A XI. századot a normann hódítás nyitotta meg. I. (Hódító) Vilmos a hastingsi ütközet után egész Angliát alávetette. Az angolszászok földjeit elkobozta, és normann valamint francia híveinek adományozta. Az erős királyi hatalom megfékezte a belháborúkat, és a kereskedelem felvirágzásához vezetett. Vilmos biztosította a londoni polgárok kiváltságait. Az õ idején szervezték meg a közigazgatást: a grófságok élére sheriffeket állítottak.
Angliában 1215-ben a főnemesek Magna Charta (Nagy Szabadságlevél) kiadására kényszerítették Földnélküli János királyt. Az oklevél a lordok, főnemesek hatalmát növelte. (Az Aranybulla 7 évvel később Magyarországon már a köznemesek hasonló jogait iktatta törvénybe.)
A XII. században trónviszályok, birtokháborúk zajlottak főként a francia uralkodókkal.
1164-ben, miután az angol uralkodó is lemondott az invesztitúra jogáról, a bárók gyűlésén korlátozni akarták a résztvevők az egyházi bíróságok jogkörét. Thomas Becket, canterburyi érsek, volt királyi kancellár tiltakozott a határozatok ellen, és a király hívei megölték. Ez a bárók lázadását eredményezte, végül a pápával szemben visszavonta e határozatokat II. Henrik.
A chantenbury székesegyház Az angol uralkodók trónszéke
A megállapodás be nem tartása miatt 1265-ben Simon de Monfort főnemes egy mozgalom keretében összehívta az elégedetlenkedők parlamentjét. A három legerősebb érdekcsoport (rend) most már intézményesen beleszólt az ország életébe.
Az oklevél 63 pontban sorolja fel az egyházi és világi főurak, valamint a városok kiváltságait. Jelentősen megnyirbálta a király eddigi hatalmát, különösen az adószedés terén korlátozta jogait. A szöveg a hűbérurak hatalmát, azaz a feudalizmust erősítette meg. Megszilárdította az ősi angol szabadságjogokat is. Jogot szereztek a főnemesek arra, hogy az ügyek megvitatására és a király tevékenységének ellenőrzésére tanácsot hozzanak létre.
