Fekvése:

  Legmagasabb pontja Kilimandzsáró (Kibo) magassága: 5895 m. Legészakibb pontja a Fehér fok (Cabo Blanco) az É. sz. 37° 20, a legdélibb a Tű-fok (Cabo d" Agulhas) a D. sz. 34°51, a legnyugatibb a Zöldfok (Cap Verde) a Greenwichtől számított K. h. 17° 30 és a legkeletibb a Guardafuifok a K. h. 51° 15 alatt, tehát szélessége 72° s hosszúsága 69°. Hosszúsága északról délre 8015 km s szélessége keletről nyugatra 7630 km. A földrész átlagos tengerszint feletti magassága 750 m. Felszíne változatos, hisz megtalálhatók rajta az alacsony, 450 m átlagmagasságú pontoktól kezdve a magasabb, 1000 m fölé emelkedő területek is. Partkifejlődése igen csekély s nincs földrész, mely oly kevéssé volna tagolva.

Szigetei:

  Madagaszkár kivételével Afrika szigetei kisméretűek. Madagaszkár 595 ezer km2-es területével a Föld negyedik legnagyobb szigete, Grönland, Új-Guinea és Borneo után. Az Indiai-óceánban helyezkedik el, a kontinenstől dél-keletre, amelytől a 400 km széles Mozambiki-csatorna választja el. Madagaszkártól keletre található Mauritius és Réunion szigete.
További szigetek: keleten Szokotra, a Guineai-öbölben Sao Tomé és Príncipe, nyugaton a Kanári-szigetek és a Zöld-foki-szigetek.

Nagytájai:

• Atlasz-vidék:
  Szerkezete és éghajlata alapján egyaránt idegen elem Afrika területén. Az Eurázsiai-hegységrendszer egyetlen tagja Afrikában, északi lábánál, a Földközi-tenger partvidékén mediterrán éghajlat uralkodik. Két egymással és a tengerparttal is párhuzamos vonulatból áll: Az északi Parti-Atlasz főként fiatalabb, harmadidőszaki homokkövekből, míg a déli Szaharai-Atlasz idősebb, főleg középidei meszes üledékekből áll, ez utóbbinak a délnyugati részén prekambriumi és variszkuszi kristályos kőzetek is előfordulnak. A két vonulat között a jórészt lefolyástalan, sós mocsarakkal és tavakkal tagolt Sott-fennsík húzódik.


• Szahara:
 A Ráktérítő mentén elhelyezkedő Szahara Földünk legnagyobb területű sivatagja (9 millió km2). A felszínen lévő kőzetek minősége szerint megkülönböztetünk szikla- , kavics- , homok- és agyag- sivatagokat. Az ősi kristályos kőzeteken sokfelé óidei üledékek találhatók, amelyek a kristályos kőzetek felboltozódásával részben lepusztultak, így alakultak ki a Szahara jellegzetes hegységei, például a Tassili. Néhány helyen harmadidőszaki vulkánosság is előfordult, például a Tibeszti- és a Hoggar-hegység területén.


• Szudán:
  A Szaharától délre húzódó átmeneti terület a sivatag és az esőerdő között. Az africidákat sok helyen közép és újidei üledékek borítják, melyeknek mélyedéseiben medencék találhatók: a Felső-Nílus, a Csád-tó és a Niger medencéje.





• Guineai-partvidék:
  Az ősi kristályos kőzetekből felépülő, kelet-nyugati irányú Észak-Guineai és az észak-déli irányú Dél-Guineai küszöböktől a tengerpart felé fokozatosan lejtő, tengeri és folyóvízi üledékekkel borított terület. Az Guineai-öböl zugában harmadidőszaki vulkánosság eredményeként keletkezett a Kamerun tűzhányó és néhány sziget.




• Északkelet-Afrika:
  A Szomáli-félszigeten a kristályos kőzetekre középidei tengeri üledékek rakódtak, száraz, sivatagos, félsivatagos terület. Az Etióp-magasföld kristályos alapzatán a középidei tengeri üledékekre a harmadidőszakban óriási területen bazaltláva ömlött. A több ezer méter vastag rétegsorba a mély és meredek falú folyóvölgyek helyenként a kristályos alapzatig bevágódtak. Területén fejlett függőleges övezetesség alakult ki.


• Kelet-Afrika:
  A Szír-arab-ároktól a Vörös-tengeren keresztül Kelet-Afrikán át húzódik az a hatalmas, 6000 km hosszú árokrendszer, amelynek kialakulása az eocénben kezdődött, de jelentős eltávolodás azóta sem történt. A Kelet-afrikai árok falai mindössze 20-100 km távolságra vannak egymástól, a tektonikus mélyedésekben hosszú keskeny tavak találhatók (pl: Mobutu, Kivu, Tanganyika, Nyasza). A területen hatalmas tűzhányók sorozata alakult ki (Kilimandzsáró, Kenya, Teleki-vulkán, Elgon, Ngorongoro, Virunga).


• Kongó-medence:
  A meredek peremküszöbökkel határolt medencét tengeri, tavi és folyóvízi üledékek töltötték fel. A Kongó-folyó a küszöbökön vízesésekkel bukik át (pl: Livingstone-vízesés). A medence közepén húzódik az Egyenlítő, így a természetes növényzet a legnagyobb területen trópusi esőerdő.





• Dél-Afrika:
 A keskeny parti síkságokból kiemelkedő, kristályos kőzetekből álló magasföldek a száraz, lefolyástalan, harmadidőszaki üledékekkel kitöltött Kalahári-medencét ölelik körül. Afrika déli csücskében a variszkuszi eredetű Fok-hegység két fő vonulatból áll (Lange- és Zwarte-hegység), közöttük medencék húzódnak (pl: Karru-medence).

Vízrajza:

 Afrika vízrajzi hálózata hiányos. A domborzat (medencékre osztottság) és a nagy kiterjedésű sivatagok miatt a földrész fele lefolyástalan vagy sivatagos. A nagy folyók, úgy mint a Nílus (6671 km), a Kongó (4374 km) vagy a Zambézi (2736 km), mind az egyenlítői területen erednek, és folyásukat a tengerig vízesések szakítják meg. A földtani szerkezet és felépítés következtében az Afrikát körülvevő tengerek és óceánok egyenlőtlen szárazföldi vízgyűjtővel rendelkeznek. Afrika domborzatának medencés-küszöbös jellegzetessége miatt nagy folyói a peremküszöbök belső lejtőin erednek, összegyűjtik a medencék vizeit, majd a küszöböt áttörve érik el a tengereket. A felszíni kőzetek gyors elmállása miatt nincsenek a folyók útjában durva hordalékok, ami következtében a folyamok medrüket lassan alakítják, s esésgörbéjük szabálytalanok. Az afrikai folyókat ezért sok zuhatag és sellő jellemzi (Nílus kataraktái, Livingstone- és Boyoma-vízesések, Viktória-vízesés). A Föld egész vízerőkészletének 40%-a Afrikában található.
  A folyókhoz hasonlóan a tavak területi elhelyezkedése is egyenetlen. A legtöbb állóvíz Kelet-Afrikában található, közülük legnagyobb a Viktória-tó (68.980 km2), míg a Föld második legmélyebb tava a Tanganyika-tó (1435 m).