Mezei szil – Ulmus minor

Habitus: 

20-30 méter magas lombhullató fa

Levél: 

5-8 centiméter széles levelek változó alakúak, túlnyomórészt fordított tojásdadok vagy. hosszúkásak, szélük kétszer fogazott.

Virág: 

Forrt leplű virága 5-6 tagú.

Virágzási idő: 

Március – április között.

Termés: 

Termése hártyás karimájú, lependék, amiben a mag nem a középen, hanem a csúcs közelében ül.

Kéreg:

Barnásszürke, hosszú, igen mély barázdákkal és domború bordákkal.

Termőhelyi igény: 

Nyirkos, olykor elárasztott, tápanyagban és bázisokban gazdag talajokon él.

Felhasználás: 

Fája értékes; Nyugat-Európában díszfának is szívesen ültetik.

Hatóanyagai:

Cseranyagok, nyálkaanyagok, klorogénsav, ß-szitoszterol.

Gyógyhatása:

Ezt a fajt az antik korban sebesülések, enyhe égések és hajhullás kezelésére használták.

A meszei szilt a nép gyógyászatban ma is alkalmazza, főként külsőleg, bőrproblémákra (mint viszketési inger, ekcéma, furunkulusok), aranyérre, dermatózisra és a bőr gyulladásaira. A fa kérgét használják, amely gazdag csereanyagokban és növényi nyálkában.

A cseranyag tartalmánál fogva elsősorban összehúzó hatású szilfakéreg a népi gyógyászatban ma már alig használatos, belsőleg például hasmenés és más emésztési panaszok kezelésére, külsőleg pedig sebeknél és krónikus ekcéma esetén.

Homeopátiás készítményeivel a kéz és a lábfej ízületeinek reumás fájdalmait enyhítik.

Támogatóink:

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Szegedi Tudományegyetem

Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.

Európa Jövője Egyesület