“Volt
Miskolcon egy Tavassy síiskola”
Ezúton szeretném bejelenteni a kedves
érdeklődőknek, hogy síiskolám 2008 december 31-el
megszünt...
Az alkalmat felhasználva szeretnék köszönetet mondani,
elsősorban a síiskola elmúlt 27 éve alatt nálunk
végzett több mint 2600 gyermeknek és felnőttnek, aki
bizalmával iskolánkat megtisztelte.
Köszönetet mondok mindazoknak a barátoknak, munkatársaknak,
hatóságoknak, intézményeknek, sajtónak akik sível
kapcsolatos tevékenységemet az elmúlt évek alatt
segítették, mert nélkülük nem tudtam volna céljaimat
elérni.
Az iskola 1981-ben a miskolci Honvéd SE keretében jött
létre a szülők közkívánatára az akkor létesült
Szentpéteri kapui műanyag sípályán, amely
lehetővé tette a városon belüli könnyen elérhető,
tervezhető hótól független síoktatást. Az oktatást
kezdetben a Honvéd SE női élversenyzői végezték
irányításommal, aki akkor a Honvéd vezető edzője
voltam. A kivilágított pályán hétköznap délutánonként 4
csoportot is oktattunk, nagy sikerrel.
A 80-as évek közepén én Bánkútra kerültem, a honvédséget
Miskolcon leépítették, a szponzor nélkül maradt
műanyagpálya tönkrement szétlopták.
A Tavassy síiskola Bánkúton havon működött tovább.
Mikor 2000-ben Bánkútról nyugdíjba mentem, megkeresett a
Honvéd SE elnöke Ondrasek Iván, aki megkért folytassam a
síoktatói tevékenységet a műanyagsípályán. A kérésnek
eleget tettem, és emberfeletti munkával felújítottam a
műanyag sípályát és tovább oktattuk a
jelentkezőket a Miskolci Sportiskola segítségével a
műanyagpályán, havon Bánkúton és külföldön.
Időközben a miskolci Önkormányzat részéről nagy
tervek készültek, közgyűlési határozat született, hogy
minden 4. osztályos miskolci gyereket az úszáshoz hasonlóan
a műanyag sípályán sí alapképzésben kell részesíteni.
Kár, hogy ebből nem lett semmi...
A pályák fenntartása egyre nagyobb feladatot jelentett
számomra. A műanyagot minden tavasszal fel kellett
tekerni, a pályát nyaranta legalább 6-szor kaszálni kellett
és ősszel a műanyagot visszatekerni.
A segítség egyre nehezebb és kisebb lett...
A Sportiskola elköltözik a Szentpéteri kapuból az egyetem
mellé. A pálya minimális felügyelete is megszűnik, a
rablók pedig feltartóztathatatlanul dolgoznak.
Én pedig 72 éves lettem...
A fentieket figyelembe véve kellet meghoznom a nehéz de
reális döntést, befejezem.
Hiányozni fognak a csillogó hálás gyermek tekintetek, de ez
az élet rendje.
Még egyszer köszönöm mindenkinek!!!
Természetesen a jövőben is szívesen segítek
tanácsaimmal ha valaki hozzám fordul, a sísportban
eltöltött 64 év tapasztalatával.
Tisztelettel
Tavassy Viktor
Tel: 06-(46)-376-369
Mobil: 06-30/313-9081
Lányom Tavassy Krisztina továbbra is foglalkozik, bár
kisebb mértékben síoktatással.
Elérhetősége: 06-70/333-1876