Kolerajárványok Kunhegyesen

(„…minden halott egy-egy elveszett kézirat…”)

Diákkorom országjáró kirándulásain figyeltem fel arra, hogy Magyarország sok településének központi helyén emléket állítottak az 1831-es „nagy” jelzővel illetett kolerajárvány áldozatainak.

Mivel Kunhegyesen ilyen jellegű emlékhelyet nem láttam, arra gondoltam, hogy településünket bizonyára elkerülte ez a járvány. Később azonban idősebb emberektől hallottam, és Dienes Erzsébet tanulmányaiban olvastam, hogy az általam cigánytemetőként ismert helyi temetőt korábban koleratemetőnek is hívták. Ettől kezdve tudatosan kerestem az ezzel kapcsolatos helytörténeti vonatkozásokat.

Az ázsiai eredetű fertőző betegséget kereskedők hurcolták be Európába a 19. század elején. Az orvostudomány ekkor még nem ismerte kórokozóját, és így a gyógyítás módját sem.

A kolerajárvány leggyakrabban nyári hónapokban lépett fel, s főleg a felnőtteket támadta meg. Vízzel vagy étellel jut a tápcsatornába a baktériuma.

1831-ben Pirkler Thadeusz, a Jászkun Kerület főorvosa így írta le tüneteit: „A midőn a’ betegség… l^ső stádiumában vagyon akkor a’ betegen következendő symptómák szemléltettnek, úgymint: Fő fájás, fő szédelgés, tagoknak hirtelen való el lankadása és elzsibbadása, a’ Belekbe való korgások, és némelykor gyomor émelygések,… Ha pedig a’… symptómák nagyobbodnának és a nyavaja nagyobb s’ veszedelmes mértékbe tapasztaltattna, ekkoron a’ betegre has menés jön,… melyhez járulnak a’ lábakba, kezekbe és karokba való görcsök…”

A betegség tünetei a fertőződés után néhány nappal jelentkeznek, lefolyása gyors, esetenként csak pár órás. Mivel leggyakrabban hányással, hasmenéssel járt, a nagy és hirtelen fellépő nedvveszteség miatt igen sok esetben halállal végződött.

Az első világméretű járvány 1817-ben lépett fel kelet-indiai és bengáliai területen. 1830-ban elérte Oroszország európai részét és Lengyelországot. Továbbterjedésének megakadályozására 1830. december 28-án lezárták az északi magyar határt. Ám egy rövid időre feloldották a zárlatot, ami elegendő volt arra, hogy a betegséget behurcolják az országba. Legelőször 1831. június 13-án Ugocsa megyében, 15-én Borsodban észlelték.

A hatóságok kolera-orvosokat rendeltek ki, a királyi helytartóság pedig a betegség állásáról helységenként napi jelentéseket kért. Kordonokat állítottak fel a járvány megakadályozására. Leállt a közlekedés és a kereskedelem. A zsellérek nagy tömegét így megakadályozták abban, hogy lemehessen az Alföldre, ahol aratáskor szerezte meg kenyerét. Egyes helyeken a határba se mehettek ki, s nem tudták betakarítani termésüket. Bezárták az iskolákat, beszüntették a gyűléseket és a vásárokat. A gabonabehozatal elmaradása miatt Felső-Magyarországon éhínség fenyegetett. A gyógyító hatású bizmutport sok helyen túladagolták a kutak vizében és az a hír terjedt el, hogy az urak meg akarják mérgezni a parasztokat. Zemplén megyében több helyen lázadás tört ki a „méregétetők”-kel szemben, s a megmozdulás átterjedt a szomszédos megyékre is. A parasztfelkeléssé szélesedő mozgalom megfékezésére a kormány katonákat volt kénytelen kirendelni. Ekkor keletkezett a következő versike:

„Falu végén a vasvella,

Mégis bejött a kolera.

De nem a gazdag urakra,

Hanem a szegény parasztokra.”

A Magyar Királyi Helytartótanács leiratban adta meg javaslatait a járvány megfékezésére. Elsődleges szerepet kapott benne a megelőzés módszerének leírása. A betegségben szenvedők gyógyítására az érvágás javaslatán túl különböző főzetek leírását és alkalmazásának módját ismertették. A Helytartótanács által a Morvai János tiszabábolnai pap-féle gyógymód talált pártfogolásra, aki meleg italok és a beteg melegen való tartásának módszerét alkalmazta. A Jászkun kerület főorvosa, Pirkler Thadeus is leírta a kolerás betegek gyógyításának általa javasolt módját, melyből idézek: „… kezdetébe a’ nyavalyának szükséges a’ testet egészen jól bé takarni és mentől gyakrabban a’ Kezeit hasát, és lábát meleg etzettel kenni, vagy dörzsölni, és a’ hasára ’s gyomrára meleg etzetes ruhát gyakrabban rakni…, az lábai alá meleg téglát tenni, vagy azokat felmelegített száraz takarókkal bé takarni…, - Belsőképen pedig következendő orvosi szerek lésznek használandók: úgymint: Székfü virágból fodor méntából vagy tzitromfüből mellyik ezek közül t. i. kéznél vagyon, herba tét kelletik főzni, és a’ betegnek mentől gyakrabban lágy melegen inni adni;… akik a’ betegekkel bánnak, de különben egészségesek azok következendő mosdó vizet használjanak úgymint: Egy lat klór meszet hat ittze etzettel vegyített lágy melegittet vizbe fel olvasztani, és azzal kezeit és ábrázatját megmosni.”

A Jászkun Kerületben legelőször Jászapáti mellett jelöltek ki veszteglőházat, un. „contumatiális” házat. Útmutatás szólt a fertőtlenítő szervezet kialakításáról. A pénzeket és leveleket átszurkálás után megfüstölték, a beteg ruháit megsemmisítették. Az egészséges helyről érkezők 10, a többiek 20, a kereskedők pedig 42 napot voltak kötelesek vesztegzár alatt tölteni.

„Az 1831-es nagy kolerajárványig az orvosi ellátottság rendkívül gyér volt még a szervezett Jászkun Kerületben is. A községek, városok is legfeljebb chirurgust, bábát, illetve borbélyt fogadtak.”¹ 1831-ben a 6635 fő lakosú Kunhegyesen 2 orvos működött és egy gyógyszertár volt.

A Kerület településeit nem egyformán érte el a járvány. A Jászságban 1831. július 16-án ütötte fel fejét, s valamennyi települését érintette. A Kiskunságban július 22-én történt az első megbetegedés: Halas, Félegyháza és Majsa mentes maradt a betegségtől. A Nagykunságban a járványt július 28-án észlelték először Kunhegyesen. Túrkevét elkerülte a járvány.

Illésy János nagykun kapitány rendszeresen küldött napi tájékoztatást a Kerületek központjába, Jászberénybe. Idézek leveleiből, melyekből a kunhegyesi helyzetről tájékozódhatunk: „Tekintetes Nemes Kerületek!

Tegnap küldöttem olyan értelmű tudósításomat a’ Postán, hogy a’ Nagy Kun Kerületnek kebelében a cholera nyavaja nem uralkodik, kevés idő múlva tudósított a Kunhegyesi Biztosság arról, hogy ottan egy bizonyos Tanyán két gyanús betegféle sínlődő Ember vagyon. – Nyomba küldtem az összes seborvost, kikkel éppen az Szabolch Vármegyébe rendelő orvosok és seborvosok is vóltak; - Míg ezek oda értek, addig többen is betegségbe estek, és hirtelen hárman meg is haltak., - A hólt testek felbontatván úgy találtatott, hogy a meghaltak mind a hárman napkeleti cholera nyavajában haltak meg, és a negyedik is abban lészen. …

„Tekintetes Nemes Kerületek! „… Kunhegyes Városában ki ütött Keleti Cholera nyavaja még ma sem szünt meg. Már az mai napig, kezdettől fogva nyólczan estek belé, ezek közzül hatan meghaltak, kettő pedig az orvosi jelentés szerént gyógyulás útján van. Minden rendelés megtétett a’ nyavaja tovább harapózzásának gátlására, és az Contumaciális*** helyek, hová a betegek és gyanúsok vitettek, fegyveres polgárokkal őriztetnek...”

A Jászságban a lakosság 17,9 %-a, a Kiskunságban 11,3 %-a, a Nagykunságban 6,1 %-a betegedett meg. A megbetegedetteknek a Jászságban 27,3 %-a, a Kiskunságban 36,2 %-a, a Nagykunság pedig 51,6 %-a meghalt.

A kunhegyesi református egyház halotti anyakönyve alapján megállapítható, hogy 1831-ben 346 fő halt meg a járványidején. Ebből 20 főnek nem itt volt az állandó lakhelye, 2 fő halálának oka pedig nem a kolera volt.

A kunhegyesiek 10,6 % (705 fő) betegedett meg kolerában és 4,9 %-a meghalt. A megbetegedettek 50,1 %-a meggyógyult (359 fő). A kolerában meghaltak 55,2 %-a férfi, 44,8 %-a nő volt, s zömében a felnőtt korú lakossághoz tartoztak, 59,6 %-uk 31-70 év közötti életkorú volt. Társadalmi helyzetüket tekintve az elhalálozottak 57,8 %-a birtokos (redemptus), 42,2 %- irredemptus és szolga, napszámos, juhász, csősz, koldus volt.

Szabó Lajos: A kunhegyesi református templom építésének krónikája című munkájában a következőket írta: „Különösen augusztus első felében dühöngött a járvány…, amikor a koporsónak való deszka a városban elfogyott, a templom fala körül emelt deszkaállványokat szedték le és vitték el koporsók céljára…”⁹ Településünkön 15 napon keresztül 10-21 fő között volt naponta a halottak száma.

Vallási, lakóhelyi és etnikai hovatartozásukat figyelmen kívül hagyva valamennyien az 1782. május 10-én felszentelt, a Karcagra menő út mellett a Nagy Völgy partján lévő keleti (később népnyelven: kolera majd cigány) temetőben lettek eltemetve.

Illésy János nagykun kapitány a járvány elmúltával a kun városokkal körlevélben közölte, hogy az újólag kiütő kolerajárvány terjedésének megakadályozása végett a települések közköltségen küldjenek fel embereket Pestre, a szükséges orvoslás megtanulására. Kunhegyesen „1831. szeptember 29-én Józsa Mihály főbíró elnöklete alatt tartott tanácsülésen e parancsolat következtében a város részéről Mészáros Mihály és Nagy Sámuel közlakosok, mint józanéletű, valamennyire a közéletben jártas és tapasztalt – e mellet a lakosok előtt is esmeretes emberek – választattak el.”

1831. október 3-án az ország egész területén feloldották a zárlatot. A megbetegedett félmillió ember 44 %-a meghalt. (A következő járvány 1873-ban 170 kunhegyesi lakos halálát okozta.)

Fájlalom, hogy mi, utódok hagytuk elvadulni a régi sírkertet, s méltatlan környezetben pihenik örök álmukat az egykor minden ceremónia nélkül eltemetett eleink.