– Legfontosabb tanulságként mit raktároz el magának az elmúlt félévből?
– Azt, hogy borzasztó nehéz feladat három héttel a bajnokság előtt keretet összeszedni, azt csapattá összerakni, és jól is szerepelni – válaszolta Simon Antal. – Az augusztus 1-jei kezdést követően az idő rövidsége alapvetően meghatározta az idényt, amelynek során a gárda, ha súrolva is a lécet, de hozta a minimálisan elvárható szintet. A védekezésünk többnyire rendben volt, amit bizonyít, hogy mindössze hat akciógólt kaptunk, hat találat született 11-esből és öt pontrúgást követően. Elölről viszont hiányzott egy olyan támadó, aki 6–9 gólt rúgott volna, mert akkor 2–3 ponttal többel rendelkeznénk. Dicséretet a menedzsment érdemel, hogy egyáltalán ilyen állományt sikerült kialakítani.
– Legnagyobb kihívásként mivel szembesült?
– Hogy igazi közösség alakuljon ki, csapatot alkosson a 20 fős keret. Úgy érzem, efelé jó úton haladunk.
– Leginkább mi lepte meg a bajnokságban?
– Azt, hogy a Keleti csoport nincs olyan kiemelkedő csapat, mint Nyugaton az MTK, és senki ellen nem lehet biztosra menni. A 8–9. helyig nagyon kicsi a különbség és főleg az agresszív küzdelem a meghatározó, a játékos futball rovására
– Legnagyobb csalódásként mivel, vagy kivel szembesült?
– Egyetlen játékos sincs, akire egyértelműen azt mondanám, hogy nincs rá szükség. Játékban viszont azt reméltem, hogy több olyan mérkőzésünk lesz, mint a váci, a szegedi vagy az Újpest II. elleni, amikor egyértelműen mi irányítottunk. Jó lenne azt elérni, hogy a döntetlenek próbáljanak „átmenni” győzelembe.
– Leginkább minek tudott örülni?
– Annak, hogy a végén öt mérkőzésből négyet megnyertünk.
– Legjobban mi bosszantotta?
– A Honvéd II. elleni 0–0-ás döntetlen. Azt a meccset meg kellett volna nyernünk, most nagyon hiányzik az akkor elszalasztott két pont.
– Legtöbbször mit kért a játékosaitól?
– Hogy az aktuális állástól függetlenül mi határozzunk meg a játékot. Legyen nálunk a labda és kezdeményezzünk többet.
– Legkevesebbszer mit kapott vissza az előre megbeszéltekből?
– Néhány alkalommal a labdarúgók úgy érezték, hogy mivel Jámbor János főtámogató és az önkormányzat jóvoltából valamennyi feltétel adott a nyugodt munkához, minden megy a maga útján. Hiányoltam azt a pici mentálist pluszt, amivel esetenként az ellenfelek fölé tudtunk volna kerekedni. Páran azt képzelték, hogy elég csupán játszani és nem szükséges több alázattal is kell lenni a labdarúgás iránt. Pedig igenis kell.
– Legfelemelőbb érzésként mit idéz vissza szívesen?
– Első hazai meccsünkön, amikor a Békéscsaba ellen 0–1-ről fordítottunk 2–1-re, a 88. percben esett vezető találatunk hatott rám leginkább. A gólörömnél a csapat szinte egymásnak esett.
– Legjobban mit vár a tavasztól?
– Azt, hogy fiatal támadóink, így Horváth, Hrisztov és Pavlov közül akad olyan, aki elkapja a fonalat és rúg mondjuk 6–8 gólt. Ha azt veszem, hogy Dobrics, Koós és Pavicsevics sérülés miatt alig tudott segíteni a csapatnak, akkor felépülésük után tavasszal lesz három igazi erősítésnek számító futballistánk. Balhátvéd és center poszton nem találtunk rá a legmegfelelőbb emberre, így ezen még dolgoznunk kell. A keretben nagy mozgás azonban nem várható, azonban két-három új játékos nem ártana. Ebben persze a végső szót Jámbor úr mondja ki.
