A klubmenedzser arról beszélt, hogy elkövettek egy „bakit”, ugyanis a licenszeljáráskor Debrecent jelölték meg a hazai összecsapásaik színhelyéül, ezért a Magyar Labdarúgó Szövetség ragaszkodott ahhoz, hogy otthoni találkozóikat – a rendkívüli helyzetektől, vagy az esetleges ütközésektől eltekintve – a hajdúsági megyeszékhelyen rendezzék meg, ezért tettek le diósgyőri szereplésükről.
A hírek szerint az egri villanyvilágítást – ha semmi nem jön közbe – október 16-án avatják fel, s addig még lesz egy Egri FC – Debreceni VSC-TEVA összecsapás is.
– Ezzel a 90 perccel kapcsolatban megint „bolond” a helyzet – folytatta Tóth Dénes, majd hozzátette: – Otthon játszva fogadjuk az otthon lévő Debrecent? Ez mégsem lenne helyénvaló, ezért könnyen lehet, hogy a DVSC-TEVA gárdáját Diósgyőrben látjuk vendégül. Remélem, hogy ebbe minden illetékes beleegyezik, miként abba is beleegyezett, hogy a Siófokot ne Debrecenben fogadjuk, hanem a Vasas Fáy utcai sporttelepén. Ezt azonban még senki ne vegye készpénznek! Ami biztos, vagy biztosnak tűnik az az, hogy a 6. forduló keretében Debrecenben küzdünk majd a Ferencváros ellen.
Forrás: boon.hu