Andi
30-on felül, de még a 40 alatt vagyok. Két lányom van, akikre büszke vagyok: okosak és szépek, akárcsak a mamájuk:). Vas megyében élünk, főállásban a megye egyik patinás vendéglőjét vezetem.
Nagy állatvédő vagyok,
szeretem az állatokat; itthon egy egészkisállatkertet
tartunk. Gyermekkoromban összeszedtem a gazdátlan és
kidobott kutyákat, de neveltem fel árva sünit, gyógyítgattam
törött lábú és szárnyú madarakat.
Időközben hiába nőttem fel, az állatszeretetem
megmaradt, és a lányaim örökölték.
Tehát egy rossz szót sem szólhatok, ha megjelennek
egy kidobott csontsovány és bolhafészek macskával… Az állatok
valahogy ránk találnak; az ajtónk felett fészket
raktak a fecskék, a kerti tavunk körül szentjánosbogarak és
szitakötők repkednek…
A szívem csücskét bizony vitathatatlanul
a boxer foglalja el! Szeretem a boxereket, gyerekkori boxerem
egy csodálatos kutya volt; az enyém volt Szőllősi Széppataki Aranka,
vagyis; Ari. Amikor elpusztult, megfogadtam, hogy nekem soha többé nem
kell kutya. Jóideig bizony nem is volt. Szombathely belvárosában
kutya amúgy sem érezte volna jól magát, de mikor családi házba
költöztünk, a lányaim azonnal kutyát akartak. Sokat meséltem nekik
Ariról, és a fajta nem is volt kétséges, a lányaim bizony boxert
akartak. Mára már két remek boxerral büszkélkedhetünk.
Igaz az a mondás, hogy; akinek van, vagy volt boxere soha többé nem akar más kutyát!
