Mit esznek a madárpókok?
Azt hiszem, ez az egyik legegyszerűbb pont a madárpókok
tartásában. Nem lesz nagy gond a pókok etetése, ugyanis, szinte
mindent meg lehet etetni velük, gondolok itt élő táplálékra.
Állatkereskedésben jobbára kapni elég változatos étrendet, amit a
pókunk is megeszik. Nyolclábunknak adhatunk tücsköt, sáskát, csótányt,
lisztkukacot, gyászbogár lárvát, vagy viaszmolyt. Ezek a boltokban
rendszeresen és olcsón kaphatóak.
Mivel táplálkoznak a pókok a természetben?
Mindent megesznek, amit el tudnak kapni. A
természetben nem ritkán előfordul, hogy elkapnak madarakat,
denevéreket, kígyókat, békákat, gyíkokat. A madárpókok mérge igen
erősen hat a hüllők rendszerére, ráadásul a pókoknak sincs
testhőmérsékletük, ezért a kígyok például észre sem veszik őket, ha
nem mozognak.
Xenethis immanis vedlés utáni első
tápláléka...
Mi történik, ha egy pók elkapja a zsákmányát,
hogyan táplálkozik?
A pók a tapogatólábain, lábain lévő szőrökkel
remekül érzi az áldozatának helyzetét, sőt, azt is tudja, milyen fajta
táplálékról van szó, hogy mekorra, hogy egyáltalán ehető e. Ha a
szerencsétlen tücsök túl közel kerül a pókhoz, az hihetetlen
gyorsasággal elkapja áldozatát. Két hatalmas csáprágójával elkapja a
táplálékot és egyfajta, bénító, idegrendszerre ható mérget fecskendez
be, ami elég gyorsan eléri hatását. Nem ritkán pár másodperc alatt
megbénül a zsákmányállat, a pók pedig elkezdi a csáprágóival összezúzni
az áldozatot, miközben egy emésztő folyadékot fecskendez be, amely szép
lassan, belülről leépíti az elkapott állatot, mely folyékony lesz, és
a pók a szűk szájnyílásán fel tudja szívni annak testnedveit.
Mivel a pókoknak kicsi szájnyílásuk van, és szívógyomruk, csak
folyékony állapotban lévő táplálékot képesek magukhoz venni.
Kis táplálék esetén a pók hamar végez, de egy napos
egér elfogyasztása akár egy egész napot is "igénybe" vehet. Ami
megmarad, azt a pók általában aprócska golyócskává gyúrja, és a
tapogatólábaival egy sarokba cipeli, esetleg elpöcköli. Ezek a
maradékok nem elfogyasztható anyagok, mint például kitin és csontok.
Ezeket a maradékokat vegyük ki minnél hamarabb, mert
rövid idő után nagyon gyorsan elkezdenek penészedni, büdösödni.
Mire ügyeljek az etetéskor?
Ami nagyon fontos, kisebb pókok etetésekor, hogy
kicsi tücsköket, csótányokat, kukacokat adjunk nekik. Ilyeneket is
kaphatunk egy jó állatkereskedésben. A takarmányállatok ne legyenek
soha nagyobbak a pókunknál, mert könnyen előfordulhat, hogy a
kedvencünk megilyed, vagy maga válik prédává, esetleg megsebesül.
Nagyobb állatoknak, már adhatunk kifejlett tücsköket, sáskákat, vagy
akár napos egeret. Egy-két nagyobb méretű madárpóknak, mint pl.
Theraphosa blondi, Acanthoscurria geniculata vagy Lasiodora parahybana
adhatunk kifejlett egereket, esetleg napos patkányokat. Előzőt én
személyesen nem ajánlom, mert a kifejlett egerek harapni is tudnak, olykor
haláltusájuk közepette is képesek még beleharapni pókunk lábába,
tapogatójába.
Milyen gyakran kell a pókokat etetni?
Ezt tulajdonképpen csak a pók étvágya határozza meg,
és nincsen különösebb aranyszabály, de általánosságban elmondható,
hogy a bébi pókokat gyakrabban kell etetni, a nagyobbakat elég
ritkábban.
Én, személyesen a bébijeimnek hetente adok 2-3
apróbb tücsköt, a juvenilis állataimnak körül-belül 2-3 hetente adok
2-3 nagyobb vagy kifejlett tücsköt, az adult/ivarérett állatok havonta
kapnak 1-2 napos egeret.
Nem jó, ha nagyon kevés táplálékot kap az állatunk,
de túlzásokba sem szabad esni. Egy nem jól táplált állat mindig
apatikus, kevés akitivitást mutat, nem érzi jól magát. Azt hiszem ezt
minden állatra elmondhatjuk, pókokra is. A másik véglet az, ha
"tömjük" madárpókunkat. Ami több szempontból sem jó. A túl jól táplált
állatnak, nagyon nagy a potroha, ha magasról leesik, az végzetes lehet
a számára. A magas hőmérséklet és folyamatos "hízlalás" a pók
élettartamát is megrövidítheti. Amerikaiak üzik ezt előszeretettel,
így ugyan nagyon gyorsan megnőnek a madárpókok és hatalmas példányokat
is láthatunk, de lényegesen rövidebb ideig élnek. Ezt pedig ugye nem
szeretnénk?
Mit csináljak, ha az állatom nem eszik?
Ennek több oka is lehet. Ha a madárpók nem fogadja
el a felkínált táplálékot, akkor vagy vedlésre készül, egyszerűen nem
éhes(bár hozzáteszem, ez ritka jelenség madárpókoknál), vagy valami
baja van.
A vedlésre készülő állatok általában 1 héttel a
vedlés előtt megszüntetik a táplálkozást és visszahúzodnak
lakóhelyükre, és eltorlaszolják, behálózzák annak bejáratát.
A nem éhes állat, hosszabb koplalási időszakot vezet
be, nem fogadja el a táplálékot, jóllakott. A táplálékot nem öli meg,
legalább is én még nem találkoztam olyan madárpókkal, amely csak
"kedvtellésből" ölné meg az áldozatát.
Ha esetleg állatunk nem fogad el táplálékot, és
nagyon apatikus, alábbhagy az agresszív pók magatartása, akkor sajnos
valami baja van, beteg. Erről többet a
betegség menüpontban
olvashattok.