Csontritkulás
Osteoporosis

A csontritkulás ( osteoporosis ) a csontszövet mennyiségének csökkenését és finom szerkezetének károsodását jelenti, melynek következtében a csont szilárdsága csökken, ami a csonttörési kockázat növekedésével jár. A betegség a magyar lakosság 8-10 %-át érinti ami legalább 1 millió embert jelent hazánkban. Tünetei a betegség előrehaladtával fokozatosan súlyosbodnak.

A korai fázisban a tünetek hiányoznak, később a csonttömeg csökkenésével párhuzamosan hátfájdalom, testmagasság-csökkenés, különböző csonttörések (leggyakrabban a csigolyák, a combcsont és az orsócsont (csukló) ) spontán vagyis sérülés nélküli csonttörések is előfordulnak, ezeket pathológiás töréseknek nevezzük.

Mindezek alapján igen fontos a korai diagnózis.

A csontritkulásnak különböző hajlamosító tényezői lehetnek, ilyenek a nem, az ösztrogénhiány, az életkor, a családi halmozódás, vagy a kalciumszegény táplálkozás. A csontritkulást elősegítiheti a dohányzás, a kalciumszegény táplálkozás, a mozgásszegény életmód, bizonyos gyógyszerek (szteroidok, pajzsmirigyhormonok), alkoholizmus, krónikus veseelégteleneség illetve bizonyos endokrin megbetegedések (pl. pajzsmirigy túlműködés, Cushing sy.)

A férfiakon a  csontritkulás lényegesen ritkábban fordul elő, mint nőkön. Okai a nagyobb csonttömeg és, hogy a férfiakban nincs hirtelen csökkenő nemi hormontermelés. 
A csontritkulásnak 2 fő formája létezik, az elsődleges csontritkulás, és a másodlagos csontritkulás.

1. Az elsődleges csontritkulás 45-60 éves korban jelentkezik. A szivacsos csontállomány csökken, és emiatt a csigolyatörések a jellemzőek, főként a háti és az ágyéki csigolyák területén mivel a csigolyák magassága csökken, felső, határoló csontlemezük beroppan. A törés kialakulásának helye a meggyengült csont minőségével függ össze.
Időskori csontritkulás esetén a csontépítő sejtek mennyisége és tevékenysége csökken. Szintén jellemző a törések megjelenése, mivel itt a szivacsos és a kérgi (hosszú csöves csontokban található) csontállomány is azonos mértékben csökken: csigolya- és combnyaktörések keletkeznek, gyakoribbá válnak a csuklótörések is.

2. A másodlagos csontritkulást egyes mozgásszervi, "reumás" betegségek, főleg a sokízületi gyulladások, belgyógyászati betegségek, például máj- és vesebetegségek, a belső elválasztású mirigyek (pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy, mellékvese) betegségei, asztma, gyulladásos bélbetegségek okozzák, illetve  egyéb olyan zavarok, amikor a kálcium felszívódása nem megfelelő, szintén csontritkulást okozhatnak.

A tartósan mozdulatlanságra kárhoztatott, ágyhoz kötött betegeken is kialakul, ezt a folyamatot látjuk akkor is, ha egy-egy végtag törés után tartósan gipszben van.
A csontritkulás diagnózisára többféle módszer létezik: Ct, Uh, röntgen, osteodensitometria- csontsűrűség mérés.

A csontsűrűség mérés során a leggyakoribb mérési helyek a csukló, a gerinc és a combnyak. A mért érték összehasonlításra kerül az azonos nemű, egészséges, teljes csonttömeggel rendelkező 30 éves népcsoport csontsűrűségével.

A megelőzés alapja a lehető nagyobb csonttömeg elérése (anyatejes táplálás, tejfogyasztás), a csontvesztés mérséklése - megfelelő mennyiségű napi 1500 mg Ca bevitellel, helyes étrend kialakítása, vitamin dús táplálkozás, kerülni kell a dohányzást, a túlzott alkohol fogyasztást. Nagyon fontos a rendszeres testmozgás is.

Ha már kialakult az csontritkulás, az elsődeles cél a csonttömeg vesztés mérséklése. Ha kialakul a csonttörés akkor a legfontosabb,  hogy időben megfelelő terápiában részesüljön a beteg, és szükséges a megfelelő  gyógytorna végzése is.