Az elsõ világháború és az elsõ tankok

Az első harckocsikat az első világháború elkeseredett állóháborúja hívta életre, a háború fő harctere Flandria és Észak-Franciaország volt. Ezeket a területek nagy mélységben szabdalták a lövészárkok és az ellenség területeinek elfoglalása hatalmas emberveszteségekkel jártak. A cél egy olyan eszköz létrehozása volt, mely képes leküzdeni szögesdrótok és védelmi árkok vonalait és megvédeni legénységét, miközben megfelelő tűzerőt biztosít annak. A harckocsik vagy „szárazföldi hajók” létrehozásának ötlete egészen Leonardo Da Vinciig nyúlik vissza, de a valódi harckocsikra a belső égésű motor és a lánctalp kifejlesztéséig kellett várni
.

A Little Willie, a modern harckocsik „ősatyja”

A brit Mark IV harckocsi sok újító műszaki megoldást tartalmazott

A mai értelemben vett első angol harckocsi az 1916-ban megjelent Mark I volt. Már 1914-ben is készültek kezdetleges páncélozott járművek, de ezek képtelenek voltak a nyugati front árkokkal szabdalt területein mozogni. A felmerülő katonai nehézségekre válaszolva az Angol Védelmi Minisztérium felállította a Landship (szárazföldi hajó) Bizottságot, melynek olyan jelentős támogatói is akadtak, mint E. D. Swinton vagy Winston Churchill. Egy nagy teherbírású alapjárműre volt szükségük, ami erős és jó terepjáró képességgel rendelkezett. Erre a célra az amerikai gyártmányú Bullock, valamint Holt traktorok voltak alkalmasak, amiket a brit szárazföldi erők a lövegek vontatására használtak. A traktorok átépítésével Sir William Tritton-t bízták meg, aki megépítette a Linkol 1. számú gépet. A jármű ígéretesnek bizonyult, de a lánctalpai túl keskenyek voltak és gyakran meghibásodtak. A javítások 1915-ben a Little Willie néven ismerté vált modell kialakításához vezettek, ez volt az első brit harckocsi. A javítások ellenére a harckocsi még mindig nem felelt meg a landship követelményeinek, így W. G. Wilson hadnagy javaslatára nagyobb méretű, a test teljes hosszán körbefutó lánctalpakkal szerelték fel, így megnőtt a jármű stabilitása. Ezzel a kialakítással nyerte el a harcjármű közismert romboid alakját, ez lett a Mother (Anya). A Mother volt a prototípusa a Mk I harckocsinak, melynek 1916 februárjától megkezdődött a sorozatgyártása és ezzel kezdetét vette a „harckocsik korszaka”.

A francia Schneider CA1 harckocsi valahol az első világháború sújtotta Nyugat-Európában
Franciák

A francia háborús vezetés J. E. Estinee ezredes ötletére, 1915-ben elkezdte egy gyalogsági páncélozott rohamkocsi kifejlesztését, hogy tervei szerint meglepetésszerű támadást mérhessen a nyugati front német állásai ellen. Ez a jármű volt a Char d'Assault Schneider, melyet a brit harckocsikhoz hasonlóan a Holt traktor alvázára terveztek. A tervezés kezdetben nehezen haladt, a Schneider mellett létrehozott Char d'Assault St. Chamond rohamkocsiból is csak 1917-re készült el használható mennyiség. Emellett az új harcjárművek nem hozták meg a kívánt áttörést, felépítményük még mindig nem felelt meg a nyugati front mostoha terepviszonyainak: a magas felépítmény miatt a jármű súlypontja is túl magasra került, így instabillá tette őket, valamint az árokáthidaló képességük is csekély volt. Viszont a francia fejlesztések vezettek a háború talán legsikeresebb harckocsijának kifejlesztéséhez, ugyanis a Renault FT-17 kialakítása meghatározó lett a harckocsik későbbi történelmében.[8] Az FT–17 könnyű gyalogsági támogató harckocsi volt, a háború végére közel háromezer állt hadrendben és egészen 1944-ig használták.
Francia Renault gyártmányú Renault FT-17 harckocsi
Németek
A németek az új veszéllyel szemben kezdetben a tüzérség átszervezésével és a gyalogsági páncéltörő fegyverek hadrendbe állításával válaszoltak, majd 1917 májusára kifejlesztették az A7V harckocsit. Az új Sturmpanzerwagen (magyarul páncélozott rohamkocsi) ormótlan kialakítású jármű volt, 18 fős személyzettel. A kifejezetten sikertelen konstrukcióból mindössze 20 darabot gyártottak. A kezdeti német harckocsifejlesztések kudarcai azonban nem hagyták páncélozott járművek nélkül a hadsereget, a német vezetés a zsákmányolt szövetséges harckocsik használatát is engedélyezte. A hadtörténelem első páncélos csatájára 1918. április 24-én került sor Villeres-Bretonneux térségében a brit Mark IV-esek és a német A7V-k között.
A harckocsik megjelenése sok tervező számára inspirálólag hatott, a háború időszakában számtalan olyan konstrukciót készítettek, amik mára a történelem süllyesztőjébe kerültek. Ezek többsége a Mark I romboid vagy az FT-17 mára hagyományos alakját mintázták, de fellelhetők könnyű vázas -mint az amerikai Skeleton tank- vagy szuper-nehéz harckocsik is, illetve olyan formák, melyek a mai tapasztalatok mellett már nyílvánvalóan alkalmatlannak tűnhetnek, például a hatalmas kerekű Lebegyenko-harckocsi.
A harckocsik elleni harcra több eszközt fejlesztettek ki a németek. Ilyen volt a Gewehr 98 ismétlőpuskában és az MG 08 vízhűtéses géppuskákban alkalmazott S.m.K. lőszer (Spitzer mit Stahlkern, magyarul hegyes (lövedék) acélmaggal), amellyel eredményesen lehetett harcolni a brit Mark I és II típusú harckocsikkal szemben (lövedéke 100 m-es lőtávolságon belül átütötte az oldalpáncéljaikat). A másik hatékonynak bizonyuló fegyver az 1918 májusától sorozatgyártott, a TuF MG-re (Tanks und Flieger Maschinengewehr) kifejlesztett lőszert tüzelő Tankgewehr M1918 harckocsielhárító ismétlőpuska, amelyet a Mauser és a Polte gyárak gyártottak. Alkalmaztak még kötegelt kézigránátokat is, a TuF MG-t viszont csak egy példányban tudta legyártani az MAN a háború végéig.

A Wotan elnevezésű A7V harckocsi másolata, a munsteri Német Páncélosmúzeumban, a jármű több mint hét méter hosszú és három méter széles volt
Az első világháború alatt kialakult nézetté az vált, hogy a harckocsikat a harctéren szétszórva, a gyalogsággal egy lépésben haladva, támogató járműként kell bevetni. Ez a felfogás hatalmas veszteségeket okozott 1939 és 1942 között a szövetségeseknek, az új elgondolást megjelenítő német Blitzkrieg (villámháború) ellen.
Mark I. Schneider CA1 ST.Chamond Renault FT-17 A7V Skeleton tank
Mark IV. Car-harckocsi
<<<Főoldal