Augusztus
meséje a kis pingvin meséje. A kis pingviné, meg
a
barátaié.
Hol is kezdjem? Ez a különös kis madár
messze-messze délen élt,
ahol mindig hideg szél fújt, mindig pelyhes hó
hullt és jégtáblák
ringatóztak a tengeren. Sziklás parton élt a kis
pingvin, ott
szaladgált a társaival.
Történt egyszer, hogy
hiába várta, nem kelt fel reggel a nap.
Telt-múlt az idő, egy hét, két
hét, de a napnak, úgy tűnt, esze ágában sem
volt felkelnie. A kis
pingvin gondolt egy nagyot, elhatározta, hogy ő
bizony utána jár, hol,
merre lehet a nap. Kifutott a
tengerpartra, körbenézett, de még csak
nem is derengett a horizont.
Felkapaszkodott egy úszó jégtáblára, s
hagyta, hadd sodorja a víz. Amikor aztán
nekiütődött a tábla a partnak,
leugrott, s ment tovább az orra irányába.
Egyszer csak találkozott egy
autóval.
- Hát te hol jársz itt, ahol a madár sem jár? - kérdezte a kis
pingvin.
- Én bizony keresem az utat. Amióta nem kelt fel a nap,
azóta
csak tévelygek erre, alig van már benzinem, a lámpáim is éppen,
hogy
világítanak.
- Menjünk együtt - mondta a kis
pingvin.
Mentek, mendegéltek, találkoztak egy kakassal.
-
Hova, hova, kis kakas?
- Megyek, hogy megkeressem a napot, mert amióta
nem kelt fel,
hiába röppenek fel a szemétdombomra, nem tudok egy igazán
jóízűt
kukorékolni.
Mentek tovább immár hárman. Egyszercsak
hatalmas hegy lábához értek.
A hegy túloldalán mintha valami fény
derengett volna.
Felkapaszkodtak, s ahogy lenéztek a túloldalra, hát
látták, ott egy nagy tó, abban
fürdőzik, abban lubickol a
nap.
- Jó napocska, csak tévelygek az úton, csak bolyongok - mondta
az autó
-, amióta nem járod égi utad. Benzinem is alig van már,
lámpáim is alig égnek.
- Elegem van a folytonos rohanásból - mondta a
nap és hanyattfeküdt a vízben.
- Jó napocska, én a messzi délről
jöttem, ahol mindig is kevés a fény,
nagy a hideg. Nélküled nem élet az
élet, ne hagyj minket sötétségben -
kérlelte a kis pingvin
is.
Hanem a nap hajthatatlan maradt. A kis kakas látta, hiába a
szép
szó. Gondolt egy merészet, teleszívta a tüdejét levegővel, s
olyat
kukorékolt, hogy még a fellegek is belerepedtek.
-
Kukurikú, ébresztő, indulj utadra, te lusta!
A nap megrettent a harsány
kiáltástól, csak úgy, vizesen felkapta
a ruháját, s mintha bottal
verték volna, futott fel az égre, égi
útjára. Világosodott már, amerre
ment, ahogy annak rendje s módja van.
Az autó megtalálta az útját, a
kakas hazaballagott a
szemétdombjához, a kis pingvin pedig ment a
tengerparthoz. Ott ringatózott egy
széles jégtábla, mintha csak reá
várt volna. Otthon olyan ünnepséget
csaptak tiszteletére a pingvinek,
hogy hetekig járták a táncot. Akkor
aztán fáradtan ágyukba tértek, s
nyugodtan hajtották álomra a fejüket,
mert tudták, mikor ideje lesz,
sütni fog rájuk a nap.