Béla, Bea és Benő

 

Béla egy szép teknőc, helyesebben vörösfülű ékszerteknős.

 

20 éves múlt, nyáron a kerti tavunkban, télen pedig terráriumban tartjuk. Szeret napozni, a tóból kimászva a sziklákon sütteti magát és sétálgat az udvarunkon.
Kedvenc eledele: halak, nyers hús, salátalevél, és a tóból rendszeresen legeli a tavirózsákat és azok leveleit.

Béla becenevei:

Bélus, Béci, Béca

Bea és Benő

Szintén szép vörösfülű ékszerteknősök.

 

Július egyik estéjén egy kedves ismerősünk megjelent 2 teknőccel, mondván, hogy nálatok jó helyük lesz... Azóta Bélának van két barátja, nekünk meg lett +2 teknősünk.

Bea a nagyobbik, szintén 20 év körüli lány. Gazdinál volt, és nem tudta tovább tartani.

Benő a pici, fiú 4-5 év körül lehet. A szombathelyi csónakázó tóból halászták ki (a "kedves" volt gazdája egyszerűen kidobta!).

Vörösfölű ékszerteknő (Trachemys scripta) ismertető:

200 millió évvel ezelőtt, amikor még a hüllők voltak a Föld uralkodó állatai, már ott mászkáltak közöttük a teknősök első képviselői. Hatalmas rokonaikkal természetesen nem szállhattak szembe, de páncéljuk biztos védelmet nyújtott a számukra - és ezt megőrizték mind a mai napig, függetlenül attól, hogy a dinoszauruszok már réges-rég kihaltak. Ráadásul 200 millió év óta szinte semmit se változtak, így a teknősök a legidősebb ma élő hüllőfaj.
A vörösfülű ékszerteknősök USA dél-keleti részein elterjedtek, de előfordulnak még Dél-Amerikában és különböző lakott területek környékén is. Ha valaki éppen Amerikában jár, és nincs jobb dolga, akkor Texas, Új-Mexikó, Oklahoma, Kansas, Indiana, Kentucky és Alabama államokban tudja a legnagyobb eséllyel természetes környezetben megfigyelni ezeket az érdekes állatkákat.
Elsősorban a nyugodt vizeket szeretik; patakocskákban, kisebb folyókban, mocsaras területeken, de tavakban is nagyon jól érzik magukat. Természetes körülmények között nagyon sokat napoznak a parton (erre a lakóhelyének a kialakításánál is nagyon érdemes odafigyelni), mivel hüllő révén hidegvérű állat. A hőmérséklet nagyobb ingadozására érzékeny (főleg fiatal korában), azonban 10 és 37 °C között még megél. Otthoni körülmények között ezt a két szélső értéket nem ajánlott kipróbálni!
A teknősökről elterjedt az a helytelen elképzelés, miszerint lomha állatok. Ez a nagy szárazföldi teknősök esetén még igaz lehet, azonban az ékszerteknősökről nem mondható el, hogy lassú állatok lennének. Erről sokat tud mesélni az, aki már tartott vagy tart ilyen állatot. Főleg nyáron nagyon aktív, reggel a nap első sugaraira már "akcióba lendülnek", és egész nap lehet hallani, hogyan csobbannak napozókövükről a vizükbe. Ha pedig kivesszük őket, akkor mindig figyelni kell, nehogy szekrény mögé vagy valami számunkra elérhetetlen helyre fussanak be. De azért nem kell megijedni, az ember sokkal gyorsabb náluk
Természetes ellenségük miután felnőnek nincs nagyon. Egy több évmilliós találmány óvja meg őket a ragadozók karmaitól, amelyet páncélnak hívnak. Erre nagyon is szükségük van, mert a húsuk állítólag nagyon finom. Többször láttam már olyan természetfilmet, amelyben egy aligátor kapott el egy kifejlett ékszerteknőst, amely azonban behúzta magát a páncéljába. Így a hatalmas aligátor nem tudott mit kezdeni ezzel a kis állatkával, ezért kidobta a szájából. Ez a kis teknős a túlélés mestere, és igen sokat tanulhatunk tőlük. Hiszen ha racionálisan belegondolunk, akkor ezeknek az állatoknak már régen ki kellett volna halniuk, hiszen nem tudják elviselni sem a túl hideget, sem a túl meleget. De ők mindig túléltek mindent és mindenkit, sőt nap mint nap bizonyítják ezt a képességüket, mint a fent leírt szituáció is mutatja. A titkukra a mai napig nem tudtak rájönni. Azért bámulatos az a tény, hogy az ékszerteknősök 25-30 évig, sőt akár még tovább is élnek. A legtöbb állat fele ennyi ideig sem él, és akkor is már nagyon öregnek számít. A teknősök pedig legendásak arról, hogy milyen sokáig tudnak élni. Egyesek szerint ez azért van, mert több energiát fordítanak a regenerálódásra, mint a többi faj. Sőt, nem öregszenek meg! A tojások száma alapján kimutatták, hogy egy ivarérett nőstény ékszerteknős ugyan annyi tojást rak az élete elején mint az élete végén. Nemegyszer feljegyeztek már 50-60 éves "ékszerteknős-matrónákat". A teknősök titkait még mindig fürkésszük, de nem tudtunk ezidáig rájönni. Ezért is érdemes őket figyelni, tanulmányozni, akár a természetes környezetükből egy kicsit kiszakítva is.