Július meséje egy kislány meséje, akit Boglárkának hívnak.
Boglárka kicsike kislány volt, barna szemű, fürtös teremtés. Júliusban
született, s ahogy megszületett, rögtön talpra is állott, s azt mondta:
- Apám, anyám, adjanak egy rend ruhát, egy kosárba kalácsot és
meggyitalt, hadd menjek világgá, szerencsét próbálni.
- Eredj, lányom - mondta az apja -, menj, ha úgy találod jónak.
Hanem, ha bármi gondod van, itt ez az elemlámpa, villants vele
egyszer, kétszer, háromszor, s nyomban ott termek, hogy megoltalmazzalak.
Az anyja sírt egy kicsikét, Boglárka azonban odahajolt hozzá,
megpuszilta jobbról, megpuszilta balról, megölelgette és
letörölte könnyeit, s akkor indult útra.
Ment felfelé a Csillagok Útján, ahol bizony meredek ösvények
kanyarognak, üstökösök szaladoznak, telihold cammog mogorván, s
károg fenn a Hollókirály, bizonyos Szörnyű Sötétlő. Ez a Szörnyű
Sötétlő arról volt híres, hogy elrejtőzött a nap mögött nappal, a
csillagszikrák mögött éjjel, s akinek épp rosszat akart, onnan
fentről megdobálta fejet fájdító sugárral. Boglárka éppen őhozzá indult,
mert tudjátok meg, a gyerekek, mielőtt megszületnek, fenn élnek az
égben, ahol az Isten él, éppen ott. Jól látta még akkor, mielőtt világra
érkezett volna, micsoda ronda lélek az a Szörnyű Sötétlő, micsoda
károkat okoz az embereknek. Mert a szántóvetők földje bizony
kisebesedett, termésük aszott, elomolt, ha sugarát hajigálta
Szörnyű Sötétlő. A pásztoroknak nyája is elkóborolt, vissza nem tért. A
doktor bácsik, tanító nénik meg csak szaladgáltak, kapkodtak fűhöz-
fához, semmire sem jutottak, mert ezeket a sugarakat semmiféle műszer ki
nem mutathatta. Hát éppen ehhez a sugárhajigáló Szörnyű Sötétlőhöz
indult Boglárka.
- Hú! - mondta a ronda lélek. Meg azt is: - Hahh!
Így akarta elrémíteni a kislányt. De ő nem ijedt meg tőle, azt mondta:
- Hát te nem tudtad, hogy jól kell viselkedni? Fogadj szót, mert
jaj neked - azzal előkapta a kalácsot, elő a meggyitalt és a kalácsot
Szörnyű Sötétlő bal kezébe nyomta, a meggyitalt a jobb kezébe,
hogy ne legyen mivel dobálnia azokat a fránya sugarakat.
Szörnyű Sötétlő úgy meglepődött ezen, hogy lecsüccsent. Még a
csillagporos szőnyeget is összegyűrte. Boglárka megbillent, s
csúszni kezdett lefelé, minha valami hatalmas strandbéli csúzdán csúszna,
amin aztán nem lehet megállni. Nem ijedt ám meg, kapta a
zseblámpát, villantott hármat. Ugrott az apja, megállt a földön, széttárta
karját, s úgy, hogy Boglárka épp odaérkezett. Az anyja megcirógatta, az
apja megölelgette, s éppen kérdezték volna, hol és merre járt, amikor
úgy elaludt a kislány, mintha mi sem történt volna.
Csak másnap ébredt fel, de akkor nem mondott mást, csak annyit,
amit a kisbabák szoktak:
- Oá! Oá! Oá!
