2012-12-21

Keresés

A tartalomhoz

Mikor következik be a világvége!

Tudomány

Megfejtették, mikor következik be a világvége!

Unokáink nem fogják megélni a világvégét. Sem ük-ük-ük unokáink. De 7,59 milliárd év múlva bekövetkezik, és ebben már biztosak a kutatók. Vagyis eljön a világ vége. Földünk először rozsdabarna színbe borul, majd záporozó, izzó vascseppek hullanak az égből.

Tudósok legújabb számításai szerint 7,95 milliárd év múlva a Föld megszűnik létezni. Ez azonban plusz mínusz 50 millió évvel is eltérhet a valóságtól. A Föld ekkor egyszerűen el fog égni, ahogy a szintén halálán lévő Nap tüzébe zuhan.
1,6 milliárd év múlva elkezdhetünk félni!

Jeffrey Kargel amerikai bolygókutató matematikai modellek segítségével a következő eredményre jutott: 1,6 milliárd év múlva, amikor a Nap mai fényénél 15%-al többet fog kibocsátani, a földi hőmérséklet 60-70 °C emelkeik. A klíma megváltozásával egyre jobban párolog a tengervíz, és mivel a vízgőz elsőrendű üvegházhatást okozó gáz, a hőmérséklet a következő pár millió évben tovább emelkedik majd. Az óceánok eltűnnek, a nagy folyók is kiszáradnak.

A légkör is jelentős változásokon fog átesni: az erősödő UV-sugarak hidrogénre és oxigénre bontják a légpára vízmolekuláit. A könnyű hidrogénatomokat a földi gravitáció már nem tudja majd a légkörben tartani, így a világűrbe szöknek. A jóval nehezebb oxigénatomok pedig a felszín közelében maradnak, és a felületek oxidálásával az egész bolygót rozsdabarnára színezik. „A kőzetekben található vasérc megköti az oxigénmolekulákat így a Föld a Marshoz hasonló színűvé válik majd„ – magyarázza Kargel.
1000°C-os „kánikula”

Amikor a légkör hőmérséklete eléri az 1000°C-ot a kőzetek elkezdenek olvadni, és mérgező gázfelhőket alkotnak. 7,5 milliárd év múlva már éjszakák és nappalok sem lesznek. Az addigra 250-szeresére növekedő Nap olyan erős gravitációt fog kifejteni a Földre, hogy megszűnik a forgás, így csak az egyik oldalát éri majd a fény. Így kialakul egy izzó napos oldal és egy örök sötétségbe burkolózó jeges...

Hogy ezek után mi lesz a Föld végzete? Már biztossá vált, hogy a Föld olyan közel kerül az óriáscsillaggá növekedett Naphoz, hogy a földkéreg egyszerűen elgőzölög, a földköpeny is gőzzé válik, végül pedig a megmaradt rétegek is elizzanak.

Aggodalomra semmi ok!
Az utolsó mikroorganizmusok kb 1,2-1,6 milliárd év múlva pusztulnak majd el, az emberek pedig még 1 milliárd évig sem bírják majd.

Friss hírek | Tudomány | Történelem | Jövendölések | Fotók-Videók | Hasznos oldalak | Oldaltérkép


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe