A kunhímzésről  - galéria -

A néprajzi lexikon egyetlen mondatba sűrítve ragadja meg ennek a hímzésfajtának jellegzetességeit. Kunsági hímzés, kun hímzés : „A Nagykunságban készített szabadrajzú és szálánvarrott kisszámú párnavéghímzés elnevezése.” 1

Ipolyi Arnold hímzésgyűjteményének katalógusában olvasható a kunhímzés szakszerű leírása: „… virágfüzér az alapmotívuma. Az eredetileg zárt barokk szerkezet lazábbá vált s a virágok sokszor különösebb összefüggés nélkül állnak egymás mellett. Színezésük is változáson ment át. A barokk tűfestés naturalizmusra törekvő, egymásba olvadó színei helyett a virágok szirmát és levelit sávokra bontják, s mindenegyes sávot más színnel színeznek. Így a sávok nem mosódnak egybe, de a házilag festett gyapjú fonal színeinek összhangja a magyar népi hímzéseken máshol ismeretlen színharmóniát hoz létre.” 9

„A nagykun házak berendezésének fő ékessége volt azelőtt a magasra vetett ágy, a terítőn felül rakott gyönyörű párnákkal. Miként a régi nóta mondja:

Hímes párna három sorral
Az ágy tetején,
Felsepertem a ház földjét,
Jöhet a legény .” 9

Régi kunhímzést több múzeumban őriznek: Karcagon a Györffy István Múzeumban, Budapesten a Néprajzi Múzeumban és Esztergomban a Keresztény Múzeumban is. Ez utóbbi helyen 1973-ban mutatták be Ipolyi Arnold hímzésgyűjteményét, amelynek katalógusában Gervers-Molnár Mónika az alföldi hímzésekről írván „a kunsági sok színnel, árnyalatos laposöltéssel varrott darabokat” a legrégebbi magyar népi kézimunkák közé sorolja. Ipolyi Arnold 1860-1869 között gyűjtötte, amikor a törökszentmiklósi plébánián szolgált.

Bartha Júlia a hímzés eredetéről írja: „A kunhímzés alapmintakincsét a Havaselve és Moldva vidékéről hozhatták magukkal eleink.” 5 Ezek a hímzések feltehetően fennmaradt hímzéseinknek a legkorábbi emlékei. Finom szőrfonallal lenvászonra dolgozták ki őket. A szálán varrott darabok mértani mintázatukkal az országos mintakincshez kapcsolódnak, de színezésük eltérő (pl. kék-drapp). Tehát a legrégebbi népi hímzéseink emlékei közé tartoznak az Alföldön és a Tiszántúlon levő Nagykunságban (Karcag, Kisújszállás, Kunmadaras, Túrkeve) kis számban fennmaradt, finom szőrfonallal kivarrt párnavégek. A felvetett ágyak párnáit varrták ki így. Színezésük üde, élénk, mint az alföldi szűcs- és szűrhímzések színezése; nyílván hatottak is ezek a hímzésre. A piros, kék, zöld és az említett színek mellett nem ritka a fekete hímzés sem. A színek végtelen finom átmenettel, szinte tűfestésszerűen követik egymást. Ezt a fimon átmenetet úgy érték el, hogy a növényi anyagokkal otthon festett himzőfonalakat egyre sűrűbb festékbe egyre hosszabb ideig mártották be. A rózsaszíntől a vörösön át a barnáig terjedő árnyalatokkal hímeztek, de használták a kék árnyalatait, a zöldet és a feketét is. A Népművészet című kötetben a következőket olvashatjuk: „A kunsági párnavégek festői hatása a színek átmeneteiben kereshető. Minden finomságuk ellenére sem érzelgősek, hanem erőteljesek.” 7 „Párnavégeiken a középmező és a perem mintáit ugyanannak a színnek a sötétebb és világosabb árnyalataival varrták. A hímzések kedvelt színei a rózsaszín, a meggypiros, a vörös, a barna árnyalatai, valamint a drapp, a zöld, a kék és a fekete. A fél rózsa felső része gyakran a világos rózsaszínből meggypirosba hajlik a virág belseje felé haladva, alsó fele pedig a barna egyre világosabb árnyalataiból épül fel. A középminta fő motívumaiban egy-egy szín öt-hat változatát is megtaláljuk, a virágos ágakat, tulipánokat pedig általában három, egymástól eltérő színnel varrták. A növényi ornamensek szárai két színnel készültek, gyakran zöld-barna, zöld-rózsaszín, zöld-meggypiros változatban. A peremvonal hímzése rendszerint erőteljes, széles sávban barna vagy fekete, ritkán kék. Feltehetően azok a régebbi darabok, amelyeknél a középdíszt elválasztó vonalsort többféle színnel, a színeket szakaszonként váltogatva varrták." 2

A kunsági párnavéghímzéseknek nemcsak a színezése jellegzetes, hanem a szerkezete is. Egészen sajátosak ezek a szabadrajzú lapos- és hamis laposöltéses munkák. Mintái pontosan kidolgozottak, zártak. Nagyobb részük a középpontot hangsúlyozza , s a tőle két oldalra lévő minta egymásnak tükörképe: nagy rozettákbó l (kunrózsa), erősen tagolt tulipánokból és merev leveles, végükön virágos ágakból megszerkesztett. A központi mezőben általában három nagy rózsa, legyezőformában elrendezett vágott rozetta vagy tulipán helyezkedik el, melyeket egy-egy merev inda köt össze. A fő díszítőelem, a felülnézeti rózsa, amely lehet tízkaréjos, de előfordul tizennyolc karéjjal is. Gyakran jelenik meg a mintán a nefelejcs nek nevezett, négyszirmú virág. A díszítmény füzérszerű, központi elrendezésű. Két oldalra egyformán hajlanak a virágos, bimbós ágak.

Ismert a hullámindás és a két vagy több, tövénél legyezőszerűen összefogott virágot középpontba helyező kompozíció is. A középmező rajza egynézetű. Két oldalán erőteljes vonalsorok zárják le , ezekhez csatlakoznak peremdíszként lenn és fenn, merev vaskos kis szárakon az egyes virágok ( gránátalma, tulipán ) gyakrabban egyenesen állva, ritkábban kissé döntve . A kunsági szőrhímzések széldíszítményei is rendkívül változatosak. Leggyakoribbak az ötkaréjú, két-, illetve háromszínű egyenes szárú virágok, de kedveltek voltak a szár nélküli tulipánok is. A gránátalma gyakran előfordul széldíszítményként, sőt találunk kétszínű körből négy irányba induló kacsos változatot is. A hat-tíz, leggyakrabban hét darabból álló szélminta színezése gyakran szimmetrikusan ismétlődik. Több darabon a virágok vagy tulipánok nem közvetlenül a fekete vagy barna peremvonalra kerültek, hanem egy lapított huroksoron ülnek, amely csigavonalban végződik.

Egy kunsági párna (52x35 cm) készítésének leírása 4 : nyersvászon alapon téglavörös, bordó, rózsaszín, barna, okkersárga, zöld és kék különböző árnyalataival, gyapjúfonallal, laposöltéssel és hamis laposöltéssel kivarrva. A Fürge Ujjakban 3 található egy másik kunhímzéses párna készítésének bemutatása. (A párna nyers hímzővászonra 45x60 cm méretben készült). Mintaelosztására jellemző a régi kun párnavégek hármas tagoltsága : a szélesebb középcsíkmintát felül és alul egyszerűbb virágmintasor szegélyezi. A kunhímzésen nagyjából azokkal a színekkel találkozunk, mint az alföldi szűr- és szűcshímzéseken. Színezésére jellemző, hogy – különösen a stilizált rózsamotívumokban – színskálaszerűen árnyalva egybefolynak a színek a leghalványabbtól a legsötétebbig. A virágmotívumok legbelső részét a körülvevő árnyalatoktól teljesen elütő színnel is készíthetjük. Ha például kívülről befelé haladva tomparózsaszín árnyalatot alkalmazunk, a közepe lehet halványzöld. Szokásos színárnyalatai: aranybarna, rózsapiros, búzavirágkék. (Ha nincs gyapjúfonalunk, színeinket összeállíthatjuk gyapjú hatású, mosható kézimunka fonalakból.)

A virágminták karéjszerű részeiben helyezkednek el az árnyalt színek. Az elválasztó-vonalakat sötétbarnával , a szárakat világosabb barnával, a kis levélkéket, hosszában kettéválasztva, halványzöld és halványrózsaszínnel is hímezhetjük. Hamis laposöltéssel dogozunk. A két elválasztó-vonalat és a szárakat sűrűn egymás mellett , ferde öltésekkel hímezzük, mintha hosszított, sűrű száröltést készítenénk.

Szegélyül a színekből az árnyalatokat felhasználva a párna mind a négy oldalát kb. 1 cm magasan körülöltjük. Az alsó hátoldalon, a párna nyitott részénél ugyanúgy járunk el. Ezután az alsó nyitott felületet körülpikózzuk. A párnatöltelék behelyezése után cikkcakkban behúzunk egy horgolt láncszemekből készített zsinórt, amely összehúzva helyettesíti a gombolást.

A kézimunkák a maguk termesztette kender fonalából házilag szőtt nyersvászonra készültek. A hímzőfonalat szintén maguk készítették, a rackajuh gyapjúszálából fonták.

A fonalat házilag festették, s az ehhez szükséges festéket is maguk készítették. Többnyire a ház tájékáról és a határbeli rétség gazdag növényvilágából kerültek ki festőnövényeik. „A hímzett rózsák árnyalatos piros színét adó festéket a mályvarózsa sziromleveléből főzték.” 9 A barna színt a dió leveléből és kopáncsából nyerték. A hagyma héjából a barnássárga árnyalatot kapták, a szalma kifőzött levével pedig sárgára festették a fonalat. (A sárga szín eléréséhez a lóhúgy festékanyagát is felhasználták.) A hímzés kék színét a bodzabogyóból készült festék adta. Pompás színeket nyertek bizonyos mocsári növények főzetéből is. Ezeken kívül felhasználták a rozmaring, fodormenta, szőlő, vízililiom, szikfű, leanderlevél, szeder és bazsalikom festékanyagát is. Néhány idős asszony valóságos tudósa volt a festékcsinálásnak. Több napig főzték-áztatták a fonalat a festékben. A hat-nyolc féle árnyalatot úgy érték el, hogy különböző ideig hagyták az anyagot a festőlében, vagy pedig száradás után ugyanabba többször beavatták.

Az ügyes kezű asszonyok a mintát feloldott koromba mártott lúdtollal rajzolták az anyagra.

A középmező és mintái ugyanannak a színnek sötétebb és halványabb árnyalataival vannak kivarrva tűfestésszerűen, egymáshoz csatlakozó vagy egymásba folyó, többnyire hamis laposöltéssorokban. A hímzőfonal csak a vászon színét fedi ennél az öltéstechnikánál. A hátoldalon a szálat nem vezetjük, hanem a leöltés helye mellett közvetlenül szúrunk vissza. Ily módon a kézimunka visszáján csak egészen kis öltés képződik. Hímzéséhez készítőik rámát használnak, arra feszítik az anyagot. Készítése mindkét kezet igénybe veszi.

Bartha Júlia 5 a kunsági hímzés rokonvonatkozásairól írja: „A kunhímzés peremmintája mindig keskenyebb, arányaiban is kisebb a középmintánál. Ha formavilágát, kompozíciós ritmusát egybevetjük a kazáni tatárok hímzésével (XIX. század) megdöbbentő hasonlóságokat láthatunk… A párhuzamosok között futó motívumok elrendezése, formája, a kacsos szegélydísz, ami a közép-ázsiai törökség díszítőművészetének szerves része, szemre azonosnak látszik a kunhímzés díszítőelemeivel. A leírás alapján a szálán varrott technikával hímzett díszítőeszközök öltésmódja is azonos. A példának említett párhuzam egy XIX. századi dísztörölközőn maradt fenn.”…„A kun hímzések néhány, XVII. századinak ítélt darabjai némi hasonlóságot mutat a Hódmezővásárhelyről ismert kazettás vagy szakaszos elrendezésű, fél rózsás, tüskés rózsás mustrákkal. Itt a peremdíszek a klasszikus kunsági hímzésekhez képest hangsúlyosabbak, jobban betöltik az anyag felületét…

„A Nagykunságban a múlt század (19.) közepén még élt egy nagyon szép, különleges hímvarrás: a kunhímzés. Innen terjedt el a Tiszántúl némely szomszédos részére, s ebből alakult ki a hódmezővásárhelyi szőrhímzés.” 9 „A kunsági hímzés és a „vásárhelyi” hímzés közötti párhuzam, ami több mint hasonlóság szintén nem hagyható figyelmen kívül. Valószínűleg migráció kísérőjelenségeként került ez a hímzőstílus Vásárhelyre. Már kész darabok levarrásáról lehet szó.” 5

1935-ben a kunhegyesi református Szeretet Nőegyesület fáradozott azért, hogy a kunhímzést életre keltse. Az Ébredés c. a kunhegyesi református gyülekezet egyházi értesítőjének 1935. január-február számának 7. oldalán a következőket olvashatjuk: „A helybeli Szeretet Nőegyesület, amely háziipari műhelyében 15 munkást foglalkoztat, kéri a gyülekezet tagjainak pártfogását, hogy munkásait foglalkoztatni képes legyen. Készítenek mindenféle magyaros kézimunkát. Mivel az ősi kun hímzést kívánják újra életrekelteni, amelynek piacát már előre biztosították, felkérik a gyülekezet nőtagjait, hogy amennyiben régi kun hímzések (párnavég, törülköző) volnának birtokukban, mintául, vagy eladásra is szíveskedjenek bevinni az I. számú lelkészi hivatalba.”

1935 őszén Ágoston Sándor feketehegyi református püspök Budapestről egy értekezlet után Kunhegyesre ellátogatott. Jövetelének az volt a célja, hogy meghívja településünk vezetőségét a feketicsi lakosok letelepedésének 150 éves évfordulójára rendezett ünnepségre. A kibékülés jegyeként ők elkészítették annak az ezüst kehelynek a mását, melyet ajándékba kaptak a kitelepüléskor a kunhegyesi eklézsiától. Viszonzásul a kunhegyesi egyház Feketicsre küldött egy eredeti kunhímzéssel készült terítőt.

Ágoston Sándor püspök megemlékezik róla, hogy Kunhegyesen készül az ősihez mindenben hasonlatos kun hímzés, amelyből ők is szeretnének egy kisebb s egy nagyobb úrasztali terítőt készíttetni, hogy az anyagyülekezet művészetével díszíthessék most renovált, 150 esztendős templomukat.

A lázas készülődésről, a látogatás viszonzásáról és az ajándék készítéséről beszámolnak az újság későbbi számaiban a Hírek rovatban: „ Augusztus 16.-i úrvacsoraosztás alkalmával terítjük fel az úrasztalára feketicsi testvéreink részére készült kunhímzéses úrasztali terítőket. Erre az áldott alkalomra felhívjuk gyülekezetünk tagjainak figyelmét annál is inkább, mert augusztus 23.-án már ugyanezek a terítők a feketicsi templomban lesznek Isten segítségével felterítve. Egy küldöttség fogja átadni feketicsi testvéreink részére gyülekezetünk ajándékát. Ezúton is közöljük gyülekezetünk tagjaival, hogy bárkit szívesen látunk erre az útra, ki saját maga fedezi a költségeit, sőt az lenne a legjobb, ha minél számosabban keresnők fel idegenbe szakadt testvéreinket!” (Ébredés 1936. július, augusztus. 7. oldal) A terítők elkészültek és valahogyan még időben, 1936. augusztus 23-ra eljutottak Feketicsre.

Az 1970-es években Kunhegyesről sok asszony dolgozott be a karcagi Háziipari Szövetkezetnek, s készítették a hagyományos párnavégeket, asztalterítőket, futókat stb.: Kovács Sándorné, Karap Gézáné, Oláh Andrásné, Szél Gáborné, Nagy Ferencné, Tóth Györgyné. Karcagon a József A. út 6. sz. alatti kiállító teremben mutatnak be a háziipari szövetkezeti tagok által készített kunhímzéses munkákból a mai napig is.

Felhasznált irodalom:

1. Magyar néprajzi lexikon. Főszerk. Ortutay Gyula. I-V. köt. Akadémiai K. 1977-1982. (Fél Edit szócikke)
2. Szolnok megye népművészete. Bp. Európa K., 1987. Szőrhímzés 248-253. old.
3. Fürge Ujjak 1979. 8. sz.: Kunhímzéses. 14-15. old.
4. Lengyel Györgyi: Nagyanyáink öröksége. Bp., Kossuth K., 1986. 65. old.
5. Barta Júlia: A Kunság népi kultúrájának keleti elemei. Debrecen, 2002. 157-160. old.
6. Ébredés. Református egyházi folyóirat 1935. január-február. 7. old. (Oláh Lajos gyűjteménye)
7. Platty György - dr. Rónai Béla: Népművészet. 3. Kiad. Tankönyvkiadó, 1989. 167. old.
8. Lengyel Györgyi: Karcagi terítő. In. Fürge Ujjak 1989. 12. sz. 22-23. old.
9. Szülőföldem, Túrkeve. Szerk. Csajbók Ferencné. Túrkeve, 2000. 244-245. old.
10. Ébredés 1936. szeptember-október 2. old.
11. Ébredés. 1937. március – április. 7. old.

Víg Márta középiskolai könyvtáros