Hangoskönyvek
:
Ó, a kimondott szó varázsa! A hangoskönyvek
nagy rajongója vagyok, dacára annak, hogy
nem érdekelnek annyira, hogy meg is hallgassam
õket. (Na de mégis, akkor mihez kezdesz
velük, Larry? Megeszed õket?) Hadd magyarázzam
meg. Amikor kazettán kezdenék hallgatni
egy könyvet, valahogy elvándorol a figyelmem
– és elkezdek olvasni valamit. (Ez mindig
zavaró, fõleg, ha épp vezetek.)
Ennek ellenére örülök, hogy létezik
ez a médium, és szép csendben egyre
nagyobb teret hódít. Rengetegen akadnak
manapság, akiknek – ilyen-olyan okokból
kifolyólag – nehezen tudnak elolvasni egy
könyvet (azaz úgy vannak vele, mint én
a hangoskönyvek hallgatásával); számukra
a könyvek világa eddig zárva volt.
Boldog vagyok, hogy már õk is élvezhetik
a könyveket – fõleg az enyémeket,
ugye. Az meg külön öröm, hogy az eddigi
olvasóim most már meg is hallgathatják
a köteteimet, úton a munkába, vagy
épp felvenni a munkanélküli segélyt.
Mindegy.
Elsõ alkalommal, amikor egyik könyvemet felvettük,
hazajöttem, és tizenhat órát
aludtam. De az elõadói ambícióimat
kielégíti a dolog, s ennyi év után
valahogy annyira kellemes úgy pénzt keresni,
hogy egy sort sem kell írnom érte!
A hangoskönyvek világában választani
kell a rövidített, és a csonkítatlan
szöveget tartalmazó verzió között.
Elõbbivel az a probléma, hogy – magától
értetõdõen – sokat kell kihagyni.
Legutóbbi könyveim körülbelül
90 ezer szó körül mozognak, s egy 3 órás
audio kazetta 25 ezret bír el – szóval,
ki lehet számolni. A teljes terjedelmû hangoskönyvek
pedig sokkal drágábbak, és jóval
több idõ végighallgatni õket.
(Mindegy, hányszor ment végig az Evelyn
Wood gyorsolvasó kurzuson, itt az sem segít.)
Könyveim többsége elérhetõ
mindkét verzióban; gyakran több kiadótól
is. A csonkítatlan verziók többnyire
kölcsönözhetõk. Itt van a jelenleg
kapható dolgok listája, linkekkel:
KELLER:
A Bérgyilkos
egyetlen verziójáért Robert Forster
felel; amúgy teljes változat, a Dove
Audio-tól.
A Hit
List-nél, a Harper Audio rövidített
kiadásánál én voltam a narrátor,
elégedett is vagyok vele; a szokásos három
órás adag helyett ez kétszer annyi.
Noha néhány részt kivágtunk,
a lényeg benne van; és az egyes jelenetek
szerencsére nem töredezettek, mint általában.
Ha minden rövidített verzió ilyen hosszú
lenne…
BERNIE
RHODENBARR:
Három különbözõ kiadó
csonkítatlan kazettái közül
lehet válogatni, kölcsönzésre,
és megvételre egyaránt. A Recorded
Books, a Blackstone
Audiobooks és a Chivers North America
a három közremûködõ; néhány
kiadványuk megvásárolható
online könyvárusoktól, de lehet õket
hívni is: 1.800.704.2005.
A rövidített verziókról: a
Ted Williams-et Joe Mantegna készítette,
a maradékot én. Többen mondták
már, hogy élvezetes volt meghallgatni
oket, miután elolvasták a könyveket;
így ki lehet tölteni az emlékezetben
keletkezett lyukakat.
A legutóbbi darabok megvásárolhatók
on-line könyveseknél; illetve van
pár extra példányom azokból,
amelyeket már nem lehet kapni, és nagy
örömmel nyújtanám át
az érdeklõdõknek.
MATTHEW
SCUDDER:
A rövidített verziók már nem
kaphatók, kivéve Robert Forster
hat órás
Everybody Dies-ja. Nekem viszont van pár
a többi három órás, különbözõ
narrátoros kazettákból. Rendelés
itt!
A Recorded
Books kiadta a következõ könyvek
csonkítatlan változatát: Even
the Wicked, Everybody Dies, A Walk
Among the Tombstones, When the Sacred Ginmill
Closes. A Chivers (nincs weboldal, de
van telefon: 1.800.704.2005) több címmel
is készül, többek között
az Eight Million Ways to Die-jal, aminél
én voltam a narrátor.
EVAN
TANNER:
A saját három órás, rövidített
Tanner
on Ice-om még kapható. Ennek,
és a sorozat más tagjainak csonkítatlan
változatát meg lehet rendelni, vagy vásárolni
a Chivers-tõl (1.800.704.2005).
CHIP
HARRISON:
Mind a négy történet elérhetõ
csonkítatlanul, a Chivers-tõl
(1.800.704.2005).
vissza
|