Main menu:
Vidám morzsák
Mamupipőke
MESÉLŐ: Egyszer volt, hol nem volt, az ötdioptriás szemtengelyen túl, ott ahol a kurta farkú badibilder gyúr, élt egy öreg ember, aki még a hamut is mamunak mondta. Úgy is hívta a lányát, hogy Mamupipőke. Történt egyszer, hogy az öreg megházasodott még egyszer. Az új asszony lázba hozta, ő meg az új asszonyt a házba. Mivel azonban a baj nem jár egyedül, az új asszony hozta két lányát is, akik egyheréjű ikrek voltak. Szegény Mamupipőke rengeteget szenvedett a gonosz mostoha észak- északnyugati irányból érkező viharos természetétől. Apjára nem támaszkodhatott, hiszen az öreg már a kabátját is csak állófogas segítségével volt képes megtartani. Nem tehetett mást, mint hogy tűrt. Hol a bántásokat, hol az inge ujját.
ÚJ ASSZONY ront a szobába, majd gyerekeihez fordul. Őket nem fontos látnunk.
ÚJ ASSZONY: Csodás hírem van gyermekeim! A Megaherceg kihirdette, hogy a hétvégén a palotában hímbálozni fognak. Mindenkit szeretettel és belépődíjjal várnak. A herceg pedig a jelenlévők közül választja majd ki leendő ágymelegítőjét. Itt a lehetőség, hogy végre zöld ágyra vergődjetek.
MESÉLŐ: Hallotta ezt Mamupipőke is, mivel nem volt süket. Tudta, hogy itt a lehetőség. Szaladt is ajtót nyitni. Az ajtóban azonban csak a gonosz mostohát találta. Az pedig egy erőteljes ütéssel neki szegezte a kérdést.
ÚJ ASSZONY: Ugye eszedbe sem jutott, hogy te is jössz velünk a bálba?! Neked idehaza lesz feladatod. Míg mi távol leszünk, te válogasd meg a szavaidat és szedd össze magad. Pihenésképpen írd egybe a különálló szavakat!
MESÉLŐ: Nem volt mit tenni, mivel nem volt az asztalon semmi. Az új asszony és két egyhangúlag csúnya lánya elmentek a bálba, Mamupipőke pedig otthon maradt és nekiállt feljebb. Ahogy búslakodott, hirtelen megjelent a Jótündér legújabb lemeze. Az elkeseredett Mamupipőkét megcukrozta, gyönyörű szép lánnyá változtatta és a bálterembe varázsolta. A Megaherceg azonnal észrevette, amint meglátta.
HERCEG: Ki vagy te gyönyörű, ép leányzó? Ilyen szépet nem láttam a szemműtétem óta. Akarsz az ágyam beteljesítője lenni?
MAMUPIPŐKE: Óh, hercegem, te jobbat érdemelsz.
HERCEG: Tudom, de mit csináljak, ha gyenge a felhozatal? Évek óta keresem az igazit, de messze nem találtam. Közelebb jöttem hát, de itt sem találtam. Most jöttem rá, hogy nem láttam az orromnál tovább, pedig az sem kis távolság. Add nekem a kezed szépséges hölgy!
MAMUPIPŐKE: Öncsonkítást nem vállalok. Ne haragudj, de én erre nem vagyok képes.
HERCEG: Nem érdekel, ha nem vagy képes. A könyveket illusztráció nélkül is szeretem. Maradj nálam és én elhalmozlak sebbel, lobbal!
MAMUPIPŐKE: Mennyi az idő?
HERCEG: Hát még a talpnyaló a palotában. Nekem szerelem kell.
MAMUPIPŐKE: Szóval már nem én kellek? Tudtam, hogy becsapsz, mint huzat a kertajtót. Nekem most mennem kell. Ne sírj utánam, előttem sírj, ha mersz!
MESÉLŐ: Az óra tizenkettőt ütött, de nem tudták rábizonyítani. Mamupipőke magából és ruhájából kikelve elrohant a szélrózsa minden irányába. Olyan sebesen futott, hogy az ambulancián nem győzték sebtapasszal. Ő azonban nem hagyta el magát, csak fél pár cipőjét. A Megaherceg elhatározta, hogy azt a lányt veszi feleségül, akinek lábára ráillik a fél pár cipő személyleírása. Elindult hát lábbűz nézőbe. Így jutott el Mamupipőkéék házáig.
HERCEG: Tiszteletem a ház úrnőjének! Én egy belevaló lányt keresek. Mármint ebbe a cipőbe valót. Van nő ebben a házban, vagy csak maga tűnik annak?
ÚJ ASSZONY: Két lányom van, egyik szebb, mint a pázsit. Sok szép jelző illik rájuk, de leginkább az a cipőcske illik, amit a kezében szorongat.
HERCEG: Illik, nem illik, én látni akarom őket. Lábatlanba nem veszek semmit, főleg nem feleséget.
MESÉLŐ: A herceg belépett a szobába, ahol nagy volt a lábfejetlenség. Megpróbálta felhúzni a cipőt mind a két leányzó, de az nyugodt maradt. Ekkor toppant közéjük Mamupipőke, aki az udvaron pocsolyába, odabent viszont a fél pár cipőbe lépett.
HERCEG: Hát te lennél az a gyönyörű lány az éjszakából? Igazad volt akkor este. Valóban jobbat érdemelnék.
MAMUPIPŐKE: Tudom, hercegem, de légy tekintettel szegény, beteg apámra!
HERCEG: Ha apádra vagyok tekintettel, nem tudok kimenni a szobából, mert nem látom a kilincset. De, ha hozzám jössz feleségül, visszük apádat is. Otthon is elkél egy mobil ruhafogas.
MESÉLŐ: Így történt, hogy Mamupipőke hercegnő lett és egy fél pár cipő boldog tulajdonosa. A gonosz mostoha és lányai elnyerték méltó küldetésüket, és ezzel a lehetőségükkel ma is élnek, ha meg nem haltak.
Mesevilág
MESÉLŐ: Kedves gyereklelkű felnőttek! Ma hozzátok szólok elsősorban, bár a kisebbek sem fognak unatkozni, ha kivisszük őket a játszótérre. Eddigi meséink mind messze elrugaszkodtak a valóságtól, semmi olyan nem történt, ami a számunkra is érdekes lehetne. Ma egy telemesét nyújtok át nektek, mely mintegy feltárja, összegzi a mesehősök valós életét, problémáit, viszonyait. Következzen hát a nagy mézeskalács ház és valósághű lakói!
Szegény ember legkisebb fiát látjuk. Kamerába beszél, mint később mindenki.
LEGÉNY: A legkisebb fiú vagyok, még ha ez elsőre nem is látszik. Apám és anyám gyermekeként jöttem a világra. Kicsi voltam, kopasz és fogatlan. Szüleim mégis kitartottak mellettem. Utánam kapták meg az első segélycsomagot. Mivel az asztalnál csak négy szék volt, harmadik testvérként sosem találtam a helyemet. Örök kisebbségben éltem, mindenben én voltam az utolsó. Sikereimet is kudarcaimnak köszönhetem. Az elrabolt királylány esetében olyan későn értem a sárkányhoz, hogy az végelgyengülésbe elhunyt mire megküzdhettünk volna. Amikor megnevettettem a királylányt, nem csináltam mást, csak oda álltam elé, ő meg szétröhögte magát töpörödött termetemet látva. Hiába kaptam meg jutalmul a királyi koronát, az olyan nagy volt rám, hogy lecsúszott a vállamig. Mire kiszedtek alóla, a királylány már talált másik férjet magának. Amikor pedig annyi kincset kaptam, amennyit csak elbírok, fél maroknyi aranytól ínszalagszakadásom lett s ott kellett hagynom az úton az egészet. Testvéreim azért buktak el, mert kapzsik voltak, én meg azért, mert képtelen voltam átlépni a legapróbb kavicsot, ami az úton hevert. Talpra állni is nehéz volt az én huszonötös lábammal. Ennek ellenére soha nem lázadtam, mert úgyis levertek volna. Apró termetem miatt a lehetőségeket soha nem értem el. Most itt élek szüleim házában, de nem tud róla senki, mert ha rájönnének, megint el kéne mennem hősködni.
Piroskát látjuk az erdő szélén.
PIROSKA: Pártállástól függetlenül Piroskának hívnak. Ingázom anyámék és a nagyi között, úgynevezett szociális munkás vagyok. Van egy kis szeszfőzdém, mert a nagyi szereti a pálinkát s apám se veti meg. Néha, mikor időm engedi turista csoportokat vezetek az erdőben. Ilyenkor a farkas nyom egy kis folklór műsort, én pedig a vadásszal talajgyakorlatokat mutatok be. Családunkban az egyetlen kereső az édesapám. Reggelinél, ebédkor és vacsorakor mindig a fogsorát keresi. Anyám a háztartást és a kerti traktort vezeti, ilyenkor mi nem nagyon mozdulunk ki a lakásból. A farkassal való viszonyom nem tartozik a nyilvánosságra, ezért nem fűzök kommentárt azokhoz a híresztelésekhez, miszerint apró farkasemberek lepték el a közeli falvakat. Nagyanyám ugyanolyan ennivaló, mint régen, a vadász látása pedig olyannyira megromlott, hogy a legegyszerűbb kérdésre sem találja el a választ. Jelenleg nincs több mondandóm, megyek és befűtök, mert farkasordító hideget mondanak éjszakára.
Jancsit és Juliskát látjuk.
JANCSI: Ő Juliska.
JULISKA: Ő Jancsi.
JANCSI: Én Jancsi vagyok.
JULISKA: Én meg Juliska. Rájöttünk, hogy sokáig tévedésben éltünk.
JANCSI: Pedig azt hittük, erdei faházban. Amikor mindez kiderült, már késő volt.
JULISKA: Este tíz is elmúlt, így nem láttuk, hol az igazság. Nem mertünk mozdulni, igaz nem is nagyon tudtunk, mert helyhez kötöttek voltunk.
JANCSI: Apánk szeretett volna szabadsággal megajándékozni bennünket, ezért kivitt minket az erdőbe, annak is a közepébe.
JULISKA: Ott aztán elfelejtette miért is jött. Bánatában elhagyta magát, meg minket is. Mi azonban előrelátóak voltunk, nem úgy, mint a madarak. Útközben elhintettünk egy kis vasreszeléket az ösvényen.
JANCSI: Abban bíztunk, hogy a vas jó vezető, így bennünket is hazavezet.
JULISKA: Most egy mézeskalács házban élünk, de nem érezzük jól magunkat. Jancsi utálja az édességet, én meg cukros vagyok, így semmihasznák lettünk.
JANCSI: Gyakran álmodozom arról, hogy Jánosnak hívnak és vitéz tetteket hajtok végre. Szeretem a testvéremet, de az utóbbi időben mintha Juliska egy kissé terhessé vált volna.
JULISKA: A vasorrú bába is ugyanezt mondja. Nem merek anyám szeme elé kerülni, mióta kiesett a csodálkozástól. Apám is mérges lenne, ha evett volna a gomba levesből, amit ebédre főztem.
JANCSI: Jelenleg arra várunk, hogy élettörténetünkkel bekerüljünk a megafrász című vetélkedőbe s ott megnyerjük az első díjat, a frászkarikát.
JULISKA: Jancsi és Juliska tudósított az erdei mézeskalács házból.
MESÉLŐ: Ők tehát a mesevilág őszinteségi rohamának első alanyai. Reméljük sorozatunkat hamarosan folytathatjuk, ha nem is itt, ezen a csatornán, de mindenképpen önökkel, ugyanígy, ugyanebben az időben. Rövid téli álom után találkozunk, a viszontlátásra.