Egri Szurkolói Oldal
Következik
Tabella
Gólszerzők
Lapok
Statisztika
Regisztrált tagok: 543
Aktiválatlan tagok: 0
Legújabb tag: Hopp

Látogatók ma: 241
Látogatók tegnap:483
Összes látogató: 1395053

Utolsó 24 órában: 
























Névnap
Friss hírek
Agria Ultras

AU a Facebookon
Egyebek
A nap vicce

Közelmúlt büszkeségei
Jámbor János
Vancsa Miklós
Harmati Péter
Illyés Dániel
Vígh Ferenc
Sütő Szilárd
Kugler Gyula
Mesteri szavak

„Legalább tudjuk, hogy ott milyen a helyzet” – válaszolta Simon Antal arra a felvetésre, hogy az Illovszky-stadionban ismerős stadion, ismerős pálya fogadja szombaton csapatot. Ha azt nézzük, hogy a kispestieknek csupán néhány kilométer kell buszozni, akkor egyértelműen úgy tűnik, inkább a Honvéd játékosai mozoghatnak otthonosabban a Vasas sporttelepén. Az egriek azonban szeretnék elrontani a fővárosiak kedvét. Hogy ez miként kísérlik meg? „Amennyiben hasonló módon futballozik a társaság, mint tette azt Újpesten 1–0-s hátrányt követően, annyi különbséggel, hogy ezúttal nemcsak a helyzetekig szeretnénk eljutni, hanem azok értékesítéséig is” – magyarázta az Egri FC vezetőedzője. Az EFC-nek ezúttal egy nappal több idő állt rendelkezésükre a felkészülésre, mint egy héttel ezelőtt. Ezt azzal használták ki, hogy próbálták behatóbban keresni az eredményesebb játékhoz vezető megoldást. „Ilyen esetben a pszichés tényezők a döntők, ezért kis csoportokban beszélgetve, elemezve igyekeztünk okulni az elmúlt mérkőzések tapasztalataiból. Bízunk benne, hogy a görcsoldás sikerült. Szerencsére amiatt nem kell izgulnunk, hogy a háttér rendezetlen lenne. Nagyon fontos, hogy a klub főtámogatója, Jámbor János nyugodt körülményeket teremt és a játékosoknak továbbra is csak a labdarúgásra kell koncentrálniuk. Ez a mi helyzetükben rendkívüli jelentőséggel bír.” A pontok fontosságát szükségtelen hangsúlyozni, a csapatnál ezzel a legmesszemenőbbig tisztában vannak. De, hogy mi várható Honvéddal szemben? „Úgy vélem, az állandóság most fontosabb kell hogy legyen, mint sem a mindenáron való változtatás. Apró kis módosítások persze előfordulhatnak, ami adódhat a mérkőzés közbeni történésekből is. A legfontosabbnak a stabilitást tartom. Mivel erre ellenfelünk is komoly hangsúlyt fektet, nagy taktikai csatát várok. Minden mérkőzésen nagy jelentőséggel bír, hogy melyik csapat szerzi az első gól, és ez érzésem szerint most is így lesz” – zárta szavait Simon Antal.

Forrás: egrifc.hu


Hozzászólások
Hozzászólás küldése
Név:

Ellenőrzőkód:
Ellenőrzőkód


Következik
Sajóbábony
MOL Magyar Kupa 2. forduló

2025.08.24 (16:00)

Sajóbábony
?:?
Eger SE
Szavazás
Sajóbábony - Eger SE

Hazai győzelem

Vendég győzelem

Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

bela 
08.10 20:57
Ez ***a volt ?

ese 
07.31 12:06
bocs.. ez az https://youtu.be/... ZNI?si=JWEszllN9ElsTIj8

ese 
07.31 12:01
összefoglaló https://www.youtu... atch?v=TwGhx60qZNI

Egy.oreg 
07.24 16:56
Ez az ember mondja azt, hogy tavasszal történnek furcsaságok, így bármi előfordulhat! Ez így is van. Csak egy példa: 2024.05.06. 17:00 DVTK II ? Eger SE 3:0 Talán emlékeznek páran, hogy az ifivel utaztunk el és ezzel a vereségünkkel maradt bent a dió és esett ki a Tarján.

A.I. 
07.24 12:48
Én már évek óta a hivatalost sem olvasom. Egy rakás szar az egész.

További üzenetek

Partnerek
Kattints a logóra!

Hozzászólások
08.19 10:57 - Mestermérleg
Resszkess bábony

08.18 18:37 - Mestermérleg
Jól beszóltak Siminek, de szerintem ez is leper...

08.18 12:38 - Mestermérleg
Örökkön örökké

08.18 06:48 - Mestermérleg
Eddig lehetett azzal védekezni, hogy a buta szu...

08.11 05:43 - Vereség
Nem a játékosokkal van a baj, hanem a mesterrel...

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Table 'egrifc.fusion_new_users' doesn't exist