Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzők
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 65
Látogatók tegnap:483
Összes látogató: 1394877

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Friss hírek
Agria Ultras

AU a Facebookon
Egyebek
A nap vicce

Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Goran Vujovics a kezdőben kap helyet

– Az MTK nem véletlenül áll a tabella élén, a csapat jól elkapta a rajtot, amiben előnyt jelenthetett, hogy korábban tudott a gárda élesben játszani – vélte Simon Antal, az Egri FC vezetőedzője. – A házigazdákkal szemben akkor lehet keresnivalónk, ha kihasználjuk azokat a gyengébb pontokat, amelyek a veszélyt hordozzák magukban.

A 2008/2009-es bajnoki évben az MTK II. csapatát irányította az egri vezetőedző, így kellő ismerettel rendelkezik a helyi viszonyok és az állomány vonatkozásában. Ezzel együtt mindezt minimális előnynek nevezte a tréner, arról nem is szólva, hogy csapatának „nincs idegenbeli vagy hazai pálya” csak vendégség, ez pedig semmiképp nem számít pozitívumnak. Az újonnan igazolt játékosok, így Jiri Kabele, Joel Tchami és Goran Vujovics kapcsán azt emelte ki a szakvezető, hogy néhány edzés és mérkőzés még szükséges az ideális szerkezet megtalálásához. – Sok szempontot figyelembe kell venni a beépítendő labdarúgóknál, ami szükséges ahhoz, hogy az a csapat számára a leghatékonyabb legyen. Ezen dolgozunk folyamatosan, törekedve arra, hogy mindez az eredményben is megmutatkozzon.

A kék-fehérek soraiból a szombati mérkőzésen már hiányzik Hrepka Ádám, aki hét közben az izraeli Bnei Jehuda csapatához igazolt, ugyanakkor valószínűleg helyet kap a keretben egy másik Ádám, méghozzá az egri nevelésű Balajti.

Az OTP Bank Liga 7. fordulójának mérkőzése:

MTK Budapest (1.)–Egri FC (13.)

Hungária körút, szombat, 18.30. Tv: Sport1. V.: Iványi Zoltán (Kispál R., Medovarszki J.).

EGER: 26 Sztankó – 14 Preklet, 4 Kovács G., 3 Knakal, 2 Piller – 27 Koós, 5 Cs. Pavicsevics, 11 Balog Zs., 8 Németh N. – 9 Vujovics, 22 Dobrics. Kispad: 1 Brljak (kapus), 15 Mecsinovics, 20 Kabele, 19 Pavlov, 21 Pisanjuk, 16 Hrisztov, 7 Albert Á. Sérült: Katona A. (bokaszalag húzódás), Hamouz (combhajlítóizom húzódás), Stanislaw (lágyéksérülés).

 

forrás:egrifc.hu


Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Név:

Ellenőrzőkód:
Ellenőrzőkód


Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Következik
Sajóbábony
MOL Magyar Kupa 2. forduló

2025.08.24 (16:00)

Sajóbábony
?:?
Eger SE
Szavazás
Sajóbábony - Eger SE

Hazai győzelem

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

bela 
08.10 20:57
Ez ***a volt ?

ese 
07.31 12:06
bocs.. ez az https://youtu.be/... ZNI?si=JWEszllN9ElsTIj8

ese 
07.31 12:01
összefoglaló https://www.youtu... atch?v=TwGhx60qZNI

Egy.oreg 
07.24 16:56
Ez az ember mondja azt, hogy tavasszal történnek furcsaságok, így bármi előfordulhat! Ez így is van. Csak egy példa: 2024.05.06. 17:00 DVTK II ? Eger SE 3:0 Talán emlékeznek páran, hogy az ifivel utaztunk el és ezzel a vereségünkkel maradt bent a dió és esett ki a Tarján.

A.I. 
07.24 12:48
Én már évek óta a hivatalost sem olvasom. Egy rakás szar az egész.

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Hozzászólások
08.19 10:57 - Mestermérleg
Resszkess bábony

08.18 18:37 - Mestermérleg
Jól beszóltak Siminek, de szerintem ez is leper...

08.18 12:38 - Mestermérleg
Örökkön örökké

08.18 06:48 - Mestermérleg
Eddig lehetett azzal védekezni, hogy a buta szu...

08.11 05:43 - Vereség
Nem a játékosokkal van a baj, hanem a mesterrel...

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist