Eredeti cikk

A sárréti táj vonzásában

Közel húsz esztendeje egy, elsősorban vízügyi szakemberek által összeállított útikalauz ajánlásában olvashatjuk legösszefogottabban a sárréti táj dicséretét. „Sík vidék ez, a Nagy-Alföld szerves része, sőt annak legmélyebb teknője. A Sárrét belseje a múlt századi lecsapolásig, ármentesítésig, a »régi vizes világban« lakatlan volt. Települések a mocsárvilág szélein, szigetein alakultak ki. A Sárréten átvezető út ma is ezeket az ősi településeket köti össze. A táj meglehetősen egyhangú. A régi mozgalmas, vízben és vízinövényekben gazdag tájat hiába keressük. Az egykori tölgyesekből is csak néhány hagyásfa maradt. A legújabban telepített út menti erdősávok adnak csak némi változatosságot, már ott, ahol megmaradtak, vagy megmaradt belőlük valami. Valamint az utakat lépten-nyomon keresztező erek, folyások, kanálisok élénkebb növényzete. Az egykori rétek, mocsarak területei nem mind váltak művelhetővé. Kotus, szikes területek elég nagyszámban találhatók errefelé; leginkább legelőkként, sokszor juhlegelőként hasznosították őket. Történelmi emlékekben is szegény ez a táj, a patics-, a sár-, vályogépületek nemigen éltek tovább száz–százhúsz esztendőnél. A falvak református templomainak zöme XVIII. századi építésű; helyben égetett téglából épült egyszerű barokkos épületek, némelyikük jellegzetes, szép, arányos tömegével hívja fel magára a figyelmet. Egyébként még romok sincsenek, hiszen az itteni várak is csak magyar módra épült földvárak voltak, mint például a bajomi is, amelyekben jó, ha a bástyákat, a lakó és raktárépületeket építették téglából-kőből, ahogy errefelé még ma is mondják a téglaépületekről. A nagyon ritka, csekélyke romokat éppen ezért a mondák, babonás történetek egész raja veszi körül, mint például a szerepi torony esetében is. Kimagasló jelentőségűek és különös védelmet érdemelnek a gyakran fel-feltűnő kunhalmok, vagy kurgánok; ősi idők hírnökei. Némelyiküket már alig lehet észrevenni, lemosta az eső, elhordta a szél és elszántották az emberek. Arany János és Sinka István tája ez, a látszólagos sivárság ellenére is változatos, izgalmas. Meg kell ismernünk, hogy megszeressük!”

Ennek az első látásra sivárnak, szegényesnek mondható tájnak, a Sárrétnek része Zsáka is.

A Sárrét mindenekelőtt földrajzi fogalom, sajátos kistáj. Neve szóösszetétel, a bolgár-török eredetű ősi magyar sár és az ugyancsak régi magyar rét szóból áll. A sár jelentése iszapos, mocsaras víz, ugyanúgy lehet álló-, mint folyóvíz. Hazánk több vidékén találkozunk sár elnevezésű folyóvizekkel (mint például a legnevezetesebbel, a Sárvízzel vagy Sár folyóval a Dunántúlon), területekkel (például Sárköz a Dunántúlon és Szatmárban), településekkel (például Sárbogárd a Sár völgyében, a Dunántúlon, Sárköz és Sárközújlak a Szamos árterületén, Szatmárban).

Rét szavunk nedves, vizes, vízjárta legelőt jelent. A rét szó önmagában is (például az erdélyi Réty), de inkább összetételekben elterjedt elnevezés (például a Rétköz Szabolcsban). Településnévként még gyakrabban találkozhatunk vele (Rétfalu Szlavóniában és Burgenlandban, Rétközberencs Szabolcsban, Rétság Nógrádban, Rétszentmiklós elpusztult falu helye a Sárréten, Nagyrábé közelében, Rétszilas a Dunántúlon). A Sárrét összetétel tehát kétszeresen, tehát nyomatékosan vízjárásos, lápos, mocsaras, saras, zsombékos, nádas, sík területet jelent.

Kialakulását a földrajztudomány a geológiai harmadkorra, ötven-hatvan millió évvel ezelőttre teszi, amikor is a föld belsejében fölhalmozódott termodinamikus erők mozgása következtében fölgyűrődött – többek között – a Kárpátok vonulata. A közbeeső terület pedig, a Pannon-medence, lesüllyedt, és tengerré változott. Feltöltődése azonnal megindult a környező hegyekből ide ömlő folyók, patakok hordalékával. De csak egy-két millió évvel ezelőttre alakult ki nagyjából az a felszín, amit ma is láthatunk. Ennek a szárazzá lett, feltöltődött tengerfenéknek meghatározó erejű tényezői maradtak továbbra is a hegyekből ide tartó folyók, patakok és egyéb vízfolyások, amelyek egyrészt tovább töltötték a területet, másrészt kialakították a folyók medreit, köztük a mi szempontunkból legfontosabb Tisza-medret is.

A Tisza-meder kialakulásával épült föl a terület sajátos vízrendszere a beömlő, náluknál kisebb folyók, patakok, erek és egyéb vízfolyások révén. Összegezve, Dóka Klára így fogalmazta meg ezt a folyamatot: „…a későbbi földmozgások több medencét hoztak létre a süllyedő hegységkeret övezetében. Ilyen volt a korábban Szamos és Tisza ágakkal átszőtt Nagy-Sárrét, amelyet az ide ömlő Berettyó is táplált, valamint a Kis-Sárrét, melyet az egyre délebbre tolódó Sebes-Körös ágai öntöztek.”

A bihari Sárrétet már a középkorban is két részből álló területnek tudták. A Berettyó táplálta Nagysár (1200 körül) volt a Nagy-Sárrét. A Sebes-Körös Tekerő(-ér) nevű mellékága látta el vízzel a Tordas-árteret (1300 körül), azaz a Kis-Sárrétet. Csak a XVI–XVII. századtól kezdődően beszélünk Sárrétről, bár a Kis- és Nagy-Sárrét megkülönböztető területnevek ma is élnek, ismeretesek, de korlátozottan használatosak. Még későbbi elnevezések: Bihari-Sárrét (jobbára a Nagy-Sárrét), Békési-Sárrét (inkább a Kis-Sárrétre vonatkozik).

A területnév és származékai ősi magyar volta azt bizonyítja, hogy a vidéket a honfoglalás óta magyarok lakják. Tartalmát tekintve pedig arról tanúskodik, hogy a Sárrétnek mint tájnak meghatározó jelentőségű eleme volt a víz, a mocsár, a sár, a láp, még a vizes területekből kiemelkedő szárazulatokra vonatkozóan is. Mind a Nagy-, mind a Kis-Sárrét belseje lakatlan mocsárvilág volt, emberi megtelepedésre alkalmatlan terület. Így látta ezt az első magyar geográfusok egyike, Hunfalvy János is, 1886-ban, amikor ezt írta: „(Mező-Keresztestől és Körös-Tarjántól) Ny-ra azon nagy síkság terül el, mely az Alföld legnagyobb fátlan térsége. Keleti felét a Berettyó-csatorna szeli át, mely Berettyó-Újfalutól DNy-ra Szeghalomig ér. A csatorna keleti oldalán lévő nagyobb mocsaras vidéket Berettyó Sárrétnek szokták nevezni. A Körösi Sárrétnek csak a szélein vannak helységek, középső vidékein csupán pusztai tanyákat találunk. Legnépesebb helység Komádi, nagy falu, közel esik a Sebes-Körös éjszaki partjához. 4771, jobbára helvét hitvallású lakossal, kik szorgalmas földművelők és sok pusztát vásároltak össze; jeles kubikulók is. Csökmő (2777 lakossal), Darvas, Vekerd, Zsáka, Furta, Mező-Sas és Szakál azokat a pusztákat veszik körül, melyeknek nagy részét a nagyváradi róm. kath. káptalan bírja.”

Óriási kiterjedésű nádas, gyékényes, kákás, zsombékos mocsár, amelyen kevés sík víz található. A nádasokba tartó, azokon átkelő hajóutakat – a rónákat – rendszeresen tisztítani kellett a fel-feltörő nádtól, hogy használhatóak legyenek. A sárréti települések kettő kivételével – Szerep, Komádi – nem a Sárrét mocsárvilágában létesültek, hanem a száraz széleken, a mocsárvilág peremén, esetleg ott, olyan helyeken, ahol a rétbe, lápba, mocsárba hátságok, félszigetszerű kiemelkedések, laponyagok, gátak, gorondok nyúltak be. A mocsárvilág belsejébe települt, említett két község is – Szerep és Komádi – alacsony, de víz nem járta magaslatokon, szigeteken létesült s egy keskeny gáton lehetett azokat megközelíteni (esetleg még így sem, hanem csak csónakon). Ugyanakkor a Sárrét peremére települt falvak határainak egy része mélyen benyúlt a mocsárba, a nádasokba, és ha elbizonytalankodva is, ha nem egyértelműen és pontosan is, de felosztották maguk között a területet.

A Sárrét-széli települések lakossága ugyanúgy benne élt a feudális társadalmi rendben, mint más, kevésbé „rendkívüli” települések népe, akár nemesek voltak, akár jobbágyok. Legfeljebb a jobbágyi szolgáltatások alakultak másként, mint más helyeken. Itt faizás helyett nádlással tartoztak, baromfi helyett hallal, csíkkal, esetleg teknősbékával szolgáltak. A gazdálkodás alapját itt is a hátságokon, a víz nem járta területeken, esetleg szigeteken folytatott földművelés jelentette, mint másutt. S talán csak a földművelés és az állattartás közti arány eltolódása az állattartás javára – a sok rét, legelőterület miatt – jelezte, hogy Sárrét-széli gazdálkodásról van szó. A feudalizálódás előrehaladtával itt is kisebb-nagyobb nemesi birtokok, sőt uradalmak alakultak ki.

Zsákát már 1808-ban Rhédey Lajos A sárréti járás versekbe foglalása című memorizáló költeménye, a közvéleménynek megfelelően, a sárréti települések közé sorolta: Bors, Homorog, Báránd, Szerep, Ártánd, Udvari, Sáránd, / Hosszúpályi, Vekerd, Torda, Deretske, Peterd, / Tépe, Böszörmény, Sass, Kis Szántó, Henczida, Darvas, / Szent Márton, Csökmő, Sámson, Apáti, Bedő, / Vántsod, Péterszeg, Potsaj, M. Pérts, Zsáka, Bakonszeg, / Rábé, Szentjános, Furta, Komádi, Bagos, / Bojt, Bajom és Vértes, Kaba, Told, Dantsháza, Keresztes, / Gáborján, Esztár, Újfalu, Pályi, Konyár, / Itten végződik, ha Szakáll is ezekbe tevődik / A Sárréte, de még puszta van abba elég.

Ahogy Rhédey Lajos jó verselési készségről tanúskodó, deákos ihletettségű időmértékes verséből láthatjuk, a szerző 47 települést sorolt a sárréti járásba. A nagyvonalú felsorolásba több olyan település is bekerült, amelynek a Sárréthez mint földrajzi tájhoz kevés köze volt. De ugyanakkor több, köztudottan sárréti település kimaradt azon egyszerű oknál fogva, hogy nem tartoztak Bihar megye sárréti járásába. Ilyen, kimaradt, jelentősebb, ide tartozó település például Vésztő, Szeghalom, Okány és Füzesgyarmat.

Bár Osváth Pál 1875-ben csupán egy településsel többet, tehát 48 falut, mezővárost sorolt a sárréti járás települései közé, felsorolása nemcsak egy településsel több, mint a Rhédey Lajos versében szereplő falvak száma, hanem más, ott nem említett településeket is bemutatott. Osváth leírásának az is nagy előnye, hogy az egyes falvak tárgyalásánál feltüntette a községek határaiba beolvadt egykori falvak pusztahelyeit is:

1. Ártánd, a kis-zomlini pusztával

2. Bakonszeg, a kovácsi pusztával

3. Báránd

4. Bedő

5. Berekböszörmény

6. Berettyószentmárton, a kórógyi, bócsi, szomajomi, szentdienesi és újlaki pusztákkal

7. Berettyóújfalu mezőváros, a szent-kozmai, andaházi és Herpály pusztákkal

8. Bojt

9. Bors, a nagy-zomlini pusztával

10. Csökmő, a szöcsködi pusztával

11. Dancsháza

12. Darvas, a ciffi és borsódi pusztákkal

13. Derecske mezőváros

14. Esztár

15. Furta, a peresi pusztával

16. Gáborján

17. Hajdúbagos, a bánki pusztával

18. Hencida

19. Hosszúpályi, a fejértói, a bajontai pusztákkal és a konyári tóval

20. Keresszegapáti, a körmösdi pusztával

21. Kisszántó, a szebeni pusztával

22. Komádi mezőváros, az irázi, a kolti, az eszi, a hathi és a megyeri pusztákkal

23. Konyár

24. Magyarhomorog, a boldogasszonytelki, a kis- és nagytóti, a kis- és nagynyéstai, a kenézi és a petlendi pusztákkal

25. Mezőkeresztes, a septhelyi pusztával

26. Mezőpeterd

27. Mezősass

28. Mikepérts, a bodóházi pusztával;

29. Monostorpályi

30. Nagybajom (Biharnagybajom) mezőváros, a kisbajomi pusztával

31. Nagykaba mezőváros, a kiskabai pusztával

32. Nagykereki, az ádámi pusztával

33. Nagyrábé, a kisrábéi, a rétszentmiklósi pusztákkal

34. Pocsaj

35. Pusztatold, a kis-toldi pusztával

36. Sámson, a kígyósi és a tamási pusztákkal

37. Sáránd

38. Szakáll

39. Szentjános

40. Szentpéterszeg

41. Szerep, a gatalyi és a lucsai vagy zákányi pusztával

42. Tépe

43. Torda

44. Udvari

45. Váncsod

46. Vekerd

47. Vértes, a reszegei pusztával

48. Zsáka, az orosi, a dózsai, a nagynyomási pusztákkal

A fenti, Osváth-féle felsorolásból is láthatjuk, hogy a Sárrét határait illetően nem lehet a közigazgatási beosztáshoz ragaszkodni, illetve nem szabad a közigazgatási határoktól függetlenül egyes településeket ide vagy oda sorolni, vagy éppen kihagyni.

Csávás István 1941-ben, A Nagy-Sárrét monográfiája című munkájában a nagy-sárréti településeket három csoportra osztva mutatta be. Az első csoportba a mocsári falvakat sorolta: Sárrétudvarit, Biharnagybajomot, Nagyrábét, Bihartordát, Bakonszeget. A másodikat az érmenti települések alkották: Báránd, Sáp, Dancsháza, Zsáka, Furta, Vekerd, Csökmő. A harmadik csoportba a szigettelepülések tartoztak: Szerep, Komádi.

Még inkább meggyőzhet bennünket a földrajzi szempontok mellett a néprajzi tényezőket is figyelembe vevő Szűcs Sándor véleménye a Sárrét táji határainak, kiterjedésének megállapításánál. A régi Sárrét világa című, 1940-ben kiadott, főművének is vehető munkájában ezeket írta: „Ha a térképet nézegetjük, szemünkbe ötlik, hogy azon a helyen, amelyet Püspökladány, Szerep, Sárrétudvari, Biharnagybajom, Nagyrábé, Bihartorda, Bakonszeg, Darvas, Füzesgyarmat, Szeghalom, Dévaványa, Túrkeve, Kisújszállás és Karcag közt húzható vonallal keríthetnénk körül, nincs egyetlen falu sem. Így van ez a valóságban is. Nem is települhetett ide falu, mert a múlt század közepéig, amíg szabályozatlan folyóink kényük-kedvükre locsolgatták a földjeinket, ez a kiterjedt lapály volt a Nagysárrét magva. Feneketlen mocsár, amit az utak is messzire elkerültek. A Bakonszegnél medrét veszítő öreg Berettyó vize itt terült szét, és csak Szerep alatt, Bihar, Békés, Jásznagykunszolnok hármas határa táján szorult ismét holmi sekélyes mederbe. De elfért itt még a Tisza vize is! A Mirhó-foknál kiömlő áradást a Kakatér, Mérges, Cinaderék vezette el idáig. A Tiszaszőlősnél partot bontó víz a Tinosdéren, Oktalanlaposán és a Zádoréren jött. A Tiszadobnál kilépő áradást pedig a Hortobágy folyócska szállította. Ennek medre mentén Karcag és Nádudvar közt az Ágota csárdáig nyúlt fel a Nagysárrét s rokonságot tartott a kunmadarasi nagy réttel és a hortobágyi morotvákkal. – De Csökmő, Komádi, Vésztő, Okány környékén is mocsár terült el: a Körös Kissárrétje. E két rétségünk tulajdonképpen ikertestvér volt. Zsáka, Darvas, Gyarmat közt számtalan ér kötötte össze őket, mint például a Keresztér, Bogárzó, Kengyel, Kenderes, Cseke, Mustó, Gyöngyös, Dózsa, Szunyogos, Nyék. Ezek medrén keresztül osztozkodtak egymás vizén.”

Kósa László az eddig ismertetett Sárrét-meghatározásokra támaszkodva 1975-ben, kerek száz évvel Osváth Pál után, ugyanezeket állapította meg. Mondandóját azonban megtoldotta néhány nagyon fontos, az egész táj megismerése szempontjából lényeges részlettel: „A Sárrét vidékét a magyarság közvetlenül a honfoglalás után megszállta. Magyar lakossága – bár a török hódoltság alatt igen sokat szenvedett – a mocsarak védelmében sosem pusztult ki. A középkorban a Sebes-Körös mentét Nagyváradtól Berekböszörményig Rétköznek nevezték. A Sárrét elnevezés a 16–17. században szorította ki a korábban használt Nagysár nevet, melyen azonban csupán a mocsarat értették, nem a vidéket. A Sárrét nagy része beletartozik a Körösköz névvel jelölt tájba is. A hatalmas sárréti mocsárvilágot a múlt század második felében ármentesítették. A környező községek lakossága ekkor tért át a külterjes állattartásról és a vízi életmódról az intenzív gabonatermesztésre és istállózó állattenyésztésre”.

A kistáji kataszter vidékünkön többek között Bihari-sík néven is hozott létre önálló kistájat. A kistáj Hajdú-Bihar megye területén helyezkedik el, és hétszázötven négyzetkilométer nagyságú. Hozzá tartozik Zsáka a közelében lévő Furtával, Vekerddel, Darvassal, Csökmővel együtt. Azaz azokkal a településekkel alkot földrajzilag meghatározott, összefüggő kistájat, amelyeknek a XVI–XVII. századtól mindmáig egyfajta központja.

A sárrétek helyzete és településeik

Zsáka ábrázolása az első katonai felmérésen (1782–1785)

Zsáka ábrázolása a második katonai felmérésen (1829–1866)