– A két együttes tabellán elfoglalt helyezését figyelembe véve valóban ezt a mérkőzést sorolhatjuk a számunkra leginkább nyerhető kategóriába – közölte Simon Antal, az Egri FC vezetőedzője. – Ahhoz, hogy lőtávolban maradjunk, s ragadni tudjuk az előttünk lévők együttesekre, ezt az összecsapást hoznunk kell. Az úgy gondolom, borítékolható, hogy a találkozó kapcsán a vendéglátók is hasonlóan gondolkodnak.
A tizenhat fordulót követően tizenegy pontos egriek mögött hat egység a sereghajtó Balaton-partiak hátránya. A Siófok a 14. fordulóban aratta idei első győzelmét, míg az EFC utoljára október végén a Pápa ellen gyarapította – eggyel – pontjai számát.
– A bajnoki hajrához érve érezhetővé vált, hogy a rengeteg utazás felőrölte a játékosokat – folytatta szavait a tréner. – Ezért is választottuk azt az utat, hogy az utolsó mérkőzéseken megpróbálunk friss erőket mozgósítani, olyanokat, akikben nem hagyott akkora nyomot a folyamatos idegenbeli fellépés. A legfontosabbnak azt tartom, hogy elsősorban mentálisan kerüljünk jó állapotba.
Az elmúlt mérkőzéseken jó néhány szerencsétlen mozdulat közrejátszott a megyeszékhelyiek vesszőfutásában. Az elkerülhető védelmi megingások és a rosszul irányzott mentési kísérletek gólokban jelentkeztek az aktuális ellenfelek számára.
– A szerencsétlen találatok hátterében egyértelműen mentális gondok húzódnak. Nyilván senkiről sem feltételezzük, hogy szándékosan ártanak a csapatnak, a klubnak. Nagyon bízom benne, hogy ezek a hibák Siófokon elkerülnek bennünket. Minden gól nagyon komolyan felértékelődhet, de bízom benne, ha hátrányba kerülünk, akkor sem esünk kétségbe, mert többször is bizonyítottuk, hogy van tartásunk. Ettől függetlenül vallom, ebbe a mérkőzésben bármi benne lehet – zárta szavait a szakember.