A tánccal 1995-ben ismerkedtem meg. Több táncklubban is táncoltam és sok fellépésen vettem részt.Rengeteget tanultam oktató partneremtől, Ildikótól! A szenvedélye, ahogyan a tánchoz viszonyul, az alázata, ahogyan a tánctechnikához áll, sokat segített a fejlődésemben.
Évekig tanultam transzperszonális pszichológiát, vezettem lelki dolgokkal foglalkozó csoportot. Azt tapasztaltam, hogy a férfiak kevésbé nyitottak (természetesen vannak kivételek) az új, a változás iránt, még akkor is, ha az a javukat szolgálná.
A tánctanításban sikerült megtalálnom azt a területet, ahol az elméleti segítségen kívül gyakorlati tapasztalatot tudok átadni. Nem csak információt kapnak a párok, hanem azonnal végrehajtandó feladatokat, ami elmélyíti a tudásukat.
Már 11 éve tanítunk társastáncot Ildikóval Gyöngyösön és környékén. Sikerült egy olyan rendszert kidolgoznunk, ami a tánclépéseken messze túlmutat és valójában a tánc lényegét adja át az embereknek. Nemcsak egyénenként segít fejlődni, hanem a párkapcsolatban is összecsiszolja a férfit és a nőt.
A visszajelzések igazolják a párterápiás jelentőségét az általunk tanított vezetéstechnikának, egymásra figyelésnek és kommunikációnak.
Szeretnénk minél több párt megtanítani, átadni a tudásunkat, tapasztalatainkat.
Szívesen tartunk tanfolyamokat amennyiben erre felkérést kapunk. Keressen bizalommal, igyekszünk rugalmasan kielégíteni a tanítással kapcsolatos igényeket.
Tánciskoláink jelenleg Gyöngyösön és környékén, valamint Pásztón és környékén működnek.