Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Edzői nyilatkozatok
Simon Antal (Egri FC): - A helyzetek alapján több góllal kellett volna nyernünk, de sajnos az üres kapuba sem sikerült betalálnunk. Vincenzo Mazzeo (Honvéd): - Jobban és kicsit agresszívabban játszott az egri csapat, nekünk most ennyire futotta.
LEHET HA A EDZŐ KEVESEBBET ORDÍTANA MINDEN JOBBAN MENNE.. MERT AMIT MECCSEKEN IS ÖSSZE ORDIBÁL, HOGY A LELÁTÓRA FELHALLATSZIK AZ AZÉRT MÁR SZTEM NEM AZ AMI ELMEGY ILYEN SZINTEN..
Szurkesz teljesen igazad van. Ha suttogna pályán vagy ülne szótlanul a kispadon 90 percig akkor az lenne a baj. Van akinek semmi sem jó.Ennél már csak a javaslatok jobbak az új edző személyére. Kíváncsi lennék rá, hogy egy másik edző meddig lenne jó. Csak remélni tudom, hogy a vezetőség ennél felelősségteljesebben gondolkodik.
Szurkesz !
Ha csapat 4-5 meccset megnyert volna az sem érdekelne ki az edző, csak abban az estben lennék rá kíváncsi ha az első helyen állnánk.
De most az edző van a porondon, a figyelem középpontjában.
Ugyan miért is ?
a játékosok pöcsére kéne lépni!!!!!!!
az hogy hogy küzdenjenek az edzö elmondhatja de ha a játékosok nem érzik hogy számít nekik a klubb
a szurkolók támogatása és a csapat együtt ki tudna hozni egy jó kupaszereplést és egy jó hátralévő idényt!!!!!!!!!!!!!!!
tempó FRADI hajrá Eger
A tegnapi edzés elején valamilyen erőfelmérés volt. Sprint sebesség 10-20-40m-en mérve, lövés sebesség, súlypont emelkedés(?), hajlékonyság mérés.
Jó volt a hangulat, Simon is poénkodott, nem tűnt dühöngő állatnak.
Nem mindegy, ki mennyit keres? Nem a ti zsebetekből fizetik őket. Ha elmentek moziba, és nem tetszik a film, akkor is a színészek vagy a rendező fizetését kezditek emlegetni?
Ha a munakelyeden mondjuk megtripláznák a fizetésed, akkor háromszor annyit dolgoznál? Eleinte lehet, hogy jobban odatennéd magad, de ha azt látod, hogy körülötted mindenkinek megtriplázták a fizetését, és a többség nem töri össze magát a jobb teljesítményért, akkor valószínűleg visszavennél a lelkesedésből. Annyit teljesítenek, amennyit követelnek tőlük.
Nem a játékosokat kell hibáztatni, hanem a közeget, ami engedi, hogy ez így menjen.