Azt hiszem sokunk nevében mondhatom, hogy ez legalább olyan jó hír, mintha most igazoltunk volna le egy válogatott játékost. Hosszú ideje várjuk, pontosabban vártuk, hogy elkezdődjön a világítás kiépítése.
Most úgy tűnik elérkezett ez a pillanat is. A következőkben Bódi Csaba írását olvashatjátok:
– Megvan a pályázat győztese, a TEN-T Tömegközlekedés Energiaellátás Tervező és Kivitelező ZRt. építi meg a Szentmarjay-stadionban a villanyvilágítást – közölte honlapunkkal Kocsis Zoltán, az Egri FC Kft. tulajdonos-ügyvezetője. – A munkához napokon belül nekilátnak a szakemberek, és – ha az időjárás is úgy akarja – a kezdéstől számított két hónap múlva felgyulladnak a fények a létesítményben. A csapatok 1300 lux fényerő alatt játszhatnak majd, ám erre idén már nem lesz lehetőség, csak tavasszal. Az idő ebből a szempontból nem sürgető tényező, így nem kell kapkodni, meg lehet építeni úgy a világítást, hogy az a végleges változatot jelentse.
Kocsis Zoltán a beruházás anyagi részét illetően közölte: 183 millió forintba kerül a „villanyosítás”, amelyből 130 milliót a TAO-ból fedeznek, 29 milliót a klub tesz hozzá, míg az önkormányzat 24 millió forinttal járul hozzá a kivitelezéshez. A kiemelt kockázattal járó mérkőzések rendezéséhez azonban a világítástól is többre van szükség.
– A korábban elvégzett felújítások és a most következő beruházás is arra lesz egyelőre elegendő, hogy a normál szintre besorolt találkozókat rendezhessünk saját pályán – folytatta a vezető. – Tavasszal azonban elkezdődnek azok a munkálatok is, amelyek nyomán később lehetőség nyílik valamennyi hazai összecsapás lebonyolítására. Itt elsősorban a lelátó egyelőre lezárt szektorairól van szó, amelyek statikailag nem felelnek meg a követelményeknek.