A védelem szerintem a legerősebb csapatrészünk, hiszen ha jól együttműködnek, nehéz minket mattolni. Gondoljatok csak bele a Vidi vagy a Loki elleni meccsbe. Erről lesz szó a következőkben.
Eddig a szünetben 5 ember távozott a csapattól, közülük kettő védő volt: Wolry Wolféről, illetve Josef Hamouzról beszélek. Wolfét nem láttam játszani, így csak Hamouzról tudok nyilatkozni. A cseh védő tavaly nyáron jött csapatunkhoz, az NB II-ben alapember volt, és nem teljesített rosszul, a szezon elején az NB I-ben is játszogatott, aztán száműzték a második csapathoz. A pletyka szerint nem a játéktudásával volt baj...
A védelem
Az első csapatban jelenleg tehát Jasmin Mecinovics, Balog Zsolt, Katona Attila, Kovács Gábor, Petr Knakal, Piller József és Preklet Csaba áll rendelkezésre. Ez jelenleg hét játékos, ami nem sok, az optimális létszám legalább kilenc lenne. Kovács Gábor, Petr Knakal, Jasmin Mecinovics és Katona Attila belsővédők.
Középső védők:
![]() |
Kovács Gábor: szerintem az ősz legjobbja, jobb Knakalnál is, mert kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott és tanárian játszott, egyetlen másodpercet sem(!) hagyott ki eddig. Egy biztos, az ő helye megkérdőjelezhetetlen. Csak így tovább, Gabi! |
![]() |
Petr Knakal: szerintem a másik szilárd pont a védelemben, ha jó formában van, akkor fenomenális, viszont néha meccseket döntenek el butaságai. Bár szerintem kiváló játékos, olykor elveszti a fejét, ezért a karszalagot én nem neki adnám. Hatalmas rutinnal rendelkezik, ezért nagy szerepe lesz a kiesés ellen harcban. Kiegyensúlyozott teljesítménnyel kiszoríthatatlan lenne a kezdőből. |
![]() |
Jasmin Mecinovics: Macedón U-válogatott középhátvéd, aki bár fiatal, voltak jó meccsei, van benne fantázia. Tavasszal szerintem kiegészítő ember lesz, viszont a jövő szezontól simán beverekedheti magát a kezdőbe. |
![]() |
Katona Attila: hát ő egy sötét folt; nem tudom, mire képes, játszott öt meccset az ősszel. |
Szélső védők:
![]() |
Preklet Csaba: személyes kedvencem az utánpótlás válogatott védő; gyors, nagyon jól zárkózik a támadásokhoz, és védőmunkája is király. Egy-két év múlva az egyik nagycsapatban fog játszani. A jobbszél megvan vele. |
![]() |
Balog Zsolt: rutinos bekk, már majdnem 300 elsőosztályú meccsel, nem nyújtott mostanság kimagasló teljesítményt, de tavasszal szükség lesz rutinjára. |
![]() |
Piller József: csereként számítottunk rá az ősszel, nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt; nem lennék meglepve, ha megköszönnénk az eddigi munkáját. |
A félév védője tehát nem lehet, más mint Kovács Gábor.
Összegzés:
A télen szerintem két embert hozni kell, és legalább egy szélsővédőt. Hallani lehetett Tímár Krisztiánról, ő nem lenne rossz. Egy embert még lehet, hogy elküldenek. Tavasszal szerintem ilyen lesz a hátsó formáció:
Balog - Knakal - Kovács - Preklet
Németh Péter