Kunhegyes - Feketics

A testvérvárossá fogadás szép szokássá vált a különböző országok települései között az utóbbi néhány évtizedben. A Magyar értelmező kéziszótár a következőképpen fejti ki a testvérváros fogalmát: „Egymással megállapodás szerint rendszeresen kulturális kapcsolatban levő, más-más országbeli városok egyike…”

Kunhegyes talán a legelsők között szerepel vidékünkön (1935-1941) a testvér-települési kapcsolatok kialakításában Ágoston Sándor feketicsi (vajdasági) református lelkész jóvoltából.

A Nagykunságban az 1785-86-os közös történelmi események miatt több településnek van hasonló módon kialakult testvéri kapcsolata (Kisújszállás, Karcag), mint Kunhegyesnek, a vajdasági településekkel: Feketiccsel, Pacsérral, Ómoravicával.

„Feketics (Bácsfeketehegy) manapság egyszerű, közép-bácskai falu. A Krivaja (Bács-ér) patak mentén fekszik, a Szabadkát Újvidékkel összekötő E-75ös nemzetközi út halad át rajta. A 4500 lakos 2/3-a magyar ajkú, 1/3-a pedig szláv.”

A falu 1785-ben jött létre zömében a nagykunsági református kunhegyesiek betelepülése által kb. 250 család alapította. A 13.298 hold föld egyharmadát meghagyták közlegelőnek, a többit kiosztották. 1788-ban már 1350 fő (282 család) élt a településen. 1800-ban kezdték el építeni időtálló református templomukat. 1805-ben 1500, 1851-ben 2000 lakosa volt. 1900-ban 3621 magyar, 1891 német, néhány szerb, tót és egyéb nemzetiségű lakott már a településen. Vallási megoszlása ennél is színesebben alakult. 1900-ben 3583 református, 291 római katolikus, 5 görög katolikus, 13 görögkeleti, 1332 ágostai, 120 izraelita, 200 egyéb vallású és 1 unitárius lakta a falut.

1885. május 31-én tartották azt az ünnepséget, ahol Bakay Károly felvázolta a község 100 éves történetét. Főleg tanítóik és papjaik segítették emlékezetben tartani történelmüket, s az anyaközségből kapott egyházi kegytárgyak is (harang, úrasztali kehely) a történelmi tudatot erősítő és fenntartó tárgyakká váltak” – írja Kórizs József feketicsi gyógyszerész, helytörténész.

A 18. század második felében erőteljesen kezdett szaporodni a nagykun helységek, többek között Kunhegyes lakossága is:1725-ben kb. 1000 fő, 1766-ban kb. 2000 fő, 1784/85-ben kb. 3864 fő. Szabó Lajos tanulmányában („Kunhegyesi földtelen emberek Feketitsre költözése 1785-ben”) feltárja azokat az okokat, amelyek 217 kunhegyesi családot a szülőföld elhagyására kényszerítették 1785-ben. Az okok között első helyen a túlnépesedést említi. A legeltető állattartással foglalkozó lakosságnak a megnövekedett lakosság következtében nagyszámú állatállománya nem fért meg zavartalanul a helység határában.

A 18. században a Nagykunságra, Kunhegyes lakosságára is külön súlyos természeti-társadalmi kötelezettségek nehezedtek: királyi, hármaskerületi, nagykunkerületi, helyi terhek pénzben és természetben, s munkával (szekeres- és gyalogmunka, beszolgáltatás, katona- és lótartás, katonaállítás, fuvarozások, sószállítás, út- és gátépítések, templomépítés). A szegényebb lakosok házhelykérését elutasította rendre a tanács, szándékosan zsellérsorban tartotta őket, ami csak fokozta elégedetlenségüket.

Amikor a kincstár elhatározta (1782. II. József telepítési pátense) a Bács megyei kincstári puszták benépesítését, a kunhegyesiek is érdeklődni kezdtek (főleg a szegényebbek, zsellérek, irredemptusok) e pusztákra költözés iránt. 250-nél több család nevében jelentkezett a deputáció Bécsben. Az elégedetlenkedők élére egy „módos” földnélküli, Terebesi András állt. Kérvényüket a Hármas Kerületi főkapitányon keresztül juttatták el Ő Felségéhez Bécsbe. A Nemes Tanácsbeliek rossz szemmel nézték az ügyet, nem akartak megválni az olcsó munkaerőtől.

A kérelmezők azonban sikerrel jártak. II. József 1784. XI. 25. rendelete tartalmazza a „földtelen” kunhegyesi emberek bácskai letelepülését és kedvezményeit. Az emigrálók egy bikát kértek a közösségtől, melyet meg is kaptak. Az egyháztól emlékül egy ezüstkelyhet (felirata: Kunhegyesi ekklésiáé ez pohár 1713) és a két egyforma úrasztali cinkanna egyikét kapták („Ez Kannát kunhegyesi eklésia számára Ns Koczó Gáspár uram maga költségén vette 1733. 7-dik. 8. felirattal) és egy 12 fontos harangot, amivel istentiszteletre hívhatnak, és halottaikat eltemethetik. Velük ment a kunhegyesi gyülekezet rektora, Kálmándi Papp János lelkészüknek. Minden kitelepülő, ha kifizette tartozásait, elintézte ügyeit, passust kapott.

Ágoston Sándor feketicsi református lelkész 1935-ben kereste fel a nagykunsági település református gyülekezetét a kapcsolatok kialakításának, az egykori rokonsági szálak újbóli összefonásának, a 150 éves kitelepülés évfordulójának közös megünneplése érdekében. A „kibékülés” jegyeként elkészítették annak az ezüst kehelynek a mását, melyet ajándékba kaptak a kitelepüléskor a kunhegyesi eklézsiától. Viszonzásul a kunhegyesi egyház Feketicsre küldött egy eredeti kunhímzéssel készült terítőt. Ezek az emléktárgyak hordozzák a ki- és megbékélés jelét ma is.

Az 1936-ban megtartott jubileumi ünnepségre a feketicsiek lovas bandériumot is szerveztek, hogy az állomáson azzal fogadják a kunhegyesiek küldöttségét. Sajnos ekkor mégsem találkozhattak, mivel a jugoszláv hatóság a határsorompónál nem engedélyezte beutazásukat. A kapcsolatfelvétel eseményeiről beszámolt a kunhegyesi református egyház Ébredés (1935-1939) című folyóirata.

A sikeres találkozásra 1941-ben kerülhetett sor végre Bácsfeketehegyen. Ekkor avatták fel a Kunhegyesről hozott országzászlót, és ekkor leplezték le a templom előtt felállított hősök emlékművét. Majd hosszú és nehéz történelmi időszak következett, évtizedek teltek el, amikor 1967 őszén a feketicsi iskola küldöttsége látogatott Kunhegyesre.

1978-ban a református anyaegyház végre magához ölelhette elszármazott gyermekeit. Fabó Zsigmond református lelkész szervezésével a kunhegyesi egyháztagok látogattak el Feketicsre. A határnál dr. Józsa Lajos feketicsi egyházgondnok és Hodosy Imre református lelkész fogadta őket. A falu határától ünnepi harangszó kísérte autóbuszukat a templomig. A szállást biztosító családok asztaláról nem hiányzott az ablakos fonott kalács (kucsos kalács), ugyanis a különösen kedves vendéget régen Kunhegyesen azzal fogadták. Még ezt sem felejtették el a sok-sok év alatt!

Ezután egyházi és települési szintű kölcsönös látogatások követik egymást a mai napig. Egy-egy ilyen látogatás alkalmával családok látják vendégül a másik településről érkezőket. A többnapos együttlét alatt lehetőség nyílik egymás szokásainak, életmódjának, gondolatvilágának megismerésére. Családi barátságok szövődnek, melyek idővel a rokoni szálak érzését keltik az emberben. Vannak, akik évente összejárnak, ugyan azt a családot, személyt látják vendégül.

Legközelebbi találkozásra 2011. szeptember 2-3-án kerül sor Feketicsen. 

                               Víg Márta

                         középiskolai könyvtáros