Bea & Joe

2005. szeptember 17. szombat |  Nyomtatás

Szerencsésen megérkeztünk New York-ba! A 8 órás repülőút nagyon fárasztó volt, már alig vártuk, hogy végre landoljon a gép. Előző este 11 óra magasságában még esti buszos városnéző túrára indultunk Londonban. Kíváncsiak voltunk a kivilágított városra. A Tower hídja fényárban úszott és a Piccadilly Circus neonreklámjai is villództak, ellenben a Parlament és a Trafalgar Square sötétbe burkolózott. Kb. 2 órát buszoztunk az angliai éjszakában: élmény volt! Reggel szemerkélő esőben indultunk súlyos csomagjainkkal a reptérre. Az egyik metróvonal végállomása a Heathrow, kétszer kellett átszállnunk. Gyorsan körbetekertük csomagjainkat a még otthonról hozott fóliával, ami nagyon jól bevált a Lübeck-Stansted vonalon. Akkor még ragasztószalaggal is biztosítottuk a csomagolást, de azt beszálláskor a biztonságiak elvették Németországban. Ezután fél órás sorbanállás következett, majd végre megkaptuk a helyjegyeket. Egy Boeing 747-400-as géppel repültünk, azaz egy Jumbo Jet-tel. Kétszer kaptunk enni és sikerült két filmet végignézni, de az eredetileg 7 órás útból 8 lett; New York közelében köröztünk egy ideig. Állítólag építési munkálatok miatt. Kicsit izgultunk, hogy beengednek-e a vízumvizsgálat során, de senkivel nem problémáztak. Nekem már Budapesten sem tudtak normális ujjlenyomatot venni a mutatóujjamról, most is külön szobába vittek, végül csak jó utat kívántak. Szintén metróval indultunk a belvárosba. Londonban kényelmes, süppedős ülések voltak, míg itt mindegyik sárga-narancssárga műanyag szék. Elvileg egyszer kellett volna átszállnunk, de elkövettük azt az alapvető hibát, amire minden útikönyv felhívja a figyelmet: expressz járatra szálltunk normál helyett. Így túlmentünk a 110. utcán, vissza kellett fordulnunk és a normál járattal pár megállót még utazni. A szállás így utólag nem volt részemről a legjobb választás. Ehhez képest a londoni kacsalábon forgó palota. Ne ijedjen meg senki, a 112. utca a Harlem-ben található, annak is a spanyol részében, ahol a legtöbb ember Puerto Rico-i bevándorló. Két utcányi távolságot kellett sétálnunk a metrótól a szállásig, de nem jött szembe fehér ember! Koszosak az utcák, lerobbantak a házak, de azért minden második előtt egy böhöm nagy új autó áll. A Virginia Guest House korábban irodaház lehetett, mert a folyosón még kint van a blokkoló óra. A szobánknak négy ablaka van, ezek a szomszédos iskola udvarára néznek. Az ingyenes internet egy szem gép, amit 15 percig használhatsz, hogy a többiek is sorra kerüljenek. Persze ez volt a legolcsóbb két személyes szoba NY-ban, így nem panaszkodhatom. A 6 órás időeltolódás (London után csak 5) nem okozott gondot. Itteni idő szerint 10-kor feküdtünk le, 8-kor keltünk. Reggelinél találkoztunk a többiekkel. Beszéltek oroszul, spanyolul és németül is. Versenyezni kellett velük, ki tudja előbb betenni a pirítóba a kenyeret. Erre aztán lehet kenni mogyoróvajat, karamellkrémet és szőlőzselét. Emellett adnak chips-et salsa szósszal és a szokásos gabonapelyheket tejjel. Jól bereggeliztünk, majd elsétáltunk a Central Park-ig. Szép az északi vége is, nagy tó kacsákkal és kanadai ludakkal, a háttérben kis domb, futó emberek. Innen lemetróztunk Manhattan legdélibb csücskéig és az ingyenes kompjárattal áthajóztunk Staten Island-re. Ez a hajó elég közel halad el a Szabadság Szobor mellett, így aki nem akarja kivárni a sort és felmászni a hölgyre, az ezt a megoldást választja. Az ég ugyan felhős volt, de sikerült így is jó képeket készíteni a Statue of Liberty-ről és Manhattan felhőkarcolóiról. Az út oda-vissza egy óra. Ezután gyalogos városnézés következett. Elindultunk a Broadway-en és az Empire State Building-nél mondták fel lábaink a szolgálatot. Túlteljesítettük a napi tervet. Megnéztük a Wall Street épületeit, a tőzsdét (New York Stock Exchange), a Federal Hall-t, Washington szobrával, a World Trade Center helyét, több templomot. Felsétáltunk a Brooklyn Bridge-re, filmforgatást néztünk a bíróság épülete előtt, közben hot-dog-ot ettünk, amit itt Frank-nek hívnak a Frankfurter után szabadon. (További érdekesség, hogy a hamburgert az első világháború alatt liberty burger-re keresztelték, nehogy bármilyen kapcsolatban legyenek a németekkel. Ezt nem a hot-dog árus mondta, hanem még a repülőn olvastam.) China Town-ban megebédeltünk, majd végigsétáltunk a SoHo butikjai között, míg elértünk a Union Square-re, ahol a lépcsőkön ülve néztük a forgalomban gyakorlatozó tűzoltókat. A Madison Square Park-hoz érve pillantottuk meg a Flatiron épületét, amit magyarul csak vasaló háznak hívunk. Éppen felújítás alatt volt a tér felőli része. A parkban rengeteg mókust láttunk; kicsit nagyobbak és szürkébbek, mint londoni társaik. Végül Korea Town mellett elhaladva megérkeztünk az Empire State Building-hez. Bementünk az előtérbe, de a toronyba inkább valamelyik másik nap liftezünk fel. Már kezdtek kigyulladni az utcai fények, amikor megtaláltuk a metró lejáratát. Ismét sötétben értünk Harlem-be, de most már ismerős volt a környék. Miután így kifárasztottuk magunkat, úgy döntöttünk, hogy a szombati napot pihenéssel töltjük a Central Parkban.
Őszintén szólva, mindkettőnknek jobban tetszett London. New York túlzsúfolt. Rengeteg ember van az utcákon, igen nagy a nyüzsgés és a forgalom. Vannak szép épületek, főleg a XX.század elején épült toronyházak, de nagyon kevés a zöld terület. A közbiztonsággal sincs probléma: minden sarkon rendőr áll, a tőzsde előtt kommandósok és a rendőrautók is folyamatosan cirkálnak az utakon. Az időjárás meleg és párás. A földalattira 30 fokos hőségben kell várni, de ahogy beszállsz a szerelvénybe, 10 fokot esik a hőmérséklet. Légkondi mindenhol (kivéve a szállásunkon). Szóval ez a benyomásunk az első nap után a Big Apple-ről. Vajon változni fog?