KOSSUTH-DÍJ: Berecz András: "amit én mondok, nem az enyém, hanem mindahányunké"

Berecz András a parlamenti díjátadó után elmondta: a mesemondói hajlamot a nagyapjától, míg az első egy-két érdekes történetet az édesanyjától kapta. Ha valakiben már gyerekként ott ficánkol a hajlam, hogy akár a csendes pihenő alatt szórakoztassa, szóval tartsa a társait, az már jó úton halad, hogy mesemondó legyen belőle. “Bennem bennem volt már óvodában is, amikor kinyitották azt a kecskelábú, viaszosvászon ágyat, én már tudtam, hogy ha nem mozdul is az arcom, de az alsó, felső és oldalsó szomszédaimat valami bolondsággal fogom ébren tartani. Aki mellém feküdt, annak aludni esélye sem volt. Aki ebből szagmintát vesz, az ebbe az irányba fog egész életében menni, akár négykézláb is. Ezért mentem én Erdélybe, hogy hasonlót találjak. És nem hasonlót, hanem még fényesebbeket találtam”- fogalmazott Berecz András.

A mese egy népnek a tempója, világlátása, etikai kódexe

A művész korábban megkapta az Alternatív Kossuth-díjat is, és mint mondta, annak és a Kossuth-díjnak is nagyon örült. Felidézte, hogy az akkori díjátadónGyurkovits Tibor valami olyasmit mondott, hogy a vidámság fontos hullámhossz a mai világban. Ha fontos és esetenként keserű dolgokat a vidámság álorcájával tud előhozni valaki, meg tudják hallgatni, egyébként nem. Berecz András szerint ezzel az író a műfajt emelte magasba. Abban az időben jólestek neki ezek a szavak, és “most is, hogy rátalált a népdal és mese jelentőségére egy nagy közösség. Mert az, amit én mondok, nem az enyém, hanem mindahányunké. Ha valaki mesét mond, abban beszélnek még a halottak is. A mese egy népnek a tempója, világlátása, etikai kódexe. Úgyhogy aki ebben mozog, annak érdemes lerúgott cipővel és leemelt kalappal járnia” – mondta Berecz András.

- Független Hírügynökség -