Libanoni cédrus (Cedrus libanoni var. Stenocoma)

Származási hely: 

Libanonban, Szíriában és a Tauruszokban őshonos. 

Habitus: 

20-40 méter magas, törzse általában több melléktörzsre ágazik. 

Kéreg: 

Fiatalon sima, szürke, idősebb korban pikkelyes, sűrűn repedezett lesz. 

Hajtás: 

A vezérhajtások tövében a törpehajtások gyorsan megjelennek. 

Tűlevelek: 

20-40 mm-esek zöldek, fényesek. 

Toboz: 

5-15 cm-esek hordó alakúak, a fán szétesnek. 

Ökológiai igény: 

Fény- és melegkedvelő, szárazságtűrő, a nagy hideget nem bírja. 

Előfordulás:

Kis-Ázsiában, Libanonban honos, Közép-Európában parkokba és kertekbe is ültetik.

Gyógyhatása:

Hatóanyagai:

Illóolaj, benne a származási helytől függően, főleg borneol.

A fájából desztillált illóolajat- más cédrus-fajokéval együtt- légúti megbetegedéseknél inhalálják vagy nyákoldóként.

Még napjainkban is sok ismert bedörzsölőszer tartalmazza.

A fa törzséből előállított illóolaj (Cedri aetheroleum), antimikrobiális, nyákoldó, köptető, a bőr vérkeringését fokozó, illetve rovarriasztó (repellens).

Terápiásan a levelei, valamint a növényben található illóolaj használható felső légúti megbetegedések estén, és bőrekcéma, álmatlanság, diabétesz gyógyítására.

Jelentősége:

Az egyenes növésű cédrus az ókorban nagy becsben tartott, értékes építőanyag volt. Pompás templomokat, hajókat építettek belőle.

Gyantáját pedig a halottak bebalzsamozására használták.

A cédrusolajok rovarok távoltartására alkalmas, ún. moszkitó ellenes olajkeverékek alkotórészeként is felhasználják.

Támogatóink:

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Szegedi Tudományegyetem

Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.

Európa Jövője Egyesület