Megint itt, még mindig tele ötletekkel, és továbbra sem épp sok szabadidővel.
De a lényeg, a frissítés: Felraktam egyelőre egy pár képet Nick Galériájába, és
még egy pár képet kettejükről is.
Egyelőre ennyi. Most már nem ígérek se gyakori frissítést, se új ötleteket,
hátha akkor meglesz, avagy a Próféták (egyetemi rendszer, vizsgák zh-k satöbbik)
megkönyörülnek, és adnak ajándékba egy kis időt. :))
A Próféták legyenek veletek!
rover
2006.06.09.
Jó hosszú volt ez a tanév is, mindegy, hogy egyetem, gimi vagy más egyéb.
Mindenesetre lassan vége van, így aztán nekem is, Nektek is több
időtök van. Ennek örömére felraktam néhány új képet a Galériába és egy
kicsit meg is buheráltam, hogy könnyebb legyen nézegetni a hölgyeket :)
Itt, és most szeretnék elnézést kérni a kicsit hosszúra sikeredett
frissítésmentes időszakért, de vígasztalásul, a képek, és ha minden jól megy,
akkor most már lesz időm megvalósítani a többi fejlesztés ötletemet is.
Addig is:
A Próféták legyenek veletek!
rover
2005.11.18.
Itt vagyok újra, végre volt tíz percem és sikerült
megoldanom a következő fejlesztést. :)
Felkerültek a részekhez az előzetesek, vagy összefoglalók,
hívjuk bárhogy is. És, ami eddig tartott rajta az az, hogy
működőképes és viszonylag szép is legyen minél több böngészővel
megnyitva.
Nos, remélem sikerrel jártam és könnyebbé vált így eligazodni a részek
között.
A Próféták legyenek veletek!
rover
2005.11.10.
Nos, egy kis szünet után újra itt. :) Nem sokat hoztam ma,
csak egy kis extra háttéranyagot. Felkerült végre Nerys részletesebb
személyi anyaga. Érdemes megnézni. Legalább egy helyen eltér a
sorozatban megtudottaktól vagy inkább legalább egy helyen van benne
egy kis plusz információ. Nézzétek meg.
Mára ennyit, de igyekszem legalább a hétvégén frissíteni annyit,
amennyit csak tudok.
A Próféták legyenek veletek!
rover
2005.11.06.
Ma felraktam pár hátteret. A Galéria menüpont alatt megtaláljátok.
És néhány új idézet is felkerült Nerystől és Nicktől egyaránt.
rover
2005.11.05.
Ma átlépte a honlap a bűvös 100-as határt. Azaz ennyiszer töltöttétek le. :))
Szeretném megköszönni az érdeklődést, és megragadni az alkalmat, hogy felhívjam
a figyelmet a vendégkönyvre
és az email menüpontra, melyek azért vannak, hogy
elmondhassátok mi tetszik, mi nem tetszik. Mert ugye néma gyereknek anyja se... :)
De kissé komolyabban és vissza a bizniszre. Felpakoltam a két személyes galériának a
felturbósított változatát. Kíváncsi lennék hogy tetszik, tetszik-e egyáltalán vagy a régi
jobb/használhatóbb volt? És egyébként az hogy tetszik, amit az olvasószobában lehet találni? :)
No, akkor mára befogtam. A Próféták legyenek veletek!
rover
2005.11.04.
Egy kicsit átalakult a Galéria. Remélem tetszik így :-) , egyszerűbb a kezelése,
és gyorsabb is lett, valamint kisebb helyet foglal. Mára azt hiszem ennyi,
rover
2005.11.03.
Új menü és szebb linkek. De talán, ami fontosabb, a link-bannerek most már nem csak az IE
felhasználóknak számára láthatóak, de reményeim szerint mindenkinek.
Remélem elnyerik tetszéseteket az új dolgok. :)
A Próféták legyenek veletek!
rover
2005.11.02.
Felraktam az egyik talán legfontosabb dolgot, a köszönetnyilvánítást ide.
Illetve felkerült Nick most már teljesebb személyi anyaga is. Mára nagyjából ennyi. :)
rover
2005.10.31.
Ma felraktam a Vendégkönyvet. Most már nem csak email-en, de ezen keresztül is lehet
véleményt nyílvánítani. Ühm... lehet nem kellett volna? :)))
rover
2005.10.30.
Hello!
Ma elindult az oldal. Nem is tudom, talán kellene valami okosságot, netán
ünnepélyeset írnom ez alkalomból, de az igazság az, hogy nem szeretnék
nagy cécót csapni. Most már működik minden link a magyar verzión. Szóval csak
élvezzétek. Nekem nagyon sok munkám és a szívem-lelkem benne van. Csak remélni
tudom, hogy még sok rajongó van odakint, akiknek örömet okozhatok a regénnyel, az oldallal
vagy bármivel, ami itt található.