3. fejezet

Újra a Roxfortban

A szeptember elseje a szokásos kapkodással telt. Azt az időt, amit a hoppanálással nyertek volna, elaludták, ezért az Odúban ugyanolyan káosz volt aznap reggel, mint már hét éve mindig. Végül mégis időben befutottak a King’s Crossra. Ahogy beléptek a 9 és 3/4 vágányra, azonnal meglátták a Roxfort Expresszt. Idén jóval kevesebb kocsival indult a háború miatt, mert sokan inkább otthon tartották a gyerekeiket ezekben az időkben. Harry mégis több ismerős arcot látott a diákok között, köztük nem kevés DS tagot. Miután Harry, Ron, Hermione és Ginny elbúcsúztak Weaslyéktől, felszálltak a vonatra, majd Hermione és Ron előrementek a prefektusi kocsiba. Harry és Ginny pedig, miközben egy üres kupét kerestek, összefutottak Lunával és Neville–lel. Mikor nekik, meg a fél vonatnak sikerült túltennie magát Harry főnixén, elhelyezkedtek egy üres fülkében. Első ránézésre alig több mint a diákok fele jött vissza, és a többiekhez képest feltűnően kevés mardekáros volt a vonaton, ami a halálfalók tömeges lebukásainak volt köszönhető.
Körülbelül a vonatút felénél érkezett vissza Ron és Hermione a prefektusi kocsiból.
– Remélem, nem maradtunk le a büfés boszorkányról – mondta Ron.
– Nyugi, haver, most jön.
– Csodás, mindjárt éhen halok. – Hermione forgatta a szemét. Pár percen belül viszont közös erővel jónéhány csokibékától és tökös derelyétől fosztották meg a büfés boszorkányt, mindössze néhány galleon fejében.
– Harry, idén nem lesz DS? –kérdezte Luna.
– Nem tudom, Luna, még nem gondolkoztam rajta. Attól függ, hogy ki lesz az a szerencsétlen, akit McGalagony SVK– tanárnak szán… Tényleg, milyenek lettek az RBF–jeid?
– Semmi különös. 9 Várakozáson felüli, meg egy Kiváló legendás lények gondozásából.– mondta a lány álmatag hangon. – Arra gondoltam, amellé még felveszem RAVASZ–ra az SVK–t, az átváltozástant, a bűbájtant, a gyógynövénytant, meg a jóslástant.
– Akkor majdnem minden órára mehetünk együtt, Luna – mondta felélénkülve Ginny. – Egyedül jóslástanra nem megyek, helyette a számmisztikát veszem fel. – Azzal a két lány jókedvű cseverészésbe kezdett a RAVASZ–kurzusokról. Luna még a Hírverőt is félretette addig. Harry, Ron, Hermione és Neville pedig belekezdtek a lehetséges tanárok személyeinek fejtegetésébe.
– Tényleg, képzeljétek, Hermionét akarták kinevezni iskolaelsőnek – szúrta közbe Ron.
– De, hisz’ ez nagyon jó hír! – mondta Neville.
– Nem fogadtam el – vágott közbe Hermione.
– Micsoda? – hördült fel Harry, aki szintén most tudta ezt meg. – De, hát miért?
– Azért, mert a tanulás, meg a kutatásunk mellett nem lesz időm még a diákokra is figyelni meg a prefektusokat kordában tartani… Szóval, miután visszautasítottam, Ront akarták kinevezni…
– De én sem vállaltam.
– Aztán meg téged akartak, Harry.
– Remélem, megmondtátok nekik, hogy nem vállalom. – Hermione türelmetlenül bólintott.
– Szóval, a lényeg annyi, hogy Neville, lehet, hogy te leszel az iskolaelső. – Neville kezéből kiesett egy csokibéka, de most ezzel senki nem törődött.
– Mi… micsoda? Én? – kérdezte hitetlenkedve Neville. Hermione bólintott, majd pillantása a vonatablakon kívülre esett.
– Mindjárt megérkezünk, át kellene öltöznünk. – mondta Hermione, mire mindannyian előrángattak a ládájukból egy–egy talárt, és felvették – Harry már meg sem lepődött azon, hogy Hermione ládájában tökéletes rend uralkodott, éles kontrasztot képezve az övével és Ronéval. Harry, mielőtt becsukta a ládáját, meglepődve látta, ahogy a tükör egy pillanatra feketén megvillan. Esküdni mert volna, hogy egy fekete szempárt látott benne, és lett is volna egy tippje, hogy kiét – kinézte volna az illetőből… De, nem volt rá ideje, hogy a ládájában levő tükröt bámulja, mert még véletlenül sem akart feltűnést kelteni barátai között. Gyorsan becsukta inkább, és visszadobta a poggyásztartóba.
Este a megszokott időre futott be a Roxfort Expressz Roxmorts falujába. Mikor leszálltak a vonatról, Hagrid szokása szerint keresztülkiabált a fél pályaudvaron, hogy üdvözölje őket, aztán beszálltak a kocsikba, és elindultak. A fiákerek – amiket a diákok többsége továbbra is ló nélkülieknek látott, csak néhányan láthatták az őket húzó thesztrálokat –, a kastély felé közeledve mintha egyre gyorsabban haladtak volna – talán a thesztrálok is megérezték volna a növekvő veszélyt, amit Voldemort jelentett? Lehetséges, hiszen az állatoknak, főleg a varázslényeknek mindig is jobb szimata volt ehhez, mint az embereknek. De Harry ezen se tudott sokáig rágódni, mert a kocsik seperc alatt felértek a bejárathoz.
A diákok kisebb csoportokban beszállingóztak a nagyterembe. Mikor Harry belépett, egy pillanatra furcsa, ismeretlen érzés fogta el, ahogy meglátta McGalagonyt Dumbledore helyén. Hermione épp lelkesen mesélt valamit, de Harry nem tudott rá odafigyelni. Gondolatai pedig valószínűleg az arcára is kiültek.
–… Harry? – kérdezte Hermione egy hosszú mondat végén. Harry majdnem összerezzent, és gyorsan Hermione felé fordult.
– Valami baj van? – kérdezte a lány.
– Dehogyis, nincs semmi, csak… Asszem, ezt sosem fogom megszokni… – mondta.
– Jaj, ne! – nyögött fel ezzel egy időben Ron. – Mondjátok, hogy rosszul látok: az ott, McGalagony mellett ugye nem Francica?
– Ugyan már, biztos nem lehet olyan rossz, Ron! Ez csak Fleur.
– Neked lehet, hogy nem lesz rossz, Hermione, mert te nem készülsz valami őrültségre, valahányszor a közelébe kerülsz.
– Maradj már, Ron! Egy évünk van vissza, túl fogod élni.
– Az nem olyan biztos. Bár, ahogy a többit elnézem… Harry… nem tudod, hogy ki az a tanár? Az SVK…
– Te is ismered, Ron! – vágott közbe Hermione. – Ő a Szárnyas Vadkan csaposa, és…
– …és Dumbledore öccse. – fejezte be Harry. Ahhoz az archoz képest, amit erre Ron vágott, Monstro legbambább ábrázata is határozottan értelmet sugárzott.
– Ne vágj már ilyen hülye képet, Ron! – förmedt rá Hermione. Most viszont rajta volt a meglepődés sora, ahogy továbbsiklott a tekintete.
– Te jó ég, Ron… Az ott a bátyád…
– Micsoda? – hördült fel Ron, ahogy követte Hermione tekintetét. – Mi a francot keres itt Bill?
– Ezt én is szeretném tudni… – mondta Hermione. Ám, abban a pillanatban Fleur száguldott keresztül a termen, majd nemsokára visszatért, nyomában a gólyákkal. Megállt a tanári asztal előtt, majd pálcájának egy intésére megjelent a háromlábú szék, rajta a Teszlek Süveggel.
– Black, Anne Mary. – olvasta az első nevet mire egy barna hajú, szemüveges, sápadt lány ment a háromlábú székhez. Harry még levegőt se mert venni, amíg a süveg nem hozott döntést.
– HOLLÓHÁT! – kiáltotta a süveg. Harry kifújta a levegőt. Talán még van esélye a Blackeknek… – gondolta, de a későbbiekben már nem nagyon figyelt a beosztásra. Fél szemmel ugyan látta, hogy egy magas, fekete hajú lányt beosztanak a Mardekárba, akit emlékei szerint Armeniának hívtak, és, valahányszor ováció tört ki a Griffendélnél, oda–odapillantott, hogy ki került a házába, de igazából nem tudta felkelteni a figyelmét. Helyette inkább a tanárok arcát fürkészte, de nem jutott sokra. A házvezető tanárokon kívül mindenki közömbös arccal nézte végig a beosztást.

Kb. 10 perccel később, mikor a beosztás véget ért, és Fleur is elfoglalta a helyét, McGalagony felállt.
– Köszöntök minden első–és felsőbbévest a Roxfortban. Az idei tanévben a háborúra való tekintettel jóval nagyobb hangsúlyt helyezünk majd a gyakorlati oktatásra, viszont sajnálattal közlöm, hogy idén a kviddics bajnokság elmarad. Ennek egyik, nem titkolt célja a házak közötti összetartás erősítése. Változás történt a tanári karban is: az átváltozástant az idei évtől, – remélhetőleg minél tovább – Fleur Delacour professzor tanítja. – A nagyteremben a legtöbb fiú lelkesen tapsolni kezdett, a lányok viszont kétkedve méregették Fleurt. – A sötét varázslatok kivédése tantárgy, mint az köztudott, el volt átkozva, de ezt az idei nyáron sikeresen semlegesítette a Gringotts bank egykori átoktörője, a Roxfort új biztonsági szakértője, William Weasley. – Griffendélnél asztalánál határozottan tapsvihar tört ki, amibe a Hugrabug és a Hollóhát is becsatlakozott, a Mardekárnál viszont szinte mindenki tudta, hogy a „véráruló” Weaslykről van szó, ezért többen tüntetően összefonták a karjaikat maguk előtt, mások érdeklődve, megint mások gyanakodva méregették Billt. McGalagony pedig rendületlenül folytatta. – Ebből kifolyólag ebben a tanévben nyugodt szívvel bíztam a sötét varázslatok kivétése tárgy oktatását Aberforth Dumbledore professzorra, aki idén a Griffendél házvezető tanára lesz. – ahogy az várható volt, a nagyteremben levőknek testületileg leesett az álla. Aztán, ahogy egyre többen felocsúdtak, egyre hangosabb taps töltötte be a termet. Dumbledore végigmérte a diákokat világítókék szemével. Ez volt az a pillanat, amikor Harry rádöbbent a közte és bátyja között levő kísérteties hasonlóságra. De Harry abban is biztos volt, hogy ez az érzés csak addig fog tartani, amíg először megszólal.
– Már sosem fogunk megszabadulni a Dumbledore–októl? – morogta Zabini a szomszédos asztaltól.
– Nem, de nem is akarunk! – kiáltotta oda Ron és Harry kórusban. Hosszú ideig tartott, mire mindenki elcsendesedett.
– Mindenkit figyelmeztetek – folytatta McGalagony, – hogy az iskola melletti erdő tiltott terület, és tanári felügyelet nélkül senki ne merészkedjen a közelébe, ezt a saját érdekükben mondom! A figyelmeztetés elsősorban az elsőéveseknek szól, de örülnék, ha ezt egyes felsőbbévesek is az eszükbe vésnék. – McGalagony tekintete Harryék hármasára siklott, de folytatta. – Továbbá az óraközi szünetekben tilos a folyosókon varázsolni, vagy verekedést kezdeményezni, illetve abba bonyolódni, tiltott tárgyaknak minősülnek a Weasly varázsvicc vállalat termékei, és még jó néhány más dolog is tilos, a teljes lista megtekinthető Frics úr irodájában. Az órarendeket holnap fogjátok megkapni. Most pedig jó étvágyat – mondta McGalagony, majd az asztalok megteltek ételekkel – Ron legnagyobb örömére.

Nem sokkal később már a Griffendél–toronyban pakoltak.
– Anyám nem akart visszaengedni – mondta Seamus. Harry kérdő, Ron gyanakvó tekintettel nézett rá.
– És? – kérdezte végül Harry.
– Azt mondtam neki, hogy nagykorú vagyok, úgyhogy nem parancsolhat nekem, és eljöttem. – Seamus a mondat végére elvigyorodott.
– És te, Dean? – kérdezte Ron.
– Viccelsz? Az én szüleim muglik, haver, nem vagyok olyan hülye, hogy megmondjam nekik, hogy háború van… Különben is, amíg akár csak egy Dumbledore is van a kastélyban, ez a hely még mindig biztonságosabb, mint otthon.
– A nagyi örült, hogy visszajöttem, és, hogy javultak az eredményeim. De, ha azt mondta volna, hogy maradjak otthon, én is megléptem volna. – mondta Neville.
– Engem anyám megölt volna, ha nem jövök vissza – mondta Ron. – És, azt hiszem, Harry se úszta volna meg jobban.
– Hát, az valószínű. – morogta Harry.
Már lefeküdni készültek, amikor Ron felkiáltott.
– Te, haver, hol van Fawkes?
– Biztos, benézett Dumbledorehoz… mármint, érted, hogy értem…
– Persze, asszem – mondta Ron.
– Ti ugye nem arról a Fawkesról beszéltek? – Harry és Ron egymásra néztek.
– Nemtom, mi csak egyet ismerünk. – mondta Harry.
– Hát persze, hogy arról van szó, – vágott közbe Ron – most Harrynél van Dumbledore madara.
– Azta…– álmélkodott Dean és Seamus.
– Köszi Ron, holnapra már az egész Griffendél tudni fogja – morogta Harry úgy, hogy csak Ron hallja.
– Ugyan már, haver, előbb–utóbb, úgyis megtudja mindenki.
Miután mindenki napirendre tért Fawkes fölött, nyugvóra tértek. Harry ma éjjel sem aludt túl sokat, de nem bánta. Hazaért. Otthona a Roxfort lett, családja pedig az itt élő emberek.

Reggel korán kelt, és az elsők között ment le a nagyterembe reggelizni. A kastélyban még csak egy– két diák lézengett, de Aberforth már talpon volt. A nagyteremnél futottak össze Harryvel.
– Potter, hogyhogy ilyen korán?
– Nem tudtam aludni, professzor – mondta Harry.
– Te, hány éve iszod a sörömet, kölyök? – Harry felvonta a szemöldökét.
– Tessék? – kérdezte ártatlan hangon.
– Azok után, amiket a kocsmámban műveltetek, nehogy le merj engem professzorozni! – Harry karba tette a kezét.
– Ezzel lesz egy kis gond. Maga ugyanis a Roxfort tanára. – Aberforth forgatta a szemét.
– Jut eszembe, itt az órarended. – mondta az öreg, és egy pergament adott Harrynek. – És van egy rossz hírem: velem kezdesz.
– És az kinek rossz hír? – kérdezte Harry.
– Azt hiszem, az évfolyamotokat ismerve nekem…– morogta Aberforth. – De, ha rám hallgatsz, most felmész, megnézed a híres barátnődet, és kihasználjátok még azt akis időt, amit nyugodtan együtt tölthettek. Az értekezletek alapján ugyanis idén a tanárok ki fognak zsigerelni benneteket.
– Egy pillanat, maga honnét tud Gin… hát persze, Fawkes… gondolhattam volna…
– Gondoltam, hogy te leszel a következő áldozata annak a vörös rémségnek… Hiába, Fawkesnak mindig különösen jó érzéke volt az aktuális hősjelöltek kiválasztására. De, jegyezd meg, kölyök: ha az a makacs jószág kiválaszt valakit, akkor azért bármire képes.
– Tudom, és arra mérget vehet, hogy megbecsülöm.
– Ezt nem is vontam kétségbe, csak jobb, ha tudod, mire számíts tőle. Viszont, ahogy látom, a háztársaid lassan szállingóznak le, és Minerva volt olyan kedves, és…
– Az órarendek kiosztása mindig is a házvezető tanárok feladata volt, tanár úr. – jegyezte meg Harry, alaposan megnyomva az utolsó két szót.
– Szemtelen kölyök – morogta Aberforth, majd elindult a nagyterem felé, de Harry még látta az arcán szétterülő széles vigyort. Aztán felment a klubhelyiségbe, ahol a diákok lassan kezdtek ébredezni. Harry visszament a hálótermébe, és összeszedte a szükséges könyveket, majd berakta őket a táskájába.

Ám, amikor meglátta az ikertükröt, önkéntelenül kiemelte a ládából. Viszont, mikor belenézett, saját magán kívül minden mást látott benne. Kis híján elejtette, annyira megijedt. A tükörből Piton nézett vissza rá.
– Na, végre, Potter, már azt hittem, sosem veszed észre azt a tükröt.
– Hogy került magához? – kérdezte Harry.
– Nem mindegy?… Jó, Fletchertől szereztem, miután kirámolta annak a bolhás ku… akarom mondani Black házát. Eddig azért nem tudtam jelentkezni, mert a Sötét Nagyúr maga mellett tartott, mint első halálfalóját, és, mint azt nagyon is jól tudjuk, nem ajánlatos ezt a szerepemet veszélybe sodorni. – Harry mogorván bólintott. – Híreim vannak. Legyél szombat délután a Szárnyas Vadkanban, egyedül!
– Honnét fogom tudni, hogy tényleg maga lesz ott? – kérdezte Harry.
– Tudni fogod. És még egy apróság: nehogy szégyent merj rám hozni bájitaltanon! Ha már egyszer képes voltál normálisan dolgozni a receptemből, remélem, tanultál is belőle valamit – mondta Piton, azzal eltűnt. Harry elgondolkozva tette vissza a tükröt a helyére, majd felkapta a táskáját, és lement a klubhelyiségbe. Ron és Hermione már odalent voltak. Együtt lementek a nagyterembe, ahol Ron szokása szerint eltüntetett minden ételt, ami kartávolságon belül fellelhető volt, Hermione is evett valamennyit, bár elmondása szerint nem volt éhes – ez nem látszott meg, – és közben Aberforth nekik is átadta nekik az órarendjüket. Miután ők is végeztek, mindhárman felmentek az SVK teremhez.

Aberforth épp időben futott be. Beterelte a diákokat a tanterembe, majd, mikor már mindenki megtalálta a helyét, belekezdett a mondanivalójába.
– Jó reggelt mindenkinek – kezdte. – Először is figyelmeztetek mindenkit, hogy sosem voltam – és nem is leszek – olyan zseniális, utánozhatatlan, satöbbi varázsló, mint a bátyám volt. De azért arra még képes vagyok, ahogy a hetedikes anyagot a fejetekbe verjem. És jobb, ha tudjátok, hogy nem vagyok vak, úgyhogy gyorsan tüntesd el azt a rágót, Zambini! Patil és Brown kisasszonyokat pedig arról tájékoztatnám, hogy elég jól hallok, és, ha valami halaszthatatlanul fontos megbeszélnivalójuk van az órámon, szívesen meghallgatjuk. Ha viszont nem, akkor lesznek szívesek szünetben intézni, ha nem akarnak büntetőmunkát. És ez mindenkire vonatkozik. Szóval: tőlem ne számítsatok kivételezésre, nem fog érdekelni, hogy kik a rokonaitok, vagy, hogy, hogy nyaliztok a többi tanárnak. – Aberforth jelentőségteljes pillantást vetett a mardekárosokra. – Engem csak az érdekel, hogy itt hogy teljesítetek. És, mielőtt még belekezdenénk az idei anyagba, hallani akarom, hogy tavaly mit tanultatok attól a mérges kígyótól. – Aberforth arcán utálat, és undor jelei tükröződtek, ahogy Piton nevét megemlítette, de hangja közömbös maradt. Harry teljesen meg tudta érteni. Hermione viszont nem gondolkozott ezen, keze egyből a magasba lendült. – Tessék, Granger.
– Végigvettük a teljes elméleti anyagot, és a nonverbális varázslatokat tanultuk.
– Az egész évetek a nonverbális varázslatokra ment rá?! – kérdezte Aberforth megrökönyödve, és akaratlanul is kissé felemelte a hangját.
„Hát, ha nem is varázsol úgy az öreg, mint a bátyja, azért legalább annyira félelmetes…” –futott át Harry agyán.
– I…igen, tanár úr. – Hermione hangja hihetetlenül vékony lett. Ahogy Aberforth ránézett, azonnal megenyhült.
– Jól van, tudom, hogy nem rajtatok múlt, hiszen amellett a…– Aberforth észrevehetően kereste a lehető legszalonképesebb kifejezést, amivel Pitont jellemezetné, de végül valószínű, hogy visszatért eredeti tervéhez. – Amellett a szemétláda mellett nem is lehetett rendesen tanulni. Arról nem is beszélve, hogy úgy hallottam, terrorizálta a diákokat… – Aberfortht egy magasba lendülő kéz szakította félbe. Egy mardekáros fiú jelentkezett. – Mondjad, Scott.
– Piton professzor sosem terrorizált senkit, csak azok az idióta szájhősök… akarom mondani a griffendélesek állandóan provokálták, és…
– És most a házam tanulóiról beszélsz, úgyhogy jobb, ha abba is hagyod. – Scott elhallgatott. – Most pedig szedjétek össze a holmitokat, és álljatok fel! – adta ki az utasítást. A diákok egy ideig értetlenül néztek egymásra, majd szedelőzködni kezdtek, és felálltak. Abban a pillanatban Aberforth intett egyet a pálcájával, mire a padok a terem végébe rendeződtek. – Rendeződjetek párokba, és próbáljátok leteríteni a másikat. Az első órában ezt fogjuk gyakorolni. Gyerünk! – Harry Hermionéval, Ron pedig Neville–lel alkotott egy párt. Mikor Harry már harmadszor– sűrű bocsánatkérések közepette – ismertette össze Hermionét a padlóval, Aberforth lépett oda hozzájuk.
– Potter, nem hiszem, hogy Granger neked való ellenfél lenne – mondta.
– De, tanár úr, Hermione a legjobb a csoportból, és…
– És, ha jól láttam, harmadszorra győzted le. – Harry elvörösödött, de Hermione elismerően nézett rá, és bólintott. – Félelmetes reflexeid vannak. De néha azért hagyj lehetőséget Grangernek is – mondta hangosan, majd lehalkította a hangját. – Weaslyvel és Grangerrel maradjatok bent óra után. – Harry nem tudta, hogy ezek hogy függenek össze, de bólintott. Mikor az első óra vége ért, Aberforth visszarendezte a padokat, és, miután mindenki leült, beszélni kezdett.
– Foglalkoztatok az órák keretei között okklumenciával vagy legilimenciával? – a társaság nemleges morgást hallatott. – Akkor most fogtok. Ért hozzá bármelyikőtök is legalább egy kicsit? – válasz egyhangú nem volt. Aberforth sorban végignézett a diákokon. Mindenkin elidőzött egy ideig a tekintete, amely most röntgensugárként hatolt át rajtuk. Harry, a többiekkel ellentétben, magabiztosan viszonozta Aberforth pillantását, tudta jól, mi fog következni, így minden egyéb gondolatát háttérbe szorítva csakis arra koncentrált, hogy a jelenlegi állapotot fenntartsa. Egy ideig egymás szemébe néztek, majd Aberforth meglepetten felvonta a szemöldökét, és folytatta a többiek okklumenciakészségének felmérését. Majd, mikor mindenkivel végzett, Harryhez fordult.
– Mikor tanultad meg az okklumenciát, Potter? – kérdezte.
– Idén nyáron.
– Egyedül?
– Ötödikben az igazgató úr kérésére Piton professzor tanított, de eredménytelenül.
– Na, azt nem is csodálom. Az okklumenciatanulás alapfeltétele a bizalom, ami, ha jól tudom, nem volt meg köztetek. – Harry bólintott. – A legilimenciát mióta tanulod?
– Nem túl rég kezdtem el.
– Rendben. Potter, te fogod korrepetálni azokat, akik nem tudják megtanulni órán.
– Én? – kérdezte Harry meglepetten.
– Igen, te. Mindenki hallotta? – kérdezte a csoporttól, mire azok igenlő morgást hallattak. – Most pedig vége az órának. Mehettek. – A diákok szedelőzködni kezdtek, és lassan kiszállingóztak a teremből. Harry, Ron és Hermione pedig a tanári asztalhoz mentek.
– Weasly, Granger, maradjatok, ahol vagytok! – mondta Aberforth. – Potter, gyere ide! – Harry kérdő tekintettel állt meg a tanári asztal előtt. – Mind a hárman vegyétek elő a pálcáitokat! Granger, Weasly, háromra lőjetek egy tetszőleges átkot Potterre! Ne értetlenkedj, Weasly, csak csináld! Egy… kettő… HÁROM! – Ron pálcáját egy kék, Hermionéét egy vörös csóva hagyta el. Harry már a mozdulatokból felismerte a két átkot, és szinte azonnal létrehozta a pajzsot a bénító átok ellen, és fenntartotta, amíg az átok elérte. Ezzel egy időben viszont nem tudta megidézni a kábító átok elleni pajzsot– legalábbis pálcával nem. Még kombinált varázslattal sem lehet egyszerre több pajzsot fenntartani. Miközben fenntartotta a bénító átok elleni pajzsot, a kábító átok pajzsát pálca nélkül kellett létrehoznia, ami – az utolsó pillanatban ugyan, de – sikerült.

Mikor Harry leeresztette a pálcát, Ron és Hermione meglepett és csodálkozó, valamint Aberforth elismerő tekintetével találta szembe magát.
– Mégiscsak több van benned, mint ami elsőre látszik, Potter. Pénteken, este hatkor legyél itt, tartunk egy kis különfoglalkozást – mondta Aberforth. Ezúttal Harryn volt a meglepődés sora. Közben Ron és Hermione is előrejöttek. – Most pedig sipirc órára!
Mikor befordultak az első sarkon, Ron megkérdezte.
– Haver, mi volt ez az előbb?
– Nemtom – mondta Harry, – de péntek este különórám lesz vele. Szerintem látni akarta, hogy mit tudok, vagy…
– Hát persze, hogy ezt akarta! – mondta Hermione. – Szerintem, bármennyire nem bírta a testvére módszereit, be akarja fejezni, amit elkezdett. – Harry és Ron várakozóan néztek rá. –Talán egy kicsit – na, jó, nagyon – más a modora, és jóval egyenesebb, mint Dumbledore, de szerintem alapjában véve ugyanazt akarja: Voldemort halálát.
– Észrevettétek, hogy mennyire utálja Pitont? – kérdezte Ron.
– Szerintem teljesen érthető – jegyezte meg Harry. Hermione, majd a lány oldalba bökése után Ron is egyetértően bólogatott. Ahogy a bűbájtan terem felé tartottak, összefutottak McGalagonnyal.
– Harry, épp téged kerestelek – mondta.
„Ez akar valamit – gondolta Harry. – Csak akkor szokott tegezni…”
Eközben Hermione és Ron próbáltak feltűnésmentesen felszívódni, de McGalagony utánuk szólt.
– Nem bánom, ha ti is halljátok, ha jól sejtem, úgyis hamarosan megtudjátok. Ebéd után lyukasórátok lesz, igaz? – mindhárman bólintottak. – Akkor ebéd után legyél az irodámban, Harry. A jelszó összetartás, ha nem lennék ott. – mondta McGalagony, majd továbbment. Harry meg mert volna esküdni, hogy McGalagony az előbb rákacsintott. Amint hallótávolságon kívül került, barátai azonnal letámadták.
– Mit akarhat? – kérdezte Ron.
– Fogalmam sincs, de…
– De mi? – unszolta már Hermione is.
– Talán sejtem… de inkább majd akkor mondom el, ha biztos lesz. Mindent meg fogtok tudni, nyugi. – mondta Harry, majd sietősebbre vette a lépteit a tanterem felé. Bűbájtanon Flitwick szokásos, év eleji szövegét hallgathatták végig, ezúttal arról, hogy milyen fontosak a sikeres RAVASZ– ok. Mikor végre kiszabadultak a teremből, Ron és Hermione csak nagy nehezen tudták meggyőzni Harryt, hogy menjen le velük a nagyterembe ebédelni. A fiú végül vonakodva ugyan, de követte őket, viszont egy falat se ment le a torkán.
– Tiszta szerencse, hogy Francicával csak holnap lesz óránk. Legalább az idén lesz egy nyugodt első napunk… – morogta Ron. Harry egyetértően hümmögött, de közben a tekintete a tanári asztal fele vándorolt. Mikor ezt McGalagony észrevette, finoman biccentett neki, majd Harry villámgyorsan kimentette magát barátainál, és szinte felrohant az igazgatói irodához.
Előző


Következő


Vélemény