoktatás azon oktatói közé tartozom, akik saját kutatási eredményeiket oktatják. Immár több mint három évtizede kutatom a magyar rendvédelem történetét. A szakterület jelenlegi művelőinek fiatalabb korosztályhoz tartozó tagjainak többsége segítségemmel kezdte el a kutató munkáját. Személyem körül fokozatosan – az általam vezetett tudományos társaság adta keretek felhasználásával – tudományos alkotóműhely alakult ki, amelyhez – korábban más tudományágakat művelő – gyakorlott kutatók is csatlakoztak, gazdagítva a műhelymunka módszereit és profilját. A rendvédelem-történeti diszciplína létrehozása képezi munkásságom lényegét. A tudományterület kialakításában vezető szerepet vállaltam, egyben a feltáró, kidolgozó munka jelentős részét is magam végeztem.

Irányításommal, nemzeti rendvédelmünk történetének a feltárásával, a magyar történettudomány korábban elhanyagolt területe került művelés alá. E téren sikerült behozni a nyugat-európai országokhoz viszonyított több évtizedes lemaradásunkat, ahol hasonló – a nemzeti rendvédelmük történetét feltáró – művek már a XX. század közepén megjelentek. A diszciplínát bevezető és megalapozó – döntően szerzőségemmel készült – könyv publikálása nyomán az Európai Unión belüli témaorientált tudományos alkotóműhelyek elismerésüket fejezték ki

Kutatási területem elsősorban a XIX. és XX. század magyar rendvédelmének története, főként az intézménytörténet a dualizmus és a két világháború közötti időszakban. Ezen belül is döntően a kárpát-medencei határőrizet és közrendvédelem történetének feltárására törekszem. E témakörben készültek disszertációim is.

1985-ben védtem meg az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán „Summa Cum Laude” minősítéssel egyetemi doktorátusomat „A dualista Magyarország határőrizete 1867-1914” címmel. 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia szakbizottságának eljárása során hadtörténeti értekezésemet védtem meg „A magyar állam határőrizete 1920-1941” címmel.

Disszertációimat követték a csendőri, rendőri, pénzügyőri, korona-, képviselőházi- és testőri szervezetekre irányuló feltáró munkáim, alapvetően a kiegyezéstől a második világháborúig terjedő időszakra vonatkozóan.

Kutatatási eredményeimnek tekintem a jelzett területek történetének elsődleges feldolgozását, a dualizmus, illetve a két világháború közötti időszakra vonatkozóan e testületek szervezetére, diszlokációjára, működésére, a humán viszonyokra irányuló feltárásaimat.

A magyar rendvédelem témakörében közel tucatnyi kötet monográfiát publikáltam és fél tucatnyi könyvben könyvrészleteket készítettem. Csaknem 100 tanulmányom és mintegy 150 cikkem közölték. Szerkesztésemmel és jelentős alkotói közreműködésemmel készült el a több kiadást megélt, a magyar rendvédelem történetét komplex módon elsőként feltáró mű „A magyar rendvédelem története” címmel. A kiadó által visszaigazolt állapotban van néhány monográfiám és számos tanulmányom illetve cikkem. A velem készített interjúkat, továbbá rólam szóló írásokat, illetve nem a munkásságom szakterületéhez kapcsolódó publikációim nem tartom számon.

Közel 100 előadást tartottam különböző hazai és külföldi tudományos fórumokon. Előadásaim mintegy 1/4-ét publikálták.

Több ízben kértek fel külföldi székhelyű tudományos rendezvényeken előadás tartására. Három előadást az Amerikai Egyesült Államokban szervezett konferenciákon, 17 előadást pedig az Európai Unió társországaiban, Ausztriában, Franciaországban, Németországban és Szlovéniában és Észtországban tartottam.

Az Új Révai Lexikon felkért a rendvédelem történetéhez kapcsolódó legfontosabb szócikkek elkészítésére. Ennek nyomán az újabb kiadású magyar lexikonok jelentős részében is megjelentek az általam definiált gondolatok.

Ismereteim szerint szakmai körökben idehaza és külföldön is a magyar rendvédelem-történeti diszciplína alapítójaként és legfőbb művelőjeként tartanak számon.

Úgy érzem, hogy az általam kezdeményezett rendvédelem-történet fogalom és diszciplína összeforrt a nevemmel. A fogalom elfogadottá vált a magyar köznyelvben és jogalkotásban egyaránt. A médiákban e kifejezéssel szinte naponta lehet találkozni. A rendszerváltás után keletkezett valamennyi releváns törvény és rendelet is használja e fogalmat. A rendvédelem kifejezés több száz hatályos jogszabályban fordul elő.

Egy új diszciplína születésének, új terminológia elterjedésének nyilvánvalóan mindig vannak ellenzői is. Így van ez a rendvédelem kifejezéssel kapcsolatban is. A nem túl népes ellenzők döntő többsége az idősebb korosztályból kerül ki, akiknek a munkássága nagyobb része a diszciplína kialakulását megelőzően keletkezett, illetve az államról alkotott felfogásukkal nem hozható összhangba az erős polgári állam. Természetesen olyanok is akadnak, akik a szerint alakítják véleményüket, hogy mely nézőpont hirdetői rendelkeznek nagyobb lehetőségekkel. Tény azonban, hogy még az ellenzők is arra a konklúzióra jutottak, hogy a rendvédelem fogalma a történelmi feltárások terén helyénvaló, de napjainkban nem az. Vannak, akik – különböző megfontolásokból – e fából vaskarika nézőpontot követik. Úgy gondolom helytelen volna e témából presztízskérdést kovácsolni, a vitába hatalmi, tekintélyuralmi és financiális érveket és eszközöket latba vetni. E magatartást várom el vitapartnereimtől is. Megítélésem szerint a történelem fogja helyretenni e kérdést. A vitatémát pedig erőltetettnek tartom, hiszen a fogalom él, azt a hivatalos és a közéletben is használják. Nincs miről tehát vitatkozni, mivel az esetleges vitának nincsen tétje. Sajnálatosnak tartom, azonban, hogy a rendszerváltáskor a korábbi kiüresedett terminológia helyébe lépő rendvédelem kifejezést egyesek a rendészettel szeretnék felváltani, ezzel elkülönítve magukat a többiektől. A rendészetet és a rendvédelmet természetesen nem tartom azonosnak. A rendészetet előtérbe helyezők sajátos fogalmi rendszerüket szeretnék ráerőltetni a szakmai és közgondolkodásra. Ennek érdekében különös taktikát alkalmaztak. Nevezetesen a rendvédelem terminológiát felruházták olyan tartalommal, amely ugyan nem valós, de kitűnően támadható, majd a kreált tartalmat kezdték el cáfolni, bírálni.

Munkásságom során igyekeztem az általam korszerűnek tartott metódust követni. Ennek egyik lényeges vonása, hogy szakterületemet komplex módon műveltem. A rendvédelem-történettel, mint diszciplínával szemben – gyér számú bírálói – azt a vádat szokták felhozni, hogy nem szorítkozik jogtörténeti kérdésekre, amitől hadtörténetivé válik a feldolgozás jellege. Álláspontom szerint e bírálat nem a diszciplína lényegét érinti, hanem metodológiai kérdéskört firtat. Mégpedig oly módon, hogy a metodológiából szeretné levezetni a kutatott terület tartalmát, ami lehetetlenség. A rendvédelem-történet – mint fiatal diszciplína – valóban szakított azzal az avult felfogással, amely szerint a rend fenntartásának a története csupán jogtörténeti kérdés, illetve a bűncselekmények alakulásának a históriája. E felfogást személy szerint és a környezetembe tartozó kutatók is elvetik. Nézetünk szerint a szakterület komplex vizsgálata és feltárása a helyes megközelítés, mint ahogyan azt Nyugat-Európa szerte teszik már a XX. sz. közepe óta, maguk mögött hagyva a kérdéskörnek a XIX. sz-ra jellemző jogszabály és bűncselekmény-centrikus megközelítését. Természetesen helyénvalónak tartom a rendvédelem-történeti diszciplínában a jogtörténet, valamint a bűncselekmény-történeti részek művelését. Úgy gondolom azonban, hogy a diszciplína ápolása nem merülhet ki csupán e két részterület gondozásában.

Munkásságom bírálóinak harmadik csoportját a rend kedvéért említem meg. Ők állnak legtávolabb a tudományos érveléstől. Különböző – egymással szöges ellentétben álló – világnézetű személyek megkísérelték már munkásságom tartalmát a karrierjük szolgálatába állítani. E kísérleteket eddig még nem koronázta siker. Érdekes módon a magukat jobb-, illetve baloldali világnézetűnek hirdető személyek módszerei nem térnek el egymástól. Kedvenc taktikájuk, hogy az általam feltártak sajátos csoportosításával és magyarázatával prekoncepciójukat igyekeznek alátámasztani. A kutatási eredményeim e sajátos hasznosítási kísérletei nélkülözik az egzakt érveket, többnyire a kellő ismeretket is.

Munkásságommal kapcsolatosan csupán a tudományosan megalapozott, a tudományos közlés elvárásainak megfelelő tartalommal bíró alkotásokra reagálok. Ezen alkotások szerzőit tekintem vitapartnernek. A zsurnalisztika terrénumába tartozó publikációkra nem reagálok. Természetesnek tartom, hogy a mindenkori hatalom gyakorlásának a történetével szorosan összefüggő diszciplína – mint a rendvédelem-történet is – a művelése során feltárt kutatási eredményeinek közzé tételével, kiválthat bizonyos emóciós hatásokat. Ezek azonban nem tartoznak a tudomány körébe, így azokkal nem foglalkozom.

Többé-kevésbé kutatásaim eredményeinek egészére e három irányból érkeztek kritikának tekinthető észrevételek. A többi témát már részletkérdésnek tekintem, mint pl. a militarizmus megítélését a rendvédelemben. Álláspontom szerint a militarizmus nem tekinthető negatív minősítésű jelzőnek, hanem a rendfenntartás egy formáját testesítheti meg. Ezzel szemben vitapartnereim a militáris rendvédelmet eredendően károsnak tartják. E tekintetben sem sikerült érdemben megvédeniük véleményüket, hiszen cáfolhatatlan például a militáns belső függelmi viszonyrendszer elvén működő nyugat-európai csendőrségek hatékonysága a demokratikus társadalmi berendezkedés viszonyai között immár több száz éves távlatban is.

Kutató munkám eredményei alapozták meg a tudományos közéleti tevékenységben betöltött szerepem. Tudományos fokozatom alapján kértem a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagságában való regisztrációm, már a Magyar Tudományos Akadémia köztestületté történő alakításának a kezdetén. Azóta az MTA köztestületi tagja vagyok.

Az alapítók közé tartozom a Magyar Hadtudományi Társaságban, a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság és a Magyar Rendészeti Tudományos Társaságban. A Magyar Történészek Világszövetségének is alapító tagja voltam, a szervezet azonban megszűnt. Nem alapító tagi minőségben, hanem az egyesületbe a későbbiek során felvételt nyert formában vagyok a tagja a Hajnal István Társadalomtörténeti Tudományos Egyesületnek és a Német Rendőrtörténeti Társaságnak. Tagsági viszonyaim a kilencvenes években keletkeztek.

Aktív tevékenységet a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaságban fejtek ki, melynek korábban főtitkára voltam, majd a tagság elnökké választott. E tudományos társaság a vezetésemmel érte el a jelenlegi helyzetét. Az 1990-ben alapított és 1991-ben a fővárosi bíróságon regisztrált szervezet 10 főnyi alapító tagsága ma már 300 fő körüli. Nem törekszünk azonban jelentős létszámgyarapításra, mivel – egyesületünk nem hagyományőrző típusú tevékenységet folytató szervezet, hanem tudományos társaság lévén – nem tekintjük magunkat tömegszervezetnek. A társaság tagjai közé tartozik – néhány fő kivételével – mindenki, aki a magyar rendvédelem történetével tudományos színvonalon foglalkozik. Tudományos Társaságunk több szakosztályból áll. Szervezetünkben azonban a szakosztályok nem adminisztratív egységek, hanem tudományos alkotó műhely jelleggel bírnak. Szervezetépítésünk során nem kívántuk tisztséghez juttatni azokat, akik csupán társadalmi helyzetük öregbítése céljából vállalnak tagságot, illetve tisztséget, még akkor sem ha általuk a kutatás érdekében hasznosítható lehetőségekhez juthatnánk. A volt Varsói Szerződés tagállami közül – az Európai Unió tagjai sorába felvételt nyert és az abból kimaradtak tekintetében egyaránt – a magyar szervezet az első és egyetlen társadalmi szerveződés, amely a szakterület művelésére alakult. Nyugat-Európa térségében azonban számos hasonló szervezet működik.

A Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság keretei között formálódott a rendvédelem-történeti diszciplína. Tudományos Társaságunk tagsága hozta létre a szakterület művelése során az elmúlt másfél évtizedben keletkezett szinte valamennyi kutatási eredményt. Az eredmények megszilárdították a szervezet tekintélyét a hazai és külföldi tudományos körökben egyaránt.

Az ezredfordulón alakítottuk ki – a kilencvenes évek során keletkezett kutatói és kiadói tapasztalataink nyomán – a társaság kutatási és publikációs stratégiáját, melynek az a lényege, hogy nemzeti rendvédelem-történetünk XIX-XX. századi történetének a kutatása számára biztosítunk primátust. Egy-egy rendvédelmi testületre, vagy szakterületre koncentráló kutatási projekteket részesítünk előnyben, melynek eredményeit az ezredfordulón útjára bocsátott „A magyar rendvédelmi szervezetek története” című könyvsorozatban publikáltuk különböző kiadók bevonásával. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a nemzeti rendvédelmünk történetének a körébe tartozó más témák gondozásáról lemondanánk.

A tudományos társaság szervezésében, vezetésemmel valósul meg az évente egy–két alkalommal megrendezésre kerülő rendvédelem-történeti tudományos konferenciasorozat. A konferenciasorozat rendezvényei tematikusak, melyekhez évi 2-4 szimpózionnal csatlakoznak a társaság szakosztályai, illetve területi csoportjai. A kezdetben csupán évi egy konferenciát jelentő rendvédelem-történeti konferenciasorozat jelentősen kibővült. Az ezredfordulót követően már nem csupán a központi rendezvényt, hanem a szimpózionokat is látogatják a külföldi alkotóműhelyek képviselői. A rendezvények polgárjogot nyertek a hazai és nemzetközi tudományos életben. Szakmai körökben azokat számon tartják, a kutatók referátumok tartására törekednek e tudományos fórumokon. A diszciplína művelése során keletkezett legújabb kutatási eredmények bemutatására és a hozzájuk kapcsolódó esetleges vitára biztosítunk elsősorban lehetőséget e rendezvényeken, bár a fiatal kutatók számára is igyekszünk bemutatkozási lehetőséget nyújtani.

A tudományos társaság elnöki funkciójához hasonlóan ugyancsak társadalmi munkában látom el a Rendvédelem-történeti Füzetek (Acta Historiae Preasidii Ordinis) HU.ISSN 1216-7674 és a Rendvédelem-történeti Hírlevél (Nuntiotones Historiae Preasidii Ordinis) HU.ISSN 1785-3257 főszerkesztői teendőit. A Rendvédelem-történeti Füzetek a tudományos közlés elvárásainak megfelelő, a magyar rendvédelem történetének a körébe tartozó, lektorált tanulmányokat közlő tudományos periodika. Évente egy-két alkalommal jelenik meg 300-400 p. körüli terjedelemben, A/4 formátumban. A Rendvédelem-történeti Hírlevél évente két alkalommal kiadásra kerülő periodika, mintegy 100-150 p. terjedelemben, A/5 méretben. A hírlevél a rendvédelem-történeti diszciplína művelésével kapcsolatos hazai és külföldi eseményekről nyújt tájékoztatót.

Tudományos közéleti tevékenységem fontos részének tekintem a tudományos fokozatszerző eljárásokban kifejtett tevékenységem. Az elmúlt 25 év során Magyarországon – a magyar rendvédelem-történet körébe tartozó tartalommal – a védésre kerülő disszertációk többségének. fokozatszerző eljárásai kapcsán valamilyen feladatkört elláttam, illetve ezen túlmenően a disszertáció létrejöttét elősegítettem. Néhány esetben a fokozatszerző eljárás teljes futamidejében mentoráltam ifjú kutató kollégáimat. A kilencvenes években és az ezredforduló időszakában megvalósuló tudományos fokozatszerzésük nyomán mindhárom patronáltamra egy-egy magyar felsőoktatási intézmény tartott igényt.

Tudományos közéleti tevékenységem során kiemelt figyelmet fordítottam az általam művelt szakterület és az irányításom alá tartozó társadalmi szervezet, illetve periodikák etikai tisztaságának a megvédésére. Alapvetően kétféle magatartási forma ellen voltam kénytelen fellépni. Egyrészt – szerencsére csupán néhány főre kiterjedően – előfordult plágium kísérlet szóban és írásban, annak az egyszerűbb és összetettebb formáját is megvalósítva. (Az összetett forma alatt azt a plágiumot értem, amikor az új tudományos eredményt feltáró publikációra való hivatkozás helyett azokra a jegyzetekre hivatkozik a plagizáló, amelyekkel az eredeti szerző a feltárását alátámasztotta, azt a látszatott keltve, mintha a plagizáló kutatta volna ki az eredményt.) A plagizálók ellen – kutatótársaim egyetértésével – a passzív rezisztencia módszerét alkalmazva léptünk fel. Egyszerűen mellőztük tevékenységünkben, társaságát kerültük, így elszigetelődött tőlünk. Ezzel pedig megszűnt a mozgástere abban a közegben, amelyben a plagizálásnak értelme volt.

A második etikátlan magatartási forma úgy öltött testet, hogy néhányan olyan állásfoglalásokat, véleményeket tulajdonítottak alkotótársaimnak és nekem is, amely nem tőlünk származott és idegen volt tőlünk. Álbírálóink a nekünk tulajdonítottak cáfolatával igyekeztek magukat kedvezőbb színekben feltüntetni. Ezen megnyilvánulások ellen már a publikációk nyújtotta lehetőségek felhasználásával lépett fel a magyar rendvédelem történetét művelő alkotóközösségünk.

Kezdetben gyanútlan magatartásom a tudományos közéletben eltöltött idővel arányosan vált mind óvatosabbá. Ma már a tiszta etikai magatartási formát az új kutatási eredmények létrehozása után a legfontosabb tényezőnek tartom.

Az etikai tisztaság iránt a tudományos közéleti tevékenységem során kifejlődött érzékenységem az oktató munkám végzése során is kifejezésre jut. Ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy a megvédett kutatási eredmények interpretálásában nem engedek teret a tudományon kívüli nézőpontoknak. Különböző kutatói álláspontok objektív ismertetése során pedig a konklúziót a hallgatóságra bízom.

Mint ahogyan a tudományos közéleti tevékenységemet is a tudományos kutatási eredményeim alapozták meg, ugyanígy az oktatómunkám is a tudományos alkotómunkámra épül. Oktató munkámat lényegében az általam művelt diszciplína eredményi közkinccsé tétele egyik formájának tekintem.

A döntően általam létrehozott rendvédelem története című tárgyat elsőként a Rendőrtiszti Főiskolán oktattam. Innen került át más felsőoktatási intézmények oktatási programjába. Az egyetlen tantárgy volt a Rendőrtiszti Főiskola stúdiumai között, amelyet nem egyetemi tantárgyként adaptáltak, hanem a főiskolából exportálták egyetemi használatra. A diszciplínával szembeni értelmetlen magatartás következményeként a tantárgy kiszorult a Rendőrtiszti Főiskoloáról. Úgy gondolom – amellyel nem állok egyedül –, hogy a rendvédelmi tisztképzésnek az alapképzésében az egyes szakokon a magyar rendvédelem egy–egy szakterületének a történetét indokolt oktatni. Erre az alapra épülhet a nemzeti rendvédelem-történeti oktatás a mester fokozatban. Végül pedig a Ph.D. képzés keretében valósulhat meg Európa rendvédelem-történetének az oktatása.

E három lépcsős vázhoz igazodhatnak a diszciplína specialitásait közvetítő alternatív, illetve fakultatív tárgyak. Számomra a szakterület történetiségét mellőző, legfeljebb névlegesen jelenlevő oktatás szakbarbár orientáltságú képzést jelent. Meggyőződésem, hogy nagy hiba elődeink tapasztalatanyagától elzárni a jövő rendvédelmi szakembereit. Álláspontom szerint a hivatástörténetiséget vissza kell helyezni az oktatásba az őt megillető helyre. A szakmai identitástudatot ugyanis nem nélkülözheti egy nemzeti rendvédelmi testület sem. Az identitástudatnak pedig a leghivatottabb hordozója a hivatástörténet.

A világon mindenütt gondot fordítanak a választott hivatás szakmatörténeti képzésére, különösen a fegyveres szervezetek esetében. Hazánkban azonban – a katonai tanintézetek kivételével – a XX. század közepétől nem ez a helyzet. A rendszerváltás nyomán rendszerbe állított és nemzeti rendvédelmünk interpretálására hivatott tárgyat több lépcsőben, adminisztratív úton és a tudományos körök tiltakozása dacára kiszorították a rendvédelmi képzésből. E folyamat során elmaradt annak a bizonyítása, hogy nemzeti rendvédelmünk történelmének a megismerése miért veszélyes a rendvédelmi testületek jövendő tagjai számára.

Tarthatatlannak tartom azt a helyzetet, hogy civil tudományegyetemen magasabb óraszámban adom elő a rendvédelem-történetéről szóló tantárgyat, mint a Rendőrtiszti Főiskolán, ahol jelenleg csupán úgynevezett szaktörténeti oktatás folyhat nevetséges óraszámban.

Oktató munkámban igyekeztem megkülönböztetett figyelmet fordítani a tehetségek ápolására, az érdeklődő hallgatók tudományos alkotó munkába történő bevezetésére. 1987 óta veszek részt a tudományos diákköri tevékenységben, mint a Rendvédelem-történeti Tudományos Diákkör vezetője. 2009-ig kereken 70 diákköri dolgozatot instruáltam. A témavezetésemmel készült dolgozatok az Országos Tudományos Diákköri Konferenciák Hadtudományi és Társadalomtudományi Szekciójában vettek részt.  E két szekcióba 32 témavezetett dolgozatom jutott el, melyek közül 14 alkotás részesült valamilyen elismerésben. Két általam instruált dolgozat, a Magyar Tudományos Akadémia és az Országos Tudományos Diákköri Tanács közös díját, Pro Scientia elismerést is kapott. 1992-től 1996-ig a Rendőrtiszti Főiskola Tudományos Diákköri Tanácsának az elnöki tisztét is betöltöttem. Az intézmény történetében az első elnök voltam, aki e tisztséget társadalmi munkában végezte. Irányításommal valósultak meg a Rendőrtiszti Főiskolán 1995-ben az OTDK Hadtudományi, valamint Állam- és Jogtudományi szekciói.

Az általam kimunkált magyar rendvédelem-történeti tantárgy változatai nem csupán a felsőoktatásban terjedtek el. A rendészeti szakközépiskolákban, illetve a közigazgatási szakközépiskolákban is oktatják annak valamilyen adaptációját.

Munkásságom elismerése kitüntetések formájában is megvalósult. A rendszerváltást követően 2010-ig tevékenységemet 14 elismerésben részesítették állami és társadalmi szervezetek.

Budapest, 2008. január

Dr. Parádi József

„Történelemmel a biztonságért”