Augusztus
Az
eper telepítésére a legjobb idő az augusztus, bár még
szeptemberben is megejthetjük. Fiatal, erős növényeket
válasszunk. Az indákról az első két egyedet ültessük
csak inkább el. Ha egy két öregebb tövet is átültetünk a
frissen trágyázott földbe, akkor már a következő
nyáron lesz termés az epresünkben, ellenkező esetben a
következő évben fordul termőre, s a második évben
lesz a csúcsán. Az eper 3 évig maradjon egy helyen, utána
ültessük át.
Epret dézsába, virágládába is tehetünk, de akkor a fagytól
külön kell óvnunk a gyökereket.
Októbernen dugjunk mellé, vagy közé őszi fokhagyma
girizdeket!
Egészséges lesz tőle az eper, szebben fejlődik.
Naponta öntözzük eső- vagy kútvízzel!
Az
epernél különösen fontos a sajá termés, met a vásárolt eper
bizony azért bírja ki a szállítást, mert mindenféle
vegyszerrel kezelik, hogy így legyen. A tetszetős
termés érdekében csigaidegméreggel, gombaölőszerrel, s
más vegyszerekkel is permetezik, s ezek szermaradványát
őrzik a bogyók.
Október
Itt
az ideje a különböző szabadgyökerű gyümölcsfák,
bogyósok, szőlők telepítésének.
Megfelelő méretű ültetőgödröt ássunk.
(Fáknál 1x1x1 métereset, cserjéknél 60x60x60
centimétereset) .
Aljára trágya kerüljön, rá egy kis föld, állítsuk az
oltványt bele (!oltás helye a talajszint fölé essen!), de
előtte öntözzük be eső- vagy kútvízzel.
Beiszapolva telepítésünk sikere szinte biztos. Végül a
többi föld is kerüljön rá.
Ügyeljünk, hogy a különböző talajrétegeket ne keverjük
össze (altalaj, feltalaj).
Nemcsak
az esetleges szermaradványoktól óvhatjuk meg családunkat,
de élménnyel gazdagítjuk gyermekünket. Maga tapasztalhatja
meg a szedés örömét, biztosan a legfrissebben kerül a
pocakjába, felismeri az egész növény, s nemcsak a termést
látja. Közelebb kerül a természethez, mégha csupán
kiskertünk van csak.
Ősszel
nemcsak a telepítésnek van itt az ideje, de a kertásásnak,
nagyobb terület esetén a szántásnak is. Előtte a
gyomokat, főleg ha magba is mentek, távolítsuk el,
lehetőleg égessük el, mert ezzel a magok és a beteg
részek is elégnek. Fertőtlenítjük és visszajuttatva a
talajba, pótoljuk annak ásványianyag tartalmát. Ha
trágyázunk, akkor azt is ásás előtt kell megtennünk.
...
Termőképesség javítható, fokozható, s a talajerőt
pótolni szükséges is, a rendszeres művelés velejárója.
Lehetőleg kerüljük a műtrágya használatát, mert
az a szerves talajerő pótlással szemben szervetlen, s
csupán néhány elem pótlására szorítkozik.
Melyek a szerves talajerőpótlók?
Állati eredetű trágya. Ilyen az istállótrágya ( marha,
ló ) , baromfi trágya ( nagyon erős, kismennyiséget
adagoljunk - tyúk ) . Növényi eredetű a komposzt és a
fahamu.
Sőt van, mikor a termeszteni kívánt növény speciális
igényeihez célszerű a talajerőpótlást igazítani.
Mire gondolok?
Például a krumpli és a répafélék igénylik a több káliumot.
Ezt régen egyszerűen pótolták, de ma sem okozhat
különösebb gondot. Egyszerűen ásás elött fahamut
szórtak ki ( jó a növényi részek elégetéséből szármaró
hamu is, csak annak csekélyebb a kálium tartalma ) , vagy a
talajelőkészítésnél keverték a földhöz. De a paprika
kifejezetten szereti a trágyázott földet, míg a salátát már
a gyengébb földbe ültessük, az ütemezett trágyázás
megelőző időszakban. Vannak savanyúbb talajt
kívánó növények, mint az áfonya, melyet tőzeggel
szoktak elérni. Más növények kifejezetten sínylődnek
savanyú talajon.
Október
- November
Több
olyan növény is van, amelyik kifejezetten alkalmas a (
késő ) őszi vetésre. Ezek a növények jól
átvészelik a fagyos telet, sőt van amelyik
kifejezetten igényli a fagyhatást, s tavaszi vetéssel nem
is fejlődik ki, nem érik be. Köztudottan ilyenek az
őszi gabonák, a tönköly, a búza, az árpa, a rozs, bár
ezeket a kiskertbe ritkán vetnek.
Barátnőm tapasztalta, hogy amikor a téli saláta mellé
vetett egy kis darabon tönkölybúzát, ami ki is kelt, ott a
télisaláta még az ősszel olyan fejlődésnek
indult, hogy kész fejeket szedhetett le. De azt tudnunk
kell, hogy a saláta, ha túl fejlett, nehezebben vészeli át
a telet, így ezt csak akkor tegyük, ha tényleg fogyasztani
is kívánunk, még az évben utoljára belőle.
Itt már említésre is került még egy növény, amiből van
őszi vetésű változat. Ahogy a salátát általában
szokták, szabadföldbe vessünk belőle, mikor már elég
nagyok, palántázzuk végleges helyére, ahol áttelelhet, s
kora tavasszal fejlődésnek indulhat. Legjobb neki, ha
a hó alatt vészelheti át a telet, de anélkül is át szokott
telelni. ( Ősz elején vessük, s fejlődéséhez
mérten ültessük át. )
Még jól áttelel a petrezselyem, amit ha elvetünk, ki is
kel, majd a tavasz beköszöntével fejlődésnek indul.
Van egy borsó fajta is, amelyik szintén vethető
ősszel, ez a debreceni világoszöld. Mire a többi borsó
kikel, ez a fajta már virágzik, s hüvelyeket hoz. Ez azért
is fontos, mert minél korábban terem, annál kevésbé
támadják meg a kártevők. A késői vetésű,
érésű esetlegesen másodvetett borsók ki vannak téve a
kukacosodásnak, s más kártevőknek, betegségeknek.
Az őszi fokhagyma dugásának is ez az ideje. Általában
szép nagy fejeket hoz, nyáron már felszedhető, de tél
végére már veszít élvezeti értékéből.
Vöröshagymát is dughatunk, sőt, ha kifejlett hagymát
benthagyjuk a földbe, tavasszal már korán kihajt, s ha
tovább hagyjuk, magot is hoz.
Itt elmondható, hogy ezek a növények általában a
legkorábban vethetők, dughatók az évben, jól bírják az
esetleges visszahülést tavaszi fagyokat.
Tél
- December - Január - Február
Gondoskodnunk
kell a fagyérzékeny növényeink biztonságos
áttelelésről. Takarni kell töveiket, összekötni, hogy
a hó ne nyomja el őket, ne törje össze őket. De
meg kell védenünk gyümölcsfáinkat a vadak rágásától is.
Január
- Február
Ideje
elterveznünk, hogy milyen növényeket szertnénk vetni,
ültetni, mert időben be kell szerezni a magokat. A
Február végén, márciusban vethetőeket és a palántázni
szükségeseket feltétlenül, ha magunk kívánunk palántákat
nevelni.
Február végén, ahogy az idő engedi már vethetünk
petrezselymet és fagytűrő borsóffajtákat, mint a
debreceni világoszöld, debreceni sötétzöld és a rajnai
törpe. Nemcsak fagymentes napra van szükség a vetéshez,
hanem a talajnak is megfelelőnek kell lennie.
A kerti veteményekre jellemző, hogy meghálálják, ha
ősszel fel volt ásva ültetési helyük, s tavasszal
vetés előtt felkapálva, meggereblyézve. Ehhez
szükséges, hogy viszonylag száraz legyen a föld teteje. Van
aki a magágyat közvetlenül vetés előtt készíti
elő, de szakemberek szerint pár nappal előtte
készítsük elő, mert azalatt kicsit roskad a föld.
Az oda kerülő növény igényeit messzemenőleg
vegyük figyelembe. Melyik az, amelyik szereti a frissen
trágyázott földet, melyik az, amelyiket ne trágyázást
követő évben vessük.
Milyen gyökeret növeszt, milyen mélyen laza földet kíván.
Ha gyökérzöldségről van szó, milyen mélyre nő.
Más egy retek, ami inkább kinyomja magát a földből,
ahogy a cékla is, s más egy sárgarépa, fehérrépa,
pasztinák, amelyik méllyen fellazított talajban tud jól
fejlődni.
Ne felejtsük azt se, hogy itt a Kárpát-medencében is
sokféle termőtalaj található. Ezek közül, van ami
bizonyos növények számára előnyősebb, más
növények számára kevésbé és fordítva. Termőképesség
javítható, fokozható, s a talajerőt pótolni szükséges
is, a rendszeres művelés velejárója, de azt
ősszel kell megtennünk, mert a tavaszi trágyázás, ásás
nem olyan. A talajéletnek is meg van a maga ritmusa.
Március
A
hideget jobban tűrő, sőt a nyári nagy
meleget szenvedő, vagy csak hosszú tenyészidejű
növényeket vetjük márciusban. Ezek a répafélék, a
borsófélék, retkek, saláták. A tavaszi fokhagymát,
vöröshagymát is ilyenkor kell eldugni, illetve a
hagymamagot elvetni. Vannak egy éves hagymák is, melyek
magról közvetlenül fogyasztható méretűre nőnek.
Március vége felé vethetjük a krumplit is, csak a
talajhőmérséklet tartósan érje el a 10 C fokot.
Egy fészekbe 1-2 vetőkrumpli kerüljön. Ha nincs
vetőkrumplink, akkor az éppen otthon levő
öregkrumpli is megfelel erre a célra, csak lássunk rajta
csírakezdeményt. Vigyázzunk, túl hosszú csírával ne vessük
el a krumplit!
Márciusban kell a palántázandó növényeket is vetni a
nevelő helyükre, ami klasszikusan fólia sátor, de
kismennyiségben edényekben, ládákban, speciális
palántázókban is történhet. Ilyenek a paradicsomok,
paprikák, káposztafélék ( tavaszi, nyári fajták ) , zeller.
Lehet az uborkát, tökféléket, dinnyeféléket is fészeknyi
magmennyiséggel poharakban előnevelni, ami általában 4
- 5 magot jelent, de kicsit később vessük, mint a
paprikaféléket.
Márciusban van az ideje, még rügypattanás előtt a fák,
bokrok, szőlők metszésének, tavaszi lemosó
permetezésének ( vannak bio szerek is ) . Minden fát
fajtájának megfelelően, s korához igazodva gondozzunk!
Április
Melegszik
az idő. A 2009-es évben különösen meleg van, de máskor
is arra figyeljünk, hogy mennyire melegszik az idő és
a talaj is felmelegedett-e már. A Krumpli a 10 fok feletti
talajhőmőrsékletet igényli, általában a hónap
közepéig még vethető.
A babfélék, tökfélék melegebbet kívánnak, ezeket a hónap
közepétől, végétől május elejéig vethetjük.
Először az uborkát, tökféléket. Az uborkát vethetjük
fészekben ( 4-5 mag ) és sorban is. Van aki a talajon
futtatja, van aki felfuttatja. Lehet készen uborkahálót is
kapni, de drótkerítés is megteszi, vagy készíthető
neki karókkal és kötözőzsineggel kapaszkodó, vagy csak
vasbetonháló felállítva. Mindenképp erősítsük meg a
támaszt, mert a növekvő uborka lombozatát és terméseit
is el kell bírnia. Minden tökféle és az uborka is szereti a
friss trágyát, fészkébe téve ( kis földre tegyük a magot,
alatta legyen a trágya ) különösen meghálálja, ahogy az
öntözést is.
Nekem fólia sátram van, ahol a palántákat nevelem,
hagyományosan trágyára felépített földrétegen nevelve, így
nemcsak a nap melegíti a levegőjét, hanem az érő
trágya is fűti a magokat, itt mindig kel ki tökmag,
akkor is ha nem szándékosan ültetem, valahogy oda került (
dolgoznak a manók :-) ) Látványos a növekedése és a
fejlődése is ilyen körülmények között, többszörös a
tök termésének mérete is a sima földbe vetetthez képest.
Ha tényleg tudunk istálló trágyát szerezni és azt tenni a
fészekbe ( egy kis gödörke ) , akkor különösen öntezzünk,
mert kiéghet a növény a túl "erős" földben. Ez minden
esetben igaz, ha valamilyen módszerrel talajerőt
pótlunk, akkor fokozni kell a folyadék mennyiséget, ha nem
esik elég, akkor öntözni kell.
Tökfélékből gondoljuk a sütő tökökre is. Sokféle
van. Ha tudunk néniktől jóféle sárgahúsú kalapos tök
magot
szerezni, vagy sonkatökmagot, vagy másformájú
sütőtököt, akkor vessük azt. A sonkatök méretileg
nagyon megfelel a kisebb igényeknek és nagyon finomak is. A
nagydobosi tök érzékenyebb a beérésre, dércsípésre, akkor
lesz jó.
Főző tökökből sima fehérhéjut is
választhatunk, vagy cukkínit, de ottvannak a rántani való
fajták és a patiszon is. Én kedvelem a laskatököket, mert
hűvös helyen elállnak februárig biztosan, de még utána
is szokott lenni 1-1 kitartó példány, amelyik, még tovább
is fogyasztható, így nem kell fagyasztóba tenni ezeket.
A főznivalókból 1 bokor is elég, esetleg 1
főznivaló és 1 cukkíni, de ha családdal számolunk
akkor is elég 3 esetleg 5 bokorra való. Elég nagy helyet
foglalnak.
A sütő tökök viszont extra nagy helyet igényelnek,
szeretnek a trágyadomb, szélén , vagy a komposzt tetején
kikelni, óriási a tápanyag és víz igényük, viszont nagyon
meghálálják. A sonkatök még kevésbé, de a nagydobosi
különösen nagy indát fejleszt, 10 méteresnél is hosszabbat.
A tökökre jellemző, hogy az indájuk is begyökeresedik,
így az égész felületet öntözhetjük. Sonkatökből, ha
van helyünk, akár 5-10 bokrot is ültessünk. Én tökféléket
szoktam a borsó szélébe vetni, s mikor azt kiszedem futhat
arra a területre a tök. Tökmagot foghatunk a piacon vett
érett tökökből is, nem kényes.
Április vége felé vessük a zöldbabot ( bokorbab ) , ami
lehet sárgahüvelyű, vagy zöldhüvelyű fajta. Olyat
válasszunk, ami kevésbé hajlamos a szálkásodásra. A
zöldhüvelyűekre ez jellemző, illetve magasabb az
értékes összetevőinek aránya, a sárgahüvelyű
fajtákhoz képest. Ügyeljünk, hogy mindig zsengén szedjük,
akkor a legfinomabbak, a sárgánál könnyebb észrevenni,
mert, amikor már az egész hüvely szép sárgás, már jó is, a
zöldnél inkább az árnyalata változik meg a zöld színnek.
Vethetünk szárazbabot is, akár futót, akár bokorbabot,
fehéret, vagy tarkát. Vannak különösen kifejtésre való
nagyszemű fajták. A babfélék különösen meghálálják a
kapálást!
Áprilisban a márciusban vetett, s már szépen kikelt
növényeket ideje megkapálni, gazmentesíteni. Ha ezt
megtesszük, erőre kapnak, mert később már
nehezebb lenne a gyommentesítés a nagyobb növényzet
mellett. Akkor már könnyen megsérthetjük a
haszonnövényeket. A hónap elején ne felejtsük el még
virágzás előtt megkapálni az epret sem, s megkötözni,
megkapálni a bogyósokat, amit az ősszel, vagy korábban
telepítettünk ( málna, szeder, ribizli, egres, áfonya ) .
Ha van teleltetett citrus fánk, már azt is kitehetjük
ekkorra. Sose a napra tegyük, legyen mindig szűrt
napfénye, inkább reggel kapjon direktet, utána egy nagyobb
fa árnyékot adjon neki, s ne feledjük, hogy vízigényesek,
de a pangó vizet nem szeretik, így ne álljon vízben. Kicsit
savas földet szereti, így vagy citrusföldbe ültessük, vagy
keverjünk földjébe egy kis tőzeget.
Vigyázzunk virágzó fáinkra, mert kisgyermekeink azokat is
szívesen leszedik, s akkor várhatjuk a termést!
Az őszi káposztaféléket ilyenkor már vethetjük
szabadföldbe is. Mindig olvassuk el, hogy milyen magról van
szó, s mit igényel, mikor vessük.
Van egy répaféle, amelyiket nem kell korán vetni, elég
áprilisban is, ez a cékla. Vessük nyugodtan
sűrűbben, s egyelni sem kell igazán ( elég nagy a
magja, így azért olyan nagyon sűrűn elég nehéz
vetni ) , mert kifelé nő a földből, kinyomja
magát, s az a jobb, ha nem túl óriásira nőnek. Jobban
eltarthatóak a közepes méretűek. A földből
kinövő része még édesenn, mint, a benmaradó része a
répának.
Áprilisban vetik a kukoricát is, bár konyhakertekbe csak
egy pár sor szokott megférni, lehet csemegét, vagy
pattogatni valót. Fészkekbe vetjük, 8 cm-re a földbe, egy
fészekbe 2-3 magot téve. Megtehetjük, hogy előre
kicsíráztatjuk őket, s úgy vetjük el. Ekkor csak
2-őt tegyünk a fészekbe. Úgy számoljunk, hogy 1 száron
2-3 cső kukorica lesz. Ez alapján szorozzuk ki, hogy
mennyit szeretnénk, s hogy ehhez mennyit kell vetni. Piacon
vett pattogatós kukoricát használhatjuk magnak is, de a
csemegék mindig hibridek. Ha van lehetőségünk
takarmánykukorica magot kapni, az is jó főzni, csak
nem olyan édes. Általában azok is hibridek. Ha nem az,
akkor sokkal kisebbek, mint a nagyok. Kapás növény, s
meghálálja, ha érésig legalább 3-szor megkapáljuk.
Vethető közé nyári saláta ( nem magzik olyan hamar fel
a saláta az árnyéktól ) , futtathatunk rá babot, vagy
vethetünk közé tököt.
Május
Májusi
eső aranyat ér! Igen minden kikelt már szinte, még az
áprilisban vetett magok is, s csak várják a növesztő
esőt. A gazok ellenállóbak, még szárazság idején is
nőnek, így ezeket kapáljuk ki a haszonnövények
közvetlen közeléből. Ne hagyjuk, hogy cserepesre
száradjon a föld, kapáljunk! Ükapám szerint egy kapálás
felér egy esővel. Ha öntözünk, különösen kell kapálni,
ugyanis a teteje cserepesre szárad a melegben, s mikor jön
az eső, lefolyik a tetején a víz, míg a laza, kapált
föld egyből a gyökerekhez vezeti a vizet.
Hamarosan a palánták is kikerülhetnek a szabadföldbe.
Tartósan 18 fok feletti hőmérsékletet igényelnek.
A Kárpát-medence déli részén már májusban ültessük ki a
palántákat, ha elég erősek, bár ha magunk neveltük, s
nem lettek olyan szépek, akkor is, mert jó időben,
majd megnő, megerősödik odakint. Ha magunk
vetetük a palántákat, mindig lesznek szépek és kevésbé
szépek, de az ültetési szezon végéig tartsuk meg azokat is,
melyeknek elsőre nem találtunk helyet. Ennek akkor
látjuk főleg hasznát, ha valami miatt az első
kiültetettek közül több kiesik. Ennek oka lehet, hogy
valami elrágta, pl. a hangyák, kitúrta a vakond, de más
kártevő is meglepheti a még fiatal palántát, ami a
végét okozza, de lehet jégkárunk is, ami az idén különösen
sok területen okozott jelentős károkat.
Egyébként is jellemző például, hogy akár a hangyák, de
a tetvek is a gyengébbeket támadják meg először,
sőt ha jól megfigyeljük azt is tapasztalhatjuk, hogy
számos növény tetveit pont a hangyák viszik oda, hisz télen
kolóniákban élnek együtt. Magam láttam, amikor a kis
almafánkon a fölvitt tetveket a hangyák védték a
katicabogaraktól, szabályosan többen támadták a kis
bogarat.
De a hirtelen nagy meleg is okozhatja, hogy kiültetett
palántáink közül nem mindegyikből/ről lesz
betakarítható termés.
Ahogy a túl meleget, úgy a hirtelen lehülést is megérzik
növényeink, s ez immunrendszerüket is próbára teszik. Ha
gyengül. fogékonyabbak a betegségekre, kártevők is
jobban meglepik, így itt is igaz, hogy a legjobb védelem, a
megelőzés. A csalánleves permetezés
immunerősítő hatású, de például a paradicsom
palánta kiültetésekor pont e célból szoktak 1:2 arányú
fölözött tejes permetezést végezni.
A melegben meghálálják növényeink az öntözést, de
igyekezzünk csak alulró, s nem hideg, hanem inkább napon
átlangyosított vizet használva, a reggeli, vagy délutáni
órákban. Képzeljük csak el a saját felhevült testünket,
amikor jön egy hidegzuhany. Ezt érezhetik a növények is.
Ezzel gyengítjük immunrendszerüket, s védtelenebbé tehetjük
őket. De csak akkor öntözzünk, ha rendszeresen tudunk,
mert az eseti öntözgetésekkel csak ártunk. Ha nem tudjuk
rendszeresen biztosítani eső hiányában a vizet, akkor
jobb, ha csak a természetre bízzuk növényünket. Akkor is
biztosan terem, csak legfeljebb kevesebbet. A hidegvizes
öntözést, főleg felülről kifejezetten a
paradicsom sinyli meg. Ha jön a szárrothadás, biztos
megtámadja, s akkor nem kell paradicsomot ennünk. A legtöbb
bolti vetőmag érzékeny erre a betegségre, de még a
nálunk egymásra hagyományozott jugó óriás fajta is (
befőzésre kiváló ) . Eddig még csak a szintén
egymásnak adott apró koktél paradicsomot láttam, ami gond
nélkül átvészelte ezt a támadást.
A paprika a hirtelen lehüléseket nem szereti, szabályosan
fázik olyankor, még a levele is úgy áll, ő a nagy
meleget, a tápanyagban gazdag talajt, s a sok vizet
szereti. Egyik évben, mikor apám kertészkedett otthon (
sokat hallott történet ) frissen lett ősszel trágyázva
a föld, de nagyon sok lett, szinte csak marhatrágya volt az
egész kert. Mindenki jósolgatta neki, hogy ebben a földben
minden kiég. De úgymond szerencséje volt, mert nagyon
csapadékos volt az a nyár, s egy-egy paprika több mint fél
kilósra megnőtt, s maga a növény meg derékig ért az
embernek. Ebből az is látszik, hogy igazán akkor
szépek a növények, ha természetesen tápláltak, s az
időjárás kegyes, nem kell öntözni.
A zöldbab szintén fázós növény, se a hideget, se a
hidegvizes öntözést nem szereti.
Szintén palántaként ültessük ki a káposzta féléket,
először a nyári fajtákat. Ezek a korai karalábé (
fehér, lila ) , korai káposzta ( fehér, lila ) , korai
karfiol ( sose lesz olyan szép, mint az őszi fajták )
, nyári kelkáposzta. Ezekből már júniusban
fogyaszhatunk is. Hajlamosak a tetvesedésre, ami ellen a
káposztafélék vízlepergető hatású levele miatt, olajos
konzisztenciájú permettel védekezzünk. A káposztalepke
hernyóját kisebb kert esetén egyszerűen kézzel is
eltávolíthatjuk. Ha alkalmazzuk a növénytársításokat, akkor
a kártevőket becsaphatjuk, s ezáltal kevesebb lesz a
kárunk, így a paradicsommal ültessük együtt őket,
sőt a paradicsom leveléből nyert permettel is
védekezhetünk.
A nyári salátákat is palántázhatjuk, de egyszerűen
szabadföldbe is vethetjük, s amikor szükséges,
egyszerűen ritkíthatjuk.
A zellert is palántáljuk, főleg ha szépen fejlett
gumókat szeretnénk. Ekkor ügyeljünk, hogy gumós zeller
fajtát és ne szárzellert vessünk.
Az őszi, késői káposzta féléket május végén,
júniusban vessük el, neveljünk palántát, akár
szabadföldben, s ha elég erősek ültessük végleges
helyükre, de ha júniusban vetjük, akkor tehetjük ezt a
végleges helyére is, csak akkor megfelelően távolra
kerüljenek a magok, s számoljunk a ritkítással, ha sok mag
kellne ki.
Minden vetésnél, ültetésnél igaz, hogy olyan sor és
tőtávolságokkal számoljunk, hogy a kifejlett növény
biztosan elférjen, s ne legyenek túl szorosan, mert a kevés
levegő a növények között kedvez a betegségeknek.
Megfelelő legyen a szellőzés és benapozottság
lehetősége, de túl távol se legyenek, mert a talajt
védjük, ha a rajta lévő növények megfelelően
árnyékolják, s a növényeknek is jó, ha kevésbé szárad ki a
föld.
S
minden palántálásnál igaz, hogy a késő délutáni órában
tegyük, mikor már lefelé megy a nap, hogy az éjszaka
hűvösében erőre kaphassanak. Családunkban
elterjedt palántálási mód, de szomszédnénik, ki a tsz
időkben a kertészetben dolgozott is úgy tanulta, hogy
kis gödröt kapálunk, úgy egy kapanyomnyit, azt jól
beöntözzük, majd mikor megszikkadt ( egyszerre 1-2 sornyit
is csináljunk meg egyszerre ) , akkor a palánták gyökerét
beiszapoljuk, majd befedjük földel, kicsik a tövéhez is
nyomkodjuk. Ilyenkor a palántázás végeztével minden tövet
kicsit meglocsolhatunk. Főleg, ha melegebb van má, s
nem esik, egy pár napig minden reggel és este öntözzük meg
a palántákat.
Másik módszerhez, amit hallottam az kell, hogy minden tövet
külön cserépbe ültessünk, s ekkor az ültető
gödröcskébe előre nem öntünk vizet, hanem csak a
palántázás végeztével locsoljuk be alaposan a kiültetett
növényeket.
Egész
nyáron ne hanyagoljuk el a kapálást, amivel a gyomokat
ritkítjuk, időről-időre eltávolítjuk, s
lazítjuk a talajt. Jól tükrözi ezt a kapás növények
elnevezés is. A legkíméletesebb gyomírtó a kapa, s nekünk
se kell külön tornázni, edzeni egészségmegőrzése
érdekében. Minket is formában tart a kapálás, s garantáltan
jó levegőn leszünk.
A gazok visszaeredésének csökkentése érdekében vagy minden
gazt távolítsunk el a talajról, például vigyük a
komposztálóba ( kivéve a tarack gyökerűeket ) , vagy
inkább a reggeli órákban kapáljunk, de a napon is
megtehetjük, de akkor vigyázzunk a túlzó tűző
nappal ( nem kell félni annyira a naptól, de azért ne
kapjunk napszúrást ) . Ha estefelé, késő délután
kapálunk, s még esik is rá, akkor sok gaz visszaeredhet. Ne
feledjük, a sok gaz elnyomhatja haszon növényeinket, mely
így vagy nagyon keveset, vagy egyáltalán nem terem, s
könnyebben megbetegszik. Mindenképp találjuk el, hogy
mennyi gaz, az ami még elfér, s mi az , ami már sok, s
törekedjünk a gazmentesítésre. Minél nagyobb a kertünk,
annál nagyobb lesz a kihívás, de megéri a fáradság, az
izzadság. Kapálás közben a kertben nehéz stresszelni, még
nyugtatónak is jó. S egy ilyen nagyobb kapálás után alszunk
majd, mint egy kisbaba.
Folytatjuk!