Teljes keretével tisztelte meg a Heréd LC szervezte eseményt az Egri FC csapata ma délután. Az NB I-es együttes számított a legrangosabb fellépőnek a rendezvényen, ahol a pályázaton nyert több mint 11 millió forintból mintegy kétszáz méter hosszan kicserélték a belső elválasztó kerítésrendszert, és kiépítették a világítást. A kiváló minőségű gyepen Nemcsák Károly, Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Fekete Rajmund, a Heréd LC elnöke osztotta meg ünnepi gondolait a mintegy kétszáz főt számláló közönséggel. Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár, aztán Kómár József herédi polgármesterrel átvágta a szalagot, majd az első meccset követően Mándoki György plébános áldotta meg a pályát.
A Juhász-kupa hármas tornán a csapatok 1x45 percet játszottak egymással. Az egriek első találkozóján Dobrics gólerős játékát lehetett kiemelni, míg a második háromnegyed órában lebonyolított meccsen Farkas Ádám utolsó percben lőtt szabadrúgásgólja döntött arról, hogy az utolsó találkozó eredményétől függetlenül az egriek nyerik a tornát.
Eredmények:
Heréd LC–Egri FC 0–3
HERÉD: Lővey – Baranyi Sz., Csiszár, Horváth D., Földi Arnold – Tari Sz., Fehér K., Szívós, Szundi – Pál, Baranyi R. Cserék: Fekete, Földi Attila, Molnár A., Simon S., Hadler, Takács Z., Johancsik.
EGER: Brljak – Balog Zs., Kovács G., Knakal, Piller – Stanislaw – Kabele, Dobrics, Németh – G. Vujovics, Pavlov.
Gólszerzők: Dobrics 2, Kabele
FC Hatvan–FC Eger 1–2
HATVAN: Bollók – Illés, Tóth P., Szilágyi, Hibó – Surányi, Németh K., Székesi, Mundi – Szabó R., Simon M. Cserék: Vajda – Nagy Sz., Kollár, Arany, Andrejcsik, Balogh B., Ágói.
EGER: Sztankó – Preklet, Katona (Piller), Mecinovics, Hamouz – Cs. Pavicsevics – Albert, Farkas Á., Pisanjuk – Horváth Z. J. Tchami.
Gólszerzők: Surányi, ill. Horváth Z., Farkas Á.
FC Hatvan–Heréd LC 5–2
Gólszerzők: Andrejcsik 2, Arany, Surányi, Balogh B.
A végeredmény: 1. Egri FC, 2. FC Hatvan, 3. Heréd LC.
A mérkőzéseken a Farkas Ádám, Ducsai József, Kis Zsolt, Szabó Sándor játékvezetői négyes működött.