„Az ősszel megismert keret az alap, változásról nem tudok beszámolni” – felelte a heol.hu érdeklődésére Vancsa Miklós. A klubigazgató azokat a mendemondákat is elhessegette, amelyek a főtámogató más egyletnél (Vasas, Újpest, Kecskemét) történő szerepvállalására vonatkoztak. „Jámbor János nem megy el Egerből, amit elkezdtünk, azt tisztességesen folytatni is kívánjuk” – nyugtatta meg a drukkereket az egri elöljáró.
Simon Antal is nyugodtabb lenne, ha Pavlov, Horváth, Hrisztov, Koós, Olasz ötösből tavasszal valaki „kivágná a rezet”. Ennek a Kövesd ellen nem volt nyoma, így a vezetőedző is csak a reményét fogalmazgatta meg. „Amit ősszel helyzetkialakítás és helyzetkihasználás terén tapasztalhattunk, azt láthattuk most is. Ebben nem történt előrelépés, így csak azt mondhatom, hogy egy befejező csatárra nagy szükségünk lenne.”