AZ ÍJÁSZATRÓL

 

Az íjászat története sok ezer éves múltra tekint vissza. Az íj és a nyíl első ábrázolásai a csiszolt kőkorszakban (paleolitikumban) keletkeztek. A legjelentősebb barlangfestmények a teljesség igénye nélkül:

    -    Altamira- barlang (Pireneusok), becsült kora 10-50 000 év

    -    Castillo- barlang (Észak-Spanyolország), becsült kora 10-40 000 év

Ezen kívül számos barlangrajzot találtak Nyugat- Európában, Dél- Franciaországban, illetve Észak-Afrikában, amelyek íjjal és nyíllal vadászó (és talán hadakozó) emberalakokat ábrázolnak.
Az íjászat kialakulásával kapcsolatban (mikor, kik, hogyan találták fel az íjat) csak feltételezések, hipotézisek ismertek, tények azonban nem. Úgy gondoljuk, hogy több, egymástól független kialakulásról beszélhetünk térben és időben egyaránt (Afrika, Amerika). Érdekes adalék, hogy az ausztrál kontinensen és Új- Zéland szigetén nincs nyoma az íjászatnak, pedig a kialakulás emberi és tárgyi feltételei nyilvánvalóan ott is adottak voltak.
Az íjászat „feltalálásának” jelentőségét többen a tűz, illetve a kerék jelentőségéhez hasonlítják. Nehéz ebben a kérdésben állást foglalni, azt azonban kijelenthetjük, hogy az íj évezredeken át óriási jelentőséggel bírt mind az élelemszerzésben (vadászat), mind pedig a konfliktusok „rendezésében” (harc). Bár az ábrázolások jellemzően vadászatokat jelenítenek meg, eleink bizonyára harci eszközként is használták, hiszen az íj emberi és állati élet kioltására ugyanolyan alkalmas.
A kőkortól kezdve tehát az íj jelen van az ember életében. Az azóta eltelt időszakot sokféleképpen lehet korszakolni. Most egy olyan felosztást fogok követni, amely véleményem szerint az egyik legjobban használható. Az íjászat történetét két nagy időszakra fogom tagolni:

A ; a tűzfegyverek megjelenése előtti  időszak (i.e. kb.50 000-től – i.sz. XVI. századig)
B ; a tűzfegyverek megjelenése utáni időszak (i.sz. XVI. századtól  napjainkig)

A ; a tűzfegyverek megjelenése előtti  időszak:

 A kőkor óta tehát az íj jelen van számos kultúrában – elsősorban a Földközi-tenger térségében, illetve a Kárpát-medencétől keletre, majd Európában – minkét funkcióban, bár az idő előrehaladtával egyre inkább a harci alkalmazás kerül előtérbe. Néhány említés a teljesség igénye nélkül:

1; Földközi- tenger térsége: / Mediterránum /

Mezopotámiában, a mai Irak területén, az egykori Sumér királyságokban már felismerték és alkalmazták az íjban rejlő hadászati lehetőségeket.
Az egyiptomi birodalom szintén jeleskedett az íj használatában. Figyelemre méltó például az a feljegyzés, amely III. Thutmosis fáraó szíriai vadászatáról szól, ahol is 120 elefánt került terítékre.(!)
A perzsa hadsereg egyik meghatározó fegyferneme volt az íjász-alakulat. A perzsák óriási területeket hajtottak uralmuk alá íjaik segítségével.
Az oszmán török íjászok rendkívüli eredményeket értek el az íjhasználat terén. Elsősorban a távlövészetben jeleskedtek. Állítólag 800-900 méter körüli távokat tudtak lőni. (Bár ezeknek az adatoknak a hitelességében e sorok írója erősen kételkedik.)
A görögök is használták az íjat, főként az ellenség nyugtalanítására.
Róma bukását követően a Mediterrán térség íjászatának fejlődése megtorpan, és a nomád pusztai népek megjelenése (népvándorlás) hoz majd jelentős változásokat mind az íjak készítésében, mind pedig az íjhasználatban.

2; A Kárpát- medencétől keletre: / Ázsia /

Kínában már mintegy 3.500 évvel időszámításunk előtt íjjal és nyíllal harcolnak.
Japánban az íjászat a harctéri alkalmazás mellett Kyudo (az íj útja) néven a harcművészetek egyike lesz, melynek elsődleges célja nem a találat elérése, hanem az önmegvalósítás művészete.
A szkíták i.e. 600- 300 körül összetett nomád íjat használnak figyelemreméltó hatékonysággal, hiszen vágtató lóról mozgó célra is tudtak lőni.
A hunok által használt összetett nomád íj rettegett fegyver volt a maga korában. Ez a kitűnő eszköz jól képzett kezekben méltán lehetett alapja hódításoknak, illetve más népek leigázásának.
A honfoglaló magyarság bölcsője is Ázsia pusztáin ringott. Az ő kezükben jut el ázsiai összetett nomád íj a legnyugatabbra és válik az ott élő népek rettegésének tárgyává. (Nomád íj)
Méltán válhatott híressé Modena város lakóinak 924-ből ránk maradt imatöredéke, melyben Geminianushoz, a város védőszentjéhez fohászkodtak:

„… a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket…”

A magyarság hadereje,- mely részben az íjon nyugodott- sokáig töltötte el félelemmel Európa lakosságát, mígnem a 933-as merseburgi ütközet, majd pedig a 955-ös augsburgi vereség véget vetett a kalandozásoknak.
Az államalapítást követő időszak alapvetően már nem az íj alkalmazásáról szól. Tért hódít a nyugati típusú „lovagi” harcmodor, és ettől kezdve az íj szerepe fokozatosan csökken. (Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az íj még sokáig nem tűnik el teljesen, hiszen Albrecht Dürer 1514-es metszete, amely a magyar huszár felszerelését ábrázolja, merev szarvú nomád íjat mutat.)

3; Európában:

Az ázsiai nomád íjat a középkori Európában felváltja egy ősrégi íjtípus, az ún. hosszúíj,   amely a százéves háború idején (1337-1453) éli virágkorát. Ez a skandináv eredetű íjtípus az angolok kezében válik a csataterek félelmetes fegyverévé. Emiatt nevezik Európa-szerte angol hosszúíjnak /English longbow/(Hosszúíj). Sokáig sikerrel veszi fel a harcot a korra jellemző nehézfegyverzetű lovassággal, míg végül a XVI. század vége felé kiszorítja a csatatérről az új „csodafegyver”. Egy jelentéktelen külsejű por, amely addig soha nem látott pusztító erővel bír. A lőpor harctéri alkalmazása alapvetően megváltoztatja a hadászatot, a fegyvereket. Ettől kezdve az íj - sok más fegyverhez hasonlóan- eltűnik, legfeljebb sporteszközként marad fenn Európában.
Természetesen nem szabad megfeledkezni arról, hogy a világ nem csak Európából áll. A világ sok részein a lőpor alkalmazását követően is fennmaradt az íj, elsősorban vadászeszközként. Ázsiában, Afrikában és Amerikában napjainkig megőrződött az íjászkultúra.
A tűzfegyver megjelenésével Európában az íjászat tehát hanyatlásnak indul, majd lassan végleg eltűnik. Helyét elfoglalja az egyre tökéletesebb lőfegyver, amely napjainkig uralja a csatatereket és az erdőket egyaránt.  

B ;  a tűzfegyverek megjelenése utáni időszak :

 Az íjászat Észak-Amerikában éled újjá a századfordulón. Ekkor ejtenek foglyul egy kaliforniai indiánt, aki történetesen maga készítette íjjal és nyíllal vadászott, hogy húshoz juthasson. Íjászattal kapcsolatos tudása felkeltette orvosának, Dr. Saxton Pope- nak, valamint az ő egyik vadász- barátjának, Arthur Young- nak a figyelmét. Ők ketten lettek az újkori íjászat legjelentősebb úttörői. Pope a történelmi íjak felé fordult, míg Young élete végéig (íjas)vadász maradt. E két ember mellett hamarosan feltűnik egy Fred Bear nevű íjász is, aki számos íjász- kultúra alapos tanulmányozása után létrehozza az újkori íjászat legismertebb íjtípusát, az ún. reflex-íjat /Field-bow/(Reflex íj). Ez az íjtípus napjainkig népszerű, íjászok milliói használják szerte a világon.
Az utolsó jelentős fejezet az íjászat történetében 1961-ben következik, amikor is egy H. W. Allen nevű vadász- íjász sorozatos kudarcokat követően egy jobb íj kikísérletezésébe fogott. Számos kísérlet és próbálkozás után lassacskán létrehozott egy minden korábbinál hatékonyabb íjat, amit magyarul csigás íjnak nevezünk / Compound bow/ (Csigás íj).
Napjainkban az íjászat reneszánszát éli. Egyrészt hivatalos sporttá szelidült, másrészt újra elfoglalta az őt megillető helyet a vadászfegyverek között. Emellett rohamosan nő azoknak az íjászoknak a száma, akik számára az íj a kikapcsolódás, az aktív pihenés eszközévé vált. Úgy látszik, hogy a lőfegyver mellett az íjnak is megvan a maga helye az emberek életében. Jó dolog látni, hogy az emberiség egyik legősibb fegyvere ma is jelen van, ma is lő.

Nomád íj

A népvándorlás korának egyik legendás fegyvere,amellyel rettegésben tartották őseink „fél Európát”.
A honfoglaló magyarság íjaival, íjászatával kapcsolatban az alapvető probléma az, hogy egyetlen eredeti példány sem maradt fenn. Így leírásokból, ábrázolásokból és régészeti leletekből tudjuk, amit tudunk. Azaz, hogy mégsem. Néhány nagyszerű ember munkásságának köszönhetően ugyanis a magyarok egykori legendás fegyvere a szó szoros értelmében kikelt a harcosok sírjából, "feltámadt halottaiból". Cs. Sebestyén Károly, Jakus Kálmán és legfőképpen Dr. Fábián Gyula voltak azok, akik újra megalkották ezt a nagyszerű eszközt. Mielőtt a "feltámadás" végtermékét, magát az íjat közelebbről szemügyre vennénk, meg kell állnunk egy pillanatra. Annyit ugyebár mindenki tud, hogy ez az eszköz íj, node milyen íj? A válasz pontosan megfogalmazva a következő: A honfoglaló magyarok merev szarvú, összetett. visszacsapó. reflex íjat használtak. Ebből általában csak az íj fogalma ismert. De mit jelent a többi kifejezés?

Ez az íj merev szarvú, mert a hajlókarok folytatásaként nem rugalmas (merev), az erőkar növelését szolgáló un. szarvak találhatók.
Ez az íj összetett (composite), mert a rugalmas íjkarok réteges szerkezetűek.
Ez az íj visszacsapó, mert Cs. Sebestyén Károly ezt a kifejezést használta, ám az íj nem csap vissza sehová. Ezt a kifejezést tehát - bár általánosan elterjedt - ne használjuk, ha nem muszáj.
Végül ez az íj reflex, amennyiben ajzatlan állapotban a feszítés irányával ellenkező, ahhoz képest visszafelé hajló (re-flex) alakja, formája van.
A fenti meghatározás tehát ennyi mindent jelent. Az íj meghatározásakor azonban van egy sokkal egyszerűbben járható út is. Tudniillik a sok szakkifejezés helyett egyetlen szóba tömöríthető az íj legtöbb jellegzetessége. Nevezzük eleink íját egyszerűen nomád íjnak. Ezt a kifejezést legalább sokan ismerik és kötni tudják korábbi ismereteikhez, illetve nem magyar nyelvű írásokban is megkönnyíti az íjtípus azonosítását.  Egyébként is ezt a nevet illenék használni, mivel eleink íjai más nomád népek íjaival szoros szerkezeti és alaki rokonságot mutatnak. Ennek megfelelően a nomád magyar íj hasonló az alábbi népek íjaihoz: avar, baskír, besenyő, bolgár, hun, kazár, kun, mandzsu, mongol, perzsa, szasszanida, török.
A nevezéktani probléma ilyetén megoldása után nézzük meg, hogy hogyan, milyen részekből épül fel ez a nomád magyar íj?
Az íj famagja juharfából (Acer fajok) készül. Ez az íj „lelke”, amely tartja a ráépített anyagokat, és lövéskor elnyeli a keletkező rezgések jelentős hányadát.
Az íj hátoldalára ínrostokat enyveznek, amely pl. szarvas ujjhajlító izmainak ínrostjaiból készül. Az ín feladata, hogy ellenálljon a húzóerőnek.
A hasoldalra szarulemez kerül, ugyancsak enyvezéssel. Fábián professzor magyar szürkemarha tülkéből készítette, de vannak eredményes kísérletek rövid szarvasmarha szarvak, bivalyszarv, sőt kosszarv szarujának alkalmazására is. A szarulemez a nyomóerővel szembeni támasztófunkciót tölti be.
A merev szarv fából készül, amit sok esetben csont lapokkal borrítanak.(Ugyancsak csontlemezek találhatók a markolat két oldalán is.) A merev szarv feladata, hogy emelőszerűen működve növelje az erőkart.
Az egyes részek összeépítéséhez halhólyagból főzött enyv használatos, vagy szükség esetén bőrenyv. (Elképzelhető a túró enyv is.) Az íjat - az időjárás viszontagságaitól védendő  fakéreg (pl.nyírfa), vagy bőr( kígyóbőr vagy halbőr) burkolat fedi. Az íjat a markolatnál és a merevszarvak tövénél nyersbőr, bélhúr, selyem vagy zsineg bandázsolás teszi még erősebbé, stabilabbá.
Az ideg anyaga bél, ín, selyem vagy növényi rost.
Az elkészült íj húzóerejéről nemigen tudunk semmit, de a replikák mai mércével mérve átlagos erejűeknek mondhatóak. (40-60 lbs) Az íj hatásos lőtávolsága 150-200 méter körül mozog.
A nyílvessző anyaga akác (Robinia fajok?), gyöngyvessző (Spiraea fajok), hárs (Tilia fajok), de minden bizonnyal használtak nádat is. A nyílhegyek 6 alaptípusa ismert, legjellegzetesebb azonban az un. sárkányidom-forma. A nyíl többi részéről nem állnak rendelkezésre a kellő információk.

Hosszú íj

 A középkor egyik legendás fegyvere, amely számos ütközetben segítette győzelemre az angol seregeket.
Ennek a nagyszerű fegyvernek az eredetét vizsgálva a legkorábbi szálak Wales-be vezetnek. Ezen a területen a XI-XII. században már bizonyíthatóan használták a csatatereken. Több szakértő szerint ezek a Wales-i íjak az archeológusok által feltárt történelem előtti és viking eredetű hosszúíjak újrafelfedezései voltak. Az angolok csak később vették át és tökéletesítették a csaták hatékony fegyverévé. Az angolok kezében a hosszúíj a XII-XIV. században élte virágkorát. Számos ütközetben (Crecy, Poitiers, Agincourt) segítette győzelemre az angol seregeket a franciák vagy a skótok ellen.
Vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről ezt a hatékony fegyvert. Az íj nevét illetően meg kell állnunk egy pillanatra. Az angol 'long bow' szóösszetétel hosszú íjat jelent. Kérdés, hogy milyen hosszút? Ennek a kérdésnek a megválaszolására több elmélet is ismert:

1.    Az egyik szerint az íj mindig olyan hosszú volt, mint amilyen magas az íjász. Ez a tiszafából készült íjak esetében elképzelhető, a "tömeggyártású" egyéb íjaknál azonban nem. Néhány hadi megrendelés fennmaradt és nem egy több száz, sőt több ezer íjat említ. Kicsi a valószínűsége, hogy az íjkészítők minden egyes íjászkatonának méretre készítették volna el a fegyverét.
2.    Egy másik elképzelés szerint minden íj hosszú (long), amelyik eléri vagy meghaladja az 5 láb (152 cm) hosszúságot.
3.    A harmadik hipotézis úgy szól, hogy hosszú íjnak neveztek mindent, ami nem számszeríj (cross-bow). Ebben az esetben tehát a hosszú jelzőt a mai kézi-íj kifejezéssel azonosíthatjuk.

Nehéz tehát eldönteni, mit is jelentett akkoriban a hosszúíj. Feljegyzések arra engednek következtetni, hogy a középkorban a felhasznált faanyag szerint kétféle íjat különböztetünk meg:

1.    Az egyik típus a tiszafából (Taxus baccata) készült íj, amelyet nagy becsben tartottak készítőik és használóik egyaránt.
2.    A másik kategóriába az egyéb fából készült íjak tartoztak, amelyek jóval csekélyebb értéket képviseltek. Ezek elsősorban kőrisfából (Fraxinus fajok) és szilből (Ulmus fajok) készültek, de szükség esetén minden erre a célra alkalmas fafajt felhasználtak.

A tiszafa íjakat elsősorban vadászatra és céllövészetre használták, míg a kőris és szil íjak háborús használatra készültek. Erre utal az a tény is, hogy az íjkészítő műhelyeknek minden egyes tiszafa íj után 4 egyéb íjat kellett készíteniük.
Az idegek anyagát illetően csak feltételezésekre szorítkozhatunk. A len és a kender a két szóba jövő anyag. Állati bél használata a nedves óceáni éghajlat miatt nem valószínű.
Milyen lehetett ezeknek az íjaknak a hatékonysága? Minek köszönheti legendás hírét?
A fennmaradt íjak tanulsága szerint elsősorban az erejének.  Az 1545-ben elsüllyedt Mary Rose nevű hadihajó rakományát képező mintegy 350 íjból jó néhány fennmaradt. Ezeknek az íjaknak a húzóereje (28 inch húzás hosszon) 80 és 120 lbs (36-54 kg) között volt. Egy másik fennmaradt példányt Yorkshire mellett őriznek és az erejét kb. 160 lbs-ra (72 kg) becsülik. Ez állítólag Little John íja volt.
Vajon mire voltak képesek ezek a - mai mércével mérve - nagyon erős íjak?
Az első momentum az átütőerő. Nézzünk néhány beszámolót. Giraldus Cambrensis 1188-ban Wales-ben járva hírt ad egy 3 inch  (7,6 cm) vastag tölgyfa ajtóról, amelyet nyílvesszővel lőttek át úgy, hogy a vessző hegye kibújt a túloldalon. Ugyancsak ő számol be olyan lovasokról, akiket olyan erővel lőttek meg, hogy a lovas lábán és a nyergen keresztülhatoló vessző megölte a lovat. Nyílvesszővel lőtték le Lord Of Clifford-ot a Towton-i csatában (1461), Lord Lisle-t Nibbley-green-ben (1471) és a Rózsák háborújában Oxford grófját, akik pedig lemezvértet hordtak. Hasonló eredményre jutott Dr. Saxton Pope is, aki az 1920-as években készített egy másolatot a Mary Rose-ról származó egyik íjról. Ezzel a 75 lbs  (33,7 kg) erejű íjjal teljesen keresztül ütötte az  1 inch (2,54 cm) vastag fenyőfa deszkát, és egy múzeumból származó heggyel szerelt vesszővel át tudott lőni egy XV. századi acélgyűrűkből készített inget. Ezek a beszámolók azt mutatják, hogy egy középkori íjász szinte minden korabeli vértezet ellen sikerrel vette fel a harcot.  
A másik momentum, aminek ez a fegyver a jelentőségét köszönhette az a lőtávolság. Az erről szóló beszámolók - mi tagadás - elég mesések. Egy íjtól elvárták, hogy minimum 200 m-t tudjon lőni, de jó íjász kezében nem ritka a 300 m, sőt a 400 m körüli eredmény sem. A XIX. század vége felé többen megpróbálták ugyanezeket a távolságokat meglőni. Mr. Horace Ford az 1850-es években 280 m-t, Mr. Major J. Straker 1897-ben 282 m-t tudott elérni. Úgy tűnik, hogy a középkorban a reális lőtáv 200-300 m lehetett és csak kivételes esetekben lőttek 300 m fölé. Érdekes, hogy a lőtávolságok mellett szinte sehol sem szerepel az, hogy milyen pontosan tudtak lőni. Úgy tűnik az íjásszal szemben nem volt elvárás, hogy pontosan lőjön. Ez két okból is logikusnak tűnik:

1.    Ilyen erejű íjakkal még egy erős ember sem tud igazán gondosan célozni.
2.    Több száz méteres távolságból - pláne mozgó célnál - nem nagyon van értelme a célzásnak. Egy íjász alakulat hatékonyságát nem az adta, hogy sok kiváló lövészből állt, hanem, hogy együttesen megsemmisítő nyílzáporral tudta elborítani az ellenséget.

A harmadik momentum, ami döntő jelentőségű lehetett, az a lőgyorsaság. Egy képzett íjásztól elvárták, hogy 1 perc alatt 12 vesszőt ki tudjon lőni. Ez nem jelenthetett problémát, különösen akkor, ha nem kellett gondosan célozni.
Végezetül vegyük szemügyre a " lövedéket", a nyílvesszőt is. Roger Asham a Toxophilus című művében (1545) 15 különböző nyílvesszőnek való fát sorol fel. Ezek közül a leggyakoribbak a következők: Kőris (Fraxinus fajok), Rezgő nyár (Populus tremula), Nyír (Betula pendula), Fűz (Salix fajok), Gyertyán (Carpinus betulus) és Éger (Alnus fajok). Asham a hadsereg számára gyártott legjobb „tömegvesszőnek” a kőrist tartotta mivel elég nehéz és gyors ahhoz, hogy nagy átütőereje legyen. Csak nagyon kevés eredeti nyílvessző maradt fenn azokból a milliókból, amelyek egykor betöltötték az eget a csataterek felett. 1878-ban találtak egy ilyet a Westminster apátság egyik torony-gerendájába fúródva.

Egy harci nyíl valamennyi jellegzetes tulajdonságával rendelkezik:

1.    Ø      hossza 30,5 inch (74,7 cm)
2.    Ø      átmérője kb. 11 mm
3.    Ø      súlya 1,5 uncia (42,4 gramm)
4.    Ø      a vesszőn lévő 3 db 120 fokban felerősített toll libaszárnyból való.

Mindent összevetve a következő kép alakul ki. Egy 100 fős íjászcsapat (ami akkoriban nem számított nagynak) kb. 200-250 m távolságra mintegy 1200 vesszőt lőtt ki 1 perc alatt nagy átütőerővel. Az íjászok úgy működtek, mint egy zárótüzet biztosító tüzérség. Ez indokolja tehát ennek az egyszerű fegyvernek a félelmetes hatékonyságát.

 Reflex íj

Az újkori íjászat létrejötte az 1910-es évekre tehető. Ekkor ugyanis ISHI, egy kaliforniai indián törzs (a yana törzs) utolsó túlélője a fehér ember fogságába kerül. Sok hányattatás után egy múzeumban teremőrként nyer elhelyezést. A kezdetben primitív állatnak tartott ISHI-ről került, hogy figyelmes, művelt, gondolkodó, mély érzésű ember. Mindamellett ügyes kezű mesterember és nem utolsósorban remek íjász is. Maga készítette eszközeivel eredményesen vadászott és sajátságos lőtechnikája felkeltette környezete figyelmét. Orvosa, Dr. Saxton Pope és annak egyik vadász barátja Arthur Young ISHI révén újra felfedezte az íjászatban rejlő szépséget és lett az íjászat elkötelezett híve. Elsősorban ők ketten voltak azok, akik ISHI halála után is tovább őrizték és ápolták az íjászat hagyományait, szellemiségét.
Pope figyelme később az íjászat eszközei és technikája felé fordult. Számos összehasonlító kísérletet végzett különböző népek íjaival, sok korhű másolatot (replikát) készített múzeumi íjakról, lőtesztek sora fűződik a nevéhez. Az íjászatban maradandót alkotott a lőtávolságok, az átütőerő vizsgálata és az angol hosszúíj (longbow) mechanikai dokumentációjának elkészítése kapcsán.
Young elsősorban vadász maradt és az íjjal történő vadászat terén szerzett máig el nem évülő érdemeket. Szép és tanulságos vadászélményein több nemzedék nevelkedett és nevelkedik ma is.
A két nagyszerű íjásztól a stafétabotot egy Howard Hill nevű íjász veszi át. Ő az az ember, aki a mellett, hogy brilliáns kezű íjász és legendás vadász volt, először készített filmes dokumentációt, oktató és népszerűsítő anyagai máig alapműnek számítanak az igényes íjász számára. Tudomásom szerint mind a mai napig Hill az egyetlen, aki Robin Hood filmben ténylegesen végiglőtte a jeleneteket (igaz, ő maga statisztaként vett részt a filmben, a főhőst Arrol Flynn alakította).
Hill munkássága felhívta két fiatalember figyelmét az íjászatra. Fred Bear és Tom Jennings az a két ember, akik nem csak magas szintű lőtudásukkal és példás hozzáállásukkal lendítik fel a XX század íjászatát, de számos technikai újítás bevezetésével még a felszereléssel kapcsolatos nehézségeket is segítenek megoldani. Új íjtípust fejlesztenek ki és megoldják a sorozatgyártást is. Olyan újításokat alkalmaznak, amelyek majd mindegyike a mai napig jól megállja a helyét. Ez az új típus, az un. reflex íj meghódítja a világot és ma is milliók használják szinte minden kontinensen.

A reflex íj újításai a történelmi (tradicionális) íjakhoz képest:

1.    Ø       Az íjon un. ablak került kialakításra, ezáltal az íj középlövővé válik (ez az újdonság az íjász paradoxon csökkentésével jelentősen növeli a pontosságot).
2.    Ø       Az íjra un. kifutót szereltek, ami stabilan tartja a vesszőt és ezáltal könnyebbé és pontosabbá teszi a lövést.
3.    Ø       Az íj pisztolymarkolatot kapott, ami a stabil és kényelmes tartást teszi lehetővé.
4.    Ø       Új anyagok alkalmazásával (a hajlókarban üvegszál, karbonszál, szintetikus gyanták, a kifutónál műanyag, az idegnél dacron, kevlar, fast-flite, strim-line az egész íjnál szintetikus lakkok, stb.) az íj dinamikusabb, pontosabb, hosszabb élettartalmú és kevésbé sérülékeny lett.
5.    Ø       Az íj szétszedhetővé vált (ezáltal cserélhetőek az egyes alkatrészek)
6.    Ø       Az íjra kiegészítőket lehet szerelni: pl. irányzék, stabilizátor, hangtompító, zsákmánykövető orsó, stb.
7.    Ø       A nyílvessző tárolásának új módját eszelték ki, nevezetesen az íjra szerelhető tárat. (Ez ugyan egy évszázadokkal korábbi ázsiai találmány, de Bear ismét "felfedezte" és az ő révén terjedt el szerte a világon.)

Csigás íj

Ennek az igen népszerű íjtípusnak a karrierje 1961-ben kezdődött. Ekkor ugyanis H. W. Allen, egy amerikai vadászíjász sorozatos kudarcok után egy erősebb, hatékonyabb íj kikísérletezésébe fogott. Lefűrészelte a reflexíj karjának végeit és csigákat (CAM) valamint huzalrendszert szerelt rá. Ez a csigás áttétel megnövelte az íj hatását.
A reflexíjakkal ellentétben a csigás íjnál az excentrikus (nem középpontosan felfüggesztett) csigakerekek és a huzalrendszer (az íj típusától függően) 50-65 %-kal lecsökkenti a kifeszített íj megtartásához szükséges erőt („kikönnyül”) Pl. egy 60 font húzóerejű íjnál 50 %-os kikönnyülés esetén az íjász mindössze 30 font erőt tart. Úgy lő egy 60 font-os íjjal, mintha az csak 30 font-os lenne.
Ez az újítás azt eredményezte, hogy az íjjal könnyebb lőni, hosszabb ideig és nyugodtabban lehet célozni, és - mivel a vessző röppályája laposabb – kisebb szórással, pontosabban lő az íjász.
Allen találmánya kezdetben nem aratott osztatlan sikert az íjászok körében, de azután 1967-ben Tom Jennings (Mr.Compound bow) megvette a szabadalmat és elkezdte az íj sorozatgyártását. Később mind több gyártó vette át a gyártási jogot és tovább módosítva, javítva az eredeti ötleten egyre tökéletesebb íjakat állítottak elő. Ezzel az új találmány elindult világhódító útjára. Az utóbbi évtizedekben íjászok milliói használják céllövészetre és vadászatra egyaránt. Különösen a vadászok kedvelik, mivel:

1.    Ø      a csigás íjjal a kikönnyülés miatt könnyebb hosszú ideig célozni (2-3 mp helyett 8-10 mp) és ezáltal kivárni, hogy a vad kedvezőbb lőpozícióba kerüljön,
2.    Ø      a laposabb röppálya miatt pontosabb a lövés és nagyobb a halált okozó találat valószínűsége,
3.    Ø      nagyobb a vessző tömege és behatoló ereje, ezáltal nagyobb az ölőhatás,
4.    Ø      nagyobb a vessző sebessége, ezáltal valamivel nagyobb a hasznos lőtávolság       (kb.20-30 m).

Természetesen ezek az előnyök a céllövészetben is kedveltté teszik a csigás íjat, bár ott a nagy átütőerő inkább hátrány, mint előny, hiszen nehezebb olyan vesszőfogó táblát készíteni, amely ezeket a nagy erejű, gyors vesszőket is biztonsággal megállítja.  Mindent összevetve a csigás íj egy roppant hatékony íjtípus és emiatt sok íjász kedveli szerte a világon.

Opp