Apátsági könyvtár
Az 1802. évi alapítású Csornai Premontrei Apátság Könyvtára igen jelentős gyűjtemény volt. Különösen jelentős volt a Miscellanea-gyűjtemény, amelyet egy antikvárius 1905-ben eredetileg az OSZK-nak ajánlott fel, de az OSZK - borsos ára miatt - nem tudta megvásárolni. A feloszlatott rendházba 1950. augusztusában a helyi tanács költözött be. Bár a hivatalos álláspont szerint a könyvtárat azonnal lepecsételték, mégis hamarosan kerültek elő könyvek – rendőrségi nyomozás során – a korábban megdézsmált gyűjteményből. A központi kiküldöttek 1952-ben válogatták át az akkor kb. 40.000 kötetre becsült állományt, amelynek nagy része a földön hevert. Az egykori könyvtár katalógusa – amely 1952-ben még megvolt – sajnos a mai napig nem került elő. A premontrei rend 1992-ben kapta vissza a Prépostság épületét. Miután a korábban itt elhelyezett városi könyvtár elköltözött, 1995-ben kezdték el az épület három szobájában „a” premontrei könyvtár újraépítését. A könyvtár alapját megmaradt állomány-töredék jelentette, valamint az Országos Széchenyi Könyvtár Fölöspéldány Központjából visszakapott anyag, ehhez járult az elhunyt rendtársak hagyatéka.
Kutathatóság: egyenlőre nem kutatható, az 1952-ben szétdúlt könyvtár helyreállítása nemrég kezdődött meg.
Az állomány jellege és feltártsága: Az állomány
vegyes, 170 polcfolyóméter
Az OSZK Fölöspéldány Központjából az 1950-ben
elkobzott könyvekből visszakapott anyag 41 polc-folyóméter
Szolgáltatások: egyenlőre zárt gyűjtemény
Mai gyűjtőkör: teológia és segédtudományai,
filozófia, művelődéstörténet, társadalomtudományok,
szépirodalom válogatva, minden premontrei vonatkozású anyag.
Cím: 9300 Csorna,
Soproni út 65.
Tel.: +36 (96) 261-518, Fax: (96) 593-516