Menü

Tagok  Klántörténet  World Of WarCraft  Fórum  Chat  Ellenségeink  Szövetségeseink       Jelentkezés  Linkek  Hírek  Háttértörténet  Legenda  WOW-hírek  Khaz Modan

 

 

Chapter 1 - A legenda
Mythos

 

A Titánok és az Univerzum kialakulása
The Titans and the Shaping of the Universe

Senki sem tudja pontosan, hogyan jött létre az Univerzum. Egyes teóriák szerint egy kozmikus robbanás rázta meg a Nagy Sötétséget (magát az Űrt), és végtelen világokat hozott létre - világokat amelyek hordozni fogják a az élet jó illetve gonosz egyedi formáit. Mások úgy hiszik, hogy az Univerzumot egy egészként hozta létre egy hihetetlen hatalommal rendelkező lény. Habár a kaotikus Univerzumok keletkezése bizonytalan maradt, de az biztos volt, hogy egy hatalmas erő birtokában lévő faj született, hogy egyensúlyt hozzon, békét tartson az Ismert Univerzumban, és őrizze a majdani életformákat, amelyek utánuk kialakulhatnak.

A Titánok, kolosszális, metálos bőrű istenek a kozmosz egy távoli zugából felkeresték az újonnan született világokat, és nekiláttak hogy megformálják azokat. Megformálták a világokat, hegységeket emeltek ki a földből, hatalmas tengereket hintettek el. Erőt fújtak a levegőbe és a dühöngő atmoszférát hoztak létre. Ez mind-mind része volt az Ő hosszú távú tervüknek, hogy Rendet tegyenek a Káoszban. Még életre keltettek és megbíztak néhány gyengébb fajt, hogy őrizzék a territóriumaikat és vigyázzanak a már meglévő rendszerre.

Egy Pantheon nevű elit szekta irányítása alatt a Titánok száz és millió galaxisba hoztak rendet szerte a Túlnani Sötétségben (Great Dark Beyond), a teremtés első évszázadában. Az elővigyázatos Pantheon, a már létrehozott világok őrzése alatt, már korábban is figyeltek a veszélyre, amit a Spirálsemmi (Twisting Nether) gonosz lényei okozhatnak. A Spirálsemmi egy világokon túli kaotikus mágiával átitatott dimenzió, amely összeköti a számtalan univerzumot, otthont ad megszámlálhatatlan gonosz léleknek, és démoni lénynek, akik csak az élők pusztítását, és az élet kiszívását tűzték ki céluknak.


Sargeras és az Árulás
Sargeras an The Betrayal

Idővel néhány démon átjutott a Titánok világába a Spirálsemmiből, ezért a Pantheon megválasztotta a védelmük első vonalául szolgáló hatalmas harcost, Sargerast. Sargeras hűségesen végrehajtotta a feladatát számtalan évezreden keresztül. Felkutatta a démonokat és elbánt velük, ahol csak találkozott velük. Sargeras az Eonok (Isteni év) során két démoni fajjal találkozott, amelyeket csak a fizikális világok uralására és hatalomszerzésre jött létre.

Az ördögi erőket használó varázslókból álló Eredar, boszorkány mesterek által felhasznált mágiákat mozgósítottak, hogy megtámadjanak és rabszolgasorba taszítsanak számos világot. A fiatal fajok, amelyek ezeken a világokon voltak, megfertőződtek a démoni erőktől, és maguk is démonokká váltak. Habár Sargeras-nak a majd' végtelen ereje sokkal több volt mint elég ahhoz, hogy legyőzze az Eredart, de nagyon nyugtalanította a lények megrontása, és a mindent felemésztő gonosz. Sargeras mély depresszióba esett, hogy képtelen megmenteni ezeket a világokat. A rosszkedve ellenére Sargeras megszabadította az Univerzumot, a démonoktól úgy, hogy a boszorkánymestereket csapdába ejtette a Spirálsemmi szélére.

A hatalmas Titánnak a növekvő depresszió ellenére szembe kellett szállnia egy egyre hatalmasabb démoni hatalommal: A Nathrezim-mel. A vámpírszerű démon lények faja (Rémület Úrként is ismerek [Dreadlord]) Már sok világot elfoglalt, melyekben árnyakká változtatták az őslakókat. A mocskos Rémület Urak országokat hergeltek egymásnak, lázadásokat szítottak és gyűlöletet keltettek. Sargeras könnyedén legyőzte a Nathrezim-et, de a harc mély sebeket ejtett a lelkén.

Sargeras elvesztette hitét. Többé nem hitt feladatában, hogy rendet teremtsen az univerzumban, sőt még a Titánokban sem hitt már? Hírtelen arra eszmélt rá, hogy a sötétségben és magányban csak a káosznak van helye. Titán társai megpróbálták lecsillapítani dühöngő érzelmeit és elmagyarázni neki, hogy hibát követe el, de szavaikat Sargeras csak önző és megátalkodott tettnek tartotta és elutasította őket. Sargeras dühöngve távozott, hogy megtalálja helyét az univerzumban. A Pantheon mélyen lesújtotta testvérük távozása, de sosem gondolták volna, hogy milyen messzire mehet Sargeras.

Idővel Sargerasban egy apró csepp hit sem maradt, és tiszta lelkét felemésztették az árnyékok. Ekkor már Úgy gondolta, hogy a Pantheon tehet a létrehozott világok elbukásáról. Elhatározzta, hogy visszacsinálja a Titánok művét, és toboroz egy mindent elsöprő hadsereget, hogy a fizikai világot felperzselje és eltörölje.

Még Sargeras titáni formája is eltorzult mióta a fertőzés úrrá lett nemes szívén. A szeme, haja és szakálla lángolni kezdett, és a régen metálos fényű bőre kifakult, és kettényílt, hogy felfedhesse a végtelen pusztítás dühöngő mámorát.

Dühében Sargeras szabadon engedte a Nathrezim-et és az Eredart a Spirálsemmiből. Ezek a mocskos lények meghajoltak a hatalmas Titán végtelen ereje előtt és hűséget ígértek neki, akármilyen sorsot is szánna nekik. Az Eredar köreiből két bajnokot választott Sargeras, hogy irányítsák az Ő mindent elpusztító seregét. Kil'Jaeden-t azért választotta ki, hogy kutassa fel a sötét szívű lényeket az univerzumban, és velük növelje seregét. A második bajnok Archimonde a Mocskoló (Archimonde the Defiler), azért választatott ki, hogy vezesse seregét azok ellen, akik szembe mernek szállni a Titán hatalmával.

A Hatalmas Archimonde is gyűjtött maga köré csatlósokat, hogy segítsék őt. A Pokoli urakat (Pit Lord) Mannoroth a Pusztító vezette, Archimonde úgy gondolta ők fogják vezetni az elit seregeket az élők ellen.

Amikor Sargeras látta, hogy a végtelennek látszó serege összegyűlt, és teljesítené minden parancsát, útra keltek a Túlnani Sötétségbe. Ezentúl a sereget csak Lángoló Légiónak ismerték (Burning Legion). Azóta sem tudja senki pontosan hány világot perzselhettek fel maguk mögött hadjáratuk során.


A Régi istenek és Azeroth
The Old Gods and the Ordering of Azeroth

A Titánok Sargerast figyelmen kívül hagyva folytatták útjukat világról világra, hogy rendet hozzanak és mindent úgy csináljanak, ahogy szerintük az való. Utazásuk során egy apró világba értek, amit később a lakói Azerothként fognak ismerni. Ahogy végighaladtak ezen az elsődleges létsíkon a Titánok összetalálkoztak néhány ellenséges elementális erővel. Ezek az elementálok minden bizonnyal gonosz Régi Istenek imádói voltak. A Régi istenek távol akarták tartani a világuktól a Titánokat és megvédeni azt érintésüktől.

A Pantheont megzavarta a régi istenek Gonosz léte, és hadat üzent minden csatlósnak, aki őket szolgálta. A Régi Istenek serege a leg erősebb elementális lények vezették: Ragnaros a Tűzlord, Therazane a Földanya, Al'Akir a Szélúrnő és Nemtulon a Dagály Vadásza. Eme kaotikus erők összecsaptak a Titánokkal. Harcuk keresztül-kasul átjárta a földet. Bár erejük halandó mértékkel hatalmas volt, az Elementálok együttes erővel sem voltak képesek legyőzni a Titánokat. Egymás után elestek az Elementálok , és ellenállásuk megtört.

A Pantheon előzte az öt gonosz istent. A Föld mélyére béklyózta őket. A Régi Istenek visszatartó ereje nélkül az Elementálok eltűntek az Elsődleges Anyagi Síkról, és egy földöntúli helyre kerültek, ahol az idők végezetéig egymással fognak versengeni a semmiért. Az elementálok távozásával a Természet lenyugodott és békés harmónia szállt a világra. A Titánok látták, hogy a fenyegetés megszűnt, és munkához láthatnak.

A Titánok sok fajt felébresztettek, hogy segítsék berendezni világukat. A föld mélyén lévő barlangok kiásásához varázslatos élő kőből kifaragták a kis, zömök testű lények formáját (a majdani törpéket). A Tengerek kiterjesztéséhez, és a földek ki emeléséhez a Titánok létrehozták a roppant, de gyöngéd Tengeri Óriásokat. Évszázadokon keresztül formálták ezt a világot a Titánok, mígnem összeállt egy tökéletes kontinensé. A kontinens közepére a titánok egy vibráló végtelen energiát sugárzó tavat öntöttek amit az Örökkévalóság Kútjának neveztek (Well of Eternity). A Kút lesz az élet adója eme világon. A Tó energiái megtermékenyítik a talajt, és életet gyökereztetnek a világban. Nemsoká, növények, fák, szörnyek és egyéb lények gyarapítják az Elsődleges Anyagi Létsíkot. Ahogy leszállt az este a Titánok elnevezték a kontinenst Kalimdor-nak "A időtlen csillagfény földjének" (Land of Eternal Starlight)


A Sárkányok Ébredése
Charge of the Dragonflights

Elégedetten néztek szét ezen a kis világon, és úgy döntöttek a Titánok, hogy elhagyják Azeroth földjét. Megbízták a világ leghatalmasabb lényeit, hogy őrizzék Azeroth békéjét, és ellenálljanak bárminek, ami fenyegeti a tökéletes harmóniát. Abban a korban rengeteg sárkány sarj élt, de volt köztük öt, amely vezette saját fajtársait. Ezt az ötöt választották a Titánok a védtelen világ pásztorainak. A Titánok felruházták az öt sárkányt hatalmuk egy részével. Ezek a hatalmas sárkányok (lejjebb felsorolva) a Nagy Lételem Sárkányok néven lesznek ismertek. (Dragon Aspects, nincs jobb fordítás, aki tud szóljon)

Aman'Thul a Titánok keresztapja felruházta a hatalmas bronz sárkányt Nozdormut kozmikus erejének egy részével. Nozdormu megkapta az erőt, hogy őrizze magát az időt, és óvja a sorsot és minden pillanatot a világban. A nyugodt és bölcs Nozdormu az Időtlen néven ismert (Timeless One)

Eonar minden élet őrzőnője odaadta egy ereje részét a hatalmas vörös leviatánnak Alexstraszának. Később Az Élet Hozójaként lesz ismert, és őrizni fog minden élőlényt az ismert világban. A Bölcsessége és az élethez való affinitása miatt megkapta az uralmat a fajtája felett.Ő lett a Sárkány Királynő (Dragon Queen)

Eonar Alexstrasz húgát is megáldotta. A Gyönyörű zöld sárkány Hiszéra (Ysera) megkapta az álmok fölötti hatalmat. Mély transzba esett, hogy örökké őrizze az álmokat, köztük járjon, és élje saját világaként őket. Az Az Álmodó (Dreamer) Néven ismert sárkány birodalma lett a Smaragdos Álom (Emerald Dream)

Norgannon, a varázslat őrzője, és mestermágus felruházta Maligos-t (Malygos) tengernyi ereje egy darabkájával. Ezentúl a Varázsszövő-ként (Spell Weaver) lesz ismert, és vigyázni fog a mágiára és minden rejtett tudásokra.

Khaz'Goroth a hatalmas kovács, és a földek teremtője ereje egy részét adta Neltharion-nak a hatalmas fekete sárkánygyíknak. Neltharion a nagyszívű ezen túl a Föld Őrzőjeként (Earth Warden) lesz ismert, és hatalmat gyakorol minden föld mélyén leledző dolognak. Ő Testesítette meg a Föld erejét, és Alexstrasza leghatalmasabb segítőjeként állt szolgálatba.

A Sárkányok megerősítésének célja az volt, hogy a Titánok távolléte során védelmezzék ezt a világot. Míg a sárkányok a világ védelmezésére készültek fel testben és lélekben, a titánok végleg maguk mögött hagyták Azeroth földjét. Sajnos csak idő kérdése volt, hogy Sargeras tudomást szerezzen az újszülött világ létezéséről?


Az Ébredező Világ és Az Örökkévalóság Kútja
The Waking World and the Well of Eternity

Tízezer évvel az első orkok és emberek között dúló háború előtt Azeroth egyetlen nagy kontinensnek adott otthont, amelyet tenger vett körül. Ez a hatalmas földtömeg otthont adott különféle ébredező lénynek és fajnak, melyek a fennmaradásukért küzdöttek az ébredező világban. A Kontinens közepén egy hatalmas izzó, energiákkal átitatott tó helyezkedett el. A Tó (melyet később Az Örökkévalóság Kútjának fognak hívni) volt az élet és a mágikus energiák valódi forrása a világban. Az energiáit a Kút a Túlnani Sötétségből merítette, és szórta szét varázslatos formájában szerte a világban.

Nemsoká egy humanoid faj óvatosan megközelítette a csalogató erőket árasztó Tó szélét. A nomád nép lassacskán primitív települést épített a békés tó partjára. Idővel a Tó hatással volt a népre. Bölcsek, erősek, és időtlenek lettek. Ez a nép felvette a Kaldorei nevet, ami annyit tesz anyanyelvükön, hogy "A Csillagok Gyermekei" (Children of the Stars, mint Kalimdor). A megalakulást megünneplendő templomokat és hatalmas épületeket építettek a Tó köré.

A Kaldorei-ek, avagy Éj Tündék (Night Elves) ahogy később hívják majd őket, Elune-t, a hold istennőt, imádják, és úgy hiszik, hogy a Kút csillámló mélységeiben alszik napközben. A korai papok és látók (Seer, látó) hatalmas óvatossággal tanulmányozták a Kutat, hogy megtudhassák titkait, és erejének forrását. Ahogy nőtt a Kaldorei-ek népe, úgy fedezték fel Kalimdort, és találtak más lakókat is a kontinensen. Csak a Sárkányoknál időztek, az óriási gyíkszerű lények visszavonultan éltek, de sokat tettek a világ védelmében. Az Éj Tündék rájöttek, hogy a Sárkányok a Világ Védelmezőinek tekintik magukat, és megegyeztek, hogy olyan titkokat rejtenek lelkükben, amit jobb nyugvóban hagyni.

Idővel az Éj Tündék kíváncsisága által barátságok köttettek hatalmas erővel rendelkező lényekkel. Köztük volt Cenarius, aki az Elsődleges Anyagi Sík erdőinek a félistene. Cenarius megszerette az Éj Tündéket és nagyon sok időt töltött velük, hogy megismerje, és megtanítsa őket a természettel kapcsolatos dolgokra. A békés Kaldorei-ek erős kapcsolatot hoztak létre a természettel és Kalimdor élő erdejeivel.

Ahogy a végtelennek tűnő évek múltak, az Éj Tündék gyarapodtak mind területük, mind társadalmuk gyarapodott. A templomaik, útjaik, és lakóhelyeik messze elterültek Kalimdor földjén. Azshara a Kaldorei-ek gyönyörű és tehetséges királynője hatalmas és gyönyörű várost alapított a Tó partján, ami otthont nyújtott alattvalói legnagyobbjainak. Az alattvalók, akiket Azshara Quel'Dorel-nek hívott (azaz a Felsőbb Nemzedék [High Born]), felsőbbrendűnek tartották testvéreiknél magukat. Bár Azsharát mindenki egyaránt tisztelte és imádta, a Quel'Dorei-elet nem szerette a többi Kaldorei.

Azshara és a papok kíváncsisága nőttön-nőtt. Azshara ezért megparancsolta, hogy derítsék ki a Kút titkát, és bontakoztassák ki valódi hatalmát. A Felsőbb Nemzedék a munkába temetkezett, és fáradhatatlanul kísérletezgetett a Kúton. Egy idő után megtanulták, hogy hogyan kontrollálják és használják fel a Kút kozmikus energiáit. Ahogy a kísérleteik folytatódtak, észrevették, hogy kedvükre teremthetnek és pusztíthatnak a Kút energiái felhasználásával. A Felsőbb Nemzedék megtanulta használni a mágia ezen primitív formáját, és máris kijelentette, hogy a mesterei lettek annak. Bár egyetértettek abban, hogy hatalmas veszélyt jelenthet ha a varázserőket felelőtlenül használják, Azshara és a Quel'Dorei-ek tovább gyakorolták a varázslás művészetét. Cenarius és a világosan látó bölcs Éj Tündék figyelmeztették, hogy a varázslatos erőkkel való játszadozásnak nem lehet jó vége. Ennek ellenére Azsharáék folytatták a kísérleteket, hogy feltárják a Kút erejét.

Ahogy az erejük nőtt Azshara és a Felsőbb Nemzedék megváltozott. Visszautasítók, kegyetlenek, és gyűlölködők lettek Éj Tünde testvéreikkel szemben. Végül odáig fajult a dolog, hogy az egykoron szerető anyaként viselkedő Azshara senki mással sem beszélt, csak a szerinte megbízható Quel'Dorei papokkal.

Egy ifjú tudós Tombolóvihar Malfurion (Malfurion Stormrage), aki a druidizmus primitív formáját tanulta, úgy vélte, hogy egy gonosz erő szállta meg a Felsőbb Nemzedéket, és az ő szeretett királynőjét. Bár bizonyítéka nem volt a gonosz jelenlétére, érezte, hogy az Éj Tündék élete hamarosan gyökeresen meg fog változni?


Az Ősök Háborúja
The War of the Ancients

A Felsőbb Nemzedék vakmerő, ám ostoba kísérletei energia nyalábokat juttattak át véletlenül a Kúton a Túlnani Sötétségbe. Az energiatorzulásokat borzasztó idegen lények észlelték. Sargeras - Minden Élet Ellensége, a Világok Pusztítója - érezte az elszabadult energiákat és ezek az energiák elcsalták a messzi dimenzióba. Kémkedések és megfigyelések után Sargerast végtelen éhség kezdte gyötörni, amit csakis az Örökkévalóság Kútja tudna csillapítani. A Névtelen Üresség (Nameless Void, a Túlnani Sötétség egy kis szeglete) nagyura eltökélte, hogy elpusztítja ezt a világot, és megszerzi magának az energiáit.

Sargeras összehívta a Lángoló Légiót, és a védtelen Azeroth irányába vették irányukat. Sok száz, az univerzum másik szegletéből származó démon állt harcra készen. Sargeras legfőbb vezérei, Archimonde a Mocskoló, és Mannoroth a Pusztító készen álltak a támadásra.

Azsharát a kút hatalma uralma alá vonta. Kész volt isteneként tisztelni Sargerast, és átjutást garantálni az ő világukba. Még a Felsőbb Nemzedéket is megzavarta a hatalmas erő, és eztán istenükként tisztelték Sargerast. A hűségük bizonyítékaként Azshara és szolgálói egy kaput nyitottak az Örökkévalóság Kútjának közepében, hogy Sargeras csatlósai gond nélkül átjuthassanak.

Miután minden előkészület megtörtént Sargeras megkezdte a katasztrofális kimenetelű inváziót. A Lángoló Légió harcias és vad démonjai átözönlöttek a kapun és ostromolni kezdték az Éj Tündék alvó városait. Archimond és Mannoroth vezetésével a Légió elözönlötte Azeroth földjét. Csak hamut és pusztítást hagytak maguk mögött. A Démon Lordok Pokoli Szolgákat (Infernal) hívtak a földre, melyek úgy zuhantak alá az égből, mint tomboló meteorok. A Pokol Őrzők (Doom Guard) el lepték a földet, és mindenkit lemészároltak, aki csak az útjukba került. A Bátor Kaldorei-ek szembeszálltak a Légióval, de centiről centire fel kellett adniuk a földjüket.

Malfurionra hárult a feladat, hogy segítséget találjon szorult helyzetben lévő testvéreinek. Tombolóvihar, akinek a saját testvére Illidan is használta a Felsőbb Nemzedék mágiáit, feldühödött a felsőbb osztályok megrontásán. Malfurion meg győzte Illidant, hogy hagyja abba a megszállott hatalomhajhászást. Ezután útra kelt, hogy felkeresse Cenariust, és verbuváljon egy ellenálló sereget. Egy gyönyörű ifjú papnő Suttogószé Tyrande (Tyrande Whisperwind) beleegyezett, hogy csatlakozik a Tombolóvihar testvérekhez Elune nevében. Bár Malfurion és Illidan mindketten szerették Tyrandet, mégis, Tyrande szíve csak Malfurioné volt. Illidan megvetette a bátyja szerelmét, de tudta, hogy a szívfájdalma semmi a varázsszomjához képest.

Illidan, aki a varázslatos energiák függője volt, nagyon nehezen bírta ki, hogy nem tehette rá a mancsát megint a Kút csodálatos energiáira. Tyrande segítségével sikerült felül kerekedni varázsszomján. Ezután segített a bátyjának, hogy megkeressék és segítségül hívják a félisten Cenariust, aki visszahúzódva él valahol. Cenarius, aki a szent Hold Tisztásán (Moonglade) élt a Hyjal Hegy közelében, bele egyezett, hogy segít az Éj Tündéknek megkeresni a Sárkányokat. A Sárkányok meghallgatták a kérésüket, és máris elindultak a hatalmas Alexstrasza vezetésével, hogy szembeszálljanak a lángoló Légióval.

Cenarius, a természet erejét segítségül hívta. Fa Emberek (Tree Ent) tömegét küldte az ellenségre, hogy harcoljanak a földjükért. Ahogy az ellenálló sereg közeledett Azshara temploma felé, mindent elsöprő csaták alakultak ki. A Légió hatalmas erejét látva Malfurion és társai rájöttek, hogy nem lehet a légiót nyers erővel legyőzni.

Miközben gigászi harc dúlt a város körül, Azshara várakozott Sargeras megérkeztére. A Légió Vezére készen állt arra, hogy átlépjen a Kútban létrehozott kapun. Ahogy a hatalmas démoni árnyék egyre gyűlt a kapunál, Azshara maga köré hívta legerősebb és legtehetségesebb követőit. Csakis az ő általuk összegyűjtött és együttesen használt varázslat lenne elég erős, hogy átjuttassák Sargerast világukba.

Ahogy a harc dúlt Kalimdor mezején az események szörnyű fordulatot vettek. A pontos körülmények elhalványultak az idő folyamán, de tudni lehet, hogy Neltharion a hatalmas Föld Sárkány bele őrült a légió egyre növekvő nyomásába. Mint egy hatalmas fekete láng, szétterjesztette szárnyait, és pikkelyei alól tűzként tört elő a mindent elsöprő düh. Új nevet talált magának, amitől majdan mindenki félni fog: Halálszárny (Deathwing). A Sárkány testvérei ellen fordult, és elterelte figyelmüket a Légióról.

Halálszárny hírtelen árulása olyan hatással volt a sárkányokra, amelyet sosem hevert ki az öt sárkány nemzedék. Sérülten és rémülten, a sárkányok kénytelenek voltak cserbenhagyni halandó szövetségeseiket. Malfurion és társai alig élték túl az elkövetkezendő mészárlást.

Malfurion rá eszmélt, hogy a Kút a kapocs a fizikai és a démoni világ közt, ezért mihamarább el kell pusztítani. A Társai, tudván, hogy a Kút volt halhatatlanságuk forrása, elborzadva hallgatták végig a Malfuriont. Tyrande látta Furion tanácsában a bölcsességet, és rávette Cenariust és bajtársait, hogy támadják meg Azshara templomát, és találjanak módot arra, hogy elpusztítsák a Kutat.


A Világ Szétszakadása
The Sundering of the World

Illidan annak tudatában, hogy soha többet nem használhat mágiát, ha a Kút elpusztul, önző módon elhagyta társait, és elment figyelmeztetni a Felsőbb Nemzedéket. Malfurion és Tyrande szerelme és a mágiához való kötődésének nagysága miatt nem érzett lelkiismeret furdalást Illidan amikor átállt Azshara és csatlósai mellé. Mindenek felett Illidan minden áron meg akarta védeni a Kutat és a benne rejlő erőket.

Malfurion testvére árulása után, megtört szívvel ugyan, de elvezette bajtársait Azshara templomának szívébe. Ahogy meg ostromolták a legfőbb termét a templomnak, a Quel'Dorei-ek éppen a végső idézésnél tartottak. Az instabil energia egy hatalmas Vortexet hozott létre a Kút dühöngő mélyében (Vortex = Dimenzió kapu) Ahogy Sargeras rémes árnyéka egyre közelebb került a felszínhez, Malfurionék támadásba lendültek.

Azshara, miután megkapta Illidan figyelmeztetését, túlságosan is fel volt készülve a támadásra. Majd' minden támadó odaveszett az őrült királynő elleni csatában. Azshara őrei elkapták Tyrande-t miközben megpróbálta hátulról megölni az áruló királynőt. Tyrande, bár az őrökkel elbánt, súlyos sebeket szerzett . Ahogy Malfurion megpillantotta sebzett szerelmét, vérszomjas dühbe gurult. Ez lett Azshara halálának pillanata.

Ahogy a harc folyamatosan dúlt a templomban és körötte, Illidan árnyként tűnt fel a Kút közelében. Letérdelt, és a különlegesen elkészített fiolákat megtöltötte a Kút vibráló vizével. Tudta, hogyha a Kút elpusztul, nem marad a varázslatos energiákból, ezért ezt a maradék szent vizet meg akarta tartani magának.

Malfurion és Azshara harca megzavarta a precízen előkészített varázslat folyamát. Az instabil Vortex megsemmisült a Kútban. Ez a robbanás örökre meg változtatta a földet. A robbanás megrázta a megkínzott földet, és rengések sorozata vágott át a kontinensen. Miközben a harc a Légió és a Tündék között még mindig dúlt, az Örökkévalóság Kútja összedőlt és egy hatalmas robbanást eresztett útjára.

A robbanás megrázta a földet, és feketére festette az eget.

Ahogy a föld meghasadt, az óceán elözönlötte a hajdani Kút helyét, hogy begyógyítsa a földön keletkezett hatalmas sebet. Közel 60%-a a régi földnek semmivé lett. Ahol egykoron a Kút állt, ott most egy örökké dühöngő vízi örvény dúl, ami lecsillapíthatatlanul fog kering örökké. A brutális seb, amelyet a föld testén ejtettek sosem tűnik el, és erre emlékeztetni fog Az Örvény (Maelstrom)? Ez lett az emléke az egyszer virágzó kontinensnek és pusztulásának.

Azshara és a Felsőbb Nemzedék túlélte a robbanást. Megkínozva és átváltoztatva Azshara és követői a tenger mélyére száműzettek a Kút földöntúli energiái által. Elátkozva - átváltoztatva - új alakot öltöttek. Belőlük lettek a kígyószerű lények, a Nagák. Azshara maga is szörnyűséges külsőre tett szert. Ez a külső tükrözte a lelkében örökké ott lakozó gyűlöletet és ocsmányságot.

Odalent, Az örvény mélyén a nagák létrehoztak egy várost, Nazjatart, hogy újra összeszedjék erejüket. Tízezer évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a nagák felfedjék létezésüket a felszíni világ előtt?


A Hyjal Hegy és illidan Ajándéka
Mount Hyjal and Illidan's Gift

Az Éj Tündék, akik túlélték a kataklizmát az újonnan keletkezett nyugati kontinensre menekültek és telepedtek le. Valahogyan, tán Elune áldásának köszönhetően, Malfurion, Cenarius és Tyrande túlélték a kontinensek szétszakadását. Eme hősök megegyeztek, hogy új otthonokat építenek népüknek. Bár a Sargerast és a légiót lesöpörték az ismert világ felszínéről, az újrakezdés Malfurionékra hárult.

Sok Felsőbb Nemzedékből származó Éj Tünde is túlélte a katasztrófát a többi Éj Tündével együtt. Bár Malfurion nem bízott a Quel'Doreiek céljaiban, tudta, hogy a Kút ereje nélkül nem okozhatnak kárt.

Éj Tündék tömeges partra szállása után, észrevették, hogy a Szent Hyjal Hegy átvészelte a robbanást. Egy új lakóhely felépítésének reményében Malfurion és a túlélők útra keltek, és elérték a szélfútta Szent Hold Tisztást (moonglade). Ahogy feltérképezték a hegyet, rá leltek egy nyugodt kis tóra a hely közepe tájékán. Elborzadva látták, hogy a tó tele volt varázslatos energiával.

Illidan is túlélte a Szétszakadást, és már Malfurionék előtt oda ért a tóhoz. Az őrült varázs utáni hajszája miatt beleöntötte Kút vizét a tóba, amit a fiolákban őrzött meg. Ezzel a tó megtelt energiákkal. A régi Kút energiái villám gyorsan átjárták a kis hegyi tavat, és így meg született az új Örökkévalóság Kútja. Illidan úgy gondolta, hogy az új Kút egy ajándék lesz a későbbi generációk számára, ezért meglepte, hogy testvére levadászta és elfogta. Malfurion elmagyarázta testvérének, hogy a mágia eredendően gonosz, és csak káoszt és szenvedést hozhat a világba, ennek ellenére Illidan nem akarta feladni varázs képességeit.

Tudván, hogy Illidan őrült tervei hova vezethetnek, Malfurion úgy döntött, hogy egyszer s mindenkorra elintézi az Illidannal kapcsolatos problémát. Cenarius segítségével Malfurion bebörtönözte Illidant a föld mélyére, ahol láncra verve és erőtlenül fog szenvedni az idők végezetéig. Furion felhatalmazott egy ifjú őrt, Árnydal Maiev-et (Maiev Shadowsong), hogy vigyázza Illidant mindörökre.

Cenariusék tudták, hogy az új Kút elpusztítása még nagyobb kárt tehet a földben, inkább békén hagyták. Malfurion kijelentette, hogy soha többé nem fogják gyakorolni a mágiát. Cenarius vezetésével újra fel elevenítették a druidizmus ősi művészetét, hogy meg tudják gyógyítani erdejeiket, és földjüket.


A Világ Fa és a Smaragdos Álom
The World Tree and the Emerald Dream

Éveken keresztül dolgoztak fáradhatatlanul az Éj Tündék ősi földjük újjá építésén. Most nem akarták, hogy az utak és templomok elvegyék az életet a fáktól és a természettől, úgy gondolták, hogy jobb lesz, ha a házaikat és épületeiket a fákra építik. Nemsoká eljöttek a sárkányok, akik túlélték a Szétszakadást.

Alexstrasza a Vörös, Hiszéra a Zöld, és Nozdormu a Bronz leereszkedtek a druidákhoz, hogy felmérjék a munkájukat. Malfurion, akiből időközben Fődruida lett, köszöntötte a Sárkányokat, és elmesélte nekik az új Kút kialakulásának rövid történetét. A Sárkányok figyelmeztették az Éj Tündéket, hogy amíg a Kút létezik, a légió egy napon vissza fog térni. A Sárkányok és Malfurion megállapodtak, annak érdekében, hogy soha többé ne térhessen vissza a légió.

Alexstraza elhelyezett a kútban egyetlen árva makkot. A makk, a varázslatos erők hatására, hírtelen életre kelt, és hatalmas fa nőtt belőle. A hatalmas Fa gyökerei a Kút vize által nőttek, és úgy tűnt, hogy a lombja az egek csúcsát ostromolja. A Fa szimbolizálja az Éj Tündék összeköttetését a természettel, és életadó energiái gyógyítják majd meg a világot. Az Éj Tündék a Nordrassil nevet adták a fának, ami annyit jelent anyanyelvükön, hogy "A mennyek koronája". (Crown of The Heavens)

Nozdormu varázslatot szőtt a fára. Amíg a fa áll, az Éj Tündék sosem öregszenek meg, vagy esnek betegségek áldozatául.

Hiszéra szintén megvarázsosította a fát. Hozzáláncolta a saját birodalmához, a Smaragdzöld Álomhoz. A Smaragdos álom, egy hatalmas végtelennek tetsző álomvilág a fizikai síkon túl. A druidák, köztük Malfurion is, hozzá lett láncolva spirituálisan a fához. A megállapodás szerint a druidák beleegyeztek abba, hogy évszázadokon át alusszák majd az álmot, és eközben Hiszéra birodalmában kószálnak, és gyarapítják azt. Bár félve vesztegettek el annyi évet az életükből, önzetlenül bele egyeztek a druidák, hogy részei legyenek az Álomnak.


A Tündék száműzetése
Exile of the High Elves

Az évszázadok múltával az Éj Tündék népesség nőttön-nőtt és népességük elterjedt a Hyjal hegyet körülvevő erdőben, amit ők Ashenvale Erdőnek neveztek. Sok olyan lény, amelyek nem voltak jelen a Szétszakadás előtt, ide költöztek. Furbolgok (Medve emberek) és Quilbore-ok (Vaddisznó emberek) lakták az erdő nyugodtabb szegleteit. A Druidák irányítása alatt jól érezték magukat az Éj Tündék. békében és nyugalomban éltek a csillagok vigyázó tekintete alatt.

Annak ellenére, hogy az Éj Tündék békességben éltek, nagyon sok Felsőbb Nemzedékből származó Tünde ugyanúgy szomjazott a mágia erejeire, ahogy Illidan tette. Már össze voltak kötve a mágikus energiákkal, és alig bírtak élni nélkülük. Dath'Remar a Felsőbb Nemzedék maradékának vezetője, pimasz módon nyilvánosan gúnyolta a druidákat, hogy gyávák, mert visszautasítják a varázslatot, amit úgy gondol, hogy jog szerint az övék. Malfurion és a druidák elutasították Dath'Remar pimasz vádaskodását, és megmondták neki, mindenféle varázshasználat halálbüntetést von maga után. Annak reményében, hogy megtörik a druidák törvényét Dath'Remar és követői varázs vihart küldtek az Ashenvale erdőre.

A Druidák nem kockáztathatták népük kipusztulását, úgyhogy megelégelték a Quel'Dorei-ek pimaszságát és száműzték őket. Dath'Remar és társai örültek, hogy végre megszabadulhatnak korlátozott testvéreiktől. Különleges hajókon elindultak, hogy új otthon és energiaforrás után nézzenek. Bár nem tudták mi vár rájuk Az Örvényen túli földön, biztosak voltak abban, hogy találnak egy helyet, ahol letelepedhetnek, és nyugodtan folytathatják mágiával kapcsolatos dolgaikat büntetlenül. A Quel'Dorei-ek kikötöttek a majdan Léguraföldnek (Lordaeron) nevezendő kontinensen. Azt tervezték, hogy fel építik saját városukat, Quel'Thalast, ahol végre kibontakoztathatják mágikus képességeiket, és megtagadhatják az Éj Tündék hold imádatát, és éjszakai életét. Ezek után mindörökre a napot fogják imádni, és csak Nemes Tündéknek ismerik majd őket (Ezentúl "Tünde" ként fogjuk említeni)


Az Őrszemek és a Hosszú Virrasztás
The Sentinels and the Long Vigil

Kárhoztatott testvéreik távozása után az Éj Tündék folytathatták varázslatos földjük figyelését, és őrzését. A Druidák érezték, hogy a mély álmuk végének ideje közeledik, ezért elbúcsúztak családjaiktól, hogy kipihenjék magukat, ahogy a megállapodásban meg volt írva. Tyrande, aki Elune Főpapnőjévé avanzsálódott, kérte Malfuriont, hogy ne hagyja itt őt Hiszéra kedvéért, és ne lépjen be a Smaragdos Álomba. De Malfurion becsülete megkívánta, hogy csatlakozzon társaihoz, és azt monda a szerelmének, amíg szerelmüket igaznak tartja, sosem fogja őt elfelejteni.

Elhagyatva egyedül, Tyrande összegyűjtött egy erős védelmező csapatot az Éj Tündék közül. A képzett harcosnők később Őrszemeknek hívatják magukat. Bár leginkább egyedül szerették járni az erdőket, és vigyázni Ashenvale-re, sok szövetségesük volt a természetben, akik bármikor hajlandóak voltak segíteni sürgős esetekben.

Cenarius a félisten a Hyjal hegy közelében maradt, és fiaival, a Liget Őreivel (Keeper of The Groove) figyelték az Éj Tündék tevékenységét, és sokszor segédkeztek a béke fenntartásában. Még Cenarius ifjú és szégyellős leányai a Driádok (Dryad) is egyre gyakrabban mutatkoztak az erdőkben.

Tyrande-t bár lekötötték feladatai, kevés örömet lelt a világban Malfurion nélkül. Sokszáz évig aludtak a Druidák, eközben Tyrande félelme, hogy a légió újra támadni fog, egyre csak nőtt. Nem tudta kizavarni a gondolatot a fejéből, hogy a légió még ott van a Túlnani Sötétségben valahol, és azt tervezgeti, hogy bosszút áll az Éj Tündéken és Azeroth világán.

 

 

 

 

Chapter 2 - Az új világ
The New World

 

Quel'Thalas Megalapítása
The Founding of Quel'Thalas

A Tündék, (Ahogy mondtuk, a Nemes Tündékről van szó) Dath'Remar vezetésével, maguk mögött hagyták Kalimdort és elindultak Az Örvényen túlra. A flottájuk sok éven keresztül hajózott a régi világ romjai között. Dath'Remar aki magára vette a Napsétáló (Sunstrider, "Az, Aki a Napon Jár") nevet, megfelelő, energiában gazdag helyeket keresett, hogy megépíthessék álmaik városát.

A Flotta nemsokára kikötött egy barátságos parton, egy földön, melyet később Léguraföldnek (Lordaeron) fognak nevezni. A szigeten végre letelepedhettek. Városuk első darabkáit Tirisfal Tisztására kezdték építeni. Néhány év múltán sokuk megőrült valamitől. Egyesek úgy hitték, hogy a föld mélyén gonosz erők szunnyadnak. A feltételezések nem bizonyosodtak be soha, de a Tündék összeszedték ingóságaikat és továbbmentek észak felé, hogy találjanak egy szintén energiákkal telített földet, és ismét letelepedjenek.

A Tündék hosszú útja egyre veszélyesebbnek tűnt. Léguraföld zord, hideg, hegvidékein át menetelve egyre nehézkesebbnek tűnt a vándorlásuk. Mivel tulajdonképpen teljesen el voltak vágva az életet adó Fától, sokakat elvitt a betegség, vagy haltak éhen. A legrosszabb számukra mégis azt volt, hogy már nem voltak halhatatlanok, és az elemek ellen sem voltak ellenállóak többé. Ráadásul magasságuk messze elmaradt Kalimdori testvéreiktől, és a bőrük színe is vesztett liláskék árnyalatából. Nehézségeik ellenére felfedeztek sok-sok csodálatos lényt, melyeket Kalimdorban sosem látott még senki. Ezeken a lényeken kívül néhány nagyon primitív emberi törzzsel is találkoztak. A legnagyobb fenyegetést mégis az undorító és brutális Zul'Amani Trollok jelentették.

A mocsárzöld-bőrű erdei Trollok vissza tudták növeszteni elvesztett végtagjaikat, és regenerálni súlyos sebeiket is, ennek ellenére barbár, és gonosz faj voltak. Az Amani birodalom hosszan nyúlt el Léguraföldön, és a Trollokat nehezen lehetett visszaverni, mivel jól védték határaikat. A Tündék gyűlölték a Trollokat, és ahányszor csak találkoztak velük, mindig megöltek annyit, amennyit csak tudtak.

Sok év után a Tündék végre találtak egy Kalimdor-ra hasonlító helyet. Mélyen az északi kontinens erdejében meg alapították végre Quel'Thalas városát, mely mellet el fog törpülni Kalimdori testvéreik földje. Balszerencséjükre Quel'Thalast egy ősi Troll város romjainak helyére építették. Ezt a helyet a Trollok még mindig szent helynek tartották, és nem akarták oda adni egykönnyen. A Trollok azonnal megkezdték a támadást a Tünde település ellen.

A makacs Tündék mozgósították megmaradt varázserőiket, hogy megpróbálják a Trollokat visszatartani. Dath'Remar vezetésével sikerült legyőzni az Amani Trollokat akik tízszeres túlerőben voltak. Néhány Tünde azonban úgy érezte, hogy a Kaldorei-ek jogosan tiltották meg a varázslat használatát, és ezzel ide csalogathatják az elűzött Légiót, ezért úgy döntöttek, hogy leárnyékolják újonnan szerzett földjüket, hogy tovább folytathassák mágikus tanulmányaikat. Quel'Thalas köré védő Monolitokat építettek, hogy azok fókuszálják a védő varázs energiáit. A Monolitok nemcsak elrejtették a Tündék mágikus tevékenységét, hanem a Trollokat is elijesztették.

Ahogy telt-múlt az idő Quel'Thalas a Tündék mágikus tudásának fénylő monumentumává nőtte ki magát. A gyönyörű épületek és csarnokok ugyanabban a stílusban épültek, mint a Kalimdori templomok egykoron. Quel'Thalas az északi földrész és a Tündék fénylő ékköve lett. Az Ezüsthold Tanács (Convocation of Silvermoon) elsődleges feladata az volt, hogy gyakorolja a hatalmat a Tünde nemzet fölött, de a hatalom még mindig a Napsétáló Dinasztia tagjainál maradt. A Tanácsot a hét legnemesebb Tünde nagyúr alkotta és az volt a dolguk, hogy fenntartsák a rendet és a békét a Tündék közt. A védőrács felhúzása óta a Tündéket hidegen hagyta a Kalimdori rokonok fenyegetése, és elkezdtek mágiát használni életül majd' minden területén.

Majdnem négyezer évig éltek a Tündék békességben viszonylag fiatal hazájukban, bár a Trollokat nem volt könnyű legyőzni. Tervezgettek és várakoztak a közeli erdőkben, hogy egyre nagyobb tömeget tudjanak összegyűjteni. Egyszer, amikor már a Troll hadsereg már nem lehetett hatalmasabb, az erdő fáinak árnyékából előtörve megostromolták Quel'Thalas fénylő városát.


Arathor és a Troll Háborúk
Arathor and the Troll Wars

Miközben a Tündék saját életükért küzdöttek, a nomád törzsekben élő emberek saját területeikért vívtak kisebb csatákat. A fiatal és primitív emberi törzsek egymás településeit fosztogatták minden ok nélkül. Csak az egymással való versengés éltette őket. Ám egy napon az egyik törzs, név szerint az Arathi, ráeszmélt, hogy a Troll hadsereg túl nagy fenyegetést jelent ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják. Az Arathi törzs célja az volt, hogy a maga irányítása alá vonja az összes többi törzset, hogy megfelelően tudjanak védekezni a Trollok ellen.

Hat hosszú évbe tellett, míg az Arathi törzs kicselezte vagy legyőzte a többi klánt. Minden győzelme után az Arathi egyenlőséget ígért a meghódított törzs tagjainak. Nemsoká szinte minden klán beleolvadt az Arathi törzsbe, és a hadseregük hatalmasra duzzadt. Az Arathi klán tudta, hogy már minden erőlködés nélkül meg tudják védeni magukat a Troll hordákkal szemben, sőt még a Tündék seregét is le tudták volna győzni, ha szükséges lett volna. Így hát úgy döntött a vezér, hogy Léguraföld déli táján egy hatalmas erőd-várost hoz létre, hogy harcias népe ott élhessen. A később Strom néven ismert város az Arathi klán tagjainak nyújtott menedéket, de a kontinens minden pontjáról érkeztek emberek, hogy védelmet és otthont leljenek a hatalmas városban.

Együttes erővel, egy zászló alatt az emberek egy virágzó kultúrát hoztak létre igen rövid idő alatt. Thoradin, Arathor (A népének neve: Arathor) királya tudta, hogy az északi régiókban a Tündék véres háborút vívnak a Trollokkal, de nem óhajtott segítséget küldeni, és emberei életét kockáztatni. Rengetek pletyka terjedt el északról, hogy a tündék már nem bírják a hatalmas nyomást. Thoradin király csak akkor eszmélt rá, hogy a Trollok fenyegetése mégis milyen hatalmas, amikor Tünde követek érkeztek Strom városába.

A Tünde követek elmondták Thoradinnak, hogyha a Trollok visszatarthatatlan serege eltörli Quel'Thalast, délre fog indulni, hogy megostromolja az embereket. A Tündék megállapodtak, hogy néhány kiválasztott embert megtanítsanak a varázslat használatára az emberek segítségének fejében. A varázslatban cseppet sem bízó Thoradin beleegyezett, hogy segít a Tündéknek. Majdnem azonnal érkezett egy csapat tünde varázslónő és oktatni kezdte az embereket a varázslás alapjaira.

Bár a Tündék úgy gondolták az emberek hihetetlenül ügyetlenek a varázslásban, mégis volt egyfajta természetes érzékük a mágiához. Több mint ezer embert tanították meg a varázslás alapjainak minden apró trükkjére. Ez épp elég volt ahhoz, hogy az emberek máris küldjék a harcosokat a Tündék segítségére. Mivel kész voltak az emberek oktatásával a Tündék visszaindultak Strom-ból, Thoradin király hatalmas seregével együtt.

Az egyesült Tünde és Ember seregek összecsaptak a Trollokkal az Alterac Hegység lábánál. A harc napokig dúlt, de az erős emberek egy pillanatig sem pihentek, ha harcról volt szó. A Tünde urak úgy gondolták itt az ideje a Trollokra szabadítani varázserejüket. Ezer emberi mágus és még több Tünde varázsló rászabadította a Trollokra a mennyek dühét, és lángtengerbe borította az ostromló ocsmányságokat. Az elementális erejű tűz meggátolta a Trollokat a regenerációban így a sebeik nem gyógyulhattak be, így a tűz szénné égette megkínzott testüket.

Ahogy a maradék Troll sereg visszavonulásra kényszerült Thoradin király serege előrenyomult, és lemészárolta a Trollokat mind egy szálig. A Trollok sosem heverik ki a történelem folyamán ezt a vereséget, és többé nem állnak össze egy nemzetté. Hálájuk jeléül a Tündék örök hűséget és barátságot kötöttek az Emberi fajjal és Thoradin király leszármazottaival. A Tündék és Emberek békében lesznek egymás mellett az elkövetkezendő több száz esztendőn keresztül.


Tirisfal Őrizője
The Guardians of Tirisfal

A Trollok távoztával a Tündék elkezdték újjáépíteni dicsőséges városukat. Thoradin király népe visszatért városukba Strom-ba. Az Emberek közössége békében és egyetértésben élt, bár Thoradin félt attól, hogy valamiért szétszakadhat kultúrája, ezért kijelentette, hogy Strom az Emberi nép központja, és nem tűri a belviszályokat. Thoradin király sok békésen eltelt év után, elég öregen, elhalálozott, így a további nemzedékekre hagyta az Emberi nép terjeszkedését és fejlődését.

Az ezer mágus, akiket a Tündék tanítottak a háborúk kezdetén, sokkal szélesebb körben kezdték tanulni a mágiát. A mágusok tanoncai a legtisztább lélekkel és legjobb varázsérzékenységgel megáldott emberek közül kerültek ki, bár néhány ifjabb nemzedék felelőtlenül használta erejét. Eme nemzedékek saját jólétükért használták a mágiát és nempedig a közjavára.

Ahogy terjeszkedett a nép az ifjú mágusok elkezdtek vándorolni a délvidék irányába. Mint a varázserők hordozói az elköltözött emberek megvédték testvéreiket a vadonban fellelhető veszedelmektől. Ahogy erejük nőtt a varázstudók még inkább elszakadtak a társadalomtól.

A második Emberi várost, Dalarant, Strom-tól délre alapították, és egyre több varázsló vándorolt oda, a szabadabb varázsgyakorlás reményében. Ezek a varázslók képességeiket arra használták, hogy felépítsék és szebbé tegyék Dalaran varázslatos tornyait. Dalaran lakói nemcsak eltűrték a mágusok és varázslók jelenlétét, hanem egy virágzó várost hoztak létre a mágusok védelme alatt. Ahogy egyre több mágus használta egyre csak növekvő hatalmát, Dalaran úgy kezdte elveszíteni valós kinézetét, és inkább mesébe illő helynek lehetett tekinteni.

Bár a lángoló Légiót előzték az Örökkévalóság Kútjának elpusztulásakor, néhány gyengébb démont visszavonzott a dalarani mágusok felelőtlen varázs használata. Bár a gyönge démonok ritkán jelentek meg teljes valójukban, mégis riadalmat keltett jelenlétük. A démonokkal való találkozás ritka volt, a vezető mágusok mindent megtettek annak érdekében, hogy ezek a dolgok rejtve maradjanak a nyilvánosság elől. A legtehetségesebb mágusokat küldték az elszabadult démonok elfogására, de olykor reménytelenül elbántak velük a Légió magányos harcosai.

Néhány hónap titkolózás után a parasztság sejteni kezdte, hogy varázsló mestereik valami szörnyű dolgot titkolnak el előlük. Lázadásról kezdtek suttogni Dalaran utcáin, és már azok is megkérdőjelezték a mágusok szándékait akik azelőtt támogatták őket. A főmágusok egy esetleges parasztfelkeléstől tartván felkeresték az egyetlen olyan szervezetet mely érti a gondjukat: a Tündéket

Miután megérkeztek a hírek a dalarani démonokról, a Tündék gondolkodás nélkül kiküldték leghatalmasabb varázslóikat, hogy járjanak utána a szokatlan és mindamelett nagyon veszélyes jelenségeknek. A kiküldött mágusok megvizsgálták az energia jeleket és folyamatos mindenre kiterjedő jelentéseket kértek a dalarani mágusoktól. Rájöttek, hogy ugyan csak néhány gyenge démon jött át ebbe a világba, a Légió fenyegetést jelent mindaddig, amíg az emberek használják varázsképességeiket.

Az Ezüsthold Tanács, amely Quel'Thalast irányította, titkos szerződést kötött Dalaran főmágusaival. A Tündék elmesélték a dalarani mágusoknak az első Légió elleni háborút, meséltek Kalimdorról, és a történelemről, amely még most is megismételheti önmagát. Azt is elmondták a mágusoknak, hogy mindaddig, amíg varázslatot használnak, meg kell védeniük népüket a légió csatlósaitól. A főmágusok úgy gondolták, hogy egy hatalmas harcost feltöltenek saját erőikkel, hogy soha véget nem érő harcot folytathasson majdan a Légióval. Mindenáron titokba akarták tartani a Légió fenyegetését, nehogy félelem és gyanakvás legyen úrrá a népen. A tündék bele egyeztek, hogy megalapítsák az Őrizők titkos rendjét és visszaverjék a Légió támadásait.

A társaság titkos gyűlésit a Tündék első településének helyén tartották, a Tirisfal Tisztáson, ezért lett a nevük Tirisfal Őrizői. A választott bajnokot megáldották mind emberi, mind tünde mágiával, így hihetetlen hatalommal ruházták fel. Mivel mindígis csak egyetlen egy hatalmas Őriző lehetett egyszerre, akkora erő birtokába juttatták, hogy akár egymaga képes lett volna legyőzni a Légiót. Eme Őrizőknek akkora erő felett kellett uralkodniuk, hogy csakis a Tirisfal Rendje választhatott potenciális Őrizőket. Ha úgy érezték egy Őriző túl öreg, vagy esetleg nem képes ellátni feladatait, a Rend új bajnokot választott, és a régi Őriző minden erejét átöntötték belé.

Ahogy múltak a korok az Őrizők védték meg az embereket a Légió láthatatlan fenyegetésétől. Arathor népe egyre csak gyarapodott, és a varázshasználók száma is csak nőtt mindenfelé a kontinensen. Eközben az Őrizők minden különleges jelet és történést figyeltek, illetve megvizsgáltak mindenfelé a keleti kontinensen.


Ironforge és a Törpék ébredése
Ironforge - the Awakening of the Dwarves

Az ősi időkben, amikor a Titánok elhagyták ezt a létsíkot, a Földalatti Nép itt maradt, hogy a föld mélyén található világot alakítsák és formálják kedvükre. A földalatti népet hidegen hagyta a felszíni fajok problémája, őket csakis a föld alatt szunnyadó világ felfedezése és formálása érdekelte.

A föld szétszakadása mélyen érintette a Földalatti Népet. Együtt szenvedvén a földdel a Földalatti Nép bezárkózott a kőből épült csarnokokba, oda ahol először keltek életre. Uldaman, Uldum, Ulduar? Ezek voltak az ősidőkben alapított földalatti városok nevei, ahol először öltöttek alakot a majdan Törpeként ismert faj tagjai. Több mint nyolcezer évig szunnyadtak békésen a föld alatt.

Senki sem tudja miért, de egyszercsak felkeltek a saját magukra hozott álomból. Észrevették hogy hibernációjuk alatt nagyonis megváltoztak. A régen sziklára hasonlító bőrük megpuhult és kifakult, hatalmuk a sziklák felett elenyészett? halandók lettek.

A Földalatti Nép, Törpnek nevezvén magát, előbújt a földalatti alvóhelyről, hogy felfedezhesse az alakuló világot. Mivel még mindig csodálták és szerették a földet ezért új otthonukat a legmagasabb hegy mélyében alapították. A hegyet Khaz Modan-nak nevezték azaz "Khaz Hegyének", Khaz'Goroth Titán uruk dicsőségére. A törpék létrehoztak egy hatalmas kohót a hegy szívében és kifaragtak egy csodálatos oltárt Titán teremtőjük emlékére. Ezentúl a hegy alatt terpeszkedő várost Ironforge néven fogják emlegetni (Vaskohó, nem kell mindent lefordítani?)


A Hét Királyság
The Seven Kingdoms

Strom még mindig a kontinens központja volt, de egyre több új város is kinőtt a földből, köztük elsőként Gilneas, Alterac, és Kul Tiras. Bár mindegyik függetlennek tekintette magát, Strom felügyelete és irányítása alá tatozott.

A Tirisfal Rend figyelő tekintete alatt Dalaran minden mágia tanítóhelyévé nőtte ki magát. A dalarani főmágusok megalapították a Kirin Tor-t. Ez a szervezet felügyeli a varázslatok felfedezését, a varázslatos tárgyak, műtárgyak számontatását és egyéb varázslattal kapcsolatos dolgokat.

Gilneas és Alterac komoly hadsereget toborzott, melyekkel felfedezték Khaz Modan hegységét. Ekkoriban volt, hogy az emberek először találkoztak az ősi törpékkel, és utaztak le a föld mélyére Ironforge városába. Az emberek és törpök megosztották tudásukat a kohászattal és fegyverkovácsolással kapcsolatban, és rádöbbentek, hogy mindkét nép imád harcolni és történeteket mesélni.

Kul Tiras városállama Léguraföldtől délre fekvő szigetcsoporton lett megalapítva. Ez a város leginkább a halászatból és kereskedő hajó flottákból kereste kenyerét. A legtöbb hajó elutazott távoli helyekre, hogy egzotikus tárgyakat és eladható holmikat hozzon az ismert országokba.

Az idő múltával úgy gondolták Strom vezérei, hogy jobb lenne, ha elhagynák a kopár délvidéket és a burjánzó északi régiókban folytatnák amit elkezdtek. Sokan a Thoradin vérvonalból úgy gondolták, hogy nem szabad elhagyni ezt a helyet, de még többen voltak akik el akartak menni. Sokan Strom nemesei közül tisztaságot és megvilágosodást keresve elindultak északfelé. Dalarantól északra letelepedtek, és egy új várost építettek, melyet Léguraföldnek neveztek, ahogyan az egész földrészt. Ez a hely lett a hívők és megvilágosodásra vágyók zarándokhelye.

A lakók, kik Strom falain belül maradtak egyedül voltak, és úgygondolták, hogy ők is alapítanak egy saját nemzetet, méghozzá a sziklás Khaz'Modan-tól délre. Sok évszak telt el, de megérkeztek. Felépítették a Viharváradot (Stormwind Keep) a későbbiekben Azeroth néven ismert földrészen. Egy jól működő önellátó társadalmat virágoztattak fel Viharvárad berkein belül.

Az a néhány harcos aki Strom-ban maradt úgy határozott, hogy őrzi ősi városuk, falait. Mostmár nem Strom volt a kontinens fővárosa de nem is ezen a néven élt tovább a hely. Stromgade lett attól kezdve a neve. Mindegyik városállam elkülönült a másiktól és Thoradin király álma, hogy az Emberek egy nép maradnak elhalványodott, akárcsak a múlt többi árnyéka?


Aegwynn és a Sárkány Vadászat
Aegwynn and the Dragon Hunt

Bár a hét nemzet egymás elleni politikai harca kiélesedett az Őrizők azóta is a feladatukat végzik. Csakis egyetlen óriási hatalommal bíró Őriző kapott szabad kezet a Tirisfal rendtől. Egysze egy tüzes lelkű emberi nőt választott a rend, ő volt Aegwynn, a valaha élt leghatalmasabb Őriző. Aegwynn életerősen és tüzesen vadászta le a démonokat és a káosz szolgáit. Sokszor megkérdőjelezte a Rend parancsait, mivel tudta, hogy az idős Tündék és maguk korával mérve vénséges Emberek túl merev szabályokat alkalmaztak, és szerinte ez elhomályosíthatja bölcsességüket.

Ahogy hatalma nőtt Tirisfal mágikus erői felett Aegwynn felfigyelt egy nagyon erős démoni erőre, amely a jeges Northrend hegycsúcsai közt gyülekezett. Aegwynn elutazott a jeges kontinensre, és beüldözte a démonokat a hegyekbe. Ott rájött, hogy a démonok a Sárkányokat irtják ki, hogy megvédjék magukat ártó varázserejüktől. A hatalmas Sárkányok, akik eddig eltávolodtak a folyamatosan terjeszkedő halandó kultúráktól, most ráeszméltek, hogy erejük fogytán van, és alig lennének képesek visszaverni a Légió esetleges támadását. Aegwynn szembeszállt a démonokkal, és a Sárkányok segítségével legyőzte őket. A harc után egy hatalmas vihar kerekedett az északi vidék jégfödte csúcsai közt. Egy hihetetlenül óriási sötét sziluett jelent meg Northrend havas földje felett. Sargeras, a Légió vezére, mindent elsöprő vibráló energiával átitatva jelent meg Aegwynn szeme láttára. Sargeras azt mondta a lánynak, hogy nemsokára vége Tirisfal idejének, és az egész világ meg fog hajolni Sargeras akarata előtt.

Aegwynn biztosan érezte, hogy a benne lakozó varázserő elég lesz ahhoz, hogy legyőzze Sargerast, ígyhát rászabadította erejét. Aegwynn játszi könnyedséggel győzte le Sargeras fizikai világban derengő testét. Mivel Aegwynn félt attól, hogy Sargeras lelke valahogy újra utat talál magának ebbe a világba, rothadó testét az ősi Kalimdor csarnokába zárta mélyen a víz alá. Úgy gondolta, hogy a Kút megsemmisülése után a varázslatos erők bent tarthatják a bukott Titán lelkét. Akaratlanul, Aegwynn megpecsételte a világ sorsát. Sargeras lelke valahogyan bejutott Aegwynn testének vagy lelkének egy részébe. Így sok-sok éven keresztül ott szunnyadt benne?


A Három Pöröly Háborúja
War of the Three Hammers

A törpék békében éltek Ironforge csarnokában sok évszázadon keresztül. Népességük túl nagyra nőtt, hogy továbbra is a hegyi városban lakjanak. Bár a király Üllőfi Modimus (Modimus Anvilmar) bölcsen és igazságosan vezette népét, három frakció alakult ki, akik nemigazán értettek mindenben egyet egymással.

A Rézszakáll klán (Bronzebeard), Modoran Rézszakáll irányítása alatt, állt a legközelebb a királyhoz és ez a klán volt a királyi hadsereg pillére. A Vadpöröly klán (Wildhammer) Khardos Vadpöröly vezetésével arra törekedett, hogy a városon belül nagyobb hatalmat szerezhessen magának. A harmadik klán a Sötét Vas névre hallgatott, és vezetője a Varázsló Thaurissian volt. A Sütét Vas klán tagjai a tárnák legmélyebb zugaiban rejtőztek, és mind a Rézszakáll, mind a Vadpöröly klán ellen terveket kovácsoltak.

A három Klán között (látszólagos) béke volt, ennek csak akkor lett vége, amikor a Király eltávozott az élők sorából. A három Klán egymás torkának esett, természetesen Ironforge feletti uralomért. A Rézszakáll klán került ki győztesen, mivel nekik volt a legnagyobb hadrendbe állítható seregük. Győzelmükkel kisöpörték a Vadpöröly és Sötét Vas klánokat a hegy gyomrából.

Khardos és Vadpöröly klántársai a Dun Algazi- kapun túl megalapították saját városukat a Dun Algaz-i csúcsok alatt. Ott újjáépítették a tárnáikat és kincseskamráikat. Thaurissian és klántársaik, felhergelve és legyőzve bosszút esküdtek Ironforge-nak és összes lakójának. A Sötét Vas klán is új várost alapított a Vörösgerinc (Redridge) hegység mélyén, melyet természetesen a vezérről neveztek el. A békében múló évek nemigen enyhítették Thaurissian fiainak gyűlöletét, melyet testvéreik ellen éreztek. Thaurisian és mágus felesége Modgod kétfrontos támadást indított a Vadpöröly és a Rézszakáll klán ellen. Céljuk nem volt más, minthogy meghódítsák egész Khaz'Modant.

A Sötét Vas klánt könnyedén visszaverte a Rézszakáll klán, viszont a Vadpörölyök bemenekültek barlangjaikba, így csapdába estek, és csak védekezni tudtak a támadók ellen.

Ahogy támadtak, Modgud bevetette varázserejét, hogy félelmet keltsen az ellenségei szívében. Sötét árnyékok mozdultak meg parancsára, és szörnyű árnyak törtek elő a föld alól, hogy a Vadpörölyéket saját falaikon belül marcangolják szét. Modgod áttört a védelmi vonalon és magát az erődöt támadta meg. A Vadpörölyök csüggedhetetlenül harcoltak és a harc hevében maga Khardos ölte meg a varázslónőt. A királynőjük halálával a Sötét Vas klán maradéka elmenekült a hegy belsejéből. De hiába, mert az Ironforge-ból érkező erősítés melyet a Rézszakáll klán küldött a Vadpörölyök segítségére összetalálkozott a Sötét Vas sereggel. A Sötét Vas klán létezése ezzel a harccal ért véget.

Ironforge és Grim Batol egyesült serege délfelé indult, hogy megkeresse és végleg megszabaduljon Thaurissiantól és csatlósaitól. Thaurissian, még mielőtt oda értek volna az ellenség seregei, megpróbált egy természetfeletti erőt segítségül hívni, mellyel biztosíthatja a győzelmét a többi sereggel szemben. Thaurisian megpróbálta megidézni a földalatt szunnyadó erőket, de ez a momentum lett az, mely megpecsételte sorsát. Abban a pillanatban, mikor azt hitte sikerült megidéznie a lényt, melyet akart, nagyobb és hatalmasabb erő bújt elő a földből, mint azt legszörnyűbb rémálbaiban gondolta volna.

Ragnaros a Tűzlord, minden elementális tűz ura, akit még a Titánok űztek el eonokkal ezelőtt, Thaurissian hívására ismét életre kelhetett és lángolhatott újból ezen a világon. Regnaros újjászületése megrázta a Vörösgerinc hegységet és hatalmas vulkánt hozott létre a hegy csúcsán, melyet ezentúl csak Feketeszikla Csúcs-nak fognak hívni (Blackrcok Spire). Thaurissiant megölték az általa kiszabadított lények, de testvéreit örökre fogságba ejtették Ragnaros elementáljai.

Ahogy a szörnyűséges tűz és láva zuhatagot észrevették Madoran és Khardos király visszafordultak saját királyságukba. Nem akartak szembe szállni az ismeretlen és hatalmas ellenséggel melyet Thaurissian hívott életre.

A két serege és királyuk visszatértek városukba, hogy újjáépítsék azokat. Grim Batolban Modgud halálával sok sötét erő maradt jelen, és azok a helyek ahol ezek ott voltak, lakhatatlanok lettek. A Rézszakáll klán felajánlotta a Vadpörölyöknek, hogy lakhatnak Ironforge-ban de a Vadpörölyök egyértelműen visszautasították ajánlatukat. Khardos és fiai inkább északra mentek Léguraföld közelébe. A Hátulsóföld (Hinterlands) erdejeinek szélére telepedtek le, így közeli kapcsolatot hoztak létre a természettel, és az itt élő griffekkel. Ezentúl a Vadpöröly klán Aerie csúcson lakozott.

Az Ironforge-i törpék a testvéreikkel való béke megtartásának érdekében két hatalmas boltívet építettek, melyeket Thandol Span-nak neveztek el. Ezek által áthidalták az űrt Khaz Modan és Léguraföld között. A két királyság gyakran kereskedett egymással, ezért egész jól tűrték egymást. Madoran és Khardos halála után fiaik úgy gondolták, hogy szobrokat emelnek apjaik tiszteletére. A két szobor fogja őrizni a Déli Régió átjáróját, melyet vulkanikussá és romossá tett Ragnaros visszatérte. Elrettentés és példaként szolgáltak ezek a szobrok, mindenki számára aki átkelne Törpe földön.

A két királyság békében élt, bár a Vadpörölyöket sokkal inkább befolyásolták a Grib Batolban történtek. Inkább a föld fölé költöztek, nem bírták többé a hatalmas földalatti csarnokokat, ezért inkább az Aerie hegy gerincén telepedtek le. A két kultúra beli különbség kényszerítette a két népet a szétszakadásra.


Az Utolsó Őriző
The Last Guardian

Aegwynn az őrző hatalmas erők birtokába került az évek során. A Tirisfal-i erőket arra használta, hogy meghosszabbítsa önnön életét. Ostobán abba a hitbe ringatta magát, hogy legyőzte Sargerast, ezért tovább folytatta a démonkirály csatlósai ellen a kőzdelmet közel kilencszáz esztendőn keresztül. A Tirisfal Rend végre úgy határozott, hogy Aegwynnek mint Őrizőnek abba kell hagynia tevékenységét. A Rend visszahívatta Aegwynnt Dalaranba, hogy válasszanak egy új Őrizőt, és átönthessék belé a varázslatos energiákat. Aegwynn, mivel sosem bízott a Tanácsban úgyhatározott sajátmaga választ egy új Őrizőt.

Aegwynn úgy döntött életet ad egy gyermeknek kire ráruházza minden erejét. Nem óhajtotta, hogy az elkövetkezendő nemzedék Őrizőit folyton befolyásolja a Tanács, ahogy őt is megpróbálták. Azeroth északi tartományában rá is lelt egy megfelelő apára: egy tehetséges ember mágust választott akit Nielas Aran néven ismertek. Aran a Király udvari tanácsadója és királyi főidéző mágus volt. Aegwynn elcsábította Nielast, és egy éjszakát vele töltött, ez neki éppen elég volt, célja eléréséhez. Nielas természetes mágia érzékenysége sok gondot fog okozni majd Aegwynn még megnemszületett fiának. A gyermek magában hordozta Tirisfal varázserejét, de az mélyen szunnyadni fog majd benne amíg elneméri a felnőtt kort.

Nemsoká Aegwynn életet adott gyermekének egy elhagyatott erdei tisztáson. Elnevezte fiát Medivh-nek ez Tünde nyelven annyit tesz , hogy a "Titkok Őrzője" (Keeper of Secrets). Aegwynn úgyhitte, hogy fia lesz az új Őriző, amint elég idős és erős lesz a feladathoz. Aegwynn nemtudhatta, hogy fia testét megszállta Sargeras lelke míg a méhében növekedett. Senki sem tudta, hogy a majdan védelmet nyújtó ember egy volt a legnagyobb Gonosszal aki ellen kűzdenek.

Aegwynn abban a hitben, hogy fia ép, és egészséges, elvitte Azeroth-ba, hogy halandó apja és varázslók neveljék fel. Ezután felkerekedett, hogy elhagyja ezt a világot, és eljusson a másvilágra akármi is várjon rá. Medivh erős és egészséges fiatalemberré érett, mindeközben fogalma sem volt a benne lakozó potenciális hatalomról.

Sargeras addig rejtőzik Medivh-ben, míg meg nem érik az ereje. Medivh nagy népszerűségnek örvendett kamasz korában, mivel sokat járt kalandozni két barátjával: Llane-nel, Azeroth hercegével, és Anduin Lotharral az Arathi vérvonal egyik nagy harcosával . A három suhanc folyton galibákat okozott a királyságban mindenfelé, de ennek ellenére szerette őket a nép.

Amikor Medivh elérte a tizennégy éves kort a benne rejlő erők és Sargeras lelke egyszercsak felébredt benne. Medivh hosszú alvásba esett, melyet a bölcsek kómának neveznek. Ez a kóma sok évig tartott. Amikor felébredt arra eszmélt hogy ő maga felnőtté vállt, barátai, Llane és Lothar kormányzók lettek Azerothban. Bár Medivh használni akarta újdonsült erejét Sargeras megfertőzte lelkét és majdnem beleőrült a sötét lény hordozásába.

Sargeras Medivh testében egy újabb invázióra készült. Ezek az előkészületek majdnem a végükhöz értek, és ezt a csapást az Utolsó Őriző fogja a világra szabadítani.

 

 

 

Chapter 3 - Draenor végzete
The Doom of Draenor

 

Kil'jaeden és az árnyék paktum

Körülbelül a földi Medivh születésekor Kil'jaeden a Spirálsemmiben várakozott és tervezgetett. Egy második invázió terveit szövögette mestere parancsára. Nem engedhette meg magának, hogy hibázzon. Kil'jaeden sejtette, hogy mielőtt a Légió ismét visszatérhetne, meg kell gyengíteni Azeroth védelmét. Ha a védelmező fajokat, mint az Éj Tündéket és a Sárkányokat, egy új fenyegetés fogadná, nagyobb eséllyel tudna a Légió tudtuk nélkül átjutni Azerothba.

Kil'jaeden Abban az időben fedezte fel Draenor friss világát a Túlnani Sötétségben. A sámán mágiával foglalkozó, harcias Orkok, és a békés Draenei-ek otthona idilli hely volt. Az Orkok a prérin vadásztak sport gyanánt, míg a Draeneiek inkább hatalmas városokat építettek a hegyek csúcsai közt. Kil'jaeden tudta, hogy Draenor őslakói tökéletes szolgálói lennének a Légiónak, ha megfelelően ösztönöznék őket.

A két faj közül az Orkokat vélte könnyebben megronthatónak Kil'jaeden. Lenyűgözte az ifjú sámánt, Ner'zhul-t, csakúgy, mint korokkal ezelőtt Sargeras tette Azsharával. Kil'jaeden a sámán befolyását használva terjesztette el az Orkok közt a brutális érzéseket és a harci kedvet. Ekkortól kezdve a békésnek mondható Orkok már vérszomjas harcosok lettek. Kil'jaeden eztán sürgette Ner'zhul-t, hogy végleg adja át magát és népét neki, hogy harci eszközként használhassa őket. Az öreg sámán, érezvén, hogy egész népét rabszolgaságba kényszerítheti, valahogy ellenállt Kil'jaedennek.

Ner'zhul ellenállásától felhergelve Kil'jaedennek egy új Ork vezér után kellett néznie, aki végrehajthatja parancsait. A Démonlord végül megtalálta új tanítványát Gul'dan-t. Kil'jaeden hihetetlen erőt ígért Gul'dan-nak, ha örök hűséget esküszik neki. Az ifjú sámán elfogadta a Démonúr ajánlatát, és az évek során a történelem egyik leghatalmasabb boszorkánymesterévé vált. Gul'dan más orkoknak is megtanította, amiket ő tanult, így szép lassan elfelejtették az orkok régi hagyományait, és a sámáni mágiát. Ez az új erő bűzlött a halál szagától, de ez Gul'dan-t nem zavarta.

Kil'jaeden, biztosabb hatalmat akarván magának az orkok fölött, Gul'dannal megalapítatta az Árny Tanácsot, melyel szinte az összes klánt egyidejűleg irányíthatta és tovább terjeszthette mágikus tanait. Ahogy egyre több ork használt boszorkánymesteri mágiát Draenor földjei bemocskolódni és elhalványodni látszott. A föld, amit régen otthonnak neveztek, mostmár csak egy puszta sivatagos terep volt. A démoni energiák szép lassan meg ölték a világukat.


A Horda Feltörése

Az orkok egyre agresszívabbak lettek Gul'dan és az Árny Tanács irányítása alatt. Arénákat építettek, ahol a harcosok gyakorolhatnak és levezethetik feszültségüket, egy életre-halálra menő küzdelemben. Ebben az időben néhány klán vezére elmondta a tanácsnak, hogy aggasztja népük egyre növekvő ellenségeskedése és brutalitása. Az egyikük Durotan volt, a Hófarkas (Frostwolf) klán vezére. Azt mondta az orkoknak, hogy egyre jobban elragadja őket valami erő, és ez ellen tenni kell valamit. Szavai süket fülekre találtak. Néhány ork vezér mégis kiállt mellett, például Pokolsikoly Grom, aki majdan a nagyseregek vezére lesz.

Kil'jaeden tudta, hogy az ork seregek készen álltak, de meg akart bizonyosodni, hogy megingathatatlan-e a hűségük. Az Árny Tanács titokban megidézte Mannoroth-ot a Pusztítót. Rávette a klánvezéreket, hogy igyanak Mannoroth dühtől izzó véréből, mert így sérthetetlenné és legyőzhetetlenné válnak majd . Pokolsikoly Grom vezetésével mindegyik vezér ivott a vérből, kivéve Durotant, így megpecsételték sorsukat, hogy örökké a Légio uralma alatt lesznek egyszerű harci játékszerként. Így akaratlanul is magukkal rántották testvéreiket.

A démoni vérgőztől felemésztve az orkok mindenkit meg akartak ölni, aki csak elébük került. Gul'dan érezte, hogy itt az idő. A klánokat egyetlen nagy Hordává egyesítette. Gul'dan tudta, hogy az olyan erős vezetők mint Sorpöröly Ogrim (Ogrim Doomhammer) és Pokolsikoly Grom külön akarnak válni klánjukkal, ezért olyan bábként szolgáló klánvezéreket helyezett el a hordán belül, mint Feketekéz a Pusztító. Feketekéz vezényletével elkezdték mészárolni a békés Draeneieket, hogy kipróbálják hatalmas erejüket valamin.

Néhány hónapnyi mészárlás után majdnem minden Draenei-t kiirtottak Draenor földjén. Csak néhány maroknyi túlélő maradt, akik el tudták kerülni az orkok tomboló seregét. A hatalomtól és győzelemtől ittasan Gul'dan már biztos volt a Horda elsöpörhetetlen erejében. Tudta, hogy ellenfél nélkül a Horda saját magát emésztené fel a mindent elsöprő harc és vérszomjtól fűtve.

Kil'jaeden végre elérkezettnek látta az időt, hogy bevesse a Hordát, mint a Légió leghatalmasabb fegyverét. Kil'jaeden megosztotta ezt az információt mesterével, így Sargeras bosszújának ideje végre elérkezett.

 

 

 

Chapter 4 - Horda és Szövetség
Alliance And Horde

 

A Sötét kapu és Viharvárad eleste

Miközben Kil'jaeden folytatta a Horda felkészítését Medivh Sargerassal kellett hogy harcot vívjon lelkéért. Llane, Viharvárad fejedelme aggódott, mivel Medivhen eluralkodni látszott a sötétség. Llane elmondta aggályait Sir Anduin Lotharnak, régi barátjának és parancsnokának. Senki sem hitte volna, hogy mily szörnyűségeket hoz majdan Medivh lassú sötétbehullása.

Egy utolsó ösztönzésként Sargeras hatalmas erőket ígért Gul'dan-nak, ha végre el vezeti a Hordát Azeroth földjére. Medivh testén keresztül Sargeras elmondta Gul'dan-nak, hogy isteni erők birtokába juthat, ha megkeresi a vízalatti sírt, amelybe Aegwynn zárta rothadó testét. Gul'dan beleegyezett és elhatározta, hogy amint le söpri Azeroth színéről ellenségeit, megkeresi a sírkamrát és megszerzi a neki kijáró hatalmat. Sargeras, hogy biztos legyen benne, hogy a Horda az ő malmára hajtja a vizet, elrendelte az azonnali inváziót.

Medivh és az Árny Tanács megnyitottak egy kaput a két világ között, amit ezentúl Sötét Kapunak hívnak majd. A Kapu áthidalta a távolságot Draenor és Azeroth között, és elég nagy volt ahhoz, hogy hadseregek keljenek át rajta. Gul'dan felderítőket küldött szét a Kapun túl, hogy megtudja miféle földdel van dolguk. A felderítők visszatértével Gul'dan biztos volt benne, hogy ez a föld megérett az elfoglalásra.

Durotan, mivel még mindig hitte, hogy Gul'dan pusztulást hoz a népére, még egyszer felemelte a hangját a tanács előtt. Durotan azt mondta, hogy Gul'dan és az árulása megszennyezte az Orkok tiszta lelkét, és hogy ez az invázió lesz az Orkok népének pusztulása. Gul'dan, mivel nem kockáztathatta meg, hogy egy ilyen nagy hőst megöljön, inkább száműzte Durotánt és a Hófarkas Klánt új világuk egy messzi pontjára.

Miután a Hófarkas Klán átkelt a Sötét Kapun egy Ork hadosztály szintén így tett, és felállítottak egy kisebb tábort a Setétlápban (Black Morass), hogy ez a hely legyen az invázió kiinduló pontja. Az Ork csapatok elkezdtek járőrözni, de egy-két kisebb összecsapástól eltekintve egyedül Viharvárad őrzőivel gyűlt meg a bajuk. Bár ezek a kisebb összecsapások gyorsan véget értek, sokat elárultak a két harcoló félnek az ellenség gyöngéiről. Llane-nek és Lothar-nak sosem sikerült elegendő információt gyűjteni az Ork seregek méretéről, így fogalmuk sem volt, hogy mekkora sereggel kell majd szembeszállniuk. Néhány év múltán, miután szinte minden Ork átkelt a Kapun, Gul'dan úgy gondolta, hogy elérkezett az igazi háború ideje. Ekkor elindult az Ork sereg Viharvárad ellen teljes erejével.

Mikor az Ember és Ork seregek összecsaptak, mindkét fél egyre nagyobb veszteséggel kellett, hogy számoljon. Mivel Llane király úgy vélte az Orkok képtelenek Azeroth egészét elfoglalni Viharváradban tartotta pozícióját, mint harcos, s mint Hős. Ennek ellenére Sir Lothar úgy gondolta, hogy a harcot szemtől szembe kell megvívni az Orkokkal, így választania kellett meggyőződése és a Királyhoz való hűsége közt. Lothar a megérzésére hallgatott, egy csapattal és Medivh tanítványával Khadgarral megostromolta Medivh Krahazani (a hely, ahol Medivh Tornya található) Tornyát. Khadgarnak és Lotharnak sikerült végezni a gonosz erők által megszállott Őrizővel, úgy gondolták így véget vetettek az invázió forrásának. Medivh testének elpusztításával elűzték Sargeras lelkét a semmibe, így Medivh lelke is megszabadulhatott? sok éven keresztül járja a lelke az asztrális síkot, míg végre újra Azeroth földjén élhet.

Bár Medivh meghalt, a horda folytatta viharvárad ostromát. Az orkok győzelmének napja egyre közeledett, de Sorspöröly Ogrim látta, hogy az Ork faj egyre csak züllik, mióta ide utaztak Draenorból. Durotan titokban visszatért száműzetéséből, hogy ismét figyelmeztesse régi barátját. Durotant, és feleségét Drakat brutálisan meggyilkolták a hazafele vezető úton, de csak még névtelen gyermekük maradt életben szülei holtteste mellett.

Sorspöröly nemtudott a gyilkosságról, ezért folytatta a hadseregek vezetését. Időközben egy Ember hadvezér, Setétláp Édalász (Aedelas Darkmoor) megtalálta a gyermeket és magával vitte.

Ez a gyermek egyszer népe leghatalmasabb vezére lesz.

Ogrim, értesült Durotan és Draka meggyilkolásáról, véglegesen átvette a Horda feletti irányítást, miután megölte Feketekezet. Úgy hitte így megszabadíthatja népét a démoni fertőzéstől. Az ő vezetése alatt az Orkok teljes erejükből megostromolták Viharváradot. Llane király nagyon alábecsülte az Orkok létszámát és erejét, így tétlenül kellett végignéznie városa és emberei elestét. Legvégül a királyt az egyik legjobb barátja, Garona a fél-ork orvgyilkos és egyben Gul'dan jobb keze, ölte meg.

Lothar és csapata visszatértek Krahazan-ból, hogy segítsenek megmenteni dicsősége városukat. Sajnos későn értek oda, így szeretett királyságukat csak füstölgő romhalmazként látták viszont. Az orkok folytatták hadjáratukat, és a környező vidékeket mind elfoglalták maguknak. Lothar és csapatai rákényszerültek a bujkálásra, de fogadalmat tettek, hogy mindenáron visszaszerzik királyságukat és földjüket.


Léguraföld szövetsége

Lord Lothar vezetésével az Azerothi sereg maradéka átkelt a tengeren Léguraföld északi részére. Tudván, hogy az orkok egyszer akár az egész emberiség sorsát is veszélyeztethetik Azeroth hét emberi népének vezetői összegyűltek, és szövetségre léptek. Így szültetett meg Lordaeron Szövetsége. Több mint ezer év multán Arathi fiai ismét egy zászló alatt egyesültek. Lord Lothar, mint a Szövetségi erők Legfelsőbb Hadvezére, felkészítette seregét az Orkok érkezésére.

Hadnagyai, Fényhozó Uther (Uther The Lightbringer), Büszkmocsár Daelin admirális (Daelin Proudmoore), és Turalyon segítségével Lotharnak sikerült meggyőzni Léguraföld nem-emberi népeit is, hogy segédkezzenek nekik. Sikerült megszerezniük Ironforge Törpéinek segítségét, és a Quel'thalasi Tündék egy része is bele egyezett, hogy segítenek majd nekik. Sajnos hidegen hagyta a Tündéket a konfliktus, mivel Anasterian Napsétáló vezette őket, aki kifejezetten utálta a varázstudatlan embereket. Igaz, a Tündék segédkeztek Lothar-nak, mivel Arathi gyermekei mentették meg a Tündéket nemzedékekkel ezelőtt.

A Horda, már Sorspöröly vezetésével, Ogrékat hozott a Kapun túli Draenorból, és az Amani erdőkben rejtőzködő Trollokat is besorozták a Hordába. Egy nagy Khaz Modani támadás során könnyedén vertek szét minden ellenállást az egyesült Ork seregek.

A Második Nagy Háború csatái mindenütt tomboltak. Földi seregek csaptak össze, hajó flották lőtték szét egymás árbócait a tomboló tenger habjai felett. Kitudja hogyan, az orkok előástak a föld mélyéről egy hatalmas erővel bíró ereklyét, a Démon Lelket (Demon Soul) mellyel rabláncra verték az Ősi Sárkány Királynőt, Alexstraszát. Alexstraszát azzal fenyegették meg az Orkok, hogy összezúzzák tojásait, ha nem szül nekik mégtöbb sárkányt, hogy háborúba küldhessék őket. A csodálatos Sárkány rákényszerült, hogy segítsen a Hordának.

A Háború Khaz Modan, Léguraföld, és Azeroth kontinensén dúlt. Az Orkoknak sikreült felperzselniük Quel'thalas északi határait, így rákényszerítették a Tündéket, hogy harcoljanak a Szövetség oldalán. Az Orkokknak sikerült az északi megyéket teljesen lerombolniuk. Az Orkok utánpótlás hiánya miatt sikerült Lord Lotharnak a kikötőbe szorítani az Orkok seregét.

A Második Nagy háború végnapjaiban a Horda győzelme szinte biztos volt, ám egy szörnyű árulás árnyéka vetült a biztos győzelemre. Miközben Sorspöröly Léguraföld fővárosa elleni ostromra készült (mely végleg megpecsételhette volna Léguraföld sorsát) Gul'dan és követői elhajóztak. Sorspöröly rákényszerült, hogy visszahívja csapatait, így nem kezdhette meg támadását, mivel Gul'dan túl sok orkot vitt magával.

Gul'dan isteni erők után ácsingózva maga akarta megkeresni Sargeras sírját az Óceán mélyén. Tudván, hogy egész népét paktum köti a démoni erőkhöz, még Ork társai harcára sem gondolt, csak a hatalomra. Az Árnykaszások (Stormweaver) és a Szürkület Pörölye (Twillight's Hammer) Klánnal Gul'dan-nak sikerült kiemelni a sírt az Óceán mélyéről. Igaz, amikor feltárta a sírboltot csak őrült démonok sokasága várt rá, és áruló csapatára.

Bosszúvágyától elragadtatva Sorspöröly kiküldött a tengerre egy kisebb sereg Orkokt, hogy hozzák vissza az árulókat. Gul'dan megkínozva és megőrülve tért vissza. Gul'dan halálával az áruló klánok nagyon gyorsan vereséget szenvedtek Sorspöröly harcosaival szemben. Gul'dan ocsmány árulása nem csak reményt adott a Szövetségnek, hanem időt is, hogy újra összeszedjék seregüket.

Lothar Nagyúr látta, hogy a Horda belülről omlik szét, ezért összeszedte maradék seregét, és visszaverte az Orkokat Viharvárad közelébe. A támadó Szövetséges erők az orkokat bekényszerítették a Feketeszikla belsejébe. Lord Lothar elesett a harcban, mikor már a Szikla üregeiben dúlt a csata. A halott vezér kapitánya, Turalyon, a harc tizenegyedik órájában kiűzte az orkokat a Sötétszikla barlangjaiból és tovább üldözte őket egészen a Szenvedés Mocsaráig (Swamp of Sorrows). Turalyionnak és seregének sikerült elpusztítani a Draenor és Azeroth közti átjárót. Erősítésüktől elvágva az Orkok végül megtörtek a Szövetség nyomása alatt.

A szétszóródott Orkokat könnyen levadászták és fogolytáborokba zárták. Bár mindenki úgy hitte, hogy a háborúnak vége, és az orkokat legyőzték, sokan kételkedtek a béke tartósságában. Khadgar, aki időközben főmágus lett, javasolta, hogy a Sötét Kapu romjaihoz építsenek egy védő várat, nehogy mégegyszer kapu nyíljon a két világ között.


Draenor inváziója

Ahogy a Második Nagy Háború tüze kialudni látszott, a Szövetség komoly lépéseket tett az orkok fenyegetése ellen. Fogolytáborok épültek fel, melyeket Paladinok és háborúban resztvett veteránok őriztek. A fogolytáborok alkalmazása beválni látszott. Bár még sok orkban égett a harci vágy Durnholde foglárai kitűnően megtudták tartani a rendet a táborokban.

Draenor földjén egy újabb fenyegető Ork hadsereg gyülekezett, hogy lecsapjon Azeroth mit sem sejtő népeire. Ner'zhul, Gul'dan régi mestere vezette a készülődő orkokat. Az Árny Hold (Shadowmoon) klán segítségével az öreg sámán azt tervezte, hogy számos átjárót nyit, melyeken át tudnak menni egy még felderítetlen világba. Ehhez viszont varázslatos ereklyékre volt szükség, melyeket csak Azeroth világán szerezhettek meg. Hogy megkaparintsa őket Ner'zhul újra megnyitotta a Sötét Kaput, és átküldte rajta szolgáit.

Az Új Horda, olyan veterán hadvezérek vezetésével, mint Pokolsikoly Grom, és Holtszem Killrog (A Vérző Völgy Klán vezére [Bleeding Hollov]) összeszedték erejüket és a Szövetséget meglepve támadtak. Ner'zhul parancsára pillanatok alatt összegyűjtötték a szükséges ereklyéket, és visszahúzódtak Draenor védelmező világába.

Terenas király félvén egy újabb inváziótól összeverbuválta legtapasztaltabb hadvezéreit. Megbízta Turalyiont és a főmágus Khadgart (Medivh volt tanítványát), hogy keljenek át a Sötét Kapun, és vessenek véget az Orkok fenyegetésének, egyszer s mindenkorra. Mikor átértek az Emberek csapatai összetalálkoztak Ner'zhul seregével. Még a Tünde Szélfutó Alleria (Alleria Windrunner), a Törpe Vadpöröly Kurdan (Wildhammer Kurdan), és a veterán harcos Trollölő Danath (Danath Trollbane) segítségével sem tudták megakadályozni Ner'zhul-t, hogy kapukat nyisson más világokba.

Ner'zhul megnyitotta az átjárókat, de nemtudta, hogy miféle szörnyű erőket szabadít fel ezzel. Az elszabadult mágikus hullámok Draenor egészét megrázták. Ahogy Turalyon serege vissza próbálta kűzdeni magát Azerothba, egész Draenor összeomlani látszott. Pokolsikoly és Holtszem látták, hogy Ner'zhul őrültsége pusztulásba taszítja egész fajukat, ezért vissza özönlöttek Azeroth biztonságosnak mondható földjére.

Draenoron Turalyon és Khadgar meghozták a végső áldozatot azzal, hogy elpusztították a Sötét Kaput az ő oldalukon. Bár tudták, hogy ez az ő és társaik életébe kerül, csak így tudták biztosítani Azeroth megmenekülését. Holtszem és Pokolsikoly még éppen átkaszabolta magát az emberek seregén, de rajtuk kívül minden Ember és Ork ott maradt Draenor világán, a biztos halál martalékává válva. Az ottmaradóknak esélyük sem volt, hogy visszatérjenek Azerothba.

Ner'zhul, a legnagyobb újonnan nyitott Átjárón átlépve hatalmas földrengéseket okozott, amivel vulkán kitöréseket cikáztak végig a földön. Draenor világát egy hatalmas robbanás rázta meg.


A Lich Király születése

Ner'zhul és követői a kapun átlépve elérkeztek a Spirálsemmibe, a szellemi létsíkra, mely otthont ad a Túlnani Sötétség minden világának. Szerencsétlenségükre Kil'jaeden és démoni szolgái már vártak rájuk? Kil'jaeden, aki bosszút esküdött Ner'zhul-nak árulása miatt, centiről centire elsorvasztotta testét. Kil'jaeden meghagyta élve a sámán lelkét, hogy lássa megcsonkított testét. Bár Ner'zhul halálért könyörgött, Kil'jaeden gúnyosan azt mondta neki, hogy a vérszerződés még mindig köti, így van még célja ami hozzá láncolja őt.

Az Orkok bukása arra kényszerítette Kil'jaedent, hogy egy újabb sereget hozzon létre, hogy végre elfoglalhassák Azeroth világát. Ennek a seregnek nem szabadott belső lázadások áldozatául esnie, mint az alantas Hordána. Ennek a seregnek csak egyetlen célt kell szolgálnia, és Kil'jaeden egyszerűen nem engedhette meg magának, hogy mégegyszer kudarcot valljon.

Ner'zhul lelkét fogvatartva Kil'jaeden választási lehetőséget ajánlott neki: még egyszer szolgálja a Légiót, vagy örök szenvedésre ítéltetik. Ner'zhul mégegyszer utoljára bele egyezett a paktumba. Ner'zhul lelkét egy különleges, gyémánt keménységű, a Spirálsemmiből összegyűjtött jégdarabokból álló hegy belsejébe zárták. A fagyott tömbbe zárva Ner'zhul érezte, hogy tudata tízezerszeresére terebélyesedett ki. A démoni erőktől átitatva Ner'zhul a szellemi és fizikai sík elképzelhetetlen erejeinek birtokosává vált. Abban a percben, az Ork akit Ner'zhul-nak hívtak, örökre megtört?.megszületett a Lich Király (Lich King)

A Ner'zhulhoz lojális sámánok és Halál Lovagok (Death Kinght) mind átváltoztak Ner'zhul átlényegülésekor. Még a halál után is hűséges szolgálói lettek a Lich Királynak.

Mikor elérkezettnek látta az időt Kil'jaeden elmagyarázta a Lich Királynak feladatát. Egy járványt kell szét terjesztenie Azeroth világán mely minden embert ki írt ezen a világon. Aki a járványtól meghal élőholtként éled újjá, és a lelke örökké a Lich Király vasakaratához lesz kötve. Kil'jaeden megígérte, hogyha Ner'zhul egyszer véghez viszi feladatát, egy egészséges, új testet ad neki, hogy éljen és hódítson vele.

Úgy tűnt ugyan, hogy Ner'zhul jégbezárt lelke bele egyezett, hogy végrehajtsa mestere parancsát, de Kil'jaeden kételkedett lojalitásában. A jégkoporsóba zárva is veszélyt jelenthetett a Lich Király, ezért Kil'jaeden rajta tartotta a szemét. Kil'jaeden a Lich Király szolgálatába állította a Rémület Urakat, hogy segítsék végrehajtani ördögi feladatát. Tichondrius-t, az egyik leghatalmasabb és brutálisabb Rémület Urat fel lelkesítette a Járvány ötlete és a Lich Király pusztító hatalma, így mellé szegődött, hogy segítse és megfigyelje őt.


A Jégkorona Gleccser és a Fagyott Trón

Kil'jaeden visszahelyezte Ner'zhul lefagyasztott lelkét Azeroth világába. A gyémánt keménységű jégdarab az éjszakai égboltról lezuhanva az elhagyatott északi Northrend vidékének jégmezőibe csapódott, ahol a Jégkorona Gleccser mélyére fúrta be magát. A jégbörtönben vibráló energiák nemsokára egy trónt hoztak létre maguk körül a gleccser belsejében.

A Fagyott Trón (Frozen Throne) belsejéből a Lich Király kiterjesztette hatalmas tudatát Azeroth lakóihoz. Kis sikerrel ugyan, de néhány lényt sikerült rabszolgájává tenni. Fagy Trollokat (Ice Troll) és Wendigo-kat sikerült rabszolga sorba taszítania, és ezek segítségével mégtöbb csatlóst gyűjthetett maga köré. A Lich Király Pszichikai ereje majdnem végtelen volt ezen a síkon, így sikerült hadsereget toborozni Northrend népeiből és összeverbuválni őket a Jégkorona Gleccser barlangjaiban. Ner'zhul felfedezett egy kisebb ember települést a Sárkánymétely (DragonBlight)nevű jeges síkság szélén. Úgy gondolta ők tökéletes alanyok lesznek újonnan szerzett erejének kipróbálására.

A Lich Király szabadjára eresztette az élőholt járványt. Három nap múltán az összes ember halott volt a településen. Nemsoká zombiként éledtek újjá. Ner'zhul érezte a gondolataikat, mintha csak a sajátjai lettek volna. Az ereje még nagyobb lett, ahogy a hangzavar a fejében egyre csak nőtt, és kíváncsiságát ki tudták elégíteni lélektelen bábjai.

Ner'zhul tovább kísérletezgetett a járvánnyal, így szép lassan minden egyes Northrendi lakót uralma alá vont, és érezte, hogy igazi megmérettetésének napja közel van már.


Grim Batol-i harc

Eközben a háborúval sújtott délvidéken a megmaradt Ork erők a túlélésért küzdöttek. Pokolsikolynak és a Csatadal klánnak sikerült elkerülnie az emberek seregét, sajnos Holtszem Killrog és a Vérző Völgy klán nem járt szerencsével, így Léguraföld táboraiba zárták őket. Egyre több fogolytábort létesítettek a befogott orkoknak.

Az Emberek nemtudták, hogy egy nagy csapat Ork még mindig Khaz Modan területén portyázik. A sárkánybendő Klán (Dragonmaw), Csontzúzó Nekros vezetésével, rákényszerítették Alexstraszát, hogy segítsen nekik a harcban. Nekros és csapata egy sereget toborzott az elátkozottnak hitt Vadpöröly erődítmény belsejében, Grim Batolban. Abban reménykedett, hogy a sárkányok erejével újra lecsaphat a Szövetségre és egyesítheti az orkokat, hogy folytassák hódító útjukat. Tervei nemsikerültek. Egy kisebb ellenálló csapat, Rhonin a varázsló vezetésével sikeresen elpusztította a Démon Lelket és felszabadította a Sárkány Királynőt.

Dühében Alexstrasza és kicsinyei mind a Sárkánybendő klán ellen fordultak, és egész Grim Batolt porigégették. A megmaradt orkokat az emberek mind bezárták a fogolytáborokba. A Sárkánybendő Klán széthullása a Horda pusztulását jelképezte.


Az orkok depressziója

Ahogy egyre több bujkáló Orkot vágtak rácsok mögé, úgy teltek be a táborok. A Szövetség rákényszerült, hogy az Alterac hegységtől délre lévő síkságon újabb fogolytáborokat építsen. Terenas király új adót kellett, hogy bevezessen, mert nem volt elég pénz a fogolytábor munkásainak eltartására. Ennek az adónak a bevezetése nyugtalanságot keltett a polgárok körében. Úgy tűnt, hogy az emberi népeket összekötő szerződés bármelyik pillanatban összeroppanhat a nyomás alatt.

A politikai csatározásokon túl a fogolytáborok vezetői egy nyugtalanító feszültséget éreztek az ork fogvatartottak között. Az orkok lelkesedése, és egyáltalán az ellenállásuk szinte nullára csökkent mióta a seregeiket szétverték. Az orkok kedvetlenek és letargikusak lettek. Az orkok, hihetetlen, de elvesztették kedvüket, se élni se harcolni nem akartak, pedig Azeroth eddigi legagresszívabb fajának tartották őket.

Sokan úgyhitték, hogy ez egy betegség, amit csak orkok kaphatnak el, de Antonidas, Dalaran főmágusa másként gondolta. Bár kevés információt tudott csak beszerezni az ork történelemről, megtudta, hogy az Orkok generációk óta egy démoni befolyás alatt állnak. Úgy gondolta, hogy már Azerothra érkezésük előtt meg lettek rontva. Tisztán látszott, hogy az Orkok hatalmas erőt, agresszivitást és tűrőképességet kaptak a démonoktól.

Antonidas szerint az ork népesség hírtelen depressziója annak köszönhető, hogy megszegték egykoron boszorkánymestereik által kötött szerződést. Bár a tünetek egyértelműek voltak, Antonidasnak nem sikerült gyógyírt találnia az Orkok bajára. Antonidason kívül szinte mindenki azt mondta, hogy szörnyű hiba lenne ellenszert találni az Orkok eme betegségére. Abbahagyván a kutatásokat, Antonidas megmondta, hogy az Orkok bajára csakis lelkileg, spirituálisan lehet ellenszert lelni.


Egy Új Horda

Setétláp Édalász, a fogolytáborok feje Barnavári (Durnholde) főhadiszállásáról figyelte az orkokat. Csak egyetlen egy ork érdekelte őt személyszerint: egy ork csecsemő, akit majd' 18 éve talált. Setétláp a Thrall nevet adta neki és (NEM fordítom Delej-nek!!) felnevelte őt, mint harcos rabszolgáját. A korrupt vezető úgy gondolta, hogy Thrall-ból fegyvert kovácsolhat magának.

Kemény neveltetése ellenére Thrall tudta, hogy a rabszolga élet nem neki való. Felnőttkorában Thrall sokmindent megtudott népéről, az Orkokról, akiket eleddig sosem látott. Pletykák terjengtek arról, hogy Sorspöröly Ogrim elmenekült a Szövetség harcosai elől és mostmár csak bujkál. Csak egyetlen egy Klán maradt érintetlen, akiknek sikerült elkerülni a Szövetség felderítőit.

Thrall elszánta magát, hogy megszökik az erődből és megkeresi népét. Menekülése során ?meglátogatta� fajtársait a fogolytáborokban, és ráeszmélt, hogy az egykoron hősies és harcrakész orkok mély letargiába estek. Mivel nem találta meg azt a bátor fajt, amelyben hitt, elindult megkeresni az utolsó szabad hadvezért Pokolsikoly Grom-ot.

Származását kutatva Thrall elindult északnak, hogy megtalálja a Hófarkas Klánt. Thrall megtudta, hogy Gul'dan száműzte a Klánt még az Első Nagy Háború kezdetén. Azt is megtudta, hogy fia és örököse Durotannak, a Hófarkas Klán hős vezérének.

Drek'Thar segítségével Thrall elkezdte megtanulni népének ősi történetét, és a sámáni tudományokat, miket rég elfelejtettek társai Gul'dan uralkodása alatt. Nemsoká Thrall hatalmas sámánná vált és elfoglalta a neki járó helyet a Hófarkas Klán élén. Az elementálok erejével felruházva Thrall elindult, hogy felszabadítsa fogolytáborban senyvedő népét, és kigyógyítsa őket a démonok fertőzéséből.

Utazása során megtalálta Sorspöröly Ogrimot az egykoron hatalmas hadvezért, aki az eddigi éveket remeteként töltötte a hegyekben. Sorspöröly, aki Thrall apjának jóbarátja volt úgy döntött, hogy segít az ambiciózus ifjú vezérnek felszabadítani az Orkokat. A Régi vezérek segédletével Thrall végleg felszabadította az Orkokat.

Népük újjáéledését szimbolizálandó, Thrall visszatért Barnavárba, hogy megostromolja azt, és bosszút álljon az orkok ellen elkövetett sérelmekért. A csata nem végződött áldozat nélkül: a vár ostromakor Sorspöröly elesett. Egy csapat lovag körül zárta, és hátba szúrták egy lándzsával.

Thrall felöltötte Sorspöröly fekete vértezetét, kézbe vette Pörölyét, így ő lett a Horda új Vezére. Thrall apró, de mégis erős Hordája felszabadította a maradék fogolytáborba zárt orkt. Barátja és tanítójával, Pokolsikoly Grommal együtt biztosították a Horda jövőjét.


A Pók Háborúja

Thrall felszabadította népét, de Ner'zhul még mindig sereget toborzott az északi kontinensen. Egy hatalmas citadellát emeltek a Jégkorona Gleccser fölé, melyben élőholt nyüzsögtek. A Lich Király egyre jobban kiterjesztette befolyását és tudását ezen a földön, de egyetlen árnyékba burkolózó királyság ellenállt hatalmának. Azloj'Nerub királysága volt ez, melyet ősi pókszerű lények uraltak. Egy nap elküldték elit harcosaikat, hogy vessenek véget a Lics Király őrült hódításának. A Lics Király észrevette, hogy ezek az alantas lények nem csak a járvánnyal szemben voltak ellenállóak, de még telepatikus képességei sem használtak ellenük, és ez nagyon feldühítette.

A Nerubiai (Nerubians) pók urak hatalmas seregeknek parancsoltak, és a föld alatti barlang hálózatuk Northrend területének több mint felét bejárta. A Folyamatos gerilla támadások a citadellában nagyban akadályozták a Lich Király munkáját. Ner'zhul és a Nerubiaiak harca hírtelen ért véget, mikor a Lich Király a Félelem Urak seregeinek segítségével megostromolták Azjol'Nerub-ot, és mindent porig romboltak.

Igaz, hogy a Nerubiaiak immunisak voltak Ner'zhul telepatikus hatalmára, mégis a pókok tetemét feltámasztva örökre magához láncolta az elhullott harcosokat. Kitartásuk és bátorságuk emlékére a Lich Király megtartotta építészeti stílusukat, és felhasználta saját erődjeihez és kastélyaihoz. Mivel már ellenség nélkül maradt Ner'zhul el kezdett végre igazán a feladatára koncentrálni. Hatalmas tudatával elhatolt az emberek földjére és minden olyan sötét lélekhez hívást intézett, amely hajlandó volt hallgatni rá.


Kel'Thuzad és az Ostor megalapítása

Egy maroknyi, varázslatos erők birtokában lévő személy, meghallotta a távoli telepatikus hívást. A leg figyelemreméltóbb egy Dalarani főmágus, a Kirin Tor tagja, Kel'Thuzad volt. Mindígis feketebáránynak nézték, mert előszeretettel tanulmányozta a nekromancia fekete tudományait. A végtelen vágy hajtotta, hogy mindent megtudjon a mágiáról és sötét titkairól, ezért frusztrálták a látomások, mert nem tudta mi az eredetük. Amikor újra meghallotta az ismeretlen hangot a fejében, kiterjesztette akaratát, hogy válaszoljon és kommunikáljon a hanggal. Mivel tudta, hogy a Kirin Tor-nak túl kemény szabályai vannak, úgy döntött, hogy a sötét mágiák tudományát a hihetetlenül hatalmas Lich Királytól tanulja majd el.

Kel'Thuzad maga mögött hagyta Dalarant, a mágusokat, hogy elutazzon Northrendre és többé vissza se térjen. A Lich Király hangjának unszolására eladta tengernyi könyvét, tekercsét, és minden tulajdonát, hogy elutazhasson végre a csalogató hanghoz. Sok földet és vizet bejárva végre megérkezett Northrend jeges partjaira. Átkelt Azjol'Nerub háborútól felmorzsolódott királyságán, hogy megérkezhessen végre a Jégkorona Gleccserhez, és a Lich Király szolgálatába álljon. Kel'thuzad látta, hogy Ner'zhul hatalma mire képes. Ráeszmélt, hogy a Lich Királlyal való szövetkezés, gyümölcsöző és biztos sikert garantáló lesz.

Hosszú hónapokon keresztül bolyongott Kel'Thuzad jeges síkságokon és hegyeken keresztül, míg végre meg nem érkezett a sötét Jégkorona Gleccserhez. Bátran megközelítette Ner'Zhul citadelláját, és rémülten figyelte, ahogy az élőhalott szolgák mind szó nélkül elállnak előle, mintha csak bebocsátást biztosítanának neki. Mélyen a gleccser közepén találta magát mikor leért végre leendő mesteréhez. Leborult új ura előtt, és fel ajánlotta a szolgálatait, és nem utolsósorban a lelkét.

A Lich Király már tervezgette, hogy mire használja majd fel új besorozottját. Halhatatlanságot és hatalmas erőket ígért Kel'Thuzad-nak lojalitása és engedelmességéért cserébe. A sötét erőkre mohón várva elfogadta a hatalmat és első küldetését: el megy ismét emberlakta földre, hogy olyan embereket keressen, akik követnék és istenítenék a Lich Királyt.

Hogy segítsen, Ner''hul érintetlenül hagyta Kel'Thuzad testét. Fiatalnak, karizmatikusnak és bölcsnek látszott, sok-sok év után is. Ebben az alakban könnyedén meg tudta hódítani a hitüket vesztett és lecsúszott embereket, hogy hódoljanak új mesterüknek. Ner'Zhul elhitette a mágussal, hogy az emberek, akiket most összeszedett egyszer királyuknak fogják szólítani őt.

Kel'Thuzad álruhában visszatért Léguraföldre és három év elteltével hasonló lelkületű nők és férfiak sokaságát sikerült maga köré gyűjtenie. A csoportnak, amit ő az Elkárhozottak Szektájának (Cult of the Damned) hívott, örök életet és egyenlőséget garantál, ha Ner'Zhul-t tekintik vezérüknek. Sok kifosztott, éhező és lecsúszott munkás között követőre talált. Könnyűnek találta feladatát. Túlságosan egyszerűen lehetett eltéríteni az emberek hitét a Szent Fényről Ner'Zhul sötéten terjengő árnyékára. Ahogy egyre nőtt a szekta létszámba és hatalma, Kel'Thuzad biztosra ment, nehogy Léguraföld hatósága felfedje kilétüket.

Kel'Thuzad sikerével Ner'Zhul felkészíthette végre emberiség elleni támadását. A járvány esszenciáját edényekbe helyezte, és megparancsolta Kel'Thuzadnak, hogy rejtsék el őket a szekta által irányított falvakban. Ezek az edények a járvány forrásaként működtek. Legelőkre, és arató helyekre terjesztették el a fertőzést a mitsemsejtő emberi szemektől elrejtve.

A Lich Király terve tökéletesen működött. Nagyon sok észak-Léguraföldi falu megfertőződött szinte azonnal. Akárcsak Northrenden, akiket megfertőzött a vírus azonnal elhunytak és a Lich King lélektelen szolgáiként éledtek újra. A szekta tagjai Kel'Thuzad vezetése alatt bátran átváltoztak volna élőholtakká saját akaratukból is. Örömmel vették volna örök életüket még zombik formájában is. Ahogy a járvány terjedt egyre nagyobb tömeggel jelentek meg élőhalottak az északi régiókban. Kel'Thuzad végig nézett mestere hatalmas zombi seregén, és elnevezte őket Ostornak (Scourge), ez a lélektelen élőholt horda nemsoká le fogja söpörni az emberiséget a föld színéről.


A Szövetség megtörik

Mivel nemigen észlelték a közeledő veszélyt, a Szövetség országainak vezetői, területeik és csökkenő politikai befolyásukról kezdtek el vitatkozni. Léguraföld vezére, Terenas Király attól tartott, hogy a szövetség mely történelmük egyik legsötétebb évében köttetett nem fog túl sokáig fennmaradni. Terenas király rábeszélte a többi vezetőt, hogy adjanak kölcsön pénzt és munkásokat, hogy újjá építhessék az orkok megszállása alatt lerombolt Viharváradot. A magasabb adók és a sok költség, amellyel az orkokat fogva tartó táborok üzemeltetése járt, néhány vezetőt arra késztetett, hogy úgy gondolja jobb lenne, ha országa külön válna a Szövetségtől, köztük kifejezetten Szürkesőrény Genn (Greymane Genn) és Gilneas király gondolták így.

Hogy a dolgokat nehezítsék, a Quel'halas-i Tündék otromba módon egyszercsak kiléptek a szövetségből, mondván az emberek miatt égett le erdejeik fele a Második Nagy Háborúban. Terenas király nagy nehezen elfojtotta dühét, és elmagyarázta a Tündéknek, ha nem áldozza fel többezer harcrakész ember az életét Quel'Thalas romokban heverne. Ennek ellenére a Tündék úgy döntöttek, hogy külön utat járnak. Gilneas Stromgrade vezére úgy határozott, hogy kilép a szövetségből.

Bár a szövetség kezdett széthullani, Terenas királynak voltak még szövetségesei, akikre számíthatott. Kul Tiras vezére, Büszkmocsár Admirális (Admiral Proudmoore), és az ifjú király Varian Wrynn Azerothból még mindig tagjai volt a Szövetségnek. Ezenkívül a Krin Tor is segítő kezet nyújtott a nehéz időkben, Antonidas irányításának köszönhetően. A legbíztatóbb a hatalmas Magni Rézszakáll hűsége volt. Azt mondta, hogy örökre adósuk maradnak az embereknek, mert amit Khaz Modan felszabadításáért tettek, azt egy Törp sem tudja elfelejteni.