Vogel Noot Capata

oszd meg barátaiddal

Frissítések

Sárkányhajó csapat elérhetőségei


A sárkányhajó története

A Sárkányhajózás története Dél-Kínából származik. Több mint 2000 éves története Qu Yuan legendájához kapcsolódik. 
Qu Yuant a kínaiak által nagyon szeretett költőt és államférfit hamis vádak alapján, pusztán féltékenységből hazaárulással 
vádolták és száműzték. A korrupt Chu Királyság Kormánya elleni végső tiltakozásaként a Mi Lo folyóba vetette magát.
A kínaiak soha nem felejtették el ezt a kétségbeesett, de hősies tettet. A halászok azért versenyeztek, hogy megtalálják a holttestét, mielőtt a halak felfalják, doboltak, lapátjaikkal ütötték a vizet és rizsgombócokat szórtak bele, hogy eltereljék azokat.

Innen ered a hagyomány és tart
napjainkban is. 
Egy-egy ázsiai vagy óceániai
sárkányhajó fesztiválon több száz
hajó küzd egymással és több ezren
szurkolnak nekik. 

Leszámítva, hogy néhány európai sportoló már korábban részvett ilyen versenyeken, a kontinensünkön csak a 80-as évek végén 
kezdett ismerté válni a sportág. Az első sárkányhajótestek a hongkongi és szingapúri utazási irodákon keresztül érkezetek Európába.
1982-ben mutattak be először ilyen hajót Duisburgban és 1987-ben a kajak-kenu VB kísérő programjaként szerepelt bemutató 
versenyként. A következő jelentős állomás volt 1989, amikor a hamburgi kikötő születésének 800. évfordulóján szerepelt a sárkányhajózás
az ünnepi programban. 1990-ben megalakult az Európai Sárkányhajó Szövetség, amely 1992-ben a belgiumi Hazewinkelben 
rendezte meg az első európai klubcsapatok közötti Sárkányhajó VB-t, majd ezt követően minden évben ( Schwerin, Berlin, Nottingham, Silkeborg, Duisburg ) megtartották1997-ig. 1996-ban Silkeborgban párhuzamosan az európai klubcsapat EB-vel, lezajlott az első 
nemzetek közötti Sárkányhajó EB is. Ezt követte 1997-ben Duisburgban a II., 1998-ban Rómában a III.1998-tól páros években
nemzetek között, páratlan években a klubok között tartanak EB-t. Az első Sárkányhajó VB-t 1995-ben Kínában, a másodikat 1997-ben Hong-Kongban, a harmadikat 1999-ben Nottinghamben (ezen magyar csapat is képviselte hazánkat és egy negyedik, egy ötödik 
és egy hetedik helyzést ért el), a negyediket pedig 2001-ben Philadelphiaban rendezték. 2003-ban ismét Kína lett volna az ötödik VB házigazdája, de a közismert járvány miatt az eseményt elhalasztották 2004-re. Európában néhány országban (Németország, Anglia, Svédország, Olaszország) is olyan népszerű már, hogy szinte minden hétvégére esik egy-egy sárkányhajó rendezvény.

Kevesen tudják, hogy a sárkányhajózás a világon a második helyen áll a sportágakat űzők számának "versenyében".

Forrás: http://dragonaquase.extra.hu
" a sárkányhajózás története "

 

©FRI101

sárkányhajó Hírek

További cikkek a témában

Várható időjárás

Vogel Noot sárkányhajó csapat nyitóoldal Vogel Noot sárkányhajó csapat eddigi eredményei Mi is az a sárkányhajó A sárkányhajózás hazai története A Sárkányhajózás története Vogel Noot sárkányhajó csapat csapattagok Amatőr ergométer verseny Agárd 2010 Vogel Noot sárkányhajó csapat évadzáró buli 2009 Videók a Vogel Noot sárkányhajó csapat 2009  es edzéseiről Vogel Noot sárkányhajó csapat a tv2 őn II. T-Mobile Vízi Szabadidő Sport Fesztivál Vogel Noot sárkányhajó csapat az ICF Sárkányhajó Világbajnokságon II. voluta fesztivál 2008 videó videó a IV. Voluta vízikarneválról 2010 Vogel Noot sárkányhajó csapat Évadzáró buli 2009 T-Mobile II. Vízi Szabadidő sport Fesztivál 2009 VII. Evezős Óvárkupa Mosonmagyaróvár 2010 ICF Sárkányhajó Világbajnokság és Sárkányhajós Szabadidősport fesztivál 2010 . Amatőr ergométer verseny Agárd 2010 Sárkányhajó roadshow Győr 2010 Évadzáró Buli a csónakházban 2010 Amatőr, Települések Közötti Sárkányhajó Bajnokság, II. elődöntő 2010 Sárkány hajókázás a Polgárok Tiszalökért Egyesület tagjaival 2009 2010.május 22-24 Vogalonga II. Voluta vízifesztivál Mosonmagyaróvár 2008 III. Voluta vízifesztivál Mosonmagyaróvár 2009 IV. Voluta vízifesztivál Mosonmagyaróvár 2010 Vogel Noot sárkányhajó csapat Fóruma