- A Vecsés elleni mérkőzés után lezártuk a tavasz első szakaszát, értékeltük és elemeztük a történteket. Úgy érzem, sokkal többet kellett volna nyújtanunk eredményességben és játékban is, ezért a hangulat nem túl rózsás, hiszen mindenki csalódott az eredmények miatt. Örömteli viszont, hogy a játékosok bizonyítani szeretnék, hogy többre képesek!
Kicsit borzolta a kedélyeket a napokban, hogy - mint utólag kiderült -, a vecsési edző már a mérkőzés előtti napon, pénteken tudta a mi összeállításunkat, most pedig az egriek is többet tudnak, mint kellene. Nem jó, hogy a csapat közvetlen környezetéből kiderülnek olyan belső dolgok, amelyeket az aktuális ellenfelünk fel tud használni! Persze túllépünk ezeken a problémákon, és elszántan, harcosan megyünk neki az egri mérkőzésnek, még akkor is, ha tudjuk hogy az Eger jó csapat. Bizakodom egy jó eredmény elérésében, de ha esetleg ez nem sikerülne, akkor azt várom el, hogy egyenes gerinccel jöjjünk le a pályáról, úgy, hogy tudjuk, mindent megtettünk a győzelemért!
Juhász Bence sérült, Palásthy Dávidra pedig eltiltása miatt nem számíthatok.
Forrás: vacfc.hu