Közönséges tiszafa - Taxus baccata

Származási hely: 

Az óceáni és tengeri hatású Európában, Skandinávia déli részétől Spanyolországig, Észak-Afrikáig. kelet felé Kis-, és Nyugat-Ázsiáig. 

Előfordulása:

Vadon csak ritkán fordul elő, szórványosan nő erdőkben, parkokban díszfaként ültetik.

Habitus: 

5-25 méter magasra is megnőhet, bokorfa vagy fa. 

Kéreg: 

Vörösesbarna színű, bőrszerű lemezekben válik le. 

Hajtások: 

Fő ágai emelkedőek, a vékonyabbak csüngenek. 

Tűlevelek: 

1-3 cm hosszúak, fésűszerűen síkba hajlók, felül fényes zöldek, a fonákukon zöldesszürkén kétsávosak. 

Magok: 

A törpehajtásokon a levelek hónaljában szabadon, élénkpiros, húsos magköpenyben érnek. 

Ökológia igény: 

A szélsőséges élőhelyek kivételével mindenütt megél, fiatalon a fagy károsíthatja. 

Felhasználás: 

Értékes bútorfa, az alapfaj élő sövénynek alkalmas. 

Mérgező hatása az ókortól ismert. Minden egyes része erősen mérgező alkaloidot tartalmaz.

Alkaloidjai: taxin, taxifillin ciánglikozid.

Mérgezés lefolyása hasonló a digitáliszéhoz – hányinger, - szédülés, - ritmuszavarok.

Tűleveléből az ókorban nyílmérget főztek.

Gyógyhatása:

Gyógyszeripar használja erős idegméreg tartalma miatt.

Érdekességek:

A druidák szent helyeiken ültették, hogy a fájából varázsvesszőket készítsenek. A várak közelében azért fordulnak elő, mert annak idején íjak anyagául szolgáltak. Az angol keresztények temetőikben ültették.

Bár halálosan mérgező, a népi gyógyászatban féreghajtásra, szívgyengeségnél és menstruáció megindítására használták.

Támogatóink:

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Szegedi Tudományegyetem

Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.

Európa Jövője Egyesület