Vogel Noot Sárkányhajó Csapat Mosonmagyaróvár

oszd meg barátaiddal

Frissítések

Sárkányhajó csapat elérhetőségei


A sárkányhajó hazai története

Jelenleg magyarországon a sárkányhajózást két szervezet is irányítja. A MSSZ (Magyar Sárkányhajó Szövetség, és a MKKSZ (Magyar Kajak Kenu Szövetség)
ÉS természetesen a két szervezetnek nem a leg fényesebb a viszonya egymásal. Ezért szeretném mind két oldal véleményét bemutatni,
A sárkányhajózás hazai történetéről.

Mivel többen megkerestek már, hogy ez meg az nem igy vagy úgy történt.
Ezért léterhoztam fórumunkon egy témát, ahol bárki elmondhatja véleményét.
Katt ide.

  • Magyar Sárkányhajó Szövetség
  • Magyar Kajak Kenu Szövetség

Sportág hazai története MSSZ szemszögéből

A magyarok számára a sárkányhajó sport története 1995-ben kezdődött a német PG Mannheim vízisport klubbal való kapcsolat révén.
A PGM Kurpfalz Dragons nevű sárkányhajó csapata a Német Sárkányhajó Szövetség tagja volt. Ebbe a csapatba Sziklenka László közvetítésével meghívást kapott, mint idegenlégiós, néhány magyar (győri és paksi) kajak-kenus.
Ilyen közös csapat indult először Schwerinben a Német Sárkányhajó Bajnokságon, majd később a Nottinghamben rendezett IV. Sárkányhajó Klub Legénység Európa-bajnokságon. A Borsodi Géza, Geigl Gábor, Janszky Gábor, Löndör István, Kocsis Róbert, Milkovics László és Szabó Norbert által kiegészült mannheimi csapat a nyílt osztályban (open) 250 méteren I. helyezést, 500 méteren III. helyezést, vegyes osztályban 500 méteren I. helyezést szerzett.

Az Angliában elért sikerek és a verseny hangulata adta a gondolatot, hogy ezt a látványos sportot elterjesszük Magyarországon és a nemzetközi versenyeken önálló magyar csapattal vegyünk részt.

Az első mérföldkövet 1997. februárjában a Győri és Rába Sárkányhajó Club megalakulása jelentette. A két győri klub tagjaiból állt össze ezután az a magyar csapat, amely 1997-ben a Duisburgi II. Sárkányhajó Európa-bajnokságon szerepelt. A csapat a férfi legénység révén egy II. és egy IV. míg a vegyes egység két III. helyezést szerzett. Ezeket a helyezéseket versenyen kívül értük el, mert még nem voltunk tagjai az Európai Sárkányhajó Szövetségnek.
1998-ban kaptunk egy használt sárkányhajót Németországból, és még ugyan ebben az évben megalakult a Magyar Sárkányhajó Szövetség, amely felvételt nyert az Európai Sárkányhajó Szövetségbe (EDBF). Ebben nagy szerepet játszott az előző évi szereplésünk a duisburgi Európa-bajnokságon.
1998-ban Rómában a III. Sárkányhajó Európa-bajnokságon a magyar küldöttség egy VI. helyezést szerzett.

Mssz

Leszámítva, hogy néhány európai sportoló már korábban részvett ilyen versenyeken, a kontinensünkön csak a 80-as évek végén 
kezdett ismerté válni a sportág. Az első sárkányhajótestek a hongkongi és szingapúri utazási irodákon keresztül érkezetek Európába.
1982-ben mutattak be először ilyen hajót Duisburgban és 1987-ben a kajak-kenu VB kísérő programjaként szerepelt bemutató 
versenyként. A következő jelentős állomás volt 1989, amikor a hamburgi kikötő születésének 800. évfordulóján szerepelt a sárkányhajózás
az ünnepi programban. 1990-ben megalakult az Európai Sárkányhajó Szövetség, amely 1992-ben a belgiumi Hazewinkelben 
rendezte meg az első európai klubcsapatok közötti Sárkányhajó VB-t, majd ezt követően minden évben ( Schwerin, Berlin, Nottingham, Silkeborg, Duisburg ) megtartották1997-ig. 1996-ban Silkeborgban párhuzamosan az európai klubcsapat EB-vel, lezajlott az első 
nemzetek közötti Sárkányhajó EB is. Ezt követte 1997-ben Duisburgban a II., 1998-ban Rómában a III.1998-tól páros években
nemzetek között, páratlan években a klubok között tartanak EB-t. Az első Sárkányhajó VB-t 1995-ben Kínában, a másodikat 1997-ben Hong-Kongban, a harmadikat 1999-ben Nottinghamben (ezen magyar csapat is képviselte hazánkat és egy negyedik, egy ötödik 
és egy hetedik helyzést ért el), a negyediket pedig 2001-ben Philadelphiaban rendezték. 2003-ban ismét Kína lett volna az ötödik VB házigazdája, de a közismert járvány miatt az eseményt elhalasztották 2004-re. Európában néhány országban (Németország, Anglia, Svédország, Olaszország) is olyan népszerű már, hogy szinte minden hétvégére esik egy-egy sárkányhajó rendezvény.

Kevesen tudják, hogy a sárkányhajózás a világon a második helyen áll a sportágakat űzők számának "versenyében".

Forrás: http://www.sarkanyhajozas.hu
" A sárkányhajózás hazai története "

 


Sárkányhajózás az MKKSZ égisze alatt

A sárkányhajó sportág Magyarországon szervezett keretek között 2005-ben indult, amikor Duisburgban rendezték a világjátékokat és a sportág is felkerült a műsorra. Ekkor még egy teljesen amatőrcsapattal vettünk részt, és a lehetőségekhez, felkészülésünkhöz mérten nem szerepeltünk rosszul. A következő év viszont fantasztikus sikereket hozott, az ICF megrendezte első hivatalos sárkányhajó világbajnokságát Taiwanon, ahová egy rendkívül erős kajak-kenus csapattal tudtunk kiutazni, ami meg is látszott az eredményeinken. A hajóban ült többek között Kovács Katalin, Kolonics György olimpiai bajnokok, Csabai Edvin, Hüttner Csaba, Csay Renáta, Faldum Bereniké, Kozmann György, Vajda Attila, Kolozsvári Gábor világbajnokok és még több helyezett sportoló. A csapat 11 számban állt rajthoz és 7 arany, 1 ezüst és 2 bronzérmet szerzett.MKKSZ 15 ország indult, amiből 9 szerzett érmeket. Ennek a fantasztikus szereplésnek nagy visszhangja volt, több újság, TV, rádió is műsorára tűzte eredményességünket. 
Következett a 2007-es év, ahol Gerardmerben (Franciaország) rendezte meg 2. világbajnokságát az ICF. Itt klubvilágbajnokságot rendeztek, ami azt jelenti, hogy országonként több csapat is részt vehetett a Vb-n. Magyarországot három csapat – a Römi Sárkányhajó Klub, a Paks és a Merkapt Maraton SE – képviselte, mivel a válogatókon ők vívták ki a szereplés jogát. Mivel ebben az időpontban volt itthon a kajak-kenu válogatóverseny, ezért nem számíthattunk a profikra, úgyhogy két hatodik hely mellett a Römi Sárkányhajó Klub egy arany és két ezüsttel zárta ezt a világbajnokságot.
Ebben az évben már rendezett az MKKSZ hivatalos sárkányhajó országos bajnokságot, amit a Römi Sárkányhajó Klub nyert meg.
2008-ban Poznanban (Lengyelország) rendezik meg a hivatalos világbajnokságot, amire gőzerővel készülünk, hiszen aki itt jól szerepel, az kvalifikálja magát a 2009-es taiwani világjátékokra, ahol szeretnénk öregbíteni a magyar sárkányhajó sport hírnevét.
A versenysport mellett meg kell említeni a szabadidősport jellegét, amely szintén jó úton halad. Nagyon népszerű a „Települések közötti sárkányhajó verseny” is, ennek lényege, hogy 10 amatőrnek kell beülni a hajóba és bárki benevezhet, versenyzési engedély nélkül is.
Összességében elmondható, hogy a sárkányhajózás Magyarországon jó irányba halad, népszerűsége egyre jobban fokozódik, csak egy probléma van, hogy a Magyar Sárkányhajó Szövetség – aki nem akar beolvadni az MKKSZ-be – folyamatos szankciókkal igyekszik megnehezíteni az MKKSZ dolgát, és miután Magyarországon még globálisan kevés csapat foglalkozik sárkányhajózással, ez nem vezet jóra.

 


©FRI101

sárkányhajó Hírek

További cikkek a témában

Várható időjárás

Vogel Noot sárkányhajó csapat nyitóoldal Vogel Noot sárkányhajó csapat eddigi eredményei Mi is az a sárkányhajó A sárkányhajózás hazai története A Sárkányhajózás története Vogel Noot sárkányhajó csapat csapattagok Amatőr ergométer verseny Agárd 2010 Vogel Noot sárkányhajó csapat évadzáró buli 2009 Videók a Vogel Noot sárkányhajó csapat 2009  es edzéseiről Vogel Noot sárkányhajó csapat a tv2 őn II. T-Mobile Vízi Szabadidő Sport Fesztivál Vogel Noot sárkányhajó csapat az ICF Sárkányhajó Világbajnokságon II. voluta fesztivál 2008 videó videó a IV. Voluta vízikarneválról 2010 Vogel Noot sárkányhajó csapat Évadzáró buli 2009 T-Mobile II. Vízi Szabadidő sport Fesztivál 2009 VII. Evezős Óvárkupa Mosonmagyaróvár 2010 ICF Sárkányhajó Világbajnokság és Sárkányhajós Szabadidősport fesztivál 2010 . Amatőr ergométer verseny Agárd 2010 Sárkányhajó roadshow Győr 2010 Évadzáró Buli a csónakházban 2010 Amatőr, Települések Közötti Sárkányhajó Bajnokság, II. elődöntő 2010 Sárkány hajókázás a Polgárok Tiszalökért Egyesület tagjaival 2009 2010.május 22-24 Vogalonga II. Voluta vízifesztivál Mosonmagyaróvár 2008 III. Voluta vízifesztivál Mosonmagyaróvár 2009 IV. Voluta vízifesztivál Mosonmagyaróvár 2010 Vogel Noot sárkányhajó csapat Fóruma