Augusztus meséje a kis pingvin meséje. A kis pingviné, meg a
barátaié.
Hol is kezdjem? Ez a különös kis madár messze-messze délen élt,
ahol mindig hideg szél fújt, mindig pelyhes hó hullt és jégtáblák
ringatóztak a tengeren. Sziklás parton élt a kis pingvin, ott
szaladgált a társaival.
Történt egyszer, hogy hiába várta, nem kelt fel reggel a nap.
Telt-múlt az idő, egy hét, két hét, de a napnak, úgy tűnt, esze ágában sem
volt felkelnie. A kis pingvin gondolt egy nagyot, elhatározta, hogy ő
bizony utána jár, hol, merre lehet a nap. Kifutott a
tengerpartra, körbenézett, de még csak nem is derengett a horizont.
Felkapaszkodott egy úszó jégtáblára, s hagyta, hadd sodorja a víz. Amikor aztán
nekiütődött a tábla a partnak, leugrott, s ment tovább az orra irányába.
Egyszer csak találkozott egy autóval.
- Hát te hol jársz itt, ahol a madár sem jár? - kérdezte a kis pingvin.
- Én bizony keresem az utat. Amióta nem kelt fel a nap, azóta
csak tévelygek erre, alig van már benzinem, a lámpáim is éppen, hogy
világítanak.
- Menjünk együtt - mondta a kis pingvin.
Mentek, mendegéltek, találkoztak egy kakassal.
- Hova, hova, kis kakas?
- Megyek, hogy megkeressem a napot, mert amióta nem kelt fel,
hiába röppenek fel a szemétdombomra, nem tudok egy igazán jóízűt
kukorékolni.
Mentek tovább immár hárman. Egyszercsak hatalmas hegy lábához értek.
A hegy túloldalán mintha valami fény derengett volna.
Felkapaszkodtak, s ahogy lenéztek a túloldalra, hát látták, ott egy nagy tó, abban
fürdőzik, abban lubickol a nap.
- Jó napocska, csak tévelygek az úton, csak bolyongok - mondta az autó
-, amióta nem járod égi utad. Benzinem is alig van már, lámpáim is alig égnek.
- Elegem van a folytonos rohanásból - mondta a nap és hanyattfeküdt a vízben.
- Jó napocska, én a messzi délről jöttem, ahol mindig is kevés a fény,
nagy a hideg. Nélküled nem élet az élet, ne hagyj minket sötétségben -
kérlelte a kis pingvin is.
Hanem a nap hajthatatlan maradt. A kis kakas látta, hiába a szép
szó. Gondolt egy merészet, teleszívta a tüdejét levegővel, s olyat
kukorékolt, hogy még a fellegek is belerepedtek.
- Kukurikú, ébresztő, indulj utadra, te lusta!
A nap megrettent a harsány kiáltástól, csak úgy, vizesen felkapta
a ruháját, s mintha bottal verték volna, futott fel az égre, égi
útjára. Világosodott már, amerre ment, ahogy annak rendje s módja van.
Az autó megtalálta az útját, a kakas hazaballagott a
szemétdombjához, a kis pingvin pedig ment a tengerparthoz. Ott ringatózott egy
széles jégtábla, mintha csak reá várt volna. Otthon olyan ünnepséget
csaptak tiszteletére a pingvinek, hogy hetekig járták a táncot. Akkor
aztán fáradtan ágyukba tértek, s nyugodtan hajtották álomra a fejüket,
mert tudták, mikor ideje lesz, sütni fog rájuk a nap.
