Kezdőlap |
Az
Alkonyat leszáll
Az Alkonyat ötlete álmában fogant meg,
egész pontosan 2003 június 2-án.
Álmában egy halandó lányt látott,
aki egy vámpír fiúval beszélgetett egy
mezőn. A vámpír szerelmes volt a lányba, de
ugyanakkor mérhetetlenül kívánta annak
vérét is. Miután felébredt,
úszó edzésre vitte fiait, és amíg
rájuk várakozott, addig aprólékosan
megírta álmának történéseit,
később ez lett az Alkonyat (egyik leghíresebb) 13.
fejezete. Szinte minden napját a
számítógép előtt töltötte
és írt. Éjjeli szekrényére
jegyzetfüzetet és ceruzát készített
ki. Amikor éjjel vagy reggel felébredt és
álmában olyan dolgot látott ami a könyv
hasznára válhat, akkor rögtön leírta.
Azelőtt soha nem írt semmit, de onnantól, hogy
papírra vetette a 13-as fejezetet, csupán három
hónapjába telt, míg elkészült a teljes
könyvvel, és neki kezdett az Epilógusok
írásának is. Rengeteget készített
belőlük így nyilvánvalóvá vált
számára, hogy a történetnek még
koránt sincs vége.
Miután elkészült, megmutatta
húgának, Emilynek. Miután elolvasta azt
ajánlotta neki, hogy mindenképpen próbálja
meg kiadatni. Könyvét több kiadónak is
elküldte, akik vagy figyelemre sem méltatták vagy
sajnálkozó levélben közölték
vele, hogy könyve nem vág a profiljukba. Ekkor majdnem
feladta, de még tett egy kísérletet: feliratkozott
a WritersMarket.com-ra, ahol kikeresett több kisebb kiadót
és Irodalmi Ügynökséget. 15 helyre küldte
el bemutatkozó és érdeklődő levelét, 7-8
helyről küldtek nemleges választ vissza. Az
írónő azokat is megtartotta emlékbe. Stephenie
Meyer legnagyobb örömére végül a Writers
House (az egyik legjobb ügynökség) levélben
kérte meg küldje el az első három fejezetet nekik.
Aztán kérték küldje el az egész
könyvet, mert esetleg érdekelné őket. Egy
hónap múlva a Writers House egyik munkatársa, Jodi
Reamer felhívta telefonon és közölte vele, hogy
szívesen elvállalná az ügynöki
munkát. Két hétig dolgoztak még a
könyvön, hogy olyan formába hozzák, ami
elnyerheti a kiadók tetszését. Először is a
címet kellett megváltoztatni. Eredetileg Forks volt a
könyv címe, de ezt nem találták elég
jónak, így az Alkonyatot választották
helyette. Miután végeztek a munkával 9
kiadónak küldték el a könyvet és
vártak. Nem kellett sokáig várakozniuk, a Little,
Brown and Company Kiadó egyik vezetője egy belföldi
repülőút alatt olvasta végig a könyvet
és Hálaadás napját követő
másnap már elő is állt egy
csábító ajánlattal, melyben 750 000 USD
értékben le is szerződtek vele további
három részt is megrendelve. Ekkor már hat
hónap telt el a sorsfordító álom óta.
Az Alkonyatban játszódó
történet, mely a főhősnő Bella elbeszélésben
követhetünk figyelemmel, nem mindennapi módon
újra meg szerette volna írni, de ezúttal Edward
szemén keresztül. Ennek a címe Midnight Sun lett
"volna". Valószínűleg meg fog jelenni, annak
ellenére, hogy idén 2008 augusztusában hatalmas
botrány kavart a tény, hogy a félig kész
könyvet egy ismerőse kiszivárogtatta és
feltöltötték azt az internetre. Stephenie Meyer
nyilatkozatában kijelentette, hogy mélységesen
csalódott, és egyelőre abba hagyja az
írást, és inkább a
családjával tölt el több időt. Az első,
elkészült 12 fejezetet ő maga is feltette
honlapjára, és elnézést kért a
rajongóktól, hogy csupán a nyers formát
olvashatják, és nem a végleges, igényesebb
változatot.
Az Alkonyat folytatásai angolul már
megjelentek, magyarul még nem. Ezek a folytatásai: New
Moon, Eclipse, Breaking Down és Midnight Sun.
Rövid történet
Bella Forksban született. Hat hónapos
korában édesanyja és édesapja
elváltak, anyja magával vitte Kaliforniába, majd
később Phoenixbe ahol
végül is felnevelkedett. Nem volt népszerű,
úgy érezte nem tartozik
sehová. Többnyire ügyetlen, kétbalkezes,
ezért kerüli az egyensúlyozást
igénylő sportokat és a táncot. Miután
édesanyja újra férjhez ment,
lelkiismeretfurdalása támadt amiatt, hogy anyja ő miatta
nem tud
hivatásos sportoló férjével utazni az
országos "turnékon". Így
elhatározta, hogy Forksba költözik, és
édesapjával fog élni. Itt figyel
fel az egyik különös diákra, Edward Cullenre.
Később a fiú többször is
megmenti az életét, megmutatván így a
szuperképességeit. Bella egyik
régi ismerősétől, az indián Jacob Blacktől hall
egy ősi legendát, ami
szerint a Cullen család vámpír. Ez bebizonyosodik,
mikor Edwardtól is
megtudja ugyanezt. De Edward azt is elmondja neki, hogy miért
csak
állatokon élnek. Edward állandóan
figyelmezteti Bellát, hogy veszélyben
az élete, ha állandóan vele van. De őt nem
érdekli Edward aggódása, ez
vezet oda, hogy egy Cullenékkel töltött
délután sor, három újonnan
felbukkant vámpír közül a legkegyetlenebb,
végezni akar vele. Edward és
a többi Cullen együtt sikeresen megvédi Bellát,
és végez Jamessel.
Másképp:
Edward az Alkonyatban találkozik először Bella Swannal egy
halandó lánnyal akinek nem tud olvasni a gondolataiban,
és akinek az illata
hihetetlenül vonzotta.Küzd hogy felülkerekedjen az
érdeklődésén és vonzalmán,
de miután számos alkalommal megmenti a lány
életét, feladja a küzdelmet, és
teljesen beleszeret.Edward elmondja Bellának az igazat, hogy
valójában ki is ő,
mennyi idős, habár 17nek néz ki, igazából
1901 júniusában született. Nevelőapja
Carlisle változtatta át 1918ban így
megakadályozta, hogy meghaljon
spanyolnáthában. Carlisletól vette át a
szokatlan életfilozófiát ami merőben
különbözött más
vámpírokétól, miszerint, csak állati
vérrel táplálkoznak.
Edward állandóan figyelmezteti Bellát, hogy
túl veszélyes ha együtt vannak, de
a lány szerelmes és teljesen megbízik benne, hogy
képes magát féken tartani,
épp ezért hasztalan minden szava. Így kerül
Bella életveszélyben mivel egy
Cullenékkel töltött baseballozás során
idegen vámpírok bukkanak fel, amelyek
közül egy szadista,nyomkövető James szúrja ki
magának és addig nem nyugszik
amíg meg nem kapja. A családja
segítségével Edward megmenti Bellát,
és végeznek
Jamesel, de továbbra is az marad a fő kérdés, hogy
mennyire biztonságos
Bellának Cullenék mellett.
Érdekességek
Stephenie Meyer kedvenc együttesei: Muse, Blue
October, Coldplay és a Linkin Park. Honlapján
meghallgathatóak azok a számok is, amelyeket
előszeretettel hallgatott a könyvek megírása
közben.
Stephenie Meyer honlapján - melyet öccse
Seth
Morgan szerkeszt - olyan extrák találhatóak, mint
például a könyvekből kivágott részek,
vagy az utólag érdekesség képpen
megkomponált jelenetek párbeszédek.
(Például telefon beszélgetések, melyet a
könyvben csak az egyik fél oldaláról
ismerhettünk meg, megismerhetjük a másik
félét is).
Forksot úgy választotta ki az
írónő, hogy rákeresett a Google-ön, az
Egyesült Államok legesősebb területére.
Edward nevét úgy választotta ki,
hogy klasszikus regényekben keresgélt olyan
elnevezések után, amelyeket régen a romantikus
érzelmekkel kötöttek össze, mára azonban
kimentek a divatból.
Bella nevére sokkal tovább tartott
rátalálni. Akárhány nevet is talált
ki egyiket sem találta elég jónak, így
végül azt a nevet választotta, amelyet egy esetleges
kislány születésére tartogatott: Isabella.
Más nevek: Rosalie eredetileg Carol volt, Jasper
pedig Ronald, de végül úgy találta, hogy az
előbbi nevek jobban illenek hozzájuk így
átírta őket. A folytatások írása
közben azonban többször is megesett, hogy Carolt vagy
Ront írt, teljesen megzavarva ezzel néha a kiadót.
Karaktereinek nevét és
tulajdonságát gyakran "kölcsönzi" valós,
hozzá közel álló személyektől.
Például a Burokban szereplő Melanie Stryder
keresztnevét unokahúga után, míg
vezetéknevét egy középiskolai ismerőse
után választotta.
|