Két napos siófoki céges tréningünk után, péntek késő délután átköltöztem a Hotel Vértesből, a Hotel Aranypartba. A szellemi leterhelés után végre ráhangolódhattam a fizikaira. Ezen a versenyen sajnos az ismerős futók közül csak nagyon kevéssel találkoztam. Péntek este a szálloda halljában, majd késő este kedvenc maratoni éttermünkben összefutottam Gabival és barátaival. Szilvi és Attila 20 óra körül érkeztek meg Budapestről, addigra én már belaktam a közös 4. emeleti szobánkat.  Jól bevacsorázva és kifáradva vártuk a szombati rajtot. Tiszta, nem csapadékos időben indult a délelőtti 14 km – es táv, jó hangulatban futottunk, sőt még lelkesítő „tömeggel” is találkoztunk a Balaton partján. Szilvi térd -, Attila derék-, én pedig fogfájással küszködve dacoltunk a távokkal egész hétvégén. Az esti 7 km szintén jól sikerült és már az új téli Saucony futónadrágunkban feszíthettünk Szilvivel (ez itt a reklám helye), amit a spuris lányoktól vettünk. Este Nagy Bandó András tartott humoros beszámolót futóélményeiről, de mi inkább az éttermünk felé vettük az irányt, mert az ebédet kihagyva már az éhenhalás kerülgetett. Fél 9 – re teljesen kimerülten dőltünk ágyba mindhárman, pedig még nem is sejtettük, hogy mi vár ránk másnap. Vasárnap reggel éhgyomorra jött a meglepi... Szakadó hó és 1 fok körüli hőmérséklet. Szuper. Még jó, hogy van téli nadrágom! Meg fogfájásom. Kicsit nehezen vettük rá magunkat, hogy a rajt előtt 5 perccel kimenjünk az épületből, de szerencsére nem voltunk egyedül ezzel a kihívással. Azért csak beálltunk a rajtvonalhoz, még bohóckodni is volt kedvünk, bár nem sokáig tartott a jókedv, egészen pontosan addig, amíg 2 percen belül be nem ázott a cipőm, és a parton az arcomba nem vágott a víz felől érkező hideg szél és a szememet is csípő szakadó hó. Ahol nyáron a strandolók szoktak feküdni (elég nehéz volt elképzelni), ott most libasorban futottunk, a latyakos, csúszós kövön és füvön még előzni sem nagyon lehetett. Sapkát nem vettem, mert nem szeretek beleizzadni, de úgysem vettem volna semmi hasznát, mert annyira esett a hó, majd a második körben a havas eső, hogy úgyis átázott volna. Hogy Csücsi Feri és Róka Laci örüljön, természetesen előrelátó voltam, és hétfő reggelre fodrászhoz voltam bejelentve. Tehát a hajam érdekelt a legkevésbé.  Hát nem itt futottam életem legjobb félmaratonját és abban reménykedtem, hogy a többi egyéni női futó sem, mivel előző este még elég jó helyen álltam a helyezésemmel. Félúton találkoztam Gabival, és rajta is láttam, mennyire élvezi a futást… Azért csak befutott mindenki és a forró tea kárpótolt mindenért, például azért, hogy az 5. kilométernél lemerült az mp3 lejátszom. Nagy kihívás volt ez a verseny!
Hazafelé már alig esett a hó és Budapestre érve az eső várt minket. Remélem jövőre jönnek a többiek is, mert hiányoztak, a csapat az csapat.