SIMON ANTAL (az Eger vezetőedzője): – Az első félidő úgy alakult, ahogy vártuk. A Honvéd elleni győzelem után jó passzban lévő Debrecen uralta a játékot, mi pedig masszívan védekeztünk, és próbáltunk veszélyes kontrázni. Az MTK-tól elszenvedett vereség miatt dac munkált a játékosokban, ez igyekeztünk kihasználni. Felkészültünk a DVSC játékából, és úgy tettük a dolgunkat, ahogy előzetesen megbeszéltük. Stabilan védekeztünk, a támadásainkban pedig megvolt a veszély, így bíztam benne, hogy még egyszer nem fordulhat elő velünk az, ami Székesfehérváron. A kihagyott büntetőt sajnáltam, de igazából csak arra koncentráltam, hogy a hátralévő időben is úgy futballozzunk, mint előtte.A győzelmet nagyra értékelem, és örülök is, az viszont fájó, hogy ezt a sikert nem hazai pályán értük el. Csupán azoknak a keveseknek tudtunk a helyszínen szép pillanatokat szerezni, akik Diósgyőrbe is elkísértek bennünket.
KONDÁS ELEMÉR (a DVSC-Teva vezetőedzője): – Tudtuk, hogy ellenfelünk zártan védekezik, és nagy erőfeszítéseket kell tenni a győzelem érdekében. Ez így is történt. Lassan építettük a támadásokat, a szélekről nem tudtunk az egriek mögé kerülni. Középen a magas belső védők rendre hatástalanították a felívelt labdákat, ha pedig nem, akkor a kapusuk mozdult ki jó ütemben. Kevés volt a futás, ritkán tudtuk oldalról megbontani a védelmet, emiatt kevésszer kerültünk közel a kapuhoz. Mindenkitől több kellett volna. Hiába mozogtunk a második félidőben jobban, nem sikerült gólt szeretnünk. Az elhibázott büntetőt követően bíztam abban, hogy egyenlítünk, ez mégis elmaradt, amiben némileg az is közrejátszott, hogy a pálya füve magasabb volt a szokásosnál.
nso.hu