Sertéspörkölt Kulcsárné
módra
(2-4 személy részére)
Hozzávalók
- 54-55 dkg sertéscomb vagy
lapocka, vagy bármi, csak sertésből legyen
- 1 fej nagyobb, vagy 2 közepes,
vagy 3 kisebb vöröshagyma
- valamennyi olaj vagy zsír, de ne legyen túl sok
- 3-4 dkg őrölt pirospaprika, vagy piros arany
- két jó csipet bors
- só vagy 1 evőkanálnyi
- miegymás
Kulcsárné úgy szokta, hogy a
hagymát megpróbálja eleinte apróra vagdosni, majd miután bekötözte vérző kezét,
már csak nagyobbakra sikerül neki a művelet. Persze mindenek előtt Kulcsárné egy
formás kis kaszrojban odarakja a zsiradékot hevíteni. Ha az már füstöl, akkor
Kulcsárné kiönti (mert a férje utálja az odaégett olajat vagy zsírt), majd kezdi
elölről a műveletet. Amikor harmadjára, negyedjére sikerül neki elkapni a kellő
hőfokot, akkor belerakja a hagymát, majd aranyszínűre pirítja. Ha kész, akkor
szokta mindig Kulcsárné belerakni a különféle fűszereket. Vigyázat! Nehogy úgy
járjanak, mint általában Kulcsárné, hogy a piros arany helyett a férje által
rossz helyre visszarakott Technokol Rapidot nyomják bele, mert ebben az esetben
is lehet újrakezdeni az egészet - bár ilyenkor már nemigen van kedve
Kulcsárnénak újrakezdeni. De ha mégis: a fűszeres zsiradékba tegye bele a húst
és öntsön alá kellő mennyiségű vizet, majd átmehet a szomszédba beszélgetni,
mint ahogy ezt Kulcsárné szokta. Ha délután háromkor eszébe jut, hogy a pörkölt
még mindig a gázon van, akkor siessen haza, nehogy a lakás lángra kapjon. Ebben
az esetben már csak annyit tehet, mint Kulcsárné: az odaégett húst kikaparja a
kutyának, káromkodik egy nagyot és megbeszéli magában, hogy ma is fogyókúrás
napot tart!
Jó étvágyat kívánunk mindenkinek!
Meg Kulcsárné is!