Csütörtöki István (1636) és János (1647)

A Szatmári Református Kollégium diákjai

/Szatmár (Szatmárnémeti, Satu Mare a mai Románia területén)/

A Szatmári Református Kollégium kialakulása:

Analógiák alapján okunk van arra, hogy föltételezzük: a XIII. század elejétől plébános vezette iskola működött – talán folyamatosan – Németiben is, Szatmáron is, ugyanis az ismert plébánosok közül többen oktatói-tanítói tevékenységük alapján magister, magyarul mester címet viseltek

A szatmári plébánia a XIII. század elejétől főesperesi vezetésű, kiváltságos – az esztergomi érseknek közvetlenül alárendelt – intézmény , amelynek vezetői – amint ezt Szatmárnémeti 1230. évi kiváltságlevele is kiemeli – a főesperesi hatáskörnek megfelelő felkészültségűek és hozzáértésűek kellett hogy legyenek.

Bizonyos, hogy a főesperesek közt már a XIII. század elején s majd a XV. század folyamán többször is voltak külföldi egyetemet végzettek, s talán az iskolák élére is került akademita. A ferencesek és a domonkosok szatmári, illetőleg németi rendháza is fontos bázisa lehetett egy (vagy akár több?) középkori skólának. Valószínűleg a domonkos szerzetesek iskolája volt az, amelyről a (későbbi) források azt írják, hogy tekintélyes, rendezett, latin iskolaként működött.

Az intézményről azonban részleteket (néhány tanára s tanulója nevén kívül) nem ismerünk. A domonkos szerzetesház (s valószínűleg az iskola is) 1560-ban még megvolt, 1570-ben szűnt meg.

Hasonlóképp nincsenek ismereteink az 1535 utáni években kialakított első protestáns-humanista iskoláról sem. Az első konkrét adatunk 1610-ből való, amikor is a január 1-jén keltezett jegyzőkönyv szerint „a becsületes tanács úgy rendelte, hogy amikor alkalmatosság adatik, wittembergus scholamestert [fogadjanak], amikor pedig abban fogyatkozás lenne, honhazánkban tanult deákot”. Ez azt jelenti, hogy külföldi egyetemen végzett rektort kívántak hívni (a wittembergus erre utal), de nem zárták ki a domidoctus „deák” alkalmazását sem.

A szatmári városi-humanista iskola – amely a források szintjén igazolhatóan 1594-ben biztosan működött – magasabb szintre emelkedése Milotai Nyilas István szatmári református lelkész (1607-1618) közreműködésének eredménye. Példaképe a debreceni iskola (amelynek 1599-ben szeniora, 1603-ban tanára), ezért mindenekelőtt alkalmas helyett keres a tervezett gimnázium számára. A városi tanáccsal eladatja a régi paplak melletti iskola helyiségét és megvéteti a (mai) telket.

Egy jóval későbbi, a szatmári református egyház levéltárában található okmány expressis verbis úgy utal 1610-re, mint a kollégiumi típusú „középfokú” iskolává emelkedés évére: „Schola Sathmariana ab immemoriali tempore suos habuit rectores et studiosos togatus plus minus 10. Anno 1610 Schola haec in celebrem gyimnazii formam mutata est.” (A XVII. századi latin szövegekben ezt a magasabb szintű iskolatípust még a hagyományos schola vagy gymnazium elnevezéssel illették. A kollégium szó a XVIII. században jelenik meg szövegekben a kiemelkedő protestáns iskolákra.)

Forrás: A Szatmári Református Kollégium és diákjai : 1610-1852 / Bura László, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1994

A kollégium tanulóinak aláírási jegyzőkönyve, az ún. Matricula studiosorum ,

amely 1610-től 1737-ig tartalmazza a kollégiumban tanult felsőbb osztályosok névjegyzékét,

s 1720-tól 1747-ig az iskolaszék jegyzőkönyveit.

E nevek között található:

662. Stephanus Czötörtöki (1636. december 4.) vagyis Csütörtöki István

782. Johannes Csötörtöki (1647. május 31.) vagyis Csütörtöki János

/Forrás: Szatmári diákok 1610-1852 / Bura László, Szeged, 1994/

A diákviseletet 1624-ben I. Rákóczi György fejedelem állapította meg a váradi zsinat határozata alapján: bokáig érő fekete köntös, fehér gombokkal kapcsolódott; ehhez járult a sárga szegélyes zöld alapú posztószűr, az ún. tóga; a diákoknak hosszú, henger alakú nyestbőrből készült kunsüveget, ún. sinkót kellett viselniük; lábbelijük a csizma volt. 1774-ben helyettük a kalpagot és a fekete palástot vezették be.