Kecskeméti Arborétum Gyógynövényei
 
Virtuális tanösvény
A Kecskeméti Arborétumról

 

Nyugati tuja - Thuja occidentalis

Származás:

Észak-Amerika keleti része.

Habitus:

15 - 20 méter magas, kúpos növekedésű örökzöld fa.

Kéreg:

Vörösesbarna, hosszanti csíkokban hámló.

Levél:

Aprók, pikkelyszerűek. A fonák kicsit halványabb zöld, mint a levél felszíne.

Virág:

Egylaki. A porzós virágzatok vörösesek, a termősek sárgásbarnák, hajtásvégi csomókban nyílnak.

Toboz:

1 cm-es, felálló.

Ökológiai igény:

Az extrém száraz viszonyok kivételével a hazai klímát jól elviseli.

Felhasználás:

Ez az észak-amerikai faj, amelyben Közép-Európában szívesen használják sövénytelepítésre.

Gyógyhatása:

Erősen mérgező növény: rosszullétet, görcsöket, májkárosodást, sőt az idegrendszer károsodása miatt halálos bénulást is okozhat.

Illóolaja erősen bőrizgató hatású, ezért már csak elvétve található néhány reuma és megfázás elleni bedörzsölőkenőcsben.

Nagyobb adagban elvetélést idéz elő, korábban az ezzel való visszaélések halált okoztak.

A növényből készült teát mérgező volta miatt ma már nem alkalmazzák.

Ennek ellenére orvosi felügyelet mellett terápiásan is használják, például a rák kezelésére, aspecifikus immunerősítőként homeopátiás szerekben használatos.

Homeopátiás szerekben vesegyulladás gyógyítására is használják.

Ezen kívül homeopátiás készítményei gyakran használatosak szemölcsök, ízületi és izomfájdalmak kezelésére.

 

Tanösvények gyógynövényei
Gyógynövény alapismeretek
Források
Impresszum
Galéria

Támogatóink:

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Szegedi Tudományegyetem

Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.

Európa Jövője Egyesület