Nézzünk meg kicsit részletesebben néhány olyan mozzanatot, amely hatással lehet a nők és férfiak közötti bérkülönbségre! A női foglalkoztatás a nemi szerepek eltérése miatt is gondot jelent a foglalkoztatók számára (a kisgyermekes anyák gyakori betegállománya, munkaidőn túli kisebb terhelhetősége stb.). A munkaerőpiac is differenciálódott a hagyományos munkaviszony szerinti foglalkoztatás mellett megjelentek a különböző önálló vagy félig önálló formái. A BérBarométer adatbázisban az iskolai végzettség tekintetében a férfiak aránya a szakmunkásképzőt végzetteknél közel kétszer nagyobb, mint a nőké (30 százalék a nők 19 százalékos arányával szemben). Felsőfokú végzettséggel a teljes mintát tekintve nagyjából egyforma arányban rendelkeznek, míg érettségit a nők 47 százaléka, a férfiaknak csak 37 százaléka szerzett. Mivel a közszféra a versenyszféránál nagyobb arányban igényli a szellemi, adminisztratív munkakörben dolgozókat, s a nők a férfiaknál nagyobb arányban dolgoznak szellemi, adminisztratív munkakörben, a közszférában dolgozók között magasabb a nők aránya, mint a férfiaké. A férfiak azonban nagyobb arányban töltenek be vezető munkaköröket, mint a nők, ebben nincs különbség a versenyszféra, közszféra és a non-profit szektor között. Míg a verseny-és a közszektorban 1,8-szor több a férfivezető, mint a női, a non-profit szektorban ez a különbség több mint kétszeres. A foglalkozási struktúrát a gazdasági ágak szempontjából vizsgálva megállapíthatjuk, hogy jól elkülönülnek egymástól a férfi és a női ágazatok, de emellett természetesen vannak olyan ágazatok is, ahol nincsen jelentős különbség a férfiak és a nők arányát tekintve. Nőies ágazatok: A legtipikusabb női ágazat az Egészségügyi, szociális ellátás, ahol a nők aránya több mint négyszerese a férfiakénak. Szintén erős női dominancia tapasztalható (legalábbis a munkavállalók arányát tekintve) a Pénzügyi tevékenység, az Oktatás, valamint az Egyéb nem-fém ásványi termék gyártása ágazatokban, ahol több mint kétszer magasabb a nők, mint a férfiak aránya. Több mint kétszeres még a nők és a férfiak arányának hányadosa két könnyűipari ágazatban, a Bőrtermék, lábbeli gyártása, valamint a Textília, textiláru gyártása esetében. Férfias ágazatok: A leginkább „férfias” ágazatnak a Fafeldolgozás és az Építőipar tekinthető, itt a férfiaknak több mint négyszer nagyobb hányada dolgozik, mint a nőknek. Szintén hagyományosan jelentős a férfiak túlsúlya a Mezőgazdaság, a Bányászat és a Gép, berendezés gyártása és a Villamos-gép és járműgyártás és a Máshová nem sorolt feldolgozóipar ágazatokban, ahol a nőkéhez képest kétszer magasabb a férfiak aránya, valamint a ágazatban, ahol több, mint háromszor nagyobb arányban dolgoznak férfiak. Nőies foglalkozási csoportok: az Irodai és ügyviteli (ügyfélforgalmi) jellegű foglalkozások csoportjában a nők csaknem hatszor nagyobb arányban dolgoznak, mint a férfiak. Az Egyéb, felsőfokú vagy középfokú képzettséget igénylő foglalkozások csoportjában a nők aránya közel kétszeres, a Szakképzettséget nem igénylő (egyszerű) foglalkozások csoportjában pedig másfélszeres a férfiak arányához viszonyítva. Emellett a Felsőfokú képzettség önálló alkalmazását igénylő foglalkozások csoportjában is valamivel magasabb a nők, mint a férfiak aránya. Férfias foglalkozási csoportok: A férfiak aránya 2,4-szerese a nőkének a Mezőgazdasági és erdőgazdálkodási foglalkozások és a Gépkezelők, összeszerelők, járművezetők. Több mint kétszeres a különbség az Ipari és építőipari foglalkozások csoportjában is. Végül a Törvényhozók, igazgatási, érdekképviseleti vezetők, gazdasági vezetők csoportjában is viszonylag magas, nem egészen kétszeres a férfiak és a nők arányának hányadosa. Rugalmas munkaerőpiac? A BérBarométer adatbázis szerint a magyar munkavállalók számára nem problémamegoldó stratégia a munkahely megváltoztatása. Ez lehet egyéni döntés, amely a hagyományokban gyökerezik, de lehet kényszer is, miszerint nincs a szakképzettségének megfelelő másik munkahely a lakókörnyezetében. Az alacsony mobilitás még inkább szükségessé teszi a szakszervezeti érdekvédelem hatékonyságát a munkahelyeken. |